„Ha fáj az igazság, akkor hazudj,

ha fáj a hazugság, mondj igazat.

Én minden áron meg akartam tudni az igazat,

a fájdalmas igazságot,

miután megtudtam, hazudtam,hogy elrejtsem a fájdalmam.

A hazugságom miatt nem állt mellettem senki,

amikor a fájdalommal küzdöttem"

A legközelebbi emlékem már következő reggelhez köthető. Akkor kelhettem fel. A szobámban voltam méghozzá az ágyamban. Körül néztem, átlagosnak tűnt. Tűnt! Ugyanis nem volt az. Kato nem feküdt mellettem, nem arra keltem, hogy nyalogatja az arcom, nem volt ott az ágyterítőm...ágyterítő...

„Hol van? Mi történt tegnap? Valami történt... De mi?"

Hát ja nem emlékeztem.

Körülnéztem, a szobám ugyan az volt mint azelőtt. A falak halvány kékeslilás színe, az ágyam, a mezős ágyneműm az ágyterítőm nélkül. A párnám...nedves...Nedves volt a párnám. Mitől? Ekkor bele nyílat a fejembe a fájdalom amitől elkezdtem masszírozni a homlokom. Úgy döntöttem nem gondolkozok tovább az elmúlt estén mert akkor komoly gondok lesznek.

Kikászálódtam az ágyamból, hogy kimenjek a mosdóba, azért hogy megmossam az arcom és, hogy igyak. Sikerült addig,hogy felálljak, aztán majdnem vissza is estem. Sikerült megtartanom az egyensúlyom és elcsoszogni a mosdóig. Bementem és a tükörbe nézve meglepődtem.

-Jézusom...- suttogtam.

Az igaz hogy magamat láttam de eléggé... hogy is mondjam... finoman szólva nem egy szépséget. Bár egyik reggel se nézek ki egy hercegnőként de az, az napi volt talán a legszörnyűbb. A vöröses barna hajam szanaszéjjel az égnek meredt, nagyon kócos volt. A szemeim alatt fekete karikák húzódtak és valamiért leves szag volt.

Igen a nadrágom...

Elhatároztam magam, hogy ' átalakulok' és ehhez hozzá is kezdtem. Először elkezdtem fésülködni és amikor már a végén jártam ennek, egy eléggé új dolgot felfedeztem a nyakamon. Hátralöktem a hajam, hogy jobban lássam. Egy vöröses csík húzódott végig a nyakamon, körbe. Olyan volt mintha sokáig dörzsölte volna valaki és ezért kipirult egy köralakban a nyakamon. Kb. 3cm vastag volt.

„Érdekes".

Egy kicsit dörzsölni kezdtem de nem fájt.

„Fura..."

Megpróbáltam erősebben de akkor se fájt. Egyre csak azon járt az eszem, hogy mi történhetett előző nap este. Még most sem rémlett. Megint éles fájdalmat éreztem a fejemben ezért lehajoltam a mosdókagylóhoz, megnyitottam a csapot és elkezdtem inni. Vagyis csak próbáltam mert hirtelen a fejem helyett a mellkasomban éreztem ugyan azt a fájdalmat csak éppen olyan volt mintha az ezerszeresét érezném ott. Kiköptem azt a vizet amit a számba tartottam és a mellkasomhoz szorítottam a kezem addig ameddig a fájdalom nem enyhült. Ekkor hirtelen eszembe jutott minden. A durranások, a csapódás, a fájó oldalam, a sárkány,az ágyterítőm, a vér, az eső, a sárkány halála,a por amik felemelkedtek és amik belecsapódtak a mellkasomba és a fájdalom.

Leültem a földre. A kövek hidegek voltak. A kezembe temettem az arcom és elkezdtem sírni.

A tömény 3 perces sírásroham után amikor kiszedtem az arcom a kezemben tartott könnyek közül az ujjaimon is olyan karikákat véltem felfedezni mint amilyen a nyakamon volt.

Ugyanolyan szín, alak, és méretarányosság mint amilyen a nyakamon volt. Közvetlenül a körmeim alatt voltak. Tényleg semmit sem értettem de gondolkozni sem akartam. Ezek a karikák voltak a bizonyítékai a tegnap történteknek.

De még azok után sem emlékeztem olyanra aminek köze lehet a sárkányhoz és az ujjaimon lévő karikákhoz egyaránt.

Átöltöztem egy másik pizsamába, hogy ne a levesesbe legyek. És egyébként megnéztem, nincs semmi az emlékeimen kívül aminek köze lehet a fájdalomhoz a mellkasomban.

Közben az is eszembe jutott, hogy aznap még nem is találkoztam Katoval. A nyakamat dörzsölgetve sétáltam le a nappaliba - ahonnan nyílt a konyha meg egyéb helyiségek.

Még a lépcsőn fura hangokat kezdtem hallani. Gyorsan leguggoltam és a számhoz tapasztottam a kezem. A Akumagun tartóm a lépcső alatt tartottam, egy kicsivel lejjebb onnan ahol guggoltam.

Lejjebb sunnyogtam és kivettem egy emberek ellen is használható fegyvert. Egy üresítő pisztolyt. A lényege az hogy ha a lénynek akibe lőni akarok vele van fizikai teste akkor egyből meghal.

Közelebb lépkedtem a konyha nyitott ajtajához készen arra hogy megöljek valakit. Benéztem és egy embert láttam aki a mosogatóba pakol be épp.

„Egy tisztaságmániás betörő???"

Eközben felegyenesedett és elkezdett dudorászni. Felismertem ezt a hangot. Ő a legjobb barátnőm!!!

„Mit keres itt? Mindegy, legalább nem betörő."

- Huhh...Csak te vagy az?- Mondtam miközben oda sétáltam a konyhapulthoz.

Leraktam a fegyverem miközben ő hátra fordult. Meglepődött fejet vágott. Először a pisztolyra, aztán rám pillantott és elmosolyodott.

- Azt hitted betörő vagyok?- kérdezte ravasz mosollyal az arcán. Hát igen mindig tudja mit miért cselekszem.

- Már meg se kérdezem, hogy ,,honnan tudtad?". Egyszerűen csak ismersz. - mondtam. Elgondolkoztam azon,hogy el kéne-e mondani a tegnap történteket. Arra jutottam, hogy nem fogom elmondani. - Jut eszembe! Nem tudod hol van Kato?

- Rá gondolsz?- mutatott a konyhapult mögé. – Egész nap követett. Szerintem szeret!- mosolygott.

Kato rám sem nézett.

„Mi történt vele tegnap óta? Ennek köze van a csíkokhoz amik a nyakamon és az ujjaimon vannak?"

Ezekre a kérdésekre sajnos még nem tudtam válaszolni és igazából még sok egyébre se. És ez bosszantott.

- Mióta vagy itt?- tettem fel egy kérdést a sok közül.

- Tegnap fél 11 óta. – felelte. Gondolom látta a meglepődött fejem ezért folytatta. –Tegnap rám jött a beszélhetnék, és ezért fel is hívtalak csak te nem vetted fel. Később megpróbáltam még tízszer de te még így se akartad felvenni. Ezért úgy döntöttem, hogy nem érdekel, hogy negyed tizenegy,és átjöttem. Képzeld hol találtalak!-kiáltotta úgy mintha nem tudnám- Kint a zuhogó esőben, csurom vizesen, ájultan egy Akumagun mellett. Képzelheted mit hittem. Persze hogy itt maradtam, felcipeltelek a szobádba és takarítani kezdtem az üveg szilánkokat meg a kiömlött levest a padlóról, még az ágyterítődet is kimostam és még a zenelejátszódat is kikapcsoltam! Mit műveltél tegnap? Mihez kell mind ez amit felkellett takarítanom?

- Ööö... először is, bocsi. Másodszor igazán én se tudom azt, hogy mi történt tegnap –hazudtam neki. Pedig nem szoktunk egymásnak. Mira olyan mint egy anyuka. Mindig leszid ha valami ,,rosszat" csináltál miközben már rég megbocsátott. A legjobb barátnőm!

Szúrós tekintettel nézett a szemembe, úgy éreztem bele lát az elmémbe. Világos kék szemei belém világítottak miközben a szívemet csavargatta az, az érzés hogy én most hazudtam. De nem mondhattam el neki.

Az egyik szememből a másikba pillantgatott. Tartottam a pillantását de nem szívesen tettem. Jól tudom, hogy tudja hogy nem mondok igazat. Csak imádkozni tudtam, hogy találja érdekesebbnek a mosogatást mint azt, hogy hazudok. Kit áltatok. Belém látott.

- Tudom, hogy tudod,hogy hazudok. De az én álláspontomat is meg kell értened. Még én sem értem azt hogy mi történt és nem akarok rosszat mondani, meg amúgy is zavaros az egész szóval...- mondtam végül miközben azon aggódtam, hogy így is el kell mondanom neki a történteket.

- Nyugi... Majd elmondod ha úgy érzed, hogy megértem – mosolygott. Megkönnyebbültem a hallottak után. – Na! – sóhajtott miközben oda kaptam a fejem. Meredten néztem rá mire végre kinyögte mit akar. – Nekem mennem kéne. Tegnap óta itt vagyok és nekem délután be kell mennem a központba, a Főnök hivatott ezért sietnem kéne. Szóval...- fordult oda hozzám aggódó tekintettel. Nem a Főnökkel való találkozástól aggódott, inkább miattam.

- Ne aggódj miattam, meg leszek- jelentettem ki. Méregetett még egy ideig aztán kijelentette, hogy kitalál és egy parancsoló nézéssel aludni vagy legalább pihenni küldött és kiment.

Felsóhajtottam és elhatároztam hogy a szabadnapom azzal töltöm, hogy teorizálok a tegnap történteken. Így is tettem, felmentem a szobámba ledőltem az ágyra és gondolkozni kezdtem. Kato is követett a szobámig de a küszöbnél megállt, leült és mereven bámulni kezdett.

Nem tudtam mi baja van az, az előtti este óta. Őszintén nem volt erőm ezen is agyalni ezért gondoltam elviszem egy Noch-hoz hogy beszéljen a kis gyík agyával. ( a Noch-ok olyan nők akik a természettel élik le az életük és semmilyen annak ártó dolgot nem tűrnek meg. Ők értik a természetfeletti nyelvét és bár nem szeretnek fordítani nekünk tudatlan embereknek azért megteszik. Haláluk után eggyé válnak a természettel.)

Miközben a plafont bámultam és azon gondolkoztam mi a jó ég történhetett előző nap úgy döntöttem túl sok dolog kavarog a fejemben és így nem tudok logikusan gondolkozni és pont ezért ideje lenne kiszellőztetnem az agyam.

Gyorsan hajat mostam és átöltöztem. Bepakoltam egy oboa-bőr, fekete hátizsákba az edző cuccom. Igen... Így vezettem le a feszültségem. Felvettem egy elviselhető szettet. Ez annyiból állt hogy felvettem egy fekete farmert és egy bő bézs árnyalatú kötött pulcsit. Egy tornacipő és a táskám ugye.

Furcsa volt az egész... A farmerom ami frissen volt mosva és ami világéletemben tökéletesen jó volt most egy ' kicsit' bő volt. Még azt se lehet mondani, hogy nemrég használtam -mint például addig amíg lemegyek a sarki boltba- kibővült és úgy vettem fel.

Akkor annyiban hagytam és nem vettem fel egy másikat. Akkor annyival megmagyaráztam, hogy azóta, hogy utoljára felvettem, biztos fogytam.

Mondtam már hogy nagyon naiv voltam akkoriban?