Nulla életkedv

Becsukva az ajtót leragadtam a nappaliban. Egyszerűen nem vitt előre a lábam. Nem tudtam megmozdulni, csak hagytam, hogy pörögjön mindenféle szar dolgon az agyam. Hogy mégis mekkora egy marha vagyok.

Végül a hirtelen a szemembe sütő fény zökkentett ki. Anya ugyanis meghallhatta, hogy hazaértem, így álmos és kócos fejjel csoszogott felém nagyokat ásítozva.

-Hazaértél!-nyugodott meg-Jól érezted magad?-kérdezte kíváncsian, miközben én csak bámultam rá. Mikor anya meglátta az arckifejezésem, menten kiment az álom a szeméből és aggódva vizslatni kezdett-Mi történt?-tette fel a kérdést, ami átszakította a gátamat. A könnyeim ismét megindultak és mint egy hétéves kislány rohanva indultam meg anya védelmező karjaiba. Aki egyből átölelt és a hajamat simogatva megtartott engem. Egy szót se szólt, csak hagyta, hogy kisírjam magam. Mikor már úgy tűnt nincs mit kikönnyeznem elmeséltem anyának mi is történt. Ő figyelmesen végig hallgatott és egyszer sem szólt közben, csakis a sztori végén. Akkor viszont mérges és egyben csalódott képet vágva vigasztalni kezdett. Úgy tűnt anya is elvesztette a reményét a fiatal fiukban. Hisz Markot imádta, mégis elárult engem.

Végül anya karjai között aludtam el.

Másnap a nappaliban a kanapén feküdve ébredtem. Bár viszonylag sokat sikerült aludnom, úgy éreztem magam, mint aki napokig virrasztott. Semmi erőm és életkedvem nem volt, pedig anya nagyon próbált a kedvemben járni. Mire felébredtem a kedvenc reggelimet sütötte. A palacsinták tucatja magasodott a konyhapulton, mellette különböző öntettekkel és feltétekkel. Pedig anya sose szerette, ha ilyesmit eszek reggelire. Úgy tartotta édességgel nem kezdődhet egy nap.

De még a finom palacsinta illat se tudott feldobni. Semmi étvágyam nem volt, de láttam anya mennyire próbálkozik, így csak letoltam a torkomon pár falatot. Inkább a csokoládét részesítettem most előnyben, és annak a társaságában visszatelepedtem a kanapéra a tv elé. A kedvenc sorozataimat indítottam el, de egyszerűen még azok sem tudtak lekötni. A gondolataim mindig Markra terelődtek, amibe beleszakadt a szívem. Mégis hogy tehette...

Ekkor szólalt meg a csengő. Anya tudta, hogy nem tudnám kinyitni, így sietve rohant ajtót nyitni.

-Szép napot Elisa!-hallottam még egyből Camy vidám hangját-Vicy?

-Szia Camy! Jó látni téged. Gyere csak be!-tessékelte be egyből anya. Hallottam, ahogy bezáródik a bejárati ajtó és Camy leakasztja a kabátját, majd anyukámmal az oldalán a nappaliba sétálnak felém. Mikor pedig Camy meglátott elkerekedett szemmel nézett rám.-Magatokra hagylak lányok.-sietett el anya, kettesben hagyva minket.

-Szia!-mosolyogtam rá halványan a lányra, aki úgy nézett rám, mintha lilára festettem volna a hajam. Bár megértettem, nem igazán nyújthattam valami szép látványt. A hajam tiszta kóc volt, a szemeim pirosak és dagadtak a sok sírástól, ráadásul fel sem voltam normálisan öltözve. Még délután lévén is pizsamában ücsörögtem az édességes zacskó hallom közepén.

-Veled mégis mi történt?-tette fel az ésszerű kérdést, mire ismét elsírtam magam.-Oh édesem!-szaladt oda hozzám, majd levágva magát mellém szorosan átölelt.-Mégis mi lett veled?

-Megcsalt!-zokogtam, mire Camy megdermedt mellettem.

-Hogy mi?-kiáltotta, mire elmeséltem neki az egészet egytől egyig. Még a bennem kavargó érzéseket is kiadtam magamból neki, hogy mégis mennyire fájt és összetört.

Camy először csak nézett. Nem igazán tudta feldolgozni a hallottakat, csak amikor sikerült akkor jött a dühös fázisa. Mindent beleadva szidni kezdte a legjobb barátját Oliviaval együtt. Később pedig elbizonytalanodott, és maga se értette, hogy tehetett Mark velem ilyet.
A kedves édes Mark.

Én tudtam.

Úgy, hogy hazug!

-Szóval akkor ezért léptél le egyedül.-esett le Camynek-Nem értette senki, hogy hova lettél, aztán gondoltuk biztos Markkal vagy már így el, ha már őt mentél megkeresni. De aztán akkor se kerültetek elő, mikor már órák múlva menni készültünk. Még Mark sem.

-Biztos elbujt Oliviaval henteregni.-szipogtam.

-A szemétláda!-mérgelődött-De aztán az üzidtől megnyugodtam, bár kissé kamu szaga volt.-ismerte be.

Ugyanis miután hazajöttem írtam neki egy üzenetet, hogy kidobtam a taccsot és inkább hazajöttem. Hazugság volt, de így volt a legegyszerűbb.

-Nr haragudj, hogy hazudtam. Csak nem tudtam volna akkor elmondani, és egyedül szerettem volna lenni.-vallottam be.

-Jaj dehogy. Az a lényeg, hogy most megbeszéltük.-nyugtatott meg- Na de komolyan az a bunkó rockos gyerek hozott haza?

-Igen, Seb, de ő nem rockos.

-Úgy néz ki. Viszont nagyon rendes.-állapította meg.

-Szerintem csak megszánt. Pocsékabbul festettem ki, mint most.-húztam el a számát.

-Érthető akkor. Úgy látszik ez a mi keresztünk.-döntötte a fejét a vállamra sóhajtva-Kifogjuk a hűtlen pasikat.

Ezután közös erővel néztünk sorozatokat és zabáltunk édességet, mikor ismét csengettek.
Camy már fel is pattant mellőlem és az ajtó felé vette az irányt.

-Kinyitom.-kiabálta anyának, aki kitudja hol tartózkodott épp a lakásban. Csak annyit hallottam, hogy visszakiáltott egy "köszönöm! " - öt.
-Te meg mit keresel itt?-vágta oda gorombán Camy, mire egyből tudtam, hogy ki érkezett. Halkan feltápászkodtam a kanapéról és közelebb lépdelve a fal takarásába álltam, hogy jobban halljam a beszélgetést.

-Kérlek Camy! Hagy beszéljek vele.-könyörgött Mark. A hangja szívfacsaró hatással volt rám.

-Tudod már akkor mikor megismertelek egyből tudtam, hogy jó barátok leszünk. Te és Chris voltatok a társaság, amire szükségem volt. Ti letettek a második családom, kiegészülve Ethannel és Davevel persze. Aztán jött Vicy, a jófej vagány csaj, akiben végre megláttam a potenciális barátnő szerepet. A sok fiú barát mellett egy lányra is szükségem volt, akivel minden kis hülyeséget megbeszélhetek. Veled is sok mindent megbeszélek, amit a többiekkel nem, de azért az mégsem ugyanolyan. Aztán ti elkezdtetek érezni egymás iránt valamit. Én pedig igyekeztem ebből kimaradni. Persze terelgettelek benneteket, de nem választottam pártot. Nem adtam ki nektek a másik pici kis titkait, és nem árultam el mennyire vonzódtok egymáshoz. Azt akartam, hogy erre magatok jöjjetek rá. Ti oldjátok meg. Aztán jött az a múltkori baklövésed, mikor megbántottad Vicyt. Na ott sajnos választanom kellet egy oldalt. Nem akartam, márpedig nem állhattam egy barom oldalára, aki így megbántotta a legjobb barátnőmet. De a dolog megoldódott, és kibékültünk. De mi van most, Mark? Mégis hogy tudnék a te oldaladra állni ezek után? Oliviat választottad! Megcsaltad őt! És...-ordibálta Camy teljesen kikelve magából, ráadásul a végére a hangja olyan lett, mintha sírna.

Ekkor pedig olyanra döbbentem rá, ami eddig eszembe se jutott. Jézusom, milyen önző voltam! Bele se gondoltam, hogy ez a sok cirkusz Markkal, milyen lehet Camynek. Hisz ők szintén barátok voltak, és nem állhatott mindkettőnk oldalán egyszerre.
Szegény Camy. Én elvesztettem a pasimat, ő meg hála nekem az egyik legjobb barátját.

-Nem! Nem itt nem erről van, én nem...-tiltakozott össze vissza.

-Azt ne mond nekem hogy csak véletlen volt! Mégis mióta kavarsz vele, há?

-Nem, Camy én nem! Ez az egész tévedés volt.-bizonygatta kétségbeesve.

-Hát hogyne. Csak ezt tudod mondani mi? Hogy nem nem nem.-gúnyolódott rajta-Nem is ismerek rád.-felelte végül keserűen.

-Ne csináld ezt velem. Camy, higgy nekem! Nagyon jól ismersz, tudnod kell hogy én sose tettem volna ilyet.-könyörgött.

-Szóval Vicy rosszul látta, vagy mi?-vonta kérdőre.

-Nem, mármint én nem akartam ezt, ez az egész egy...

-Fejezd be! Nem akarom tovább hallgatni. Menj el Mark!-közölte érzelemmentesen.

-Ne! Legalább hagy beszéljek vele.-kérte, mire lefagytam. Bárcsak láthattam volna most a fiút... Hogy vajon ő is olyan pocsékul néz ki, mint én?

-Nem akar látni.-felelte szárazon.

-Tudom.-sóhajtott fel elkeseredetten- De megtudnám neki magyarázni.

-Lehet, de most senki se kíváncsi rá.-csapta rá hirtelen az ajtót. Camy kimerülten rogyott le a kanapéra, miközben még hallottuk, ahogy az ajtó mögött állva Mark könyörög, hogy engedje be.

-Vicy! Tudom hogy ott vagy.-szólt nekem most először, mintha csak meg érezte volna, hogy ott állok, az ajtót nézve és őt hallgatva. Kínoztam magam. A szavaira pedig közelebb léptem az ajtóhoz.-Beszélj velem kérlek! Ne hagyd, hogy így legyen vége. Ne hagyd!-könyörgött olyan bánatosan, hogy a szívem majd bele szakadt. De az ajtót nem nyithattam ki. Nem bírtam. Hisz ő bántott meg engem! Láttam amit láttam. Már nem volt miről beszélni. Ráadásul nem tudtam volna a szép szemeibe nézni. Túlságosan fájdalmas lett volna.

Végül pedig a kiabálás elhalt, Mark elment, én pedig a szememből folyó könnyeimmel visszamentem Camyhez.

---------
Hali!
Remélem nem haragszotok nagyon az elöző részért.😆😬

Folytatást? 🤗
Ti Camy helyében ki mellé álltatok volna, ha két barát között kell választani?