Vihar után napsütés

-Kinyírom azt a faszfejet.

Camyval döbbenten néztük a távolodó fiú alakját.

-Utána kell mennünk.-fordultam a mellettem ülő Camyhoz, aki helyeslően bólintott, és turkálni kezdett a táskájában. Én közben elkezdtem feltápászkodni a földről, de barátnőm visszahúzott.

-Nem, nem! Ülj vissza! Nem mehetsz így oda Adamhez.-bökött az arcomra, és élő vette a sminkes táskáját-Gyere ide, gyorsan megigazítom a sminked.-közelebb csúsztam, és engedelmeskedtem. Camy szinte semmi perc alatt lefedte a szemem alatt lévő táskákat, megigazította a szétfolyt szemfestékem, és még egy szemcseppet is elő vett.

-Miért van nálad...-mutattam a cseppre, de barátnőm csak legyintett.

-Sose lehet tudni mikor adódik fel ilyen helyzet. Mi lányok elég érzékenyek tudunk lenni. Múltkor épp abban az időszakban voltam... és törin bekönnyeztem az egyik háború eseményeit hallgatva.-magyarázta, mire le reagáltam egy értemmel, és elindulunk fel a második emeletre.

Más esetben ezen biztos nagyot nevettem volna, de most nem voltam olyan állapotba hogy képes legyek rá.

Futó lépésben, kettesével szedve a lépcsőfokokat sietünk fel az emeletre. Mire felértünk meglepődve figyeltük az eseményeket. Fent egy nagy kört alkotva tolongtak a diákok, és a történteket figyelték. Amint megláttam ezt, ijedten néztem össze Camyval. Tudtuk hogy kik állnak a középpontban, a kör közepén.

Odatrappoltam és utat vágva magamnak átfurakodtam magam a tömegen.

-Hősködhetsz itt Adams. De nagyon nem áll jól.-láttam meg Adamet, akitől kb egy méterre Mark állt és a fiút méregette idegesen.

-Csak nem szerettem ha valaki hazugságokat terjesztget másokról.-szólalt meg Mark, lenéző pillantásokkal illetve Adamet.

Nagyon nem tetszett ez nekem. Adam arca túl nagy magabiztosságot árasztott. Ijedten néztem a mellettem álló Camyra, aki szintén idegesen a száját harapdálta és az eseményeket nézte.

-Mond ki! Mond ki hogy kire gondolsz! Csak is egy valakiről van szó.-hajtogatta Adam, és mindkét fiú rám vezette tekintetét. Adam lenézően bámult, de volt egy cseppnyi a szemében az igazi Adamből. Abból akit szerettem. Akit jó barátomnak gondoltam. Próbáltam úgy ránézni, mint azelőtt hátha vissza tudom hozni, de nem sikerült, a fiú tartotta magát.
Mikor Markra néztem láttam hogy haragos tekintette ellágyul.

-Mond el az igazat mindenkinek, vagy én teszem!-fordult vissza Mark vetélytársához fenyegetően.

-Nyugi van Adams. Hűtsd le magad.-nézett rá szórakozottan Adam, simán lepergett róla a fenyegetés.-Igazából nem is erről van szó. Féltékeny vagy.-mondta, mire mindenki meglepődve felkapta a fejét.-Féltékeny vagy arra hogy csókolóztunk.-húzta száját egy pimasz vigyorra, amit legszívesebben letöröltem volna onnan. Mikor Markra néztem, nagyon úgy nézett ki, hogy ő is így vélekedett erről. Kezeit fájdalmasan szorosan ökölbe szorította, állkapcsa megfeszült, miközben dühösen szemezett Adammel.-Tudod ha gondolod megosztom veled milyen is volt. Egyszerűen fantasz...-a fiú nem tudta befejezni, mert Mark közbe vágott.

-Nem érdekel, és nem vagyok féltékeny!-kiabálta.

-Ezt még te sem hiszed el!-rázta a fejét Adam-Ha tudni szeretnéd még élvezte is.-tette még hozzá, de meglepetésére nem kapta meg a várt hatást. Mark lenéző pillantással sújtotta.

-Biztos nagyon élvezhette hogyha rögtön el is tolt magától.-húzta most ő győztes mosolyra a száját.

-Te kis..-sziszegte dühösen Adam, de nem tudta befejezni ismét a mondatát, ugyanis Mark egy hirtelen mozdulattal megemelte az öklét és egyenesen Adam tökéletes orrába talált. A fiú az ütéstől hátratántorodott, és meglepődött, fájó arccal fogta meg az érintett helyett. Az orrából ömlő vér a száján és az állán keresztül folyt le a bőrén, bepiszkítva fehér pólóját. De Adamet ez egy cseppet sem izgatta jelenleg, hanem a készenlétben álló Markra vetette magát és ütni kezdte ahol csak tudta. A fiú több ütést gyakorlott Markra, de egy sem talált be. Mark mindet kivédte és inkább visszaadta Adamnek. A vérző orrú fiú is kivédte a csapásokat, és szépen megtörve a jeget, gyomorba ütötte ellenfelét. Mark összegörnyedt és fájdalmasan felszisszent. De látva Adam vigyorát hamar összeszedte magát és akkorát lökött a fiún, hogy az elesett. Bal kezével megragadta a fiú pólójának nyakát, miközben letérdelt hozzá, és tiszta erőből ütni kezdte Adamet.
Már a harmadik ütést vitte be Mark, mikor mögöttünk felhangzott egy éles hang.

-Maguk meg mit csinálnak! Hagyják abba azonnal!-üvöltötte az egyik tanárnő, mire Mark felkapta a fejét és engedett Adam pólóján. Erre a fiú kihasználva Mark figyelmetlenségét, meglendítette a lábát és kirúgta a fiú lábát. Aki nagy sebességgel a fenekére esett.

A tanárnő (akit nem ismertem) átfurakodta magát a tömegen, és döbbenten állt meg a két fiú előtt.

-Maguk meg mit képzeltek! Felállni de rögtön! Meglátogassák az igazgatóit.-mordult rájuk, mire a két földön fekvő fiú feltápászkodott és a sajgó részeiket fogva szúrósan méregették egymást.-Na és maguk mit ácsorognak itt?-pillantott a körülötte álló tömegre-Nyomás órára!-bár még nem csengettek be, mindenki szedte a sátorfáját és gyors léptekben elhagyta a környéket.

-Menj órára, én maradok.-léptem oda Camyhoz, aki idegesen nézte a tőlünk nem messze álló Markot.

-Ne maradjak?-nézett rám aggódóan, de csak megráztam a fejem.

-Elég ha csak én lógok.-mosolyodtam el halványan, mire Camy vonakodva de elindult, én pedig Mark mellé léptem. -Hogy vagy?-vizslattam az arcát aggódóan, amin az egyik szemöldöke fel volt hasadva.

-Meg vagyok.-vont vállat.-A lényeg hogy megvertem azt a faszfejet!-nézett rám komolyan, mire hitetlenül meredten rá. Épp megszólalni akartam, mikor a tanárnő szólt hogy induljanak, így csöndben követve őket elindultunk az igazgatóhoz.

A diri ajtaja elé érve a tanárnő bekopogott, és miután az asszisztensnő kinyitott neki az ajtót, bevezette a két fiút.

Idegesen foglaltam helyett az ajtaja mellett. Aggódtam Markkért. Mi van ha kicsapják? És mind ezt miattam? Hisz az egészet értem tette. Csakis értem.

A lelkemet melegség árasztotta el, és hatalmasat dobbant a szívem.

De amint újra lejátszottak az események a fejemben újra elszontyolodtam.

Annyira le voltam döbbenve, ráadásul olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy az agyam csak utólag fogta fel a dolgokat.

De szerencsére nem tudtam ezen többet gondolkozni, mert az ajtó kinyílt és utána már csak Markkal tudtam foglalkozni.

Csöndben kiléptek a tanárnővel az ajtón, és elindultak a folyosón. Nem tudtam merre tartanak, de jobbnak láttam nem kíváncsiskodni így csak követtem őket. Mint kiderült, utunk a a védőnőhöz vezetett.

-Na most jól figyeljenek fiatalemberek! Mr. Lewis megy be elsőnek, és amint végez lemegy szépen a portára és megvárja amíg jönnek érte a szülei. Utána pedig ugyanezt megcsinálja Mr. Adams is. Világos?-kérdezte szigorúan vizslatva őket, mire a két fiú bólintott.-Szuper. Akkor én ha nem bánják elmentem, mert már elkezdődött az órám. Viselkedjenek!-mondta a tanárnő, majd el is indult de az utolsó pillanatban kiszúrt engem. Francia! -Kisasszony! Magának nem órán kéne lenni-e?-szólt rám szigorúan, mire magamban káromkodva egyet elmosolyodtam.

-De, már megyek is.-mondtam, majd elindultam az ellenkező irányba, amerre a tanárnő indult el. A folyosó végére érve megálltam a lépcsőknél, és kikukkantottam a fal mögül. A tanárnőt sehol sem láttam, így halkan visszaindultam Markhoz. Mikor odaértem már egyedül üldögélt a széken. Adam már bizonyára bement, hogy lekezeljék a sebeit.

-Szia!-ültem le az egyik székre a fiú mellé.

-Szia!

-Mi történt odabent?-fordultam hozzá félve. Mark nagyon jól tudta miről beszélek.

-Megúsztam egy igazgatóival, és két hétig bent kell maradnom suli után egy órát segédkezni.-mondta, mire egy hatalmasat sóhajtva fellélegeztem. Hála az égnek!

-Ki is csaphattak volna!-sóhajtottam fel, miközben szemrehányóan néztem rá.

-De nem tették!-vont vállat Mark.-És ha újra ott lennék újra megtenném. Még ha az is lett volna a vége hogy kicsapnak. Nem érdekel. Megérdemelte! Ez ki járt neki.-nézett rám komolyan, mire újra egy hatalmasat dobbant a szívem.

-Köszönöm!-néztem rá hálásan mire Mark elkomorodott.

-Nem érdemlem meg a köszöneted.-nézett rám szomorúan, arcán megbánás ült-Ahhoz képest amit tettem veled, ahogy bántam veled. Szóba se kéne állnod velem.-pásztázta a földet, mire megfogtam az állát és felém fordította.

-Figyelj! Nem érdekel mi történt akkor. Felejtsük el, jó! Megbocsátottam neked.-néztem a szemébe komolyan. De úgy látszott ez sem erősítette meg, így folytattam.-Az, amit ma tettél. Értem! Az mindent felül múlt.-nyúltam a keze után, majd finoman megszorítottam. A bőre melegétől bennem is melegség áradt szét. Azt akartam, hogy érezze tényleg nem érdekel.

-Akkor okék vagyunk?-szólalt meg, mire szélesen elmosolyodtam.

-Igen!-öleltem át szorosan, miközben a fejemet a nyakába fúrtam. Erősen szorítottam. Annyira jól esett, hogy újra bármikor megölelhettem, és boldog voltam a tudattól, hogy újra minden rendben volt közöttünk.

-Az oldalam...-szisszent fel Mark, mire ijedten ugrottam el tőle, mintha az áram rázott volna meg.

-Ne haragudj! Én nem...

-Semmi baj!-mosolyodott el, mire én is megnyugodtam. Miközben őt vizslattam, észrevettem, hogy a szemöldökén egy nagy kövér vércsepp kandikál ki. A zsebembe nyúlva kihalásztam egy zsepit és a fiú arcához közelítettem vele.
Finoman a sebhez érintettem, és leitattam róla a vért. Mark zavartan nézte a jelenetet, majd megszólalt. - Khmm...neked nem órán kéne lenned?

-De. De ennyi erővel neked is.-nyújtottam ki rá a nyelvem. Mark hihetetlenül bámult rám, majd felváltotta Adamet a védőnőnél.

Amint ezzel is végeztünk nevetgélve indultunk le a portára. Egyszerűen olyan volt minden, mint régen. Egymás társaságában el is felejtettük, hogy mi történt. Csak akkor jutott az eszünkbe, mikor leértünk a portára, és nekünk háttal állva a portással beszélgetve, megpillantottuk Mark szüleit. Mindkettőnk arcáról lefagyott a mosoly, és Mark megtorpant.

-Mennem kell. Majd beszélünk.-lépett oda hozzám. Gyorsan átölelt, majd otthagyva engem a mérges szülei mellé állt.

Szomorúan fordítottam hátat, és indultam el az órámra 20 perces késéssel. Semmi kedvem nem volt bemenni. Minden időmet vele akartam tölteni...

-----------------------------

8.06k❤️