Kulcsszó

Ledermedve álltam az előtt a fiú előtt, aki megmutatta nekem, milyen egy igazi kapcsolat, milyen mikor két ember vonzódik egymáshoz, milyen mikor minden percben csak a másikra tudsz gondolni és, milyen az, mikor valaki már csak azzal, hogy rád néz is megtud mosolyogtatni. Viszont azt is megmutatta, milyen az mikor csalódnod kell egy számodra nagyon fontos emberben, aki képes letaszítani téged a mélybe egyetlen szavával vagy tettével, teljesen összetörve.

-Mondj valamit.-kérlelt teljesen kétségbeesetten-Ha úgy van küldj el a francba, bánom is én, csak mondj valamit. Megérdemlem, hogy tudjam a választ.-könyörgött elveszetten.

-Én...én most, én nem...nem is tudom, hogy hogy.-beszéltem össze vissza. Mark kitárulkozása teljesen összezavart, és annyira lesokkolt, hogy nem tudtam normálisan forgatni a nyelvemet.

Válasszak? Hogy akarom-e őt vagy sem? Ez egy olyan egyszerű kérdés lett volna, ha a szívemre hallgattam volna. De itt nem csak a szív döntött, az agyam pedig nem tudta mi is lenne a jó válasz.

Hátrálni kezdtem hát, hogy a legegyszerűbb utat válasszam a problémámra. Méghozzá a menekülést. Elakartam futni. Jó messzire innen. Egy másik univerzumba.

-Én most ezt...igy nem, nem tudom.-habogtam össze vissza, miközben gyorsan hátat fordítottam és meg-megbicsakló térdekkel elindultam hazafelé. Nem tettem meg két lépést se, mikor Mark utánam szólt.

-Nem hagyhatsz itt! Nem mehetsz csak így el. Tartozol nekem ezzel a válasszal.-szolt utánam megtörten.

-Nem megy.-feleltem elcsukló hangon továbbra is lassan lépkedve előre.

-Nem zárhatjuk le így! Az Istenért hát én szeretlek!-kiáltotta utánam indulatosan, mire a lábam a betonba gyökerezett és még pislogni is elfelejtettem.

Szeretlek.

Mondta ki azt a szót, amit soha az életben nem gondoltam volna, hogy ekkora érzelmi hatással lesz rám.
Ráadásul soha nem hittem volna, hogy ennek a szónak ekkora súlya lesz rám nézve. Olyan hétköznapi szó volt ez, mégis hatalmas erővel bírt.

Szeret.

A könnybe lábadt a szemem, ahogy megfordultam, és ott állt pár méterre előttem.

-Azóta reménytelenül beléd estem, mióta először megláttalak és elsütötted az első vicced. Szeretlek, amióta csak rájöttem, hogy boldog vagyok melletted, hogy beragyogod a gyönyörű mosolyoddal a mindennapjaimat, meg az intelligenciáddal, a vadságoddal és a érzéseiddel, amit bár félsz kimutatni, tudom, hogy ott vannak.-regélte mélyen a szemembe nézve, mire eltört nálam a mécses. A könnyeim vízesésként záporozni kezdett és nem tudtam máshová nézni csakis azokba a gyönyörű mogyoró barna szemekbe, amik már az első perctől fogva elvarázsoltak.

Mark megtett felém egy apró bizonytalan lépést, mire nem bírtam tovább. Oda szaladva hozzá a karjaiba omoltam és az izmos mellkasába fúrva az arcom zokogni kezdtem. Annyira feszült volt mostanában az életem, hogy egyszerűen csak kirobbant belőlem. Kieresztettem az eddig felhalmozódott fájó érzéseimet, és csak hagytam, hogy körül lengjen Mark megnyugtatóan ismerős, kellemes illata, ahogy a kezével a hajamat simogatta. Szavak nélkül is támogatott engem. Nem volt szükségem beszédre ahhoz, hogy megnyugtasson.

Percek múltán teljesen lesirt sminkkel kibújtam Mark védelmező mellkasából és a fiú szemébe néztem, miközben ő az egyik kezével a derekamat tartotta, a másikkal az arcomhoz nyúlt, és végig simítva piros bőrömön a hüvelykujjával lesöpört pár kósza könnycseppet az arcomról. Csukott szemmel hagytam, hogy ujja végig szántson rajtam. Mindenhol megbizseregtetve engem, ahol csak hozzám ért.

-Tényleg szeretsz?-kérdeztem szipogva, mintha nem hittem volna el azt, amit állított. A kérdésemre Mark csak a hajamba simítva elmosolyodott.

-Szeretlek.-közölte olyan őszintén meredve kisirt szemeimbe, hogy egy száll kétségem sem támadt. A fiú tarkójába kapaszkodva lehúztam magamhoz és az ajkaimat az övére simítottam. Az egész testem beleborzongott Mark lágy és érzelmes csókjába. Nem viselkedtünk mohón, nem estünk egymásnak vadan. Mégis soha életemben nem éreztem ennél szenvedélyesebb dolgot. Éreztem Markot, és a csókjában teljesen átéreztem a fájdalmát, az irántam érzet szeretetét, és a vágyát. Annyi érzés kavargott bennem, hogy olyan volt, mintha most először csókolóztunk volna. Egyszerűen majd el ájultam és éreztem, hogy a pillangóim ismét felélednek a gyomromban.

Mikor elváltunk egy két centiméternél távolabb nem húzódtunk el egymástól. Mark a homlokomnak döntötte a fejét. A leheletünk összeolvadt, miközben csak élveztük egymás közelségét és próbáltuk feldolgozni a bennünk dúló érzelmeket.

-Asszem én is szeretlek.-szolaltam meg halkan kimondva azt a kulcsfontosságú szót, ami már az elmúlt percekben ott motoszkált bennem, és még soha életemben nem mondtam senkinek.

-Asszed?-pimaszkodott velem Mark jókedvűen.

-Biztos, hogy szeretlek!-mondtam most már határozottan, mire Mark elvigyorodott, majd már az ajkaimra is tapadt. Hosszú perceken keresztül álltunk ott csókolózva egymás karjaiban.
Végül levegő után kapkodva váltunk el egymástól.

-Halálosan szerelmes vagyok beléd Victoria White.-szolalt meg ragyogó szemekkel, mire egyszerűen elpirultam. Még képes voltam erre!-Főleg, hogy iszonyat édes vagy piros arccal.-csípett bele az arcomba, mire bosszúsan eltoltam a kezét. Markot ezt nem hatotta meg. Boldogan felnevetett és a karjaiba kapva felkapott a levegőbe, hogy megpörgessen, miközben csak nevetett. Hangosan nevetett a boldogságtól, amin nem tudtam nem nevetni én is.

Fülig érő szájjal rakott le a földre.

-És most hogyan tovább?-kérdeztem huncutul, mire Mark gondolkozó arckifejezést öltött magára.

-Vannak ötleteim nem mondom.-mosolyodott el ravaszul-De az első és legfontosabb, hogy leszel újra a barátnőm?-pislogott rám édesen, miközben mint aki megtervezi kérni a kezemet, letérdelt elém.

-Hát nem is tudom.-estem gondolkozóba, mire Mark nem tetszően meghúzta a kabátom alját-Igen! Leszek a barátnőd.-vigyorogtam rá, mire Mark egyből felugrott és megcsókolt. Majd újra és újra.

-Csakis az enyém vagy.-suttogta a nyakamba, miközben a karjaiba zárt.-Soha többet nem engedek el te lány.

Annyira jóleső érzés járt át, hogy úgy éreztem most minden a helyére került. Mark és én újra együtt vagyunk. Más pedig már nem is számított.

-Na gyere, mert idefagyunk.-kulcsolta szorosan az ujjait az enyémre, miközben elkezdett az iskola felé húzni.

-De hát nem hazafelé megyünk?-húztam össze a szemöldökömet értetlenül.

-Autóval jöttem.-kacsintott rám huncutul, mire eltátottam a számat.

-Szóval akkor nem is haza indultál?-lepődtem meg.

-Nem, nem. Csakis utánad.-mosolygott édesen, mire direkt a vállának ütköztem. A szemét!-Ne kötözködj, csak ülj be szépen.-nyitotta ki nekem az anyós ülés ajtaját. Jó érzés volt ismét beülni az ismerős autóba. Főleg mikor töményen megcsapott Mark semmihez sem hasonlítható édes illata. Nem kicsit észrevehetően hatalmasat szippantottam a levegőbe és csak mosolyogni tudtam már attól is, hogy mennyire megbabonázott a fiú illata.
Végül Mark is bepattant a kocsiba és ráadva a gyújtást felém fordult. Hirtelen elkezdett felém közelebb húzódni, mire nem tudtam mit akar. Már készültem, hogy megcsókol, de Mark csak a biztonsági övemért nyúlt és becsatolta helyettem. Próbáltam elrejteni a csalódottságomat, miközben a pimaszul vigyorgó Markra néztem. A keze máris az állam alá nyúlt és a szájára húzva összeérintette az ajkunkat. Nem bírtam ki hogy ne mosolyodjak bele a csókunkba.

-Én is betudom csatolni az övemet.-közöltem vele mosolyogva, miközben még mindig nem húzódtunk el egymástól. Mark továbbra is a kezével támasztotta az államat, és apró kis mozdulatokkal simogatott.

-Tudom, de megakartalak csókolni.-villantotta rám kisfiús mosolyát, ami megmelengette a szívemet.

-Nem kell ahhoz ilyen közjáték.-csóváltam a fejemet, miközben ismét az ajkaira tapadtam. Nem tudtam betelni velük.

-Na és hova vihetem a kisasszonyt?-pillantott rám futva, miközben elindultunk a kocsival.

-Hát...én még nem szeretnék hazamenni.-feleltem kissé félve, mire Mark a combomra csúsztatta a kezét. Meglepett a hirtelen érintése, de nem ellenkeztem. Tetszett a keze a combomon, ahogy finom mozdulatokkal végig simított rajta. Egyből úgy éreztem egy fokkal melegebb van a kocsiban.

-Reméltem, hogy ezt feleled.-villantotta meg felém szexi féloldalas mosolyát. Oh édes Istenem! Hogy kaphattam meg őt?!

-Mire gondolsz?-kérdeztem kíváncsian, mire Mark elvette egy pillanatra a kezét a lábamról. Szinte kirázott a hideg, hogy nem fektette rajtam meleg tenyerét, de szerencsére gyorsan visszahelyezte ugyanoda, miután gyorsan váltott a kocsival.

-Kimehetnénk a kilátóra beszélgetni.-vetette fel.

-Benne vagyok. Sok mindent meg kell még beszélnünk.-értettem egyet bólogatva, miközben elindultunk a kilátó felé.

-----------
Naaaaa, vélemény?😁

Folytatást?