Három hónappal később

Nem mondom azt, hogy jól vagyok, vagy vagyunk. Már eltelt három hónap, de engem még mindig rémálmok gyötörnek. Szarbi van, hogy nyugatot szed, a fiúk meg csak meggyötörtek, amit próbálnak persze leplezni.
Az egyetlen pozitívum, hogy szerencsére apu mindent elintézett, így a rendőrséggel nekünk már nem volt dolguk, ergo nem lettünk gyilkosok. Vagyis, Ádám nem, habár végülis az, de csak minket védett, pontosabban engem. Na, igen. Ádám..

Azóta az éjjel óta minden megváltozott. Nem, nem vagyunk együtt. Talán hiba volt, hisz még csak fel sem hoztuk a témát, vagy hogy akkor most mi is van köztünk, mert abban biztos vagyok, ez sokkal több volt, mint egy éjszakás kaland. Tudom, hogy érezte, amit én, egyszerűen csak minden más körülöttünk el volt baszva, és a legrosszabb időben történt, ami történt. Nem hibáztatom, azt sem mondom, hogy kihasznált, de azért valahol mégis bánt a dolog, hogy úgymond ez csak így "félbe maradt" telis tele kérdésekkel, amikre egyikőnk sem kapott választ.

- Állítsd meg a kocsit! - szólt Szabri a semmiből, mikor épp az iskola felé tartottunk.

- Mi van?! - kaptam rá a tekintetem.

- Állj meg! - erre kitettem az indexet, és lehúzódtam.

- Hányni kell? - hajolt élőre Ferike.

- Mi? Nem! - rázta meg a fejét. - De én ezt már nem bírom tovább! - fakadt ki. - Alig dumálunk már, és ez mind annak az eredménye, hogy nem beszéltük meg azt az estét!

- Mégis mit akarsz beszélni róla? - nevetett fel Ádám hitetlenül. - Fogjunk egy-egy sört, és szotyit köpködve nosztalgiázzunk a parton?

- Akár!

- Ez hülye! - nézett ki Bence az ablakon.

- Igaza lehet... - szólaltam fel én is. - Talán jót tenne, ha tényleg kibeszélnénk.

- Azt azért vágjátok, hogy mi nem ilyenek vagyunk, ugye? - tette kezét Bence a két első ülésre, így kissé előre húzva felsőtestét.

- Jaj, nem kell ez a macsó szöveg, jó? - csapott rá mancsaira. - Pontosan tudom, hogy ti is pletykáltok. - fonta össze karjait. -Lógjuk el a mai napot! Ki nem szarja le? Nekem sokkal fontosabb az, hogy megint összhangban legyünk, vili? - nézett végig rajtunk boci szemmel, és több sem kellett. Mindenki látta mindenkin mi a dörgést, szóval kedvenc kisboltunk felé kormányoztam a kocsit, ahol feltankoltunk némi nasival, és lementünk rakpartra.

Mindenki szépen helyet foglalt, ki bontottunk kèt zacskó szotyit, majd a hullámzó vizet nézve kussban ültünk.

- Hát.... nem pont így képzeltem. - húzta száját Szabri, miközben kiköpte a szotyi héját. Mind egymásra néztünk, és egyszerűen  kifakadt belőlünk a röhögés. Pont ennyi kellet, hogy feloldódjunk, és beszélgetni kezdjünk, de persze nem arról ami miatt itt vagyunk, hanem egészen más témákról amikről azelőtt is tettük, mielőtt még "normális" volt minden.

Úgy jó negyven perc után aztán Bence szólalt fel az ügyben.

- És akkor azzal mi lesz? - lökött arrább cipőjével egy kavicsot.

- A legjobb, ha semmi. - nézett maga elé Ádám össze kulcsolt ujjakkal. - Senki soha nem tudhat erről. Eltelt három hónap. Tovább kell lépnünk. - ekkor csokoládé barna szemei megállapodtak rajtam, belém mintha csak villám csapott volna úgy villant be néhány képfoszlány az együtt töltött éjszakánkról, ami azóta is minden nap kísért, minden egyes percében.

- A kocsiban hagytam az egyik innivalót, mindjárt jövök. - álltam fel nadrágom leporolva, és az említett irányba igyekeztem.

- Jövök! - pattant fel Szabri is, majd szedni kezdte fekete bakancsait. Tudtam, hogy ebből beszélgetés lesz. - Mi a szar történt köztetek? - támasztotta meg tenyerét a motorháztőn.

- Semmi, mi történt volna?

- Tudod, vicces hogy mind ketten engem akartok átverni, hol ott én tudom, hogy van valami! - mászott bele a képembe.

- Én... - babráltam kezeimmel. - Nem is tudom, hogy mondjam el. - néztem az égre.
- Lefeküdtünk! - hadartam le, majd szemeim összeszorítva vártam a nagy kiakadást, de mivel az nem volt, így óvatosan kinyitottam, és csak egy bamba arccal találtam szembe magam.

- Mi van? - szólalt fel végre - Ti, ketten? - mutatott rám. - Te Ádámmal... blö! - öklendezett.

- Befejeznéd!? - sziszegtem kínosan.

- Már hogy fejezném be! - szólt fel olyan hangerővel, hogy még a fiúk is hátra nézték, pedig nem volt kevés távolság köztünk.

- Higgadj le!

- Oké. - túrt bele a hajába. - Csak adj pár percet. - vett elő egy szál cigit. - De... basszus annyi kérdésem van. - nevetett fel miközben meggyújtotta. - Először is mikor? - nézett végre a szemembe.

- Az nap éjjel, három hónapja . - feleltem kínosan.

- Ez igen! Elástunk egy embert, Ádám megölt még két másikat, ti nektek meg akkor támadt kedvetek hemperegni. - itt kissé elszégyelltem magam. - Mármint, ne úgy értsd, csak... de mégis mikor? Csak így átment hozzád hajnalban? - kérdésére bólintottam.

- Nézd, elhiszem, ha ki vagy akadva és ha haragszol rám, de én...

- Mért haragudnék? - vágott szavamba. - Ugyan már! - nevetett fel - Semmi ilyesmi, nekem ez egyszerűen csak sok így. Hogy ti ketten... mert annyira furcsa a kapcsolatotok. Tényleg! - ugrott be neki. - Akkor ti most együtt vagytok?

- Nem hinném. - nevettem kínosan - Másnap reggel elment, és ennyi volt a történet. -sóhajtottam.

- Hogy mi? - döbbent le. - De remélem neked nem ez volt az első, ugye? - kérdezte félve. Semmit nem feletem, így már tudhatta.
- Megölöm! - nézett felé vicsorogva.

- Ne! Nehogy el mond neki, hogy tudsz róla! - húztam vissza karjánál.

- Mért ne tenném?

- Mert... nem érzem azt, hogy kihasznált volna. - ismertem be.

- Linda, kérlek! A srác átment hozzád hajnalba, majd reggel lelépett, mint aki jól végezte dolgát, és azóta erről nem is beszélt veled! - oké, ez így kimondva tényleg nem hangzik valami fényesen.

- Mégis mikor? Jó formán egymással sem beszéltünk! - néztem mélyen szemeibe fáradtan.
- Ez a pár hónap kikészített mindenkit! Persze, hogy nekünk sem volt erőnk pont erről beszélni! - erősködtem

Ádám

- Elmondod akkor mi a gyász van veletek Lindával? - tért rá azonnal Bence a témára, ahogy a lányok felálltak.

- Haljak meg, az engem is érdekelne! - helyeselt Ferike

- Mi lenne? - flegmáztam.

- Tök furcsák vagytok egymással. Mármint eddig is azok voltatok, de ez most más... valahogy még krincsebb. - vágott pofákat gondolkodás közben, én pedig csak ránéztem, és tudta. - Na ne! -akadt ki.

- Kureltatok? - döbbent le Ferike is.

- Shh! - fordultam felé. - Igen. - ismertem be egy határozott bólintással, aztán idegesen a hajamba túrtam.

- Mikor, vagy mióta? - zavarodott össze Bence. Gondolom erre nem számított.

- Az esküvő után. - sóhajtottam.

- Dikk. - bökött ki ennyit Ferike, meglepett arccal.

- Nagyon elbasztam. - dőltem hátra tenyeremen megtámaszkodva.

- Mármint? - vonta fel Bence jobb szemöldökét.

- Gondolom azt hiszi, csak kihasználtam. - vontam vállat.

- Mért, meg sem dumáltátok? - erre csak a fejem ráztam. - Ugye nem csak egyszerűen leléptél reggel?

- De. - haraptam be ajkaim - Ráadásul neki ez volt az első.

- Faszfej. - jegyezte meg Bence. Igaza volt.

- Nem tudtam mit tegyek, oké? - dőltem ismét előre. - Nem azért mentem át hozzá, esküszöm! De aztán csak úgy megtörtént... - villant be pár kép gyönyörű arcáról, amiket enyhe pír borított. - És...

- Ééés? - hajolt hozzám Bence. - Beleestél?

- Passz...talán. - ismerem be most először saját magamnak is.

- Hát barátom...- tette kezét vállamra Bence.
- Elég furcsán mutatod ki neki. Nem kéne beszélnetek róla?

- Túl késő. Franc tudja mit gondol rólam ezek után... higgyétek el, tényleg megöl belülről, de nem megy! Nem tudok így, három hónap után odamenni hozzá azzal a szöveggel, hogy "hé, akarsz róla beszélni?"

- Hát ezzel ne is menj oda hozzá. - röhögött fel Ferike, vele együtt már mi is. Abszurd egy szitu.

- Jól van, srácok mi lépünk! - szólt fel húgom, akik időközben visszaértek.

- És mi? - utalt rá Ferike, hogy minket haza sem dobnak?

- Ott a buszmeg nem messze! - legyintett flegmán.

- De én szívesen ha...

- Haza jutnak! - vágott Linda szavába, aki csak megszeppenve állt. Egyből levágtam. Szabri tud rólunk, és ő is azt gondolja, amit nagy valószínűséggel Linda is, szóval lépnem kellett mielőtt az idióta húgom telebeszéli a fejét minden szarral.

- Linda, beszélhetnénk négyszemközt ? - léptem oda hozzá.

- Nem!

- Szarbi, befejeznéd? Nem veled beszéltem! - kezdi nagyon felcseszni az agyam.

- Semmi gond, két perc. - mosolygott rá, aki csak unottan megforgatta a szemét, majd levágta magát Bence és Ferike közé.

- Mióta kérsz engedélyt tőle? - kérdeztem szórakozottan, de nem vált be.

- Mit akarsz? - sóhajtott, miközben mind a ketten arrébb sétáltunk.

- Arról a dologról. - köszörültem meg a torkom, kezeim pedig a zsebembe süllyesztettem.
- Először is, sajnálom...

- Most jön az a szöveg, hogy megbántad? - dobta meg vállalt egy apró nevetés közben, ami inkább volt cinikus.

- Mi? - zavarodtam össze. - Nem dehogy! - nyúltam lassan keze után, amit egy finom mozdulattal el is húzott. Undorodik tőlem... meglep? Cseppet sem!

- Tudod, igazából nincs is miről beszélnünk! - akadt ki. - Most jössz ide három hónappal később azzal, hogy meg szeretnéd beszélni? - tárta szét a karjait idegesen. - Mért léptél le másnap reggel? - kérdezte kis idő után, miközben közelebb lépett, én pedig csak arra tudtam gondolni, ahogyan megragadom, és a kocsijának nyomva megcsókolom. - Hahó! - ébresztett fel.

- Mert nem tudtam mit mondjak! - vallottam be feszülten. Ezek a hülye érzelmek nem a barátaim.

- Ahogyan látom, most sem igazán megy. - hangja halkabb volt szokottnál, és megvető. Égetett.
- Hagyjuk, oké? Én elfelejtem, ha te is. -alkudozott.

- Te talán el tudod? - léptem közelebb, így nem sok teret hagyva testünk közt, benne pedig mintha megmozdult volna valami. Egy pillanat alatt el is tűnt a kis harciassága, amit átvett az a szokásos aranyos összezavarodása, habár nem sejti hogy tudom, de sokszor kiváltottam már belőle.

- Hagyd abba! - suttogta lehunyt szemmel, így ki is gördült egy könnycsepp. Semmit sem érettem már - Csak hagyj! - törölte le arcáról, majd oda szólva Szabrinak be szállt a kocsijába.

- Ha még jobban tele beszéled a fejét... - ragadtam meg karját, miközben el akart sétálni előttem, amit erőszakosan ki is ráncigált.

- Senki fejét nem beszélem tele, csak felnyitom a szemét!

- Mit tegyek, hogy befejezd?

- Mit tegyél? - hökkent meg - Nem gondolod, hogy elkéstél, Casanova? Tudtad, hogy neki ez volt a legelső, és te, te utolsó mocsok csak úgy lelépsz reggel? Mért pont Linda? Nem hiszem el, hogy arra az egy estére nem tudtál volna magadnak más áldozatot szedni. Tartsd magad távol tőle, ő nem egy ilyen fajtát érdemel. - nézett végig rajtam megvetően, majd beszállt az autóba.

- Ahogy látom nem alakult valami fényesre a dolog. - léptek oda a srácok is, miután elhajtottak.

- Kurvára nem. - sóhajtottam.

- Uncsimnak van egy gitárját, de csak a despasitot tudja eljátszani rajta. - szólalt fel Ferike, mi meg csak bambán néztünk rá, hogy neki most mégis mi baja van. Azt hittem ennyi volt, de sajnos folytatta- Adj neki szerenádot az ablaka alatt! - vert vállba.

- Te amúgy hogy vagy ilyen hülye?

- Miért neked van jobb ötleted?

- Srácok! - állítottam le őket. - Hagyjuk ezt, oké ? - indultam meg a busz irányába

- Wow! Ennyi, kész?  Egyszer megpróbáltad, és feladod? Nem csodálom, hogy azt hiszi kihasználtad. - cukkoltak tovább

- Ezzel nem segítetek!

Linda

Végül úgy döntöttem, inkább hazaviszem Szabrit, mert Ádám újabb akciója után végképp nem tudtam hányadán is áll ez a dolog, és bár nagyon szeretném, hogy ne is érdekeljen, nem megy. Épp az ellenkezője. Folyton arra gondolok, vajon neki mit jelentett ez az egész? Vajon ugyan azt érezte, amit én? Vajon neki is annyira jó volt? Vajon ő is annyit gondol rá, mint én? Vajon gondol egyáltalán rám?

Szóval efféle kérdések kínja közt őrlődve hazamentem. Néha néha rápillantottam a telefonomra, nem e keresett, de semmi. Még csak online sem volt, ez azt jelenti, neki még csak eszébe sem jutott írni. Azt hiszem jobb lesz valóban tovább lépni, mielőtt még jobban megmérgez ez az egész.

Délután már nem tudtam figyelmen kívül hagyni gyomrom korgásait, tehát kénytelen voltam lemenni és valami kaja után nézni. Ahogyan kivettem a tányérom a mikroból, abban a pillanatban érkezett meg apu is.

- Szia. - köszöntem, de nem tűnt valami derűsnek

- Hol voltál ma? - szegezte nekem azonnal a kérdést - És ne is próbálj hazudni, mert tudom, hogy nem voltál iskolában! - lépett közelebb úját fenyegetően meglegyintve. - Megint azokkal a srácokkal voltál?

- Igen. - nem volt értelme hazudni

- És mégis hol?

- Csak a parton. - hajtottam le a fejem. Apu vett egy mély levegőt, majd orrnyergét megmasszírozva ismét rám nézett.

- Nem akarom, hogy továbbra is barátkozz velük!

- Tessék?!

- Jól hallottad! Ha megtudom, hogy akárhová is mégegyszer elmész velük, nagyon nagy bajban leszel, és ők is!

- Fenyegetsz?

- Kénytelen vagyok! A jegyeid rohamosan romlanak, jövőre felvételi, most meg jön az, hogy ellógod a tanítást! Rád sem ismerek! -  nézett végig rajtam. - Sőt, amióta ők az életbe kerültek, gyilkossági ügyekbe is belefolysz. - nevetett fel kínjában. - Mi lesz a következő? Elmész drogbárónak, vagy mi?

- Neked fogalmad sincs, mit éltünk át azon az estén! - lábadt könnybe szemem

- De hidd el, hogy van! És pont ezért keresek neked egy pszichológust, ha tetszik, ha nem!

- Én nem megyek agyturkászhoz!

- Dehogynem! - kiáltott rám, aminek hatására össze is rezzentem. - Mostantól csak iskolába jársz és haza! Ja, és a kocsidat felejtsd el, amíg nem látok javulást a jegyeiden.

- Hogy mi?

- Jól hallottad! Ha meglátom, hogy elviszed abban a percben adom el! És nem akarok több vitat erről! - azzal bevonult az irodájába.

Sokkos állapotban ültem le az egyik székre, és csak bámultam magam elé. Mégis mi lelte? Most frankón megtiltotta kivel barátkozzak?

Idegességemben el is ment az étvágyam. Felmentem a szobámba, becsuktam az ajtót, majd lenyugvásként olvasni kezdtem.

Nagyon magával ragadott a könyv, hisz mikor elkezdtem, még rendesen láttam minden egyes betűt, aztán észre vettem, hogy nem lenne rossz egy kis fény. Felálltam, hogy felkapcsoljam az álló lámpám, mikor a telefonom kijelzője felvillant. Furcsán néztem, hogy ki lehet az ilyenkor. Egy ismeretlen szám volt. Ahogyan megnyitottam azt hittem kiesik a telefon a kezemből. Azonnal pánikolni kezdtem, elszorult a torkom, a szemem is könnyes lett, kezeim remegtel, szédültem, és úgy éreztem minden erőm elszáll a testemből. Valaki fényképeket küldött az esküvő éjjeléről... Ahogy a fiúk elteszik a láncot, elássuk Noelt, majd  Ádám lelövi a drogbárót. Valaki zsarolni akar minket.