A nap többi része a tengerparton egyszerűen csodálatos volt. Sokat beszélgettünk, nevettünk, és még nosztalgiáztunk is. Csak arra eszméltem fel, hogy fázni  kezdek, merthogy a nap is kezdett már lemenni.

- Menjünk lassan? - nézett rám.

- Igen. - ásítottam el magam. - Mondjuk egy zuhany azért jól esne... - sepertem le karomromról a rászáradt sót.

- Vegyünk ki egy szobát - dobta be. - Úgyis késő van már visszaindulni.

- Jól van. - próbáltam nem mutatni izgatottságom, ami nem tudom honnan és miért jött elő.

- Megkérdezhetném, miért egy egész lakosztályt foglaltál le egyetlen egy éjszakára? - léptem hátra fele a nappaliban, miközben rámosolyogtam.

- Nem szarra gurítok - felelte "nagyképűen"
- Viccelek. Csak még sosem voltunk úgy igazán együtt sehol.

- És úgy voltál vele, megadod a módját.
- bólogattam komolyan.

- Meg én - dobta le magát az ágyra. - Na, Báránykám... menj tusolj le, aztán húzzunk le enni, mert a liftben csak a te hasad korgása hallatszott - pillantott rám, aki vigyorogva indult is a fürdő felé a kaja hallatán.

Mikor kiléptem a forró zuhany alól, kinyitottam az ajtót, hisz teljesen belepte a helységet a pára, így fültanúja lehettem, ahogy telefonál.

- Minden oké, most vettünk ki egy szobát, majd reggel indulunk vissza. - gondolom Szabrival beszélt. - Olyan hülye vagy... - igen, tuti Szabri.
- Sofi? - érdeklődött, mire elmosolyodtam. - Jól van. Vigyázz a lányomra! Én is téged, szia. - tette le.

- Szabri? - léptem ki.

-  Aha. - ügyködött még valamit a teletefojnán, majd ledobta az ágyra.

- Te mit ennél?

- Letusolhatnék én is először? - kérdezte nevetve. - Te bélpoklos.

- Hé! - dobtam neki egy párnát, de elkapta.

Míg ő is lefürdött, gyorsan felöltöztem -hoztam váltó ruhát mind a kettőnek- és az ágyon heverve vártam.

- Nekem is hoztál ruhát? - látta meg az ágyra kikészített darabokat.

- Igen, mert reméltem, hogy lemegyünk a partra. - motyogtam

- És azt is, hogy itt éjszakázunk? - kérdezte sejtelmesen.

- Nos... - álltam fel. - Minden eshetőségre felkészültem.

- Persze - hunyorított. - Valld be, hogy csak engem akarsz! - hajolt közelebb, mire rácsaptam a vállára, erre ledobta a törülközőt és öltözni kezdett. Egyszerűen nem bírtam máshová nézni.
- Megkaphatod. - cukkolt tovább

- Befejeznéd?

- Te bámulsz!

- Én nem bámulok! - néztünk farkasszemet, de elbuktam.

- Hopp! Bámultál!

- Felöltöznél? - sóhajtottam.

- A szád ezt mondja, de a tested nem! Meg hát megértelek... én mindig is bika voltam.
- drámázott, mire csak a szemem forgattam.

- Figyi. - szóltam oda, miközben az étlapot bújtam. - Utána elmegyünk hajózni? - de nem értékezett válasz, szóval ránéztem.

- Mért érzem úgy, hogy randira hoztál? - nevetett.

- Jó, ha nincs kedved, akkor nem megyünk! - duzzogtam. - Evés után fel mehetünk a szobába, és bámulhatjuk a falakat akkor!

- Nem azért mondtam, na! - éreztem meg kezét az enyémen. - Csak ez aranyos. És igen, elmegyünk utána.

- Most már nem akarok! - csuktam össze az étlapot.

- Dehogynem akarsz.

- Döntöttél már? - fontam össze magam előtt karjaim.

- Nem tudok horvátul. - vont vállat. Basszus...elfelejtettem.

- Óu, ne haragudj! - tűrtem egy tincsem fülem mögé, majd mellé léptem és lehajoltam hozzá.
- Mit ennél? Van itt.. - kezdtem felsorolni, de nem igazán figyelt, csak engem bámult, ami már kicsit zavarba ejtett. - Figyelsz? - mintha meg lett volna babonázva.

- Hozzám jössz?

- Tessék? - sokkoltam le teljesen. - Mi van veled? - ültem vissza nevetve, és elpirulva.

- Az, hogy kellesz!

- Ádám... - zavarodtam össze. - Időről beszéltünk, és...

- Jól van. - szakított félbe, és már megint az a pimasz nézése. - Egy nap, ami hamarosan eljön. - tette hozzá. - Igent fogsz nekem mondani! A feleségem leszel! - mutatott rám elszántan, én meg már-már szédülni kezdtem.

Legszívesebben most helyben igent mondanék, de mi van, ha csak szédít? Na meg, hogy nem tudok benne megbízni.

- Amúgy a hatvannégyest kérem - semmit sem értettem, ami gondolom az arckifejezésemből le is jött neki, szóval elmosolyodott. - Az étlapról- tette hozzá.

- De... el sem jutottunk odáig- habogtam.

- Oda van írva angolul is, csak azt akartam, hogy gyere közelebb- kacsintott.

Na, ez! Pontosan ez Ádám! Mindig minden helyzetből kihozni, hogy én érezzem magam cinkesen. Tehetsége van hozzá, az már biztos!

Szerencsére nem csak kínos helyzetbe tud hozni, hanem elég hamar fel is oldani, úgyhogy a vacsora többi része nem telt kellemetlenül, sőt! A hajókázás - ahova végül mégis elmentünk- meseszép volt, főleg így este, hogy minden ki volt világítva. Őszintén szólva mindig el akartam jönni, de hülyén éreztem volna magam egyedül egy hajón, körülöttem szerelmese párokkal, de ami késik nem múlik.

- Mondtam, hogy szép lesz! - löktem meg karját a vállammal, a városon át sétálva, a szálloda felé tartva.

- Igen, tényleg az volt - ismerte be, mire elégedetten vigyorogtam, de megláttam, pontosabban megéreztem valamit.

- Úh, sült gesztenye!

- Utálod a sült gesztenyét- nézett le rám értetlenül.

- Mióta megszültem Sofit, nagyon is megszerettem- fogtam meg a kezét, és az illat irányába vonszoltam.

- Hogy az Istenbe tudsz ennyit enni? Most ettél alig fél órája.

- De desszertet nem! - álltam meg a stand előtt.
- Te kérsz? - néztem fel rá.

- Nem, rosszul is lennék ennyi kaja után - szóval egyedül ettem, és leültünk egy padra, míg elfogyasztottam.

- Egyébként - kezdett bele. - Kösz a randit, Báránykám.

- Ez nem randi - forgattam a szemem.

- Ez pont egy randi. Az egész napunk az volt.

- Jól van - egyeztem bele. - És hogy tetszett? - vettem ki egy újabb gesztenyét.

- Nagyon tetszett - bólintott. - Meg az is, hogy nem egyből szobára vittél. Lassan haladunk, megismerjük egymást.... - sorolta komoly arckifejezéssel.

- Tudod, hogy úrinő vagyok - vontam vállat belemenve ebbe a kis színjátékba.

- Viccen kívül, tényleg köszi. Jól esett - nézett körül.

- Végülis te hoztál ide engem.

- Igen, de az van - csúszott közelebb. - Hogy mi mindig kiegészítettük egymást.

- Ez igaz - mosolyogtam rá.

Mindig segítettük, támogattuk a másikat, akármi volt, de azért óvtuk is egyben. Bátran mondhatom azt, hogy nagyon jó, de legfőbbként erős csapat vagyunk.

- Nyisd már! Tudom, hogy direkt bénázol! - toporzékoltam a lakosztály ajtaja előtt. Nagyon kellet pisilnem.

- Készen állsz? - tette kezét a kilincsre, miután kinyitotta a zárat. Valaki nagyon élvezi ezt.

- Ne már! - próbáltam arrább lökni.

- Vigyázz, kész, rajt! - nyitotta ki előttem, én meg már rohantam is, ez meg mögöttem röhögött.

- Nem vagy vicces! - kiabáltam a mosdóból. - Majdnem oda csuriztam!

- De én nagyon jól tudok időzíteni! - kiáltotta ő is nekem, miközben ledobta a kulcsot az asztalra.

A tükör elé lépve magamra pillantottam kézmosás közben, és olyat láttam, amit már nagyon régóta nem. Egyszerűen ragyogtam! Boldog voltam. Akárhogy is nézem, de ez Ádám hatása rám. Önmagam lehetek, gátlások nélkül.
Talán mégis meg kéne neki valahogy bocsájtanom, félre tenni a büszkeségem, és a szívemre hallgatni, mert boldog csak is vele lehetek igazán. De hogy csináljam?

- Alszol? - suttogtam, mert el volt terülve az ágyon. Válasz nem jött, úgyhogy oda léptem, azzal a céllal, hogy betakarjam, de megragadta a karom, és lehúzott maga mellé, hatására egy kis sikoly hagyta el a szám. - Megijedtem! - csaptam karjára.

- Csak ellenőriztem, javultak-e már a reflexeid.

- És?

- Még mindig borzalmasak.

- Kösz, kedves tőled.

- Inkább őszinte.

- A te hibád! - fordultam felé teljese testemmel.

- Az enyém? - lepődött meg.

- Aha, mert túl keveset edzel velem.

- Tudod, hogy mostanában nem értem úgy rá.

- Tudom, de akkor ne szekálj! - magyaráztam, mire kezét az arcomra tette és simogatni kezdte. De rég csinálta már ezt... azonnal fel sóhajtottam jól esően a szemem lehunyva, mert minden kis pillanatot át akartam érezni.

- Hogy lehetsz ennyire gyönyörű? - suttogta, erre kinyitottam a szemem.

- Csak úgy mondod. - vágtam rá csípőből, ahogy minden lány tenné.

- Nem. Ez az igazság. - simogatott tovább.
- Befejezzük a randink most úgy, ahogy én szeretném? - tudtam mire gondol, és már csak ettől is az egész testem bizseregni kezdett.

- Jó ötlet ez? - néztem rá a félhomályban. Egyetlen egy lámpa sem éget, az a kevés fény is kintről szűrődött be.

- Muszáj neked mindig gondolkodni? Mi lenne, ha egyszerűen csak hajnalig szeretkeznénk, mint régen?

- Félek, hogy sérülök.

- Akkor sem sérültél. - utalt arra, mikor az irodájában kapott el minket a hév. - És különben is, nem hagyom. Soha többé!

- Akkor szeress hajnalig! - suttogtam hozzá közelebb bújva, vággyal teli.

- Csak hajnalig nem fog menni. - csókolt meg.

És igen, betartotta az ígéretét, míg felkelt a nap. Minden perce mennyország volt az összesnek, és azt kívántam, bár sose lenne vége ennek az éjjelnek.