Ádám azonnal felkelt, kirohant és rávert kettőt Szabri ajtajára.

- Mi van? - hallottam meg hangját.

- Be kell vinnem Lindát a kórházba, vigyázz Sofira!

- Mi a baja? - rohant be, de meg torpant amikor meglátta, hogy csupa vér a lepedő és a hálóruhám egy része. - Linda... - képedt el. Pontosan tudta mi ez. Ádám felkapott, és már le is cipelt, ahol ma éjjel Misi ügyelt.

- Mi történt? - ijedt meg ő is engem látva.

- Hozd a kocsit, gyorsan! - intett az irányába.
- Minden rendben lesz, oké? - simogatta meg arcom, majd puszit adott rá. Én ebben nem voltam olyan biztos.

A kórházba beérve szerencsére azonnal el is láttak, de nem tudtam pontosan mi folyik körülöttem a sokktól amit kaptam. Csak könyörögtem magamban, hogy ne veszítsem el a babámat.

Később egy kórteremben helyeztek el azzal, hogy nemsokára jön az orvos, és mindenről tájékoztat.

- Mi történt? Mit mondtak? - lökte ki az ajtót Ádám egy száll nadrágban, amiben aludt.

- Nem tudom, mindjárt jön az orvos. - vontam vállat félve.

- Akármi is lesz, túl leszünk rajta! - nézett mélyen a szemembe, miközben a hajam simogatta.

- Félek, hogy elvesztettem. - vékonyodott el a hangom, szemeim pedig könnyekkel teltek meg. Oda húzott magához, majd kicsivel később nyílt is az ajtó. A doktor volt az.

- Jó estét! - biccentett. - Jobban érzi magát?

- Nincsenek fájdalmaim, de elmondaná mi történt?

- Önnek vagy nagyon nagy szerencséje volt, vagy ez a baba nagyon meg akar születni.
- mosolyogott ránk kedvesen, mi meg egymásra kaptuk a tekintetüket, ami egyszerre volt boldog, lesokkolt, és megkönnyebbült.

- De... én ezt nem értem. Tegnap csinált egy tesztet, ami negatív lett.

- Azok gyakran tévednek. - legyintett. - Ön ugyanis négy hetes terhes.

- Akkor minden rendben van?

- Igen.

- Látod, Báránykám?- fogta arcom kezei közé, majd adott pár puszit a számra örömében. Nem hittem el, hogy ekkora szerencsénk lehet.

- Viszont a kismamának sok pihés kell, kerülje megerőltető fizikai munkát, a stresszt...

- Meglesz, doki!- bólogatott Ádám.

- És a szexet. - fejezte be.

- Hogy mi?

- Ádám! - sziszegtem idegesen mögötte.

- Meddig? - hagyott engem figyelmen kívül.

- Javaslom, ameddig a harmadik hónapba nem lép, vagy ameddig jobban nem lesz, de ezt persze csak vizsgálatok után tudhatjuk meg.

- Két hónap? - rökönyödött meg. - Tehát semmit nem lehet?

- A behatolás nem ajánlott. - célozgatott.

- A többi mehet? - tisztázta le.

- Ádám! - szóltam rá hangosabban, mert már nagyon kínos volt, de a doki csak nevetett.

- Felírok néhány vitamint, meg pár ételt is, ami ilyenkor javasolt. Kérem, hogy keresse fel a nőgyógyászát lehetőleg holnap. Neki is elküldjük a korlapját, hogy minden rendben legyen.

- Köszönöm, doktorúr!

- Mindjárt visszajövök, utána haza is mehetnek. - mosolyogott rám. - Önnek meg ajánlom, hogy amikor a kismama szül legyen magán póló, mert csak azt lehet hallani, hogy az asszisztensnők magáról áradoznak. - forgatta a szemét, ő pedig felnevetett.

- Elnézést, doki. Csak nagyon megijedtem.

- Tudom. - mosolygott, azzal ki is sétált.

- Te hülye vagy? - szúrtam le, mikor az ajtó becsukódott.

- Most mi van?

- Tudod milyen kínos ez nekem?

- Báránykám, ő orvos. - mosolygott rám - Nem hiszem, hogy a testtel kapcsolatos dolgok előtte tabutémák lennének. Amúgy meg mit vagy úgy kiakadva? Tudod, hogy egyfolytában kívánlak. - hajolt oda egy csókra.

- Most viszont türtőztetned kell magad, Maffia. - veregettem meg a mellkasát.

- Te is hallottad... csak a behatolás tilos. - nézett rám pimaszul. - Úgy kinyallak otthon, mint a mézes bödönt. - suttogta fülembe, mire zavarba is jöttem, és éreztem azt a bizonyos bizsergést.
- Nathan mégis csak úton van. - tette kezét hasamra. Nem mondtunk semmit, csak boldogan összemosolyogtunk

Később a doki vissza is jött pár papírral, amit nekem szánt, sőt! Még egy időpontot is egyeztettünk egy hónap múlva, hogy ő is lássa minden rendben van e. Igazán lelkiismeretes orvos, több kéne belőle a szakmába.

- Na, mi van? - törte ránk az ajtót Szabri, kezében Sofival, mögötte meg Ferikével. - Nem bírtam otthon várni. - vont vállat.

- Semmi gond. A baba megmaradt! - mosolyogtam rá boldogan, és kicsit fáradtan.

- Mégis csak terhes vagy? - bólogattam.
- Istenem! - lépett oda hogy megöleljen. - Hallod Bubika, kistesód lesz!

- Gratulálok! - mosolygott ránk Ferike, majd átölelte Ádámot, eztán engem is. - Akkor most szervezzem a babaváró bulit is?

- Ne! - szóltunk rá egyszerre.

- Lindának pihennie kell. - nyúlt oda, hogy megsimogassa az arcom, én meg szerintem olyan szerelmesen néztem rá, mint még soha.

- Nem mellesleg nem tudhatja meg senki míg nem leszek három hónapos. Balszerencsét hoz. - tettem hozzá.

- Mikor jöhetsz haza? - nézett rám barátnőm.

- Most.

- Jó, mert hoztam neked váltás ruhát. Úgy nézel ki ebben, mint valami horror filmben.

- Köszönöm. - néztem rá hálásan, hisz tényleg nem lett volna szép így kisétálni véres hálóingben.

Míg átöltöztem a fiúk kimentek, de aztán végre mehettünk is haza.

- De az esküvőt szeretném megtartani, még mielőtt látszani kezd a hasam. - mondtam a kocsiban.

- Hallottad a dokit. Nincs stressz. - nézte az utat.

- Igen, de a helyszín már megvan. Már csak pár dolgot kell egyeztetni az esküvőszervező céggel.

- Pár dolgot... - motyogta.

- Nem megoldjuk ketten? Kérlek! - tettem kezét az övére, ami a sebváltón pihent. - Nézd, reggel hívom őket, hogy sürgessük meg a dolgokat! Menni fog, hidd el!

- Én elhiszem, csak nem akarom ezt mégegyszer átélni, mint amit ma éjjel kellett.

- Nem fogod, szerelmem, ígérem! Bízz bennem, jó?

- Báránykám, nem is tudom... - húzta a száját, majd bevetettem a "légyszíves" nézésem, amire nem igen tud nemet mondani. - Jó, legyen. De ahogy látom rajtad, hogy sok neked...

- Deal! - vigyorogtam.

Nem lehetek elég hálás azért, hogy ilyen emberek vesznek körül engem. Amennyit ebben a hónapban elintéztünk az esküvővel kapcsolatban, az valami hihetetlen, ahogyan a srácok támogatása, akiket nyugodtan hívhatok a családomnak. Minden készen van, már csak egy utolsó ruhapróba ma, és holnap hivatalosan is Ádám felesége leszek, azaz Farkas Linda.

A babával is minden rendben van, szépen fejlődik, azóta semmi féle komplikáció nem lépett fel, de hisz hogyan is léphetett volna, ha ennyire boldog vagyok?

- Mondd már el milyen? - húzott vissza Ádám, ugyanis épp a ruhapróbára indultunk Szabrival.

- Nem, majd holnap meglátod! - adtam puszit nevetve szájára, és már itt sem voltunk.

Hogy milyen a ruha? Álomszép. Csipkés sellőfazont választottam, aminek a háta teljesen kivágott, az anyaga pedig itt-ott néha megcsillan a kövek miatt, amik gyönyörűen bele vannak az anyagba dolgozva. A fazon nem volt kérdés nálam, a csipke pedig onnan jött, hogy Ádámnak az a kedvence rajtam, ha fehérneműről van szó, így ez elég hamar össze állt, de mire meglett a tökéletes ruha, bele telt pár órába.

- Remélem jó lesz rám végre. - igyekeztünk a szalon felé, ugyanis már másodjára jöttünk vissza egy kis átszabásra, a mai pedig a végleges próba.

- Csoda szép leszel! - vigyorgott rám.

Beérve egyből kedvesen fogadtak, és már hozták is a ruhámat, amíg Szabri helyet foglalt egy kanapén pezsgővel a kezében.

- Jössz már? - kiáltott Szabri kintről.

- Igen, egy perc. - igazítottam még meg kicsit az alját, majd a függönyt elhúzva kiléptem.

- Anya, ez tökéletes! - tette le a pezsgőt. - Ennél neked valóbb ruhát nem is találhattunk volna.

És így volt. A fazon szépen kiemelte az alakom, ott dobott ahol kell, és ott takart, ahol kell. A csipke meseszép volt rajta, és végre a hossz, és a méret is tökéletesen passzolt.
Miután a hozzápasszoló uszályt is kiválasztottuk, beugrottunk még gyorsan az esküvőszervező céghez átrágni az utolsó kis részleteket is, majd mikor onnan kiléptünk tudatosult bennem, hogy minden készen áll a holnapi napra.

- El sem hiszem, hogy holnap már feleség leszek! - sütöttem le tekintetem zavaromban.

- Sógornők leszünk! - kavargatta a kávéját egy teraszon, ahová még beültünk.

- Ez nem igaz, mi testvérek vagyunk!

- Az már biztos!

- Hali! - lépett mellénk Bella. - Na, minden kész a nagy napra?

- Igen. - sóhajtottam kissé fáradtan.

- És mikor lesz a lánybúcsú? - nézett ránk felváltva.

- Nem akar. - Szabri száját húzta, erre Bella szemeit nagyra tárva nézett rám

- Mi az, hogy nem akarsz? Ez az utolsó estéd "hajadonként" ne csináld már! Igenis elmegyünk ma valahova! Hívom Alexát és Zsófit, hogy buli van!

- Nem is tudom...

- Nem kérdeztelek, ez parancs. - nézett rám szúrósan, és már intézkedett is a telefonján.

A terv az lett, hogy mi most haza megyünk hozzánk, megvárjuk a lányokat, majd együtt elkészülve nyakunkba vesszük a várost.

Beérve a villába a srácok a nappaliba gyűltek össze, és ha jól láttam, Ádám fülét rágták.

- Itt meg mi folyik?

- Az, drága Linda - karolta át a vállam Ferike. - Hogy a vőlegényed nem akar legénybúcsút.

- Hát ti tényleg egymásra találtatok! - csapta össze tenyerét Bella nevetve. - Linda sem akart, de már késő, mert lesz.

- Látod, még az asszonyod is megtartja a leány búcsút! - mutatott Ferike rám. - Különben is, ma éjjel nem is szabadba együtt aludnotok, majd csak az esküvő után.

- Ferike, van egy lányunk. - emlékeztettem, hogy ha szüzességi fogadalomra gondol, azzal már elkésett.

- A lényeg. - kezdett bele ismét. - Ti mentek a leánybúcsúba, mi pedig legénybúcsúba, ennyi! - zárta le a vitát, ekkor be is toppant Alexa és Zsófi, így már nem volt kérdés, hogy igenis meg lesz tartva mind a kettő búcsú.
Előtte persze még ittunk egy párat -mondjuk én nem- mielőtt szét válltunk volna.

- Linda? - jött mellém Misi. - Ki az a lány? - bökött Alexa felé.

- Tök sok buliban itt volt, nem ismered?

- Eddig még nem tűnt fel, amit nem is értek. - nézett végig rajta. - Van barátja?

- Nincsen.

- Köszi. - vigyorgott, és már oda is ment hozzá.

- Hogy állunk? - kérdeztem Szabrit, aki telefonját nyomkodta jött felém.

- A limuzin este kilencre jön értünk, és beszereztem néhány pénisz alakú nyalókát. - mutatta a képet vigyorogva.

- Ejha! - lépett mögém Ádám, így ő is látta a képet, mire Szabri azonnal elkapta a telefonjàt, én meg csak felnevettem.

A leánybúcsú el kell ismernem igen is jó ötlet volt, még úgy is hogy szín józan voltam végig, de legalább mindenre emlékszem, és reggel nem úgy fogok felkelni az esküvőm napján, mint egy mosott rongy.

Valamikor reggel négykor értünk haza, a lányok annyira szétáztak, hogy felajánlottam aludjanak nálunk, hisz van elég szoba.

Miután végre le tudtam tusolni, már az agyba készülődtem, mikor nyílt az ajtó.

- Na, milyen volt a legénybúcsú?

- Őrült. - nevette el magàt. - És neked?

- Dettó. - tettem én is így. - Kaptál öl táncot?

- Igen... - ismerte be. - De nem nyúlkáltam!

- Én sem. - mosolyogtam sejtelmesen, és lassú mosolyra húzta a száját.

- Rosszalkodtál?

- Csak annyira, mint te. - egyáltalán nem tartottam ezt rossznak, hisz megbízok már annyira magunkban, hogy tudjam ez nem volt más, mint puszta szórakozás mind két feléről.

- Jól vagytok? - tette kezét a hasamra, majd megsimogatta azt.

- A lehető legjobban. - csókoltam meg.

- Mit csináltok? - törte ránk Ferike az ajtót.
- Nem aludhattok együtt!

- Ferike, ne csináld már! - rökönyödött meg, de Ferike megragadta a karjánál és kiráncigálta, mire Ádám eltátogta nekem, hogy később visszajön.

- Még iszunk egyet lenn, aztán mész szépen az egyik vendégszobába! - lökte ki, majd rám vigyorgott. - Jó éjt Linda!

- Neked is! - nevettem, azzal lekapcsolta a villanyom, és becsukta az ajtóm. Ő meg a szokásaik...

Ádám

- Muszáj ezt? - kérdeztem Ferikétől fáradtan, mert tök logikátlannak találtam az egészet.

- Alapjáraton nem is lehetnétek ma egy fedél alatt, még jó fej vagyok veled! - ültetett le kinn a bár elé egy székre, ahol már csak Misi, és Kígyó maradt, ami elég is volt. Ők az úgy mond megszokott társaságom.

- Mi van, Főnök? - nézett rám Kígyó. - Elfáradtál?

- Nem, csak szeretnék ma a menyasszonyommal aludni! - néztem Ferikére, aki már öntötte is ki az italokat.

- Elvesztettük, srácok. Totál szerelmes lett! - erre felnevettünk, miközben a hálónk ablakára néztem, és azon voltam, hogy minél előbb bejuthassak oda.

- Főnök?

- Hmm? - néztem Misire.

- Téged mi fogott meg annyira Lindában? Mármint honnan tudtad, hogy ő az igazi? Megláttad és tudtad?

- Azt nem mondom, hogy megláttam és tudtam, de volt benne valami, ami megragadta  a figyelmem. - ugrott be a kép, amikor előszőr megpillantottam. - Az elején nagyon rossz volt a kapcsolatunk, folyton ellöktem magamtól, megijedtem, hogy elkezdek érezni iránt valamit. Mondjuk akkor alig voltam csak tizennyolc, egy kamasz srác nem vágyik kötődésre. - gondoltam vissza, hogyan is kezdődött a mi sztorink. - De nem tudtam elkerülni, szépen lassan beleestem, de még így is túl gyorsan. Megfogott, hogy habár bunkó voltam vele, sose hagyott cserben. Megfogott az ártatlansága, megfogott, hogy mennyire tiszta. Hogy bármit mondtam el neki, mindig meghallgatott és segített, de ez fordítva is igaz. Megfogott a szépsége, a nőissége, a mosolya, a hangja. Elcsépelt duma, de nekem ő tényleg a másik felem, és ha majd jön az a lány, ezt te is érezni fogod.

- Wow. - bökött ki ennyit.

- De mért kérded? Van valaki? - ittam bele az italomba.

- Hát, ma megláttam ezt az Alexát. - vigyorodott el. - És nagyon megtetszett, de nem úgy mint eddig a többi, hanem másképp.

- Beszéltél vele?

- Csak egy pár szót, mert utána mentünk is.

- Holnap ő is ott lesz az esküvőn. - jutott eszembe.

- Azt hittem, mi nem mehetünk. - hajtotta le a fejét, mire totál kiakadtam.

- Tessék?

- Hát, mert mi nem kaptunk meghívót. - motyogta Kígyó mellette.

- Írásba kell adnom a családomnak, hogy eljöjjenek az esküvőmre? - sokkoltam le, mert ez tényleg hidegvíz volt. - Ha holnap nem lesztek ott méghozzá mellettem az oltárnál, ki lesztek rúgva.

- Családnak tekintesz minket? - nézett fel rám Kígyó, mint valami kisfiú.

- Még szép, hogy annak! Mi itt mind egy család vagyunk! - mutattam körbe. - Ez nem csak a munkáról szól, mi nem csak a "maffia" vagyunk. Azt hittem ezt tudjátok. - néztem rájuk értetlenül,  mire Kígyó lerohant, és átölelt.

- Kösz, Főnök! - pityergett. Asszem túl sokat ivott. - Tudod, te mindig olyan voltál nekem, mint egy nagytestvér. - szipogta.

- Tudom. - veregettem meg a vállát.

Pár óra múlva Misi és Kígyó totálisan eláztak, úgyhogy besegítettük őket a szobájukba, aztán mi Ferikével visszamentünk még egy utolsó italra, mert már lassan fél hat volt.

- Erősíteni kéne a biztonságon. - néztem körül.

- Minek?

- Ferike, lassan megszületik a második gyerekem.

- De semmilyen veszély nem leselkedik ránk. Senki sem maradt a pályán rajtunk kívül, ezen ne idegeskedj. - nyugtatott, és talán igaza is volt.
- Na, menj! - adta be a derekát. - Úgysem bírok veled, és aludnunk is kéne már! - nézett rá az órájára, én pedig nagy vigyorral a képemen spuriztam is fel a hálóba, ahol a Báránykám már aludt. Mosolyogva mellé feküdtem, és ha bár nem akartam, megébredt.

- Mégis aludhatsz velem, Maffia? - nézett rám álmosan, kis mosollyal az arcán.

- Igen, hivatalosan is meg lett engedve.
- nevettem, ő pedig szorosan hozzám bújt. Legszívesebben itt helyben letepertem volna, de nem szabad. A baba fontosabb, mint sem az én szükségleteim, de nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz. Vannak kiskapuk ezen a téren is, de az mégsem ugyan olyan. - Mi az? - kérdeztem ugyanis felkuncogott, de ekkor megéreztem, ahogy rámarkolt.

- A doki azt mondta, hogy már csinálhatjuk. - suttogta.

- Ezt csak most mondod? - csókoltam meg.

- De... - tolt el. - Lassan, hogy egyáltalán lesznek-e ezáltal fájdalmaim. Ha igen, abba kell hagynunk.

- Vigyázok rád! - adtam puszit az orrhegyére. - Mi az? - kérdeztem, mert furcsán nézett.

- Semmi, csak pontosan ugyan ezt mondtad nekem, amikor legelőször lefeküdtünk.

- Na, az volt körülményes. - jutott eszembe. Mind ketten felnevettünk. Ha belegondolok, hogy milyen volt az első, és milyenek a mostaniak, ég és föld a különbség. Talán azért ennyire jók, mert együtt fedeztük fel egymás testét már olyan fiatalon.

- De a miénk volt.

- Egy valamit sosem kérdeztem meg. - simogattam haját. - Ott akkor, megbántad?

- Nem. - vágta rá. - És még azután sem, hogy másnap reggel elmentél, mert tudtam miért tetted. Tudtam, hogy belém estél. - kezdett piszkálni.

- De te korábban belém estèl!

- Egyezzünk ki döntetlenben? - alkudozott.

- Legyen. - csókoltam meg a legszebb nőt a világon.