Az utolsó éjszakánk a lakosztályában nem alvással telt. Kihasználtuk minden egyes percét, hogy szeressük a másikat.

- El sem hiszem, hogy a feleségem leszel.
- suttogta, miközben a kezemmel játszott.

- Visszatáncolnál, Maffia? - bámultam, ahogy ujjaink összefonódnak.

- A világért sem!

Annak, hogy nem aludtunk, megvolt a böjtje, viszont nem bántam, mert tudtunk a repülőn, így az út pikk pakk eltelt.

- Hol van már ez a nő? - bámultam a telefonom, ugyanis Szabri jön ki értünk.

- Eltart egy darabig, míg végre valahova le tud parkolni, nem az erőssége.  - sóhajtott fel, de ekkor megláttam a tömegben, és integetni kezdtem neki, mire hatalmas vigyorral a fején szaladni kezdett, de úgy hogy még a haja is lebegett.

- Végre! - ugrott a nyakamba, hogy majdnem hátra is estünk. - Csá, Miguel! - kacsintott bátyára, tekintve, hogy azért ő is lebarnult, aki nevetve átölelte. - Milyen volt? - nézett ránk felváltva.

- Nagyon nagyon jó! - hüledeztem - Meg amúgy... - toltam elé bal kezem, mire szó szerint leesett az álla.

- Megkérted? - nézett Ádámra lesokkolva.

- Meg én! - ölelte át a vállam büszkén, én meg csak vigyorogtam, mint a tejbe tök.

- Gratulálok! - ölelt át minket. - Esküvő lesz, végre! - ugrándozott, majd belém és a bátyába karolt, úgy indultunk kifelé.

Szabri csak csacsogott, és csacsogott, sőt teljesen megfeledkezett magáról, és míg velem beszélt oda adta Ádámnak a kulcsot, hogy akkor most már vezessen ő.

- Még jó, hogy te jöttél ki értünk. - jegyezte meg, majd beszállt a volán mögé.

- Had nézzem meg jobban! - vette kezébe az enyémet és a gyűrűt tanulmányozta, mire füttyentett egyet. - Te, mennyit perkáltál ezért a gyémántért? - lökte meg a vállat hátulról.

- Nem mindegy? - nézett rám a visszapillantóból, majd kacsintott egyet. Baromi szerencsés nő vagyok!

- Sofi alszik? - csatoltam ki végre magam, mikor beértünk a garázsba.

- Nem. Nézd, Ferike pont most hozza ki!
- mutatott a lépcsőre, én pedig szó szerint odarohantam, és kikaptam őt a kezéből, mire el is vigyorodott.

- Édesem! - puszilgattam meg. - Annyira nagyon hiányoztál! - szívtam magamba kisbaba illatát, miközben újabb és újabb puszikat adtam neki.

- Üdv itthon! - vigyorgott Ferike, mire őt is átöleltem.

- Ide adnád végre nekem is? - ért mellém Ádám is, én pedig boldogan adtam át neki a lányát. Mind a kettőnknek nagyon hiányzott már Bubika.

- Na, milyen volt a szigeten?

- Összeházasodnak! - vágta rá bolond barátnőm, Ferikének pedig ugyan az volt a reakciója, mint Szabrinak.

- Végre már! - nézett az ég felé, mire elnevettük magunkat, és ő is gratulált nekünk.

- Mit ünneplünk? - mosolygott ránk Misi.

- Esküvő lesz, szép testvérem! - csapta össze tenyerét Ferike. - Szóval lesz egy kis buli! - kapta elő telefonját. - Csá, Tomikám! Figyi ráérnél ma este? Bulit tartunk, a tesókám nősül! - lépett arrább.

- Jó, hogy minket megkérdezett legalább.
- néztem utána, de nincs mit tenni Ferike imádja a bulikat. - Nem volt vele semmi baj? - néztem Szabrira, miközben Sofi karját simogattam.

- Ugyan, mi lett volna! Kis úrinő, mint a nagynénje! - mutatott magára, mire a vőlegényem felnevetett. A vőlegényem... ez tetszik!

- Te, úrinő? - vonta fel szemöldökét. - Hallod, miket beszél? - puszilta meg Sofit.

- Igenis az vagyok! - duzzogott.

- Basszus, azért elfáradtam. - nyújtóztam meg, miután lefektettem Sofit az eljegyzési buli után.

- Én is. - dőlt el az ágyon, én pedig mellé feküdtem. - Milyen esküvőt szeretnél, Báránykám? - játszadozott a hajammal.

- Hmm... - kezdtem gondolkodni. - Szeretnék víz melletti helyet. - könyököltem fel. - Sok virággal... - ecseteltem neki további ötleteim.

- Hogy tetszik az elképzelésem? - kérdeztem, mikor elmondtam neki mindent.

- Nagyon tetszik. A lényeg, hogy te sétálj felém az oltárhoz. - nyomott puszit kézfejemre. - Figyelj, kérdeznék  valamit. Az apádat meg akarod hívni? - erre ledermedtem

- Ádám... apu meghalt.

- Tessék? Mikor, mért nem mondtad? - ült fel azonnal, mire keserűen elmosolyodtam.

- Akkor találtam rá a sírjára, amikor a te temetésedre mentünk.

- Mi volt a kórházba? Tőle jöttél amikor...

- Igen. - szipogtam. - Nagyon csúnya dolgokat vágtam a fejéhez... - vékonyodott el a hangom, mire magához ölelt, és simogatni kezdett. - De olyan gonosz volt velem. Odamentem, hogy lássam, és segítsek neki, de csak azt hajtogatta, hogy szégyent hoztam rá. Aztán rólad kérdezett, hogy még mindig veled vagyok-e. Erre bedühödöttem, elmondtam neki, hogy gyerekem van tőled, és hogy ki is vagy valójában, és azt is hozzá tettem, ha bárkit ránk mer állítani a rendőrségtől, megöletem. - meséltem törökülésben, kezeimmel babrálva. - Inkább meg halt egyedül, haragban. - néztem rá. - Olyan rossz vagyok én, csak mert beléd szerettem?

- Fejezd be! Nem akarom ezt többé meghallani, hogy rossz ember vagy! Nézd, apádnak volt egy stílusa, amit vagy megszoktál vagy nem. Emiatt ne hibáztasd magad. Beteg volt, lejárt az ideje.

- Tudom. Tudom. - töröltem meg az arcom.
- Megbocsátottam neki. - szipogtam. - Nem haragszom rá.

- Helyes. - suttogta. - Tényleg azt mondtad neki, hogy megöleted, ha valaki ránk áll? - kérdezte vissza kis idő után. Nem tudtam mit tenni, már csak nevetve bólogattam.

- Igen.

- A Báránykámból lassan farkas lesz?

- Nem, nem hinném. Csak megvédem a családom, ennyi.

Már egy hónapja folynak az esküvői előkészületek ezerrel, és még most sem állunk sehogy. A helyszín kiválasztása nagy fejfájást okozott, és mivel mindenféleképpen vízparton akartam esküvőt, Ádám bedobta mi lenne, ha hajón lenne, én pedig egyenesen imádtam!

- Mi az? - kérdezte Szabri kora reggel a konyhában, miközben reggelit készítettünk.

- Nem tudom, olyan fáradékony vagyok mostanság.

- Persze, mert nem pihen az agyad, folyton az esküvőn jàr az eszed. - tette ki egy tálba a gyümölcsöket.

- Igen, ez igaz. - sóhajtottam, és egy picit mintha meg is szédültem volna. - Ki megyek a mosódóba.

- Rendben! - szólt utánam. Az oda vezető úton folyton a padlót vizslattam, mert a fejfájásom egyre csak erősödött, ennek hatására bele is botlottam Ádámba a folyosón.

- Báránykám, minden oké? - vizslatta az arcom.
- Tiszta sápadt vagy!

- Igen, be kell mennem a mosdóba. - motyogtam őt kikerülve, és ahogy becsuktam magam után az ajtót, már nyílt is ki, hisz utánam jött.

Megtámasztottam magam a mosódó kagylón, és vártam, hogy a szédülés abba maradjon. Odalépett mögém, megengedte a hideg vizet, majd kicsit a tenyerébe engedve a homlokomra, és a tarkómra oszlatta el. Ezt megcsinálta egy párszor, míg jobban nem lettem.

- Gyere, ülj le! - csukta le a WC-deszkát, hogy rá ülhessek, míg ő elém guggolt. - Jobban vagy? - simogatta kezem.

- Igen. - bólogattam. - A stressz, az esküvő miatt biztos.

- Ühüm. - sejtelmes volt ahogy ezt mondta.
- Nem lehet, hogy valami más? - pillantott a hasamra.

- Máris?

- Nem lehetetlen.

- Ide adnád a táskám a szekrényből? - mutattam a kézmosó alattira. Mikor ide adta, kikotortam belőle egy terhességi tesztet, amit csak úgy random vettem, hátha kell. - Elfordulnál legalább?

- Bocsánat. - tett is így, tehát elvégeztem a tesztet, és csak vártunk.

- Van már valami? - sürgetett.

- Még tölt. - szuggeráltam én is, aztán megjelent a kijelzőn a válasz, és össze néztünk. - Negatív. - figyeltem az arcát, és kissé csalódott volt, ahogy nekem is, de mégis rám mosolygott.

- Majd jön, ha szeretne. - puszilta meg homlokom.

Talán csak az idő, de egész reggeli alatt sajgott a fejem, és rosszul éreztem magam.

- Srácok, ne haragudjatok, de muszáj felmennem. Nem érzem jól magam. - motyogtam.

- Akartam is mondani, hogy sápadt vagy. - vizslatott Misi. Felálltam az asztaltól, visszatoltam a székem, és ahogy tettem egy lépést úgy éreztem a testem felmondja a szolgálatot, mind ezt kettő másodperc alatt, és a földre esek.

Később az ágyunkban ébredtem, és éreztem, hogy mögöttem fekszik, és simogat. Felsóhajtottam, majd szembe fordultam vele.

- Mi van veled? - suttogta.

- Nem tudom. - vontam vállat. - Szédül a fejem még mindig.

- Hozzak neked gyógyszert? - bólogattam. Pár perc múlva már vissza is jött egy tablettával és egy üveg vízzel.

- Köszönöm. - vettem be, és visszafeküdtem.

- Szeretnél még aludni? - hajolt le, és megsimogatta a fejem.

- Csak pihenni. Sofi hol van?

- Nyugi, kinn van Ferikével.

- Nem éhes? - akartam felállni, de visszanyomott.

- Az apja vagyok, én is el tudom látni. Te most pihenj. - nyomott puszit arcomra. - Ha később sem leszel jól, hívok egy dokit. - csukta be maga után az ajtót.

Este képtelen voltam megvárni Ádámot, amíg felér, hamarabb bealudtam. Arra felébredtem, ahogyan lefekszik mellém, de abban a pillanatban nyomott el ismét az álom, ám nem túl sokáig. Iszonyatosan erős görcsökre ébredtem, amit hirtelen nem tudtam hova tenni. Azonnal felültem, és felkapcsoltam a mellettem lévő éjjeli lámpát, amire ő is megébredt.

- Mi a baj?

- Nem tudom, nagyon faj a hasam! - szorítottam
össze a szemem, majd megéreztem valamit, és lehúztam  magamról a takarót. Csupa vér volt. - A baba! - esett el. Mégis csak terhes voltam...

- Mi? - nézett rám falfehéren.

- Elvetélek!