- Minden megvan? - forgolódtam a szobában, ugyanis alig pár óra, és a gépünk indul a Seychelle-szigetekre!

- Asszem. - nézte át a tárcáját. Na igen, ő az iratokkal én meg a holmikkal. - Ne parázz már ennyit! - fogta meg a kezem, majd felemelve puszit nyomott rá. - Jó lesz!

- Igen, csak...

- Sofi a bajod, igaz?

- Még sosem hagytam ennyi időre magára. - sóhajtottam fel.

- Te is tudod, hogy rendben lesz, Szabri vigyáz rá!

- Tudom. - próbáltam megnyugodni.

Kevesebb, mint három óra múlva, már a repülőn is voltunk, de még hosszú út áll előttünk, ugyanis tizenkét óra az út, de megéri, hisz egy csodaszép helyre megyünk, ahol közös emlékeket tudunk gyűjteni, amiket senki sem vehet el tőlünk.

Valamiért olyan este hét körül, mikor már három órája repültünk, elnyomott az álom, egész majdnem éjfélig, amikor arra keltem, hogy ki kell mennem a mosdóba.

Mire visszatértem, Ádám ránézett az órájára, és egy lágy csókban részesített.

- Boldog szülinapot, Báránykám! - suttogta.

- Köszönöm! - mosolyogtam rá boldogan, mire elővett egy hosszú bársonydobozt a dzsekijéből.
- Azt hittem a nyaralás az ajándékom.

- Meg ez. - adta át.- Bontsd ki! - biccentett felé. Mikor felnyitottam a dobozt, a lélegzetem is elállt. Egy gyönyörű szép gyémánt karkötő volt benne, és ha bár a fények halványak voltak, még így is varázslatosan csillogott.

- Ádám, ez gyönyörű! - fogtam kezem közé teljesen lesokkolva.

- Nézd meg kicsit jobban. - súgta oda, majd vizsgáltatni kezdtem, és meg is találtam, amire célzott. A kapocs belsejébe ez volt gravírozva:

" Ilyen, mint a mi szerelmünk nincs még egy a földön "

szóról szóra ezt mondtam neki, mikor visszatér végre egy hónap után.

- Tetszik?

- Nagyon! - öleltem át könnyes szemmel.
- Felteszed nekem? - töröltem le arcom, majd felé nyújtottam karom. - Köszönöm szépen! - adtam neki még egy csókot.

- Szívesen, Báránykám. - simította meg az arcom.

Valamikor hajnal ötkor már el is tudtuk foglalni a hotel egyik lakosztályát, ami lélegzetelállító volt. Igaz, még a nap nem jött fel, de amit eddig láttam a helyből, már teljesen magával ragadott.

- Uram isten, nézd meg a fürdőt! - futottam ki onnan mint egy kisgyerek, ő meg csak nevetett.
- Ez a hely sokkal szebb, mint a képeken! - vigyorogtam, majd kisétáltam az erkélyre is. Ellát a szavam is.

Csak csendben bámultam ezt a gyönyörű helyet. Ádám kicsit később mögém jött, átkarolt hátulról és állat a vállamon támasztotta meg.

- Köszönöm, hogy elhoztál! - nyúltam hátra tarkójához, és megsimogattam.

- Nincs mit köszönöd, megérdemled! - puszilt nyakamba.

Mivel egész éjjel majdnem semmit nem aludtunk a repülőn, arra a döntésre jutottunk, jó lenne először is kipihenni  magunkat, hisz rengeteg időnk lesz még itt ezen a helyen mindent körbejárni, és megismerni, viszont előtte úgy döntöttem, meglepem egy kicsit.

Mielőtt még elindultunk volna pár nappal, Szabrival betértünk egy fehérnemű üzletbe, és vettem magamnak pár szép, és szexi holmit, direkt a nyaralásra.

- Khm! - köhintettem mikor kijöttem a fürdőből. Egyből rám is kapta a tekintetét, telefonját pedig félre tette.

- Ejha! Ez igen, Báránykám! - nézett végig rajtam, mire vigyorogva megfordultam, mert ott volt a lényeg. - Úh! - harapta be ajkait, én pedig odaszökkentem mellé az ágyba. - Kikészítesz, komolyan mondom. - puszilta meg a mellem, miután az ölébe húzott.

- Tetszik?

- Viccelsz? - nézte meg ismét a csipkét rajtam.
- Tudod, hogy ha fehér van rajtad, nem bírok magammal.

- Az jó, mert képzeld. - hajoltam picit közelebb.
- Mind estére van egy.

- Akkor pörgessük le gyorsan a reggeleket, hogy minél hamarabb láthassam őket! - csókolt meg mosolyogva.

Olyan dél előtt kicsivel ébredtem meg, a mellettem fekvő pedig még mélyen aludt. Mosolyogva adtam egy puszit neki, aztán az ajtót magam mögött becsukva egy kavéért indultam a konyhába, és az ő társaságában ültem ki a teraszra. Nem bírtam betelni a látvánnyal, ahogy elhinni sem azt, hogy tényleg eljutottunk ide! Abban biztos voltam, hogy annyi mindent szeretnék itt megnézni, amit csak lehet, szóval kezembe vettem az asztalon levő kis tájékoztatót, hogy meglessem, mi mindent rejt még magában ez a hely.

- Jó reggelt, Báránykám! - puszilta meg arcom, majd leült velem szembe

- Neked is! - vigyorogtam, de csak engem nézett.
- Mi az?

- Jó téged ilyen boldognak látni.

- Neked köszönhető. - hajoltam át egy rövid csókra. - Ezt nézd, mennyi minden van itt! - toltam elé a kis füzetet, ő pedig maga felé fordítva olvasni kezdte, miközben beleivott a kávémba.

- Mit szeretnél először megnézni?

- Ezt itt! - böktem rá. - Meg, ami bár nincs rajta, de elmegyünk majd csónakázni?

- Amit csak szeretnél!

És így is lett. Oda mentünk, ahová akartam, és azt csináltuk, amit akartam, de azt hozzátenném,  ezeket ő is mind nagyon élvezte, és egyik sem volt a terhére.

A mai nap kicsit körbe jártuk itt a környéket, ha már itt leszünk egy pár hétig tudjuk, mi merre van. Beültünk egy étterembe is, délután pedig a strandon voltunk egész estig, amikor már mind a ketten éhesek lettünk, így visszamentünk szobánkba, és elkészültünk.

- Én még nem vagyok álmos. - ültem le az ágyra vacsora után, mire pimasz mosollyal közeledni kezdett, és a nyakamba csókolt. - Várj! - toltam el. - Nem csináljuk a parton? - dobtam be ötletem kissé félénk mosollyal, de tetszett neki. Szó szerint leszaladtunk, miközben a ruháink dobáltuk el. Annyira boldog voltam, hogy egyszerűen elnevettem magam, mire felkapott és megpörgetett. - Úgy szeretlek! - tettem kezem az arcára.

- Én jobban szeretlek! - csókolt meg.

Őszinte leszek, a mi szexuáliséletünk több, mint varázslatos, de ami itt ezen a parton történt, az valami elképesztő volt, szinte nem is értettük, mi volt ez pontosan.

- Wow... - bökött ki ennyit a hátán feküdve, levegőért kapkodva. - Báránykám, szerintem most hoztunk össze egy második babát. - erre felnevetve mellkasára hajtottam a fejem.

- Azt mondod?

- Tuti. - kezdett el simogatni, és csak hallgattuk a hullámzó tengert a homokban feküdve. - Még azt is megkockáztatom, hogy fiú lesz.

- Ej, de magabiztos valaki!

- Tudod, hogy bika vagyok.

- Fejezd már be! - csaptam rá, de csak nevetett.
- Oké, és ha fiú lesz, mi legyen a neve? Tekintve, hogy Sofi nevét èn választottam, most rajtad a sor.

- Nathan. - mondta ki gondolkodás nélkül, amire elmosolyodtam, a csillagok bámulása közben
- Tetszik?

- Nagyon. - suttogtam.

Minden annyira elképesztő ezen a helyen, hogy komolyan azt hiszem az egész csak egy álom, de nem. Ez a valóság ő mellette, akit mindennél jobban szeretek ezen a földön!

Már az ötödik napunkat töltjük itt, betelhetetlenül. Mindig valami újat akarunk felfedezni, programokat szerveztünk, és minden újat kipróbálunk, ami csak az utunkba akad. Legyen az egy új fajta étel, szokás, vagy valami őrültség. Egy szóval minden tökéletes, kivéve egy dolgot. Az éjszakáink, ugyanis Ádámot rémálmok gyötrik, amik már számomra is aggasztóak.
Épp, hogy csak elalszik, már kezdődik is. Először mocorogni kezd, majd jön a légszomj, ahogyan a víz is teljesen leveri. Nem pontosan értem, amit mond, mert csak motyogás, de menekül valami elől, és a családját hajtogatja. Biztos vagyok benne, hogy az az egy hónap távollét igenis nagy traumát okozott neki, amiről nem akar beszélni, hát így éli meg.

- Ne! - ült fel álmából, levegőért kapkodva.

- Szerelmem? - ültem fel én is, majd a hátát kezdtem simogatni. - Nyugodj meg. - adtam puszit vállára.

- Ne haragudj, hogy miattam nem tudsz aludni már napok óta. - támasztotta meg homlokát tenyerében.

- Ugyan már! - adtam rá még egy puszit. - Nem akarsz beszélni róla?

- Nem.

- Csak magad őrlöd.

- Ha elmondanám, nem néznél már úgy rám. - fordította el a fejét, de nem hagytam. Igenis követeltem, hogy a szemembe nézzen, úgyhogy állánál fogva visszafordítottam a fejét.

- Semmi, érted? Semmi olyan nincs ezen a világon, ami miatt máshogy néznék rád, Maffia!

- Annyira kibaszottúl szeretlek! - mondta megfeszült állkapoccsal, majd megcsókolt, és az ölébe ültetett.

- Kérlek, mondd el! - suttogtam, meztelen mellkasán feküdve.

- Légy szíves, ne erőltesd! - állt fel, felkapta a
boxerét, és kisétálta az erkélyre. Sóhajtva én is felvettem a köntösöm, és mellé léptem.

- Akkor írd le. - támasztottam meg könyököm.

- Mi?

- Ami bánt. Írd le.

- Ez valami terápia?

- Ha segít. - vontam vállat. - Vagy..

- Harminckét embert öltem meg egy hónap alatt. - vágott szavamba. - Mondhatni minden napra jutott egy. - ekkor a szemembe nézett. Teli volt fájdalommal. Meg volt törve, és el volt fáradva. Hiába is mutatta magát erősnek napközben, ha éjjel gyötörték ezek a gondolatok.

- Nem érdekel! - léptem közelebb hozzá, de elhúzódott.

- Egy gyilkos vagyok! Hány vér tapad már a kezemhez? - nézte meg őket.

- A családod miatt öltél!

- Már nem vagyok benne biztos, hogy ez mentség. - hajtotta le fejét.

- Te magad mondtad. - ragadtam meg kezét és a hasamra tettem. - Hogy itt fogant meg Nathan. Ő sem éri meg?

- De igen, csak úgy érzem, kiskapukat keresek a bűneimre. - ült le a földre.

- Szerelmem, azok az emberek el akartak téged hurcolni, elválasztani a családodtól és hagyni kínok között meghalni! - guggoltam le elé.
- Erősebb voltál, mint ők, ennyi!

- Akkor mért kísértenek minden éjjel?

- Mert hagyod nekik. És mert nem akarsz róla beszélni.

- Mi akarsz, mit mondjak? Hogy könyörögtek az életükért, de én meg sem hallgatva őket megöltem mindet? - hangja kissé indulatos volt.

- És miért csináltad? Nem azért, hogy most itt lehess? Vagy megbántad?

- Titeket? Soha!

- Akkor meg?

- Csak azt hittem erősebb leszek mentálisan, de lenyom. - döntötte fejét hátra a korlátnak.

- Te vagy a legerősebb férfi a világon! Ne ostorozd magad, mert kijutottál a halál torkából, ezzel minket is megmentve. - simogattam meg borostás arcát. - Segítek neked átmenni ezen, csak hagyd. - fogtam meg kezét, és puszit nyomtam rá. - Azt a szöveget meg hogy én másképp fogok rád nézni, soha többé nem akarom meghallani! Túl sokat bizonyítottál már nekem ahhoz, hogy ez megtörténjen. Te vagy a gyerekem apja, a védelmezőm, a legjobb barátom és a társam mindenben! Soha nem hagylak magadra, mindegy mit tettél! - hullott le egy könnycsepp arcomon, ő meg hozzám bújt.

- Köszönöm, Báránykám! - suttogta, de csak puszit adtam a fejére. Nincs mit megköszönni. Ez a szerelem, ez erről szól. Feltétel nélkül és vakon támogatod a másikat.

- Kellj fel! - suttogtam neki reggel.

- Hmm? - motyogta a párnába.

- Felmegyünk a hegyekbe!

- Én nem megyek hatvan fokba, megörültél? - pillantott végre rám.

- Jó lesz!

- Nem lesz. Úgyis az lesz a vége, hogy majd cipelhetlek.

- Nem, becsszó! - nyújtottam kis újam. - Hozok neked egy kávét és megyünk! Nincs olyan messze.

- Te meg a szemmérték...- motyogta.

- Mi?

- Csak azt mondtam, hogy nagyon szeretlek! - kiáltott utánam a konyhába.

- Na, nem volt annyira vészes, ugye? - kérdeztem, mikor felértünk, mert nem volt valami magas.

- Elment. - vont vállat, majd megleste a kilátást.
- Hű! - ámult el, ahogyan én is.

Eszembe jutott, mért is jöttünk ide, így előkaptam egy füzetet, egy tolat majd egy sziklára leülve írni kezdtem.

- Te mit csinálsz? - nézett rám hátra.

- Leírom, ami bánt és elengedem.

- Ezért hoztál ide? - mosolygott rám, mire felé nyújtottam a füzetet, de kissé szkeptikus volt.

- Nekem anno segített. Zsolt mondta, hogy tegyem meg, és valóban megkönnyebbültem.

- A ratyi-dokid?

- Igen, ő! - forgattam meg a szemem, ezúttal viszont már a kezébe nyomtam. - Gyerünk! Max nem segít, de mit vesztesz vele? - egy pár pillanatig nézte még az üres lapokat, de egy sóhaj után neki fogott az írásnak.

- És most? - kérdezte, mikor teleírt egy egész lapot. Megfogtam a kezét, majd a szikla végéhez vezettem. - Le akarsz lökni?

- Igen, hogyne! - sóhajtottam. - Most pedig, tépd össze, és engedd el.

- Mint valami rossz szakítós filmen.

- Csináld már! De éld is át, ne poénkodd el.

- Jól van. - sóhajtott majd előre nézett, aztán ismét az írására, ami még átolvasott. Láttam, ahogyan megfeszül az állkapcsa, eztán cafatokra tépi a papírt, elengedi a szélben. Mikor már minden fecni a szélben szállt, egyszerűen elordította magát, mire elmosolyodtam. Végre ki tudta magából adni, ami már több mint egy hónapja gyötri. Eztán ismét kinyitotta a szemét, végig nézett a helyen, és megkönnyebbülten elnevette magát.

- Na? - kérdeztem halkan. Hirtelen rám nézett, felkapott és megcsókolt, miközben egy sziklára ültetett. - Bárki megláthat! - kuncogtam.

- Úgysem ismernek. - csókolt nyakamba, és hát mikor is tudtam én neki ellenállni? Nem most fogom elkezdeni, és nem is akarom!

- Mi az? - kérdeztem, miközben a nadrágom vettem vissza, ugyanis nevetett.

- Ferikének igaza volt. Mi tényleg végig szeretkezzük az egész nyaralást.

- Ez nem igaz! Programokat is csinálunk!

- És mivel végződik az összes?

- Jó, ha ennyire zavar változtathatunk rajta. - cukkoltam, mire magához húzott.

- Semmin sem változtatunk! - adott puszit orrom hegyére.

És ez is elérkezett, az utolsó napunk a szigeten. Kicsit szomorúan ébredtem meg, ám egyben boldogan is, mert nagyon hiányzik már Sofi, és a többiek.

Ma nem csináltunk túl sok mindent, amit tudtam összepakoltam, eztán lementünk délután a partra fürdeni, és végül vacsorázni.

- Ezután elmegyünk még csónakázni, ha van kedved.

- Hogyne lenne! - vigyorogtam, ugyanis ez benne volt az itteni bakancslistámban.

Vacsora után kézen fogva sétáltunk le, majd ültünk be egy már kibérelt kis csónakba, és kieveztünk, pontosabban ő. Annyira szép volt a lemenő nap, ahogy vissza tükrözte a víz is. Ránéztem Ádámra, akinek nem tetszett az arckifejezése.

- Minden oké? - vizslattam.

- Persze. - köszörülte meg torkát. - Csak mondani akarok valamit. - babrált a kezével. - Tudod, hogy nagyon szeretlek, ugye? - kezdett bele feszülten. Biztos, hogy történt valami!

- Itt akarsz velem szakítani?

- Mi? - nézett rám totál értetlenül. - Dehogy is!

- Otthon történt valami?

- Báránykám, csendben maradnál? Így is ideges vagyok! - fújta ki a levegőt, és a szemembe nézett.
  - Szóval. Ahogy mondtam, nagyon szeretlek, az életemet is oda adnám érted. Még meg sem köszöntem neked azt a sok jót, amit velem tettél, és a lányunkat, akit világra hoztál. Nincs rá szó, mennyi mindenért hálás lehetek neked, és a sorsnak, hogy találkoztunk. Csak remélni merem, hogy soha nem választ el minket semmi, mert azt akarom, hogy minden egyes reggel mellettem ébredj fel, és minden éjjel mellettem aludj el míg élek, úgyhogy... - vett elő egy kis bársony dobozt zsebéből, majd felnyitva azt, letérdelt elém a csónakban.   - Hozzám jönnél? - az életben nem voltam még ilyen sokkos állapotban, mint most. Kezeim szám előtt voltak a döbbenettől, szemeim pedig megteltek könnyel, de a választ biztosan tudtam.

- Igen! - böktem ki végre, amire Ádám nagy megkönnyebbüléssel felnevetett, és magához ölelt.

- Azt hittem már nem mondasz semmit. - ölelt még mindig magàhoz.

- Mert amiket mondtál, meghatottak. - töröltem le könnyeim.

Megfogta kezem, puszit adott rá, majd felhúzta a világ legszebb gyűrűjét az ujjamra, amit most tudtam csak megnézi igazán. Lélegzetelállítóan szép volt. - Köszönöm! - csókoltam meg.

Lakodalom van a mi utcánkban! 😁🤭 Na, kimegy hogy tetszik? Bevallom Ádám monológja kifogott rajtam, mármint a lánykérős rész, ti mit szóltok hozzá?
Remélem jól vagytok, szép napot nektek!❤️