2015. június 27.-ét írunk.

A 5 Seconds Of Summer 59 napja indult el a legelső, saját turnéjára, a Rock Out With Your Socks Out Turnéra. Két év alatt hatalmas sikerre tettek szert. Pontosan egy éve adták ki első albumukat, amely a banda nevét viseli. Akárhova mennek, nincs olyan hely, ahol ne ismernék őket fel. Megállítják őket a rajongók közös képet készíteni, aláírni valamit, vagy csak éppen beszélgetni egy kicsit. Én már nem is lehetnék ennél büszkébb.

Rettenetesen szeretik ezt csinálni, és annál inkább imádják a rajongókat. Interjúról interjúra járnak, fotózásokra, fellépésekre.

Igen, ezzel az is jár, hogy keveset látom. Mármint persze, a technika megoldja, de a képernyőn keresztül nem tudom megcsókolni, megölelni, hallani a szíve dobogását és megérinteni őt.

Ezt sajnos Dorothy és Michael kapcsolata nem is bírta ki. Még 2014-ben külön váltak útjaik. Szerencsére megbeszélték, és veszekedés nélkül döntöttek így, aminek köszönhetően barátok is maradtak. Othy mostanában találkozgat egy fiúval, akivel az új munkahelyén találkozott. Nem nagy szám a munkahely, ugyanis egy kis kávézó, de elég forgalmas, és isteni ott a kávé. Michael mindig azzal szívatja, hogy nála akkor sem talál jobbat, ha az egész világot bejárja. Amit barátnőm sokszor el is hisz, és lát még esélyt a kapcsolatukra. Szerinte ha nekem és Luke-nak megy, az ő kapcsolatuk is kibírná ezt, ha nagyon akarnák. De ezt nem is említette Michaelnek, mert szerinte a színes hajú nem ezen a véleményen van.

A középiskolát '13-ban befejeztük, és másodévesek vagyunk az egyetemen. A kemény 19 évünkkel még mindig vevők vagyunk a sok hülyeségre, és nem vetjük meg a késő esti kiruccanásokat. A bulikat még mindig nem szeretem, és szerintem ez nem is fog változni. Az nem az én világom. Ilyenkor mindig meghúzom magam, nézem a többit, és iszom a pohár vizemet. Alkoholt sem iszok még mindig. Szerintem józanon is lehet jól mulatni. Egyre többet szoktam táncolni a többiekkel, de azért a legtöbb részt a bárszéken ülve, kint a levegőn, vagy a mellékhelyiségen töltöm. Nem különcködésből csinálom, mert örülnék neki, ha én is úgy tudnám élvezni a bulikat, mint a többiek. De sajnos nem megy. Egyet sem hagytam még ki. És általában a kint cigiző vagy éppen a drogtól elkábult fiatalokkal jól kijövök, és velük szoktam néha beszélgetni. Persze nem viszem túlzásba, mert nem szeretnék úgy járni, mint a tévében hallott lányok.

Jelenleg itthon segítek a nagyinak, mert vendégeket várunk. Pontosan hármat. Nem tudom kiket, nagyi nem árulta el. Még Dorothy is átjött, hogy segítsen kitakarítani a házat. Nagyszüleim két napja erre készülnek. Állítólag estére ideérnek, én pedig már nagyon kíváncsi vagyok, kik lehetnek azok.

Nagyapa és Do az ablakot tisztítják, közben egymást ugratják, mint mindig.

- Ez is kész! - ugrott le a székről barna hajú barátnőm

- Rendben, akkor már csak az asztalt kell letörölni, felseperni a nappaliban, és készen vagyunk. Mármint a takarítással.

Még sosem láttam ennyire buzgónak a nagyszüleimet 78 éves létükre. Fontosak lehetnek a vendégek. Ennyi étel sosem volt még ebben a házban, ahogyan ilyen tisztaság sem. A vendégszobában is minden négyzetcentiméter ki lett porolva, le lett törölve, fel lett mosva, és le lett takarítva. Szó szerint csillog-villog az egész ház.

- Miért nem árulod el, hogy kik jönnek? - kérdeztem nagyitól

- Mert szeretném, ha meglepetés lenne. És azt is, ha kedves lennél velük.

- Tessék?

- Nem szeretném, ha megjönnének, és veszekedéssel indulna minden.

Most már végképp nem tudom, kiket várunk. Csak ne nagyapám testvére családját! Ők ugyan hárman vannak, és ki nem állhatom őket. A felségével és a 27 éves fiával együtt utálom őket. Basszus, unokatestvérem és megpróbált rám hajtani. Eszméletlenül jól néz ki, de az unokatestvérem, és amilyen helyes, annyira bunkó is.

Nem mondtam nekik, de titkon imádkoztam, hogy ne ők jöjjenek.

- Lassan mennem kellene, még leckém is van. - csapta össze tenyerét Dorothy

- Persze kedvesem! Köszönjük a segítséget!

- Reméljük nem kaptál sérvet, mikor arrább toltad az asztalt! - mondta nagyapám visszafogva a nevetést

- Oh, ne aggódjon, erősek a csontjaim, bírják még. Ezért segítettem, nehogy magának ártson az az öt kilós dohányzóasztal a nappaliban. - mosolygott kedvesen Othy

- Nagyon kedves vagy, drágám. - csípett az arcába

- Mikor hagyjátok abba egymás ugratását? - kérdeztem nevetve

- Miért? Bírom az öreget, és ő is engem!

- Így van!

Legyintettem egyet, majd Dorothy elköszönt és hazament.

Bírom, mikor mindig belekötnek egymásba, minden sértődést elkerülve. Öröm őket hallgatni.

- Felmegyek, de ha van szükségetek még segítségre, szóljatok, és jövök.

- Rendben.

- Hívd fel a barátodat, biztos hiányzol neki, mert már reggel óta nem látott.

- Hagyd már, Frank! Szerelmesek. Te nem voltál az.

- Én még most is az vagyok. Csak az én időmben egy hónapig is kibírtuk kommunikáció nélkül. Csak csodálkozom a kapcsolatotok erején, és a technológia fejlődésén.

- Oké, azt hiszem.

Majd megfordultam és felmentem a szobámba.

Nagyszüleim kiismertek, ugyanis valóban Luke-ot akartam hívni. Beléptem a Skype-ba, és elindítottam a hívást. Kétszer próbálkoztam, mire harmadjára felvették. Csak nem Luke, hanem Michael.

Mosolyogva köszöntöttem.

- Szia Michael!

- Heey! - kiabált

- Rosszkor?

- Dehogy. Pont jókor. Luke éppen fürdik. Bevihetem a laptopot, ha szeretnéd. - mosolygott perverzen

- Nem kell. Kedves vagy, de megvárom, míg végzik. A többiek?

- Ashton nem tudom hol van, de Calum alszik.

- Nem tudod hol van?

- Reggel felkeltünk, és már nem volt itthon.

- És nem hívtátok?

- Megbeszéltük, hogy nem zargatjuk egymást. - elfordította a fejét és mosolygott - Látod, itt is van.

- Szia Viv! - intett egyet

- Szia Ash!

Ebben a pillanatban kijött Luke a fürdőszobából, egy szál semmiben. Anyaszült meztelenül, nem zavartatva magát, hogy ki látja, járkált a lakásban.

- Mit csinálsz, Mike? - ült le mellé

Közben alig bírtam ki kuncogás nélkül.

- Baszd meg! - ordított fel és egy takarót kapott maga elé - Vivian!

- Szia Luke. - nevettem még mindig

- Mióta nézegeted a farkam?

- Mióta így szaladgálsz a házban. Mit szóltál volna, ha anyukád hívott volna?

- Valószínűleg elsüllyedek. - nevetett ő is - Michael, nem zavarunk?

- Hmm? Ja, persze. A konyhában leszek, ha kellek.

- Mesélj valamit, amivel feldobod ezt az unalmas napot. - mondta kicsit lehangolva

- Sajnos nem lehetek sokáig, mert sok a házi feladat.

- Mennyi az a nem sok idő?

- Fél óra.

A fél órából aztán egy lett, mikor rájöttem, hogy a tanulnivalóról elfelejtkeztem. Mire azzal is végeztem, hallottam, hogy egy kocsi parkol le a házunk elé, majd az ajtócsapódást. Nem láttam szinte semmit, mert elég sötét van már odakint.

Leszaladtam a lépcsőn, és néztem, ahogyan nagyszüleim megindultak az ajtó felé, hogy kinyissák azt. Közelebb mentem egy kicsit, s néztem az érkező embereket. Egy fiatal barna vörös hajú nő lépett be egy körülbelül 3 éves barna hajú kislánnyal, majd egy magas, barna hajú srác jött be az ajtón nagyszüleim után.

Nem hittem a szememnek. Legszívesebben felmentem volna és magamra zártam volna az ajtót, míg el nem mennek.

- Szia Vivian. - köszönt