Egy erdőben álltam. Fogalmam sem volt, hogy melyik erdőben. Éreztem, hogy valaki figyel engem. Gyorsan megpördültem.

A sötétből egy alak rajzolódott ki, de nem tudtam kívenni, hogy ki az. Azt viszont meg tudtam állapítani, hogy felém közeledik.

Ahogy közeledett felém, egyre gyorsabban kezdett verni a szívem. Végül, amikor már csak pár méter választott el minket, megállt.

Most már ki tudtam venni, hogy ki az. Kirázott a hideg. Az az idős férfi állt előttem, akivel a buszon már találkoztam. Most ott állt előttem, és farkasszemet néztünk.

Majd hirtelen felemelte a jobb kezét. Tettem egy lépést hátra. De nem tett semmit, csak előre nyújtotta a mutatóujját, és remegő hangon így szólt:

– Már itt van.... – mutatóujját kitartóan a hátam mögé, a sűrű fák közé irányította.

Bátortalanul hátranéztem. Elakadt a lélegzetem. Az egyik bokorban két szempárt pillantottam meg. Ránéztem a férfira, de már nem volt ott ahol pár másodperce állt.

Visszanéztem a bozótba. A szempár még mindig ott volt. Majd hirtelen a futni kezdett felém. Földbe gyökerezett a lábam, és nem tudtam megmozdulni. Az a valami pedig csak futott felém.

Az utolsó amit láttam, egy lompos farok volt, majd neki rugaszkodott és felém ugrott.

Zihálva ébredtem fel. Le voltam izzadva. A szívem szaporán vert. Ránéztem a telefonomra. Reggel volt. Felültem és nagyot nyújtóztam.

Mostmár komolyan kezdtem aggódni. Még az álmomban is megjelent az a fickó. Lehet, hogy fel akarja hívni a figyelmemet valamire. Mindenesetre azt tudtam, hogy az a valami, ami majdnem rámugrott, egy állat lehetett, mivel nagy lompos farka volt. Talán egy farkas volt, vagy egy róka, nem tudom.

Kikászálódtam az ágyból, és gyorsan felöltöztem.
Hangokat hallottam a konyha felől, így arra következtettem, hogy anyuék már fent vannak. Kimenntem az ajtón, és elindultam a konyha felé, ahonnan apu hangja szűrődött ki. Beléptem a konyhába.

– Jó reggelt! – köszöntem kissé álmoskás hangon.

– Jó reggelt Mia! – köszönt apa. – Hogy aludtál?

– Jól! – mondtam.

– Rántotta lesz a reggeli! – mondta anya a gáztűzhely mellől. – Egyébként jó reggelt kicsim! – Rámosolyogtam.

Helyet foglaltam a megszokott helyemen, az ablak mellett.

Egy pillantást vetettem az asztalon heverő újságra. A lap tetején megakadt a szemem:

                                    !FIGYELEM!
            Egy ismeretlen állat költözött az erdőbe!
            Egyenlőre még nem tudjuk milyen állat, de
            azt tudjuk, hogy igen agresszív! Kerüljék                    az erdei sétákat, amíg meg nem győződünk
            az állat kilétéről, és nem adjuk megfelelő
            kezek közé!

Összeráncoltam a homlokomat, és a kezembe vettem az újságot.

– Ez mostani lap? – kérdeztem apától.

– Igen, persze! Miért?

Odamutattam neki, hogy olvassa el. Vetett rá egy pillantást, majd anyára nézett, aki figyelt minket.

– Szerintetek milyen állat lehet? – egyre nagyobb kíváncsiságot éreztem.

– Nem tudom... – apa hangja furcsa volt.

– Kész a rántotta! – szólt anya, a kelleténél talán lelkesebben, így egyből tudtam, hogy örült neki, hogy nem kell többet erről beszélnünk. Nem is kérdeztem őket többet.

Reggeli után vissza mentem a szobámba, és leültem az ágyra.

Azon gondolkodtam, hogy kik lehetnek azok a megfelelő kezek. Bármilyen agresszív állatról is volt szó, reméltem, hogy nem fogják bántani...

A nap hátralevő részében nem nagyon csináltam semmit, inkább csak pihentem, olvastam, és élveztem a szünetet. Aztán este felé anya bejött a szobámba.

– Mia, nincs kedved eljönni velem a boltba? Kéne pár dolog a vacsorához. – mondta.

– De van kedvem, csak felveszek valamit. Mindjárt megyek! – válaszoltam.

Gyorsan magamra vettem egy használhatóbb ruházatot, mint az otthonim, majd a kis táskámba tettem a telefonomat, és kiléptem a szobámból.

– Indulhatunk! – szóltam anyának.

– Akkor indulás!

Kiléptünk a lakásból, és lesétáltunk a földszintre, majd a kapun is kimentünk.

– Anyu, szerinted mit fognak csinálni azzal az állattal? – kérdeztem anyától, miközben egymás mellett sétálva mentünk a bolt felé.

– Nem tudom kicsim. – válaszolta anya szűkszavúan, és nem nézett rám.-Reméljük nem fogják bántani!

– Igen... – mondtam eltűnődve.

Közben odaértünk a bolthoz, és be is mentünk. Amíg anya a zöldségek között válogatott, én kicsit arrébb mentem nézelődni. Bekanyarodtam egy sorba, és elmentem két férfi mellett, akik halkan beszélgettek. Elcsíptem pár mondatfoszlányt:

– Meg kell találnunk őt...tudod mit tennének vele...

– A Felszabadító nélkül nem sikerülhet...

Egy pillanatra döbbentem megtorpantam, de aztán gyorsan tovább is mentem, hogy nehogy azt higgyék, hogy hallgatózok. Ez a két férfi olyan átlagosnak tűnt, és mégis...amit hallottam, az nagyon furcsa volt.                 

Otthon isteni illatok áradtak a konyha felől. Anya paprikás krumplit csinált.

Vacsora közben nem sok szó esett köztünk, én szinte végig a két férfin gondolkodtam.

Majd eljött a lefekvés ideje, és befeküdtem az ágyamba. Amióta találkoztam azzal az idős férfival, minden olyan más lett...