Első hónap:

Soha életemben nem voltam egy korán kelőfajta, sőt utáltam a reggeleket.

Az elmúlt egy hónapban lassan hozzá szoktam a nehéz változáshoz. Ébresztő, riasztás: reggel öt óra a telefon kijelzőjén.

Sikeres ébredés csak éppen a szemem nem nyílt ki, de muszáj volt erőt vegyek magamon.

- Maradj -súgta álmos hangon -Nem lehet -válaszoltam mielőtt bele merültem volna a hosszú ölelkezésbe ismét jelzet a telefon.

- Egy hónapja gyötör téged nem volt még elég.

- Nem, és van egy olyan érzésem, hogy ez még csak a kezdet. Felültem az ágyon

- De ha mindennap így ébredhetek, hogy te mellettem vagy hidd el, kibírom. -közeledtem felé - Szeretlek életem -az újaival végig siklott a hajamon ennyi elég is volt, hogy elcsábítson. az ajkát bámultam vágyakozva -Hangos duda szolalt meg oda kintről. -felsóhajtottam a szemébe nézve. -ígérem, ma este folytatjuk -Remélem is. -nevetett -aztán egy gyors csókot nyomtam az ajkára és rohantam közben a dudát egyre sűrűbben, nyomkodta kora reggel ezzel is ki cseszve velem a kedves apósom vagy is jobban mondva az ember aki folyamatosan meg próbára tett meg izzasztót reggelente szó szerint.

- Jó reggelt! -üdvözölt erőltetett mosollyal az arcán.

- Jót. -válaszoltam fintorral és bevágtam magam után a kocsiajtót.

- És fáj még? -összevontam a szemöldökömet.

- Az élet? -nevettem kissé

- Nem az edzés.

- -Nem panaszkodhatom, muszáj bírnom.

- -a fájdalom a jó jel! -kacsintott és elindultunk. A hét mindennapját így indítottam három óra az edző teremben minden tiszteletem a sportembereké, akik ennek élnek nagyon kemény meló van benne. Egy szerencsém volt az egészben, hogy a nyolc év alatt sikerült izmossá gyúrnom magam kellő képen de ez most itt egészen más volt sokkal keményebb tréning. Edzést követte az akadémia heti öt alkalommal jártam oda vagy is Jeff felügyelte az egészet minden lépésemet figyelte minden mozdulatomat cserébe velem, aludhatott a feleségem, mondhatom jó üzlet. Csak éppen olyan érzésem volt, hogy már nem a lánya az, akivel együtt élek, hanem Jeff akivel több időt töltöttem el,mondhatni az egésznapomat.

Második hónap:

Mai napon nem vett részt az edzésen de miután én végeztem az akadémián az irodájában várt, ahogyan mindennap tette, hogy ki kérdezzen a tanultakról nem volt egyszerű beszélnem róla miután hat órán át le, zsibbasztották az agyamat. Gond terhelnek tűnt, fáradtnak. Néhány percig csendben figyeltem, ahogy telefonált a székében ülve az asztalánál.

Az, hogy én nyitott könyv voltam a számára ez nem egy oldalú volt amióta ilyen szorosan a nyomomban volt és az életemben semmit nem titkolt előttem, sőt minden ügyről tudtam, amin dolgozott éppen.

-Kávé? Válaszként bólintottam egyet. Kivételesen nem az őrsön kávéztunk, hanem az egyik közeli kávézóban ültünk be.

- Kapcsold ki a telefonodat! -parancsolt rám. Csendben meg tettem, amit kért majd az asztalon hagytam azt. Ő ugyan ezt tette.

- Most jól figyelj rám ez nagyon fontos, és csak egyszer fogom neked elmondani.

- Oké. -válaszoltam halkan és nagyon figyeltem.

- Soha senkinek sem, beszélhetsz erről még akkor, sem ha az életed múlik rajta. Nagyon határozott volt velem, keményen beszélt. Közelebb hajolt.

- Az, hogy te most el kezdtetted ezt az egészet, a kiképzést, az akadémiát csak is azért tehetted, meg mert teljesen eltörölték a múltad.

- Mindenhol még a börtönben sem tudnak rólad, hogy valaha ott voltál.

- Tiszta lappal indulsz de, ennek ára van, nem is kicsi mindenki erkölcsi élete, magánélete, bukik rajta.

- Tehát ha ez ki tudódik, vége mindennek érted. Totálisan sikerült be páráztatnia fojtogató érzés volt, ahogy hallgattam őt. Terhelt az a felellőség több ember élete is a kezemben volt.

- Az én pályafutásom végét jelenti, meg értetted, amit mondtam?

- Igen megértettem. -válaszoltam határozottan teljesen máshogy hangzott, mint ahogyan a fejemben volt. Összekellet, szedjem magam többé már nem voltam az az ember, aki létezett és pusztított. Magabiztos voltam, hittem magamban,megváltoztam és szükségem is volt rá. Jó irányban haladtam esélyt, kaptam, amit most nem cseszhettem el.

- Jeff képes volt ekkora kockázatra miattam. vagy inkább a lánya boldogságáért tette nem tudom de az biztos, hogy nem kis dolgot tett.

Harmadik hónap:

Az akadémián könnyedén megfeleltem az elvárásoknak még én magam is meglepődtem, hogy így történt. Fizikailag, egészségügyileg még a házasságom is előnynek számított. És persze a büntetlen előéletről nem is beszélve. Ami nehézséget jelentett a számomra az a pszichológiai része volt, mert bár minden stimmelt de lelkileg nagyon nem voltam jól.

- Ugye tudod, hogy beszélned kell! -mondta határozottan -Tudom-válaszoltam halkan.

- Nem vagy tizenhat éves, nem vagy már gyerek, szembe kell nézned a démonjaiddal és leküzdeni őket. -igen azon vagyok. -fel keltem a székből és egy pillanat alatt dühős lettem járkáltam fel alá. A múltam, ahogy előkerült ki rázott a hideg fel kavart mindent bennem egy rohadt tornádó tombolt a fejemben.

- Tudom, hogy nem beszélsz a pszichológus előtt, de ezt nem tudod sokáig húzni, ha nem fogsz megnyílni ki fog zárni hamarosan.

- Azt hiszed ez könnyű nekem.

- Nem egyáltalán nem az.

- Félek meg tudni az igazat, rettegek. Egy narancsszínű borítékot tolt felém az asztalon.

- Nem vagy egyedül többé. -kérdően néztem rá majd a borítékra pillantottam.

- Nyisd ki a tied. - szinte már idegesítet a kedvessége és a nyugalma, ami áradt belőle de ő előttem járt pár lépéssel ez mindig is így volt bele látott a fejembe és segíteni akart mindig, ahogy most is.

- Ne feledd nem vagy egyedül. -valamire próbált felkészíteni. Felgyorsult a szívverésem nehezen nyeltem le a gombócot a torkomban. Lenéztem a borítékra majd hirtelen fel, téptem a papírt ijesztően hatott rám olyan volt, mintha beléptem volt egy sötét picibe bekötözött szemmel. Fotókat láttam, amiket a remegő kezembe vettem.

- Mila Walsh ez a név volt rá írva a fotó tetejére. Meleg barna szempár mintha egész életemben ismertem volna ezt a nőt, aki a fényképről nézett vissza rám. Nem volt kérdés ö volt az anyám, akit soha életemben nem láttam, de mindig gondoltam rá és egész életemben egy kérdés ismétlődött bennem. Miért? A következő fotón felismerhetetlenségig összevert nő képe volt megfagyott az ereimben a vér.

- Jeff közben már mellettem állt éreztem, ahogyan nézett engem. Könnyezni kezdtem közben rá emeltem a szemem. -Az anyád meg mentette az életed. -megszorította a vállamat. Rá pillantottam a fotóra és tovább néztem most már nem volt vissza út. Hirtelen elhagyott minden erőm és lezuhantam a székbe. Leültem. mintha bezárult volna körülöttem a tér. Jeff leült mellém közelebb húzta a széket.

- Vártam a megfelelő pillantott, hogy mikor mondhatom el neked, hosszú éveket vártam, hogy felnőj és tud meg az igazat de, soha nem voltál készen erre akkor nem, de most igen. Folyamatosan ráztam a fejem magam elé bámultam, és könnyben úsztam.

- Az anyád meg mentett téged az apádtól, aki véget akart vetni az életednek, amikor három éves voltál. -képtelen voltam meg szólalni lélegeztem de, nem éreztem semmit, csak hallgattam Jeff hangját és a múltamat, amit eddig nem ismertem.

- Két férfi ugyan azt a nőt szerette az apád és Bennington a legjobb barátok voltak de, apád el szerette Benningtontol Milát és ö ezt soha sem tudta megbocsátani. Ezért gyűlölt téged egész életében. -Te ezt mind honnan tudod? -amikor meg találtalak az utcán kiderítettem miért szöktél el New Yorkból és szép lassan az évek alatt sikerült minden információt összegyűjtenem a hátteredről de, amit elsőre meg tudtam, azt hogy Bennington addig bántott volna, amíg bele nem halsz, így nem engedtem, hogy visszamenj oda segíteni próbáltam. -fájdalmasan behunytam a szemem Jeff tényleg az őrangyalom volt amióta megismert csak vigyázott rám. Védelmezett.

- Milánnak sikerült ki rohanni a házból de csak a kerítésig ért el -folytatta a kegyetlen igazságot - így mentett meg téged átadott a nagy apádnak és az apád brutálisan agyon verte a mentőben még élt.

- Émelyegve belekapaszkodtam az asztal sarkába, úgy éreztem bele, rokkanok annyira fájt. -Megöltem az anyámat - Nem! -muszáj volt ezt meg tudnod végre és ezzel együtt el kell engedned a múltad ahhoz, hogy lehessen jövőd. Dühösen néztem fel rá ezek után, hogy képzelhet ilyet, hogy kérhet ilyet tőlem. Most tudtam meg, hogy az apám megölte az anyámat, aki engem védett. Úgy éreztem, hogy a szívem örökre vérezni fog az anyám halála miatt, aki még most is élhetne, ha én nem vagyok. -Tudom, hogy most mit érezel de, azt is tudom, hogy mivel küzdesz gyerekkorod óta, szembe kell nézned vele, és erősnek kell lenned. Próbáltam visszanyerni az irányítást a szívverésem, a lélegzetem és a gondolataim felett. Hirtelen álltam fel a székből úgy éreztem mennem, kell el kell, tűnjek, meneküljek, ebből az egészből vissza akartam forgatni az időt, nem akartam tudni semmiről. E helyett elvesztettem az uralmat az érzéseim felett és sírtam, mint egy kisgyerek. Jeff magához szorított, azonnal átöleltem őt és erősen szorítottam én is.

- Soha nem hagytalak magadra -súgta -ettől még inkább elragadtak az érzések a fájdalmam csak keveredett a bűntudattal, hogy ellene fordultam és cserbenhagytam.

- Gyerekkorodban én lettem hivatalosan a nevelő szülöd. -egy újabb igazság a múltamból. -soha nem köszöntem meg. -egymásra néztünk -Azzal meg köszönöd, hogyha megérted azt, hogy miért akarom, hogy rendőr legyél. -bólogattam -azt hiszem most értettem meg, hogy miért.

- Ettől függetlenül el kell velem hitetned azt, hogy többé nem esel kísértésbe tiszta maradsz és erős büszke férfi.

- Az leszek akire büszke lehetsz ez a minimum amit meg kell tennem azok után amit te meg tettél értem.

- Első sorban magadért tedd meg, hidd el ez a szakma tökéletesen illik hozzád, ismerlek és tudom, akkor nem küzdenék, ha nem látnám, hogy megéri.

- Tudom. -mondtam halkan majd ismét anyám fényképe került a kezembe az, amelyiken még érintetlen volt nem bántotta senki. Bevéstem a fejembe minden egyes részét az arcának. Egész életemben tiszteltem a nőket valami belső hang mindig ezt súgta nekem de, most különös képen éreztem azt, hogy menyire tisztelem őket főleg az anyákat, hogy milyen áldozatott képesek hozni csak, hogy meg védjék a gyermeküket erre egy férfi, talán soha nem lenne képes. Megszületett bennem egy olyan érzés, ami ezelőtt még soha sem. Eldöntöttem, hogy ha nekem egyszer gyerekem lesz már, pedig lesz és a gyönyörű feleségem csodálatos anya lesz és én pedig mindentől, és mindenkitől óvni fogom őket akár az életem árán is.

- Családot akartam azonnal.