Nem tudom, hogy keveredtem haza, nem emlékeztem az útra, igen furcsa érzés volt nem használtam semmit, nem ittam alkoholt és még is az elmém képes volt ki zárni dolgokat. Rengeteget tanultam az elmúlt fél évben az agyműködésről, a lelki dolgokról. Ezek a dolgok soha sem érdekeltek de most még is óriási hasznát vettem segített megérteni sok mindent.

Csak azt sajnáltam, hogy a sok tudomány ellenére az emberiségnek még nem sikerült könyvet írnia arról, hogy miként értsük meg egymást, mert senki fejébe nem láthatunk bele ha ezt meg tehetnénk mennyivel könnyebb lehetne az élet. Sokkal őszintébb lenne mindenki, a másikkal.

Csak néztem ki a fejemből és nem hittem el, ami velem most történt olyan valóságos volt az életem, az egyedüllét. Körül néztem a lakásba és csend volt egyedül voltam ez meg rémített. Nem tudtam ki az, aki képes lenne bármilyen jó tanácsot is adni ebben a helyzetben erősen próbáltam arra a személyre gondolni, aki lehet az, aki segíthetne rajtam de, senki nem volt, aki hasonló helyzetben lett volna, mint én még csak meg sem közelítette.

Nem volt jobb ötletem, annál hogy az ágyban feküdjek és pihenjek, de csak járt az agyam, hogy hogyan tovább. Miként harcolhatnék a feleségemért azzal az emberrel, akinek az életemet köszönhettem. Főleg így felnőtt fejjel értettem meg igazán mit is tett értem ez az ember, amire egy élet is kevés volt, hogy viszonozzam a segítségét. Órák óta csak vergődtem az ágyban, forgolódtam, hiányzott nagyon a feleségem.

Kulcszörgés, ajtózár. Ezek a hangok zökkentettek ki a félálomból ezért felültem az ágyon. Figyeltem. -Johnny! -szólított meg a sötétben, és amire válaszolni tudtam volna bármit is már a karjaimban volt a feleségem, akinek az arcát a hold fénye világította meg.

- Annyira sajnálom nem is, tudod mennyire. -közben lágy csókokkal halmozta el az arcom minden egyes kis részét, amitől jó hangulatot sikerült varázsolnia.

- Minden rendben jól vagy? -megállítottam őt lágyan végig simítottam az arcát.

- Igen mondtam neked, hogy nem érdekel semmi, téged választottalak és kész semmi se számít. -Ne mond ezt -súgtam -Nem érdekel az apám! -folytatta egyre magabiztosabb volt, ahogy beszélt. -hosszan megcsókoltam a forró ajkát, amit készségesen viszonzót, sőt alig hagyta, hogy elszakadjak tőle.

- Várj. -nevettem -Szóval tudtál vele beszélni vagy még is, hogy kerülsz ide mi történt? -Nem akarok róla beszélni, eljöttem és kész! -mondta nagyon határozottan majd vadul megcsókolt erősen bele markolt a ruhámba. Nagy szenvedéllyel viszonoztam a csókot. Tovább haladtam lefelé a nyakán mohón csókoltam ahol csak értem nem tudtam be telni vele, soha. Majd vetkőztetni kezdtem de csak nem hagyott nyugodni a dolog megálltam. -Most mi van? -szolt gyenge hangon. -Te elszöktél otthonról? -És ha igen akkor mi van? -elmosolyodtam, imádtam őt mindennél jobban.

Örültem, hogy meg tette szerelemben és háborúban nincs határ nem igaz valahogy így mondják mindent szabad.

Csak az számított, hogy az ajka az enyémen van, hozzám tartozott.

Teljesen feloldottam a hosszú szenvedélyes csókunkban, megszabadítottam az összes ruhájától, a karjaimban tartottam őt és a lehető leggyengédebben tettem magamévá. A szám közel volt a füléhez éppen a lehető legjobb helyen. - Az enyém vagy - súgtam, ezzel fokozva a gyönyört, ami köztünk volt.

Hangosan fel sóhajtott reszketett a karjaimban. - nagyon szeretlek Johnny - egy fura hangot adott ki magából, amitől egy pillanatra megálltam és bele néztem a szemébe, egy könnycsepp folyt le az arcán. - Nyugodj meg- bele fúrtam az ujjam a hajába -Ne sírj, ugyan azt érzem, amit te nem tudok nélküled élni. -lágyan meg csókoltam egész éjszaka az enyém volt újra és újra.

Sikerült el hitetnie az apjával, hogy köztünk mindennek vége, annak ellenére alakult így a dolog, hogy nem beszéltük meg ezt egymással, hogy ezt tegye de, talán mindketten úgy láttuk most helyesnek, hogy időre van szükségünk főleg Jeffnek.

Épp hogy beléptem a lakásba kopogtak az ajtón. -jövök -szóltam határozottan majd az ajtóhoz értem. -meg ált bennem minden egy pillanatra, amikor két rendőrrel találtam szembe magam. Azonnal feltört egy rossz emlék, amikor utoljára ezt történt velem nyolc évig rohadtam be zárva, szóval elég rendesen felkavart a látványuk.

-Johnny Walsh? -szólított meg az egyik. -Azt hiszem. -válaszoltam.

- Igazolja magát, kérem. -kontrázott a másik nem tehettem mást, engedelmeskedtem.

- Velünk kell jönnie!

-Szerintem meg ügyvéd kéne!

-Nyugodjon, meg csak kövesse az utasításokat és nem lesz semmi baj jelen esetben nincs szüksége ügyvédre. -Semmi jó nem származott abból, ha az embert rendőrök kísérgetik de, mivel nem volt nálam semmi olyasmi, amiért esetleg lecsukhattak volna, ezért teljesítettem, amire kértek.

Tiszta déjà vu érzés fogott el a rendőrautóban főleg amióta úgy mond Jeff az apósom lett még röhejesebb volt az egész helyzet. Ahogy áthaladtunk a városon fel erősödtek a gyerekkori emlékeim olyan volt, mintha hatodik érzékem is lett volna, sejtettem, hogy hol fog véget érni ez az út és ki vár majd rám. A két rendőr egyenesen Jeff irodájához vezetett minden meg változott az évek alatt fel ismertem néhány embert a múltból de sok új arc is volt, akiket viszont nem ismertem Jeff irodája ugyan ott volt csak sokkal jobban nézett, ki mint sok évvel ezelőtt. Jeff Riggs Kapitány mosolyt derített az arcomon, ahogy a nevét olvastam az ajtón és közben összeállt egy hiányzó darab a fejemben a feleségem neve, aki az anyja leánykori nevét használta mind végig, ha akkor Riggs néven mutatkozik be gyanakodni, kezdtem volna de, így soha nem jutott volna eszembe ilyesmi, hogy az ő apja a Chicagói rendőrség egyik fő fejese. Amíg az ajtó előtt várakoztam kiszúrtam, hogy Jeff nem volt egyedül oda, bent sőt bár tompán hallottam de vitába keveredett valakivel. Teljesen váratlanul ért ez az egész, ahogy felismertem Kris hangját még inkább füleltem. Hirtelen kinyílt az ajtó. -farkas szemet néztünk. -Mire vársz kérvényt, nyújtsak be az irodába most! -kiabálta. Egyenesen Kris szemébe néztem, aki nem festett valami, jól sőt láttam rajta, hogy ismét sikerült ki sírnia magát.

Az ajtó becsapódott. Régi szép idők.

- Ti teljesen hülyének néztek engem? -kezdte el.

- Tudom, hogy tart a románc, sőt a férj és feleség nagyon is betartja a házas életet. -legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá, nehezen jöttem zavarba, de ez most nagyon be talált Jeff szájából teljesen máshogy hatott rám égett a fejem, éreztem, hogy fel forrósodott arcom-sejtettem, hogy látszatta is volt.

- Te követtél minket? - mondtam halkan úgy nézet rám mint aki képes lenne megölni jobbnak láttam ha inkább most be fogom a számat.

- Szóval mivel a lányom nagykorú és férjes asszony ezért nem sok lehetőségem maradt, mint hogy bele törődjek a dologba. -Nem hittem a fülemnek ilyen gyorsan meg enyhült volna ez túl egyszerű. Rá néztem Krisre aki halkan sírt továbbra is úgy tűnt, hogy ö többet tudott nálam.

- Maradhatsz a lányom férje, de csak az én szabályaim szerint. -álltam a tekintettét tudtam, hogy ez egyfajta teszt, tökéletesen jól ismertem ezt az embert de úgy, mint após keményebb diónak számított.

- Nem teheted ezt, apa ne csináld ezt kérlek én nem akarom. -törte meg a csendet a zokogva.

- Bizonyíts! Bizonyítsd be, hogy tényleg te vagy az a férfi aki a lányomért képes felellőséget vállalni bármilyen nehéz helyzetbe kerüljön. Bármit meg teszel érte akár meghalni is képes lennél érte. -teljesen bele látott a fejemben szinte ugyan azokat mondta el amit valóban éreztem tényleg meghaltam volna a lányáért ha kellet volna. Nem ismerte ezt az oldalamat soha nem ismerhette, ezelőtt hiszen folyamatosan csalódnia kellet bennem. Teljesen érthető volt, hogy ennyire védte a lányát, hiszen csak ő maradt neki.

- Nem fogok félelemben élni nem birok ki még egyet a családban. -Kérlek apa, ne tedd ezt. -folytatta és keservesen sírt szinte könyörgött az apjának és biztos voltam benne, hogy az apja beavatta a tervébe velem kapcsolatban de, el nem tudtam képzelni, mit kell tennem, ami ennyire szörnyű lehet Kris számára.

- Mindennap mintát kérek a drog teszthez. -kezdte el -semmi akadályát nem láttam annak, hogy ezt meg tegyem nem nagydolog mindennap leadni a vizeletemet, hiszen tiszta voltam.

-Hat hónap az akadémián -folytatta -kezdetem el veszteni a fonalat -Aztán beállhatsz a sorba újonc! -hogy micsoda? -nyeltem egy nagyot. -Jól hallottad rendőr leszel Mr. Walsh -elégedetten mosolygott szinte megkönnyebbült, hogy mind ezt a pofámba vághatta. Rá néztem a feleségemre, aki teljesen össze volt törve, amit ebben a helyzetben nem csodáltam. Szóval ezt akarta, hogy pont én álljak be a sorba, közéjük tartozzak elképzelésem se volt, hogy ezt hogyan oldja meg hiszen az akinek priusza van nem lehet rendőr tudtommal de gondoltam erre is volt neki valami terve.

- Nyolc évet voltam bent még is hogyan lehetséges ez?

- Tudtam róla végig, ne aggódj ez nem a te dolgod, hogy oldom meg ezt az ügyet neked annyi a dolgot, hogy az akadémiát elvégezd a lehető leggyorsabban.

- Legyen! -mondtam határozottan -Leszek én a hülye újonc csak, hogy lásd menyit ér nekem a lányod! -Helyes! -bólintott.