Mielőtt bármi mást mondhattam volna, Kris a legjobbkor időzített.

- Na éppen jó időben érkeztél minden kész, vár a vacsora. Feltételeztem, hogy Jeff ugyan abban a cipőben járt, mint én ugyan úgy lesokkolt és nem tudott megszólalni. Szokták mondani, soha nem mond, hogy soha ezt pontosan így éltem meg.

- A feleségem apja az az ember volt, aki megmentett engem gyerekkoromban, akinek köszönhetem az életem és én hálából elfordultam tőle a drogokat és az önpusztítótó életet választottam és mind ezek után még feleségül vettem a lányát, nem is tudom ez így első benyomásra nem tűnt valami jónak, ahogyan a fejemben fel vázoltam a dolgokat. Egy pillanatig láttam, rajta ahogy hezitál be, engedjen e, vagy sem de végül meg tette.

- Leültünk az asztalhoz, hihetetlen volt vele egy helyiségben lenni egy ilyen helyzetben, még soha nem éreztem magam ennyire elveszettnek az ő lánya volt a gyengém, az életem és neki erről fogalma sem volt.

- Volt egy közös pontunk, egy ember, aki összekötött minket abban a tíz évben, amíg apáskodott felettem soha nem engedett a családja közelébe. És most meg tette akarata ellenére beengedett a házába, a magánéletébe.

- A feleségem annyira boldog volt, hogy észre se vette hogy el maradt a bemutatkozás helyette feszültség volt. Alig mertem rá nézni, de amikor néha meg tettem sugárzott belőle az öröm fogalma sem volt arról, hogy, ismertem az apját.

- Szóval. -kezdte mély lélegzetet vett -Apa ö Johnny Walsh a barátom -vigyorgott, mintha muszáj lett volna. Rezzenéstelen arccal ültem és vártam mind végig komolyan, néztem Jeffre aki egyenesen a szemembe nézett közben méregetett. Ebből azonnal tudtam, hogy ez semmi jót nem jelent a számomra. -Apa! -szolt erélyesebben -Itt vagy? -folytatta.

- Persze kislányom. -hangsúlyozta ki és közben mind végig az én szemembe nézett.

- És mióta vagytok ti együtt pontosan?

- -Először is tudnod kell, hogy féltem neked elmondani, hogy van barátom, mert meg beszéltük, hogy amíg nem fejezem be az egyetemet nincs fiú. De én meg szegtem ezt a szabályt. Alig hallottam Kris hangját feltörtek bennem az emlékek, és leginkább azt próbáltam megérteni, hogy még is hogy a fenébe lehettem ekkora szerencsétlen, hogy éppen a Rendőr főnők lányát vettem feleségül annak az embernek a lányát, aki mindent tudott rólam, és aki fel adta a harcot, hogy meg mentsen és lemondott rólam teljesen jogosan. De még is meg mentett újra de most nem ő hanem az egyetlen lánya.

- Elég régóta. -Kris hangja bizonytalanná vált. -na jó ebből elég! -Hirtelen fel állt a székből és a konyha pulthoz sietett ahol meg támaszkodott így csak a háta látszódott. Egymásra néztünk - Kris feszülté vált aggódott. -Apa jól vagy? -fordult felé.

- Nem egyáltalán nem! -ránk nézett. -Ezt az estét egyáltalán nem így terveztem, erre még a legrosszabb álmomban sem gondoltam volna, hogy majd ez vár rám. -fájdalmasan őszinte volt.

- Ezt, még is hogy érted, semmi rosszat nem tettem apa. -fel állt a székből és tett pár lépést az apja felé. egy pillanatra lenéztem a tányéromra és az érintetlen steak szeletet bámultam. Erős hányinger kerített a hatalmába, most tetőzött ez a stressz bennem.

- Fogalmad sincsen, mibe keveredtél lányom! -Jeff szava szíven ütött úgy rendesen.

- Tudom és megértem, hogy ez nem egyszerű neked apa de én szerelmes lettem és lassan egy éve tart a kapcsolatunk. -hosszan behunytam a szemem, ahogy Kris ezt kimondta egyszerre volt csodálatos és fájdalmas érzés.

- Jobb, ha most elmegyek. -vágtam közbe és fel álltam az asztaltól. -Jellemző! -jegyezte meg Jeff. -Mi a fene folyik itt? -lázadt fel Kris

- Ki bújni a felellőség alól és elfutni a legkönnyebb dolog a világon ugye Johnny.

- Apa ne beszélj így vele nem is, ismered őt! -emelte fel a hangját

- Tévedsz nagyon is, jól ismerem, neked fogalmad sincsen ki ez az ember.

- Ott álltam az asztal előtt és a lábam a földbe gyökerezett lebénultam. Úgy beszéltek rólam mintha ott se lettem volna.

- Nem te tévedsz! -mutatott az apjára és szenvedett, amitől én bennem még jobban fel erősödött a bűntudat. Nem csak a feleségem volt az, aki a gyenge pontom volt. Jeff volt az egyetlen ember az életemben, aki iránt úgy érezhettem, mint ha az apám lett volna annak ellenére, hogy csalódott bennem és visszaéltem a határtalan jóságával.

- Hogy mertél hozzá érni a lányomhoz. -súgta elcsukló hangon és közeledett felém határozott mozdulattal. Nyeltem egy nagyot -Nem tudtam. -válaszoltam halkan. Rá pillantottam Krisre akinek rémület volt az arcán. Aztán ismét Jeff-re néztem, aki igen közel ált meg hozzám. -Nem tudtam, hogy ő a te lányod. -lehajtottam a fejemet.

- A lányom a legjobbat érdemelte, de te tönkre tetted őt, beszennyezted abban a pillanatban, ahogy a közelébe kerültél! -mutatott felém ezzel igen megalázott engem nyersen közölte, hogy egy senki vagyok, mint valami féreg, de ha a múltamat néztem teljesen igaza volt csak azóta sok minden megváltozott és neki erről fogalma sem volt.

- Jézusom apa! -felkiáltott aztán kitört belőle a sírás. -Hagyd abba! -folytatta sírva.

- Ezt nem teheted, nem élhetsz vissza a hatalmaddal, pont te, akinek óriási szíve van, aki soha nem ítélkezik senki felett. -meg fogta az apja karját és így közénk állt.

- Még csak esélyt sem adsz neki annak az embernek, aki a világon mindennél fontosabb nekem!

- Elég legyen! -üvöltött Jeff

- Akit te olyan jónak hiszel nem az, érted. -teljesen maga felé fordította Krist

- Aki lassan rázta a fejét és halkan sírt, szenvedett miattam volt ez az egész még soha nem voltam ennyire nehéz helyzetben a két legfontosabb embert tönkre tettem, szenvedtek, mert engem megismertek, mert rajtam segítettek.

- Tehetetlen voltam össze voltam zavarodva, nem tudtam gondolkodni, főleg azt nem tudtam, hogy mi tévő legyek, mit tegyek, hogy jó legyen.

- Te csak egy naiv kislány, vagy aki mit sem tud az életről, és persze egy ilyen, mint ő könnyen elszédít, hiszen ő pontosan tudja, hogy működik a világ! -Nem vagyok már kislány csak te, látsz még mindig annak, te kezelsz úgy, mintha egy esetlen gyerek lennék, aki védelemre szorul. -Amíg élek védeni foglak, mert az apád vagyok főleg olyan emberektől, akik csak ki akarnak használni téged. - a tekintette minden elmondott, ahogy rám nézett megvetéssel. -Hagyd el a házamat! -mondta határozottan és irányt, mutatót az ajtó felé. sakk matt. Végtelenül kiszolgáltatva éreztem magamat úgy tettem meg azt a pár lépést, amíg, az ajtóig elértem, mint akit agyonvertek szégyelltem magam, legszívesebben elsüllyedtem volna, pedig egyáltalán nem volt okom, arra hogy ezt érezem.

- Nem hagyhattam szó nélkül nem volt igazságos túl, sokat szenvedtem és harcoltam ezért a szerelemért. Pont most adnám fel, hát nem. megálltam az ajtóban majd visszafordultam.

- Nem választhatsz el a feleségemtől. -Jeff arcán egy pillanatra jól látható volt a döbbent de aztán ügyesen visszaváltozott a védelmező apa szerepbe.

- Menj el! -parancsolt rám. -Johnny! -kiabálta utánam -Várj. -mondta Kris és szorosan magához ölelt. -Ne félj, soha nem hagylak el. -súgta a fülembe miközben egyre jobban szorított magához.

- A lányom tudja, hogy a fél életed a börtönbe töltötted? Csattant fel ez az igazság Jeff szájából. Kris rám nézett ki vörösödött szemmel, végig simítottam egy könnycseppet az arcán. -Ez igaz? -ismét folyt a könnye. -Igaz. -válaszoltam -hangosan sírt a szívem kettészakadt, hogy fájdalmat okoztam neki.

Igazán nem láttam ki utat ebből az egészből éppen ideje volt távoznom nem akartam fokozni a csalódást, a fájdalmat. Úgy éreztem ismét egy fekete lyuk, vagyok, aki mindenkit magával ragad, aki segíteni próbál rajta. Olyan voltam, mint valami átok. Még nem szenvedtem eleget gondoltam, más ésszerű magyarázatott nem találtam erre az egészre.

Túl vagyok minden szenvedésen még a rohadt függőséget is sikerült le küzdenem. De ez a helyzet mindennél rosszabb volt. Ez a rohadt valóság volt.