Lelkedben és szívedben feneketlen mélység tátong. Végtelen sötétség kavarog. Olyan akár a fekete, csillagok nélküli éjszaka, ahol még a Hold sem világít. Te csak bolyongasz a fénytelen semmiben. De lelked mély barlangjának végén egy gyertya lángja pislákol. Ez az egyetlen, amit látsz a végtelenségben. A remény. Ezt a tüzet ki aludni sose hagyd! Mikor már agyadra is köd száll és a reménytelenség árnyékot vet rád, gondolj erre az apró fényre. Ebből az apró lángból rakj mágját. Mágját, ami lobogó fényével elűzi a sötétséget. Ha viszont hagyod kihunyni a fényt, lehet örökre elveszel a vég tengerében és talán soha többé nem leszel képes kimászni onnan. Ha kell néz fel az égre és az ottani csillagokkal világítsd meg a lelkedben tátongó űrt. Ne add át magad a félelem gúzsba kötő béklyóinak. Ne hagyd, hogy a kétségbeesés kezei a mélybe húzzanak. Ne engedd a végzetnek, hogy utol érjen.
Mikor a remény gyertyája leég, a halál is utol ér. Ne add fel ilyen könnyen, ne add meg magad. Állj fel és harcolj! Harcolj a véggel, gyújtsd meg azt a tüzet. Ha nem is mágját, legalább tábortüzet szíts! Sose veszítsd el a reményt! Soha! Hisz Ő az egyetlen, ki jóban rosszban veled lesz.
,,Lelkedben tüzet gyújts, szikra helyett,
  Hisz a bánat már épp eleget evett.
  Sose hagyd leégni ezt a mágját,
  Sötétség ne nyelje el lángját.
  Reménytelenség börtönéből szabadulj,
  Véget ér még a hosszú alagút.
  A fényre végre kiérve látod,
  Nem tart többé gonosz átok.
  Mikor agyadra is köd száll
  És a reménytelenség árnyékot vet rád
  Úgy érzed feladnád,
  Összetört lelked eladnád,
  Jusson eszedbe a szó: bátorság.
  Ez olyan akár egy látomás.
  Úgy tűnhet, hogy ez csak ábránd,
  Hisz a bánat pokoli ádáz.
  Az életben meg ne hátrálj,
  Gyere, a harcba most szállj."