Hideg és kegyetlen szárazlevél köszöntött a Villám Törzsre, a macskák egy része kezdte azt hinni, harcos őseik elhagyták őket. Egyikőjük sem látott ilyen szörnyű időt, még Fehérbundás, a legidősebb macska sem, pedig már hosszú idő eltelt, mióta Villámcsillag megalapította a Villám Törzset, és a négy törzs letelepedett a nagy és széles erdőben. De Villámcsillag halála óta sok hold feljött és eltűnt, ahogyan az egymást követő vezérhelyettesek is. A Törzs új vezére Kormoscsillag lett, aki csak nemrég kapta meg kilenc életét a Csillag Törzstől. A masszív, fekete bundájú kandúr a Nagyszikla alatti barlangban aludt, vagy legalábbis próbált. Álmatlanul kinyitotta borostyán sárga szemeit, és a másik oldalára fordult. Minden lélegzetvételével bajuszszálai apró porfelhőket kavartak a kőtalajon, miközben agya folyton a Törzs sorsán járt. A szárazlevél ideje magával hozta a járványokat is, mint a zöld és a fehérköhögés, ami mindig kiscicák megbetegedését okozta, a Törzs pedig szerencsésnek mondhatta magát, ha mind felépültek belőle. Mézfelhőnek sok dolga lesz a következő holdak alatt – gondolta sötéten az orvosmacskáról. Biztos volt benne, most különösen ügyelni kell, hogy a kölykök ne hűljenek ki, és a királynők is biztonságban legyenek mellettük.

De a hosszú, koromfekete bundájú törzsvezért más gondok is nyomták, még pedig a Folyó Törzs fenyegetése, miszerint egy hold múlva övék lesznek a Napossziklák. A két törzs közötti terület birtoklása állandó viszályt szított, és megannyi értelmetlen harcra adott okot, igaz most a Villám Törzs tulajdonát képezte. Kormoscsillag tudta, hogy ezúttal a Folyó Törzs macskái sokkal dühösebbek lesznek, mikor csatában találkozik velük, hiszen a folyó, ami fő zsákmányforrásuk volt, hosszú napok óta vastag jég alatt állt. Vidracsillag veszélyes ellenfélnek bizonyult, és Kormoscsillag sejtette, mindent meg fog tenni, hogy a Folyó Törzs megszerezze magának a víz túloldalán fekvő területet.

A hatalmas, fekete kandúr hosszasan elnyújtózott, és mosakodni kezdett. A barlang falán halványan csillogott a holdfény, a lelógó mohák fagyottan és jegesen villogtak, mint egy ellenséges macska szeme. A legtöbb törzstársa odakint volt, mert éjszakai őrjáratra indultak, kivéve vezérhelyettesét, valamint egy másik erős harcost. Kormoscsillagra is ráfért volna a pihenés, hiszen fárasztó napon volt túl. Hirtelen ijedt, értetlen nyávogások zaja hallatszott be az öreg odúba, melynek belsejét egy ennél is vénebb patak vájhatta ki és csiszolhatta simára.

Mi történhetett?

Mikor egy pánikoló nyivákolás bebocsátást kért Kormoscsillaghoz, a vezér meglepetten csak ennyit válaszolt:

- Gyertek csak be. – egyszerre négy macska hangját ismerte fel, és nem tudta, mire számíthatott. Miért tértek vissza a járőröző harcosai? Négy lábra állt, és várakozóan a két nőstényre, és a két kandúrra nézett, akik azonnal besiettek. Bundájuk égnek állt, farkukon kétszer akkorára borzolódott fel a szőr, mint amekkorák voltak. Szemeik tágra nyíltan keresték a vezér egyelőre nyugodt, magabiztos tekintetét. Kormoscsillag nem tudta, hogy higgadtsága nem sokára semmivé fog oszlani...

- Kormoscsillag – szólította meg Farkasszív, egy világos kandúr, akinek szőrét sötétvörös csíkok és foltok borították. Fehér fejét illedelmesen meghajtotta a vastag bundájú, fekete macska előtt, aki biztatóan felé fordította hosszú, pamacsos fülét. – Jaguárpettyes, a vezérhelyettes... nem értem, hogy történt, de... Fűzbajszú és Mézfelhő holtan találta a harcosok barlangjában. Fűzbajszú indult utánunk, hogy mindezt közölje velünk... – fejezte be a kandúr, sárga szemei homályosak voltak, és Kormoscsillag biztos volt benne, még maga előtt látja az aranybarna, pettyes nőstényt.

A vezér szíve egyre lejjebb süllyedt, akár egy szikla, ami meg sem áll, míg el nem éri a tó fenekét. Azonnal a legrosszabb rémálmában találta magát, vállai összetörten leereszkedtek, hirtelen elfelejtette, hogy ő a Törzs vezére, az a macska, akinek lelket kell önteni ezekbe az ijedt, gyászoló harcosokba. Hiszen nem hagyhatják el magukat, pont, mikor a harc és a béke közti egyensúly egy szőrszálon múlik a köztük és a Folyó Törzs között. De Jaguárpettyes nemcsak vezérhelyettes volt, hanem Kormoscsillag legközelebbi barátja is, akivel mindent megbeszéltek, együtt, közösen vezették a Villám Törzset. Mi lesz most velem nélküled, hogy elmentél a Csillag Törzsbe? – kérdezte, elnyelve feltörekvő, elkeseredett nyávogását.

- Hogyan? – csak ennyit tudott mondani, és csapatból most a másik kandúr, Kormoscsillag testvére, Fűzbajszú állt elő. Az orvosmacska növendék sokban hasonlított bátyjára: nagy termettel, hosszúkás fejjel, és vastag bundával rendelkezett, nyakát, - csak úgy, mint a Törzs vezérének – széles sörény védte. De Fűzbajszú szőre halványszürke volt, világos, sárgászöld szemeit gyász sötétítette el.

- Már élettelenül találtuk. – számolt be Fűzbajszú szűkszavúan. – Annyira sajnálom, Kormoscsillag... Sem én, sem Mézfelhő nem tudta őt megmenteni.

Kormoscsillag alig hallotta a szavait, csak farkával intett, hogy Fűzbajszú hallgasson el. A vezér csendet akart, és azt, hogy utoljára még együtt lehessen a Törzs szeretett nősténymacskájával, hogy elkísérhesse utolsó útjára a Csillag Törzsbe, ahová élő macskák már nem követhetik őt.

- Kormoscsillag... - szólította meg halkan egy szelíd hang. A fekete kandúr egy apró, cirmos nőstényre nézett, akit Kiscsíkosnak hívtak. – Szeretnéd látni őt? – ajánlotta fel, mintha csak a gondolataiban olvasna.

- Igen, persze – felelte a vezér, és hagyta, hogy a negyedik, Kékszirom nevű, sötétszürke nőstény elvezesse őket a harcosok barlangjába.

Kiérve az odúból, a frissen esett, puha hó halkan ropogott Kormoscsillag nagy, fekete mancsai alatt. A kandúr nem értette, hogy érhette Jaguárpettyest támadás a saját barlangjában, majd rájött, kétszer annyi őrjáratot küldött ki, hogy őrizzék a Folyó Törzs határait. Egyedül Jaguárpettyes maradt a táborban, és Sziklalábú, aki biztos észrevett valamit... És Kormoscsillag tudta, bármit is látott, nagy segítségükre fog válni. Mellette Fűzbajszú bosszúszomjasan morgott, és Kormoscsillag nem tudta hibáztatni ezért. Akárki is tette, meg fog fizetni ezért.

A Villám Törzs széles tábora megtelt ijedt, dühösen nyávogó, de leginkább gyászoló macskákkal. A harcosok nagy sziklabarlangja előtt a Törzs legtöbb macskája összegyűlt, azok hiányoztak egyedül, akik még őrjáraton voltak. Kormoscsillag üresnek és magányosnak érezte magát, ahogyan végigvonult előttük, be a harcosok odújába.

Odabent a sötétben egyedül Jaguárpettyes foltos teste hevert. Kormoscsillag szomorúan felnyávogott, ahogyan mellé bújt, mint kiscica a mamájához. Kicsinek és összetörtnek tűnt, a nyakán lévő harapásnyom még mindig vérzett.

- Hiányozni fogsz, Jaguárpettyes... - suttogta el neki a búcsúját, majd kihúzta őt a barlangból, a többi harcos elé. A legtöbben, akik ismerték és szerették, egész éjszaka itt fognak vele virrasztani, hogy lelke békében térhessen harcos ősei közé.

Kormoscsillag a nőstény pettyes bundájába fúrta az arcát, az égre nézett, és arra gondolt, az Ezüstcsíkon eggyel több csillag fog ragyogni. Felült, és könnyeit visszafojtva hangosan felszólalt a köré összegyűlt macskákhoz.

- Jaguárpettyes volt a legjobb vezérhelyettes, aki csak élt a Villám Törzsben. – kezdte, végignézve az elkeseredett macskákon. – A Törzs vezérévé kellett volna válnia... de Jaguárpettyesre nemcsak vezérhelyetteskét fogunk emlékezni: odaadó barát volt, kitűnő harcos, és a végletekig hűséges a Törzshöz. Megérdemli, hogy így maradjon meg az emlékeinkben.

Arra gondolt, megszólal az őt ért kegyetlen gyilkosságról is, de végül ezt elvetette. Nem akarta csak még jobban megijeszteni a macskákat, és felzaklatni őket azzal a gondolattal, hogy talán áruló van közöttük. Még nem...

Hiszen Jaguárpettyest csak az ölhette meg, aki ismeri a Villám Törzs táborát. És elég biztonságosan közlekedik ahhoz, hogy túljárjon az őrjáratozó harcosok eszén. De képtelen volt arra gondolni, hogy az itt összegyűlt macskák egyike követhette el ezt a szörnyűséget. Mindannyian őszintén gyászolták a vezérhelyettes elvesztését, úgy ismerte őket, mint a saját mancsát. Ha valaki elárulta volna őket, arról Kormoscsillag biztosan tudna! Leginkább a Folyó, vagy egy másik Törzs harcosaira gyanakodott.

Idővel, a macskák szétszéledtek, és csak azok maradtak Jaguárpettyes mellett, akik nagyon közel álltak hozzá. Visszaemlékezett a sok közös, vidám és szomorú emlékre, amit együtt átéltek. Kormoscsillag agyában felsejtett az éjszaka, amit együtt virrasztottak át, mikor kinevezték őket harcosnak. Majd, az első vadászatuk a Törzs harcosaiként, és az összes csata, amibe együtt indultak, egymás oldalán. Együtt kapták meg az első növendékeiket, és ugyanolyan lelkesen tanították őket, mint ahogyan a fiatal macskák szerettek tanulni. Meg persze, a hideg téli éjszakák, amiket mindig összebújva töltöttek, hogy vastagra nőtt bundájukkal melegítsék egymást. Az utolsó nyelvpergetés után, mikor a nap első, hideg sugarai Kormoscsillag szemébe szöktek, tudta, meg kell rendezni a temetési szertartást, hogy a Törzs végleg elbúcsúzhasson tőle. Utoljára nyávogta el neki búcsúját, a Törzs előtt, majd nehéz szívvel, de feltápászkodott a nagy tölgyfa alól, ami alá eltemették.

Visszaindult Villám Törzs táborába, majd rájött, ki kell neveznie az új vezérhelyettest, minél hamarabb, hogy ne vívják ki a Csillag Törzs haragját. Átbújt a rekettyebokor tövisei alatt, úgy érezte, egyedül maradt, mint egy árva kiscica. A tábor csendes volt és szomorú, az eddig puha hó pedig letaposottá vált, és keményre fagyott, pont úgy, mint maga a Villám Törzs.

- Minden macska, aki elég idős ahhoz, hogy saját zsákmányt ejtsen, gyűljön össze a Nagyszikla alatt egy törzsi megbeszélésre!

Bár az ismert szavakat harsogta el, nem volt szükség rá. A legtöbb macska kerekre nyílt szemekkel nézett fel hozzá, és már azelőtt összegyűltek, mielőtt Kormoscsillag felugorhatott volna a Nagysziklára. Kormoscsillag felismerte a tömegben Mézfelhő halvány vörös bundáját, aranyszínű szemeit a Csillag Törzs titkai tették rejtélyessé. Talán az idős orvosmacska kapott valami olyan látomást, ami előrébb hozza őket a szörnyű gyilkosság kiderítéséhez? Akármi is történt – gondolta a Törzs vezére – beszélnem kell vele.

- Mint tudjátok, Jaguárpettyes halála borzalmas esemény a Villám Törzs számára – még mindig a gyász hatása alatt állt, de tudta, a Villám Törzs örökké emlékezni fog Jaguárpettyesre. – De most, mindenek előtt, kötelességem, hogy új vezérhelyettest válasszak a Törzsünknek. – tekintete megpihent Farkasszíven, a világosbarna, cirmos kandúron. A nagytermetű macska kíváncsian rakosgatta a mancsait, talán nem is sejtette, kire esett Kormoscsillag döntése. Már azelőtt tudta, ki lesz a vezérhelyettes, hogy visszatért volna a táborba: Farkasszív erős, bátor és hűséges harcos volt, megfelelő vezetői képességekkel. Egyszóval olyan macska, akire egy nap rá tudná bízni a Villám Törzs vezetését, és aki jól helytáll az elkövetkezendő, nehéz időkben is. – Az új vezérhelyettes Farkasszív lesz.

A macskák jó része elismerően az említett kandúr felé nézett, és gratulálva nyávogtak neki. Farkasszív meglepetten húzta ki magát, mintha nem is számított volna erre, és Kormoscsillag biztos volt benne, hogy így is volt.

- Köszönöm, Kormoscsillag – válaszolta szerényen a vezérnek, hangja nélkülözte a diadalt és a túlzott magabiztosságot. – Ígérem, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, a Villám Törzs érdekében.

- Redben – bólintott a kandúr fekete fejével. Megrázta sötétszürke sörényét, és leugrott a Magasszikláról. Odalépkedett az új vezérhelyettes mellé, és elgondolkozva megszólította. – Át tudod venni a Törzset, míg én kisétálok a folyóhoz? Csak pár pillanat, és visszatérek.

- Természetesen, Kormoscsillag – felelte tiszteletteljesen Farkasszív.

A fekete macska borostyán tekintete még utoljára találkozott Fűzbajszúéval, majd kiosont a rekettyebokor alatt, és szaladni kezdett, egészen a Folyó Törzs határáig. Ő maga sem tudta, mi vezette pontosan ide. Magyarázatot akart Jaguárpettyes halálára, és ez volt az első hely, ahol elkezdte a keresést. Ha a Folyó Törzs követte el a gyilkosságot, a víz ezen részén kellett hozzá átkelniük.

A víz befagyottan csillogott a korai napfényben, a macska lehelete fehéren gomolygott a levegőben, mint az apró ködfelhő. A túloldalon nem látott őrjáratozó macskákat, és ezt gyanúsnak találta. Talán a Folyó Törzs macskái félve Kormoscsillag haragjától inkább elrejtőztek a táborukban?

A másik part fái szikáron és csupaszon álltak a hideg szellőben, és csend volt, csak néhány eltévedt madár ült meg a zúzmarás ágakon. Kormoscsillag kinyitotta a száját, hogy jobban érezze a szagokat. Miközben a levegőbe kóstolt, hirtelen vér szaga öntötte el az orrát, bajszai idegesen megremegtek, mert az szag a Villám Törzs oldaláról jött.

Elfordította a fejét, és azonnal meglátta a nemrég kiontott vért, a friss hóban. Odarohant, és felismert néhány világos, aranysárga szőrcsomót – ami félreismerhetetlenül Jaguárpettyestől származott.

Sziasztok :) Hosszas eltűnés után újra megjelentem, és úgy gondoltam, elkezdek egy másik történetet is. Mindig is szerettem volna egy Warriors fanfictiont írni, mert egyszerűen imádom a világot amiben játszódik, és úgy gondoltam, most végre lett elég időm rá, hogy elkészítsem. ^-^ Remélem minél hamarabb tudom hozni a folytatást, az első fejezetet. Addig is, viszlát nemsokára! :D