Az uralkodásom első pár hete.... Hogy is mondjam? .... Bonyolultan indult. Finoman fogalmazva. Például amikor rám akarták erőltetni, hogy szálljak be a Kréta elleni háborúba.

oOo

-Öngyilkosság lenne! - kiáltottam.
-Meg kellene bosszulnia a király halálát - korholt meg Dionüsziosz tengernagy.
-Már megtettem mikor végeztem a katonákkal akik megölték! - álltam fel a trónról és elkezdtem fel alá járkálni.
-Persze... - hallottam egy halk hangtól.
A királyságban nem nagyon hitték el mi történt, azt gondolták az istenek segítettek nekem, mert nem tudták elképzelni, hogy egyetlen nő ilyesmire lenne képes. Sehogy sem tudtam volna meggyőzni őket a hatalmam felfedése nélkül, így ignoráltam a pletykákat.
-Nálam jobban senkit sem dühít az ami történt - mondtam fagyosan. - De nem fogom feláldozni a szigetet a bosszúért egy megnyerhetetlen háborúban. Nem hagyom hogy Damon önfeláldozása a semmibe vesszen.
-Én pedig nem hagyom, hogy egy ostoba nő...!
-Ki vagyok?! - fordultam hátra.
A tengernagy értetlenül nézett rám, így közelébb léptem hozzá.
-Ki.... vagyok.... én? - kérdeztem lépésenként, mélyen a szemébe nézve.
Nem tudta állni a tekintetem.
-A királynőm - kapta le a fejét.
-És ki vagy te? - álltam meg előtte.
-Az alatvalód - hajolt meg.
-Ezt sose feledd! Most pedig távozz! - parancsoltam, hagyva had elmélkedjen, ami nem volt jó ötlet.

    Na igen. Az sem volt kellemes.
   Viszont a közelébe sem ért ahhoz amikor puccsot terveztek ellenem.

Pár hétig minden nyugodt volt, egészen addig míg egy napon a hajánál elém nem rángatták egy szolgálólányt, akit felismertem.
-Mi történt? - kérdeztem azonnal felállva.
-Ez a riba....
-Apolloniátóp kérdeztem! - szóltam közbe a síró lány elé térdelve.
Reszketve nézett fel rám, ahogy próbálta rendezni a légzését. Majdnem félholtra verték.
-É-én kiöntöttem a bort - suttogta erőtlenül.
-Ennyiért ezt érdemelte?! - ordítottam le a férfi fejét aki elém rángatta.
-Tönkre tette a palástom, bort pocsékolt és még feleselt is! - méltatlankodott, mire teljes erőmből pofán vágtam, minek hatására elterült a padlón.
-Maga a levegőt pocsékolja és tiszteletlen volt a királynőjével! - mondtam nyugodt hangon. - Talán magát is félholtra kéne verni.
-Ő csak egy szajha! Egy szolgalány! Azt sem érdemelné meg hogy a sarumat megcsókolja! - kiáltotta a földön fekvő dühösen. Láthatóan nemes volt, ő és a pár másik férfi is aki kísérte, de hírtelen nem tudtam felidézni egyikük nevét sem. Nem sokat aludtam mostanában. - Nőként tudnia kellene a helyét.
-Én is nő vagyok - emlékeztettem. - És pontosan tudom, hogy hol van a helyem! Ezért ülök trónon, míg ön a porban!
-Ezt még megbánja! - állt fel dühösen, majd kiviharzott a teremből.
-Jól vagy? - kérdeztem Apolloniától, aki csak bólintott.
    Pár óra sem telt el, amikor az urak visszatértek. Ám meglepetésemre mind a négy férfi térdre vetette magát előttem.
-Felséges királynőnk! Bocsánatáért esedezünk! - mondta az első, kinek eszembe jutott a neve.
-Démétriosz - mondtam felállva.
-Valóban tiszteletlenül viselkedtünk - szólt lehajtott fejjel.
-Hát belátta - gyanakodva mértem fel a férfiakat. Nem a hibájuk beismeréséről híresek.
-Sophia hercegnő igen nagy benyomást mért ránk - na ennek már több értelme volt.
-Igazán?
-Igen, felség - felelte, majd lassan megemelkedve felém nyújtott egy csodálatos aranykarkötőt. - Bocsánat kérésképp hoztam önnek eme ékszert. Néhai lányom kedvence volt, remélem az ön tetszését is elnyeri.
     Óvatosabbnak kellett volna lennem, belátom. De akkor még naív voltam. Láttam a jót az emberekben és nem tudtam volna elképzelni, hogy egy apa képes lenne hazugságra használni a lánya emlékét.
   Ám amint a kezembe vettem a karkötőt az aranyszálakká változott és azonnal a trónhoz bilincselt. A szoros vékony kötél belevésődött a bőrömbe és ahogy próbáltam mozdulni egyre szorosabb lett.

oOo

    -Hölgyeim és Uraim! - kiáltotta egy mély hang, amint beléptem a bázisra. - Hívassátok az írnokokat, mivel ma a történelemben először, Tyna Aregon valóban elkésett! - a teremben kitört a tapsvihar, ahogy minden alkalmazott felém fordult. - Véssük papírra eme meghökkentő eseményt!
-Felettébb szellemes, Oliver - forgattam meg a szemem ahogy a társam mellé lépve kivettem a csokit a kezéből és megettem az utolsó falatokat.
-Hé! - méltatlankodott, barna állig érő haját hátrakötve egy gumival. - Ezt nem teheted!
-A főnököd vagyok! - emlékeztettem.
    Már majdnem ismét vitatkozni kezdett amikor berobbant az ajtó és egy szőke-pink hajzuhatag rám nem támadott.
-Hadnagy! - ragadott meg. - A polgármester keresi!
-Köszönöm, Pixar - mondtam a vezető technikusunknak, majd megdicsérte kivételesen munkába illő elegáns nadrágkosztümjét, elindultam az irodámba. Ellenben még hallottam ahogy a túltengett nő az esküvőről érdeklődik Olivernél.

    -Hogy mi a fenét akar?! - ordítottam le a polgármester fejét öt perccel később.
-Tyna kérem! - szólt közbe behúzva a nyakát. - Ez egy remek lehetőség, hogy jóvátegye azt a múltkori fiaskót.
-Azon nincs mit jóvá tenni mivel semmi rossz nem történt! - fontam össze magam előtt a kezem dühösen.
-Eltörte annak a paparazzinak a kezét...
-A temetést fényképezte! - méltatlankodtam. -  Mintha a család nem szenvedett volna eleget!
-Megértem a haragját, de a médiában rosszul kezelik a nyílt erőszakot, különösen a rendőri brutalitást - dőlt előre a székében maga előtt összefont ujjakkal. - Tekintse békejobbként.
-Pont szarok a békejobbjára! - csaptam az asztalra hátat fordítva a hatalmas képernyőnek.
-Nem akartam ezt tenni, de nem hagy nekem más választást - vette komolyra a témát Konrad polgármester. - Végig visznek egy nyomorult epizódot Laurellel abban a hülye tévéműsorban, különben...
-Különben mi? - fordultam meg fél szemöldököm megemelve. A férfi visszahúzódott.
-Különben.... - jött zavarba. Tudta, hogy engem nem lehet fenyegetni. - Jajj, kérem Tyna, csak tegye meg! - mondta végül, majd bontotta a hívást.
-Nézd a jó oldalát Tyna - szólalt meg Harper az ajtóból. - Az a nő dögös.
-Kifelé!

oOo

    Órák teltek el a fogva ejtésem óta, mégsem mozdítottak. Viszont volt képük bált rendezni, az emberek ünnepeltek körülöttem, legalábbis egy részük, a legtöbben inkább csak idegesen feszengtek. Ők mellettem álltak.
-Hogy a fenébe vették át a palotát? - kérdeztem Eugenestől, aki a trón mögé osont, bár a neszezése nem kerülte el az én kitűnő hallásom.
-Elkapták a herceget - mondta feszengve, meg sem lepődve azon, hogy tudom, hogy ott van. - Beadták az embereknek, hogy gyenge vagy és a fiad a trón jogos tulajdonosa, amíg pedig nem éri el a megfelelő kort, egy régensnek kell uralkodnia. Nem tűrnek meg nőt a trónon.
-Éz ez lesz a vesztük - mondtam halál komoly hangon.

      oOo

-Szóval - nyelte le a szájában lévő falatot Clara, Harper felesége, aki meghívott minket ebédre az éttermében. - Szerepelni fogtok abban a műsorban az....
-Laurel kipróbálja - segítettem ki.
-Ez a leghülyébb név amit valaha hallottam - jegyezte meg Mara mellőlem fél szemmel a kezében tartott mennyasszonyi ruhákat nézegetve.
-Egyet értek - mondta Pixar, egy kézzel vegaburgert a másikban a telefonját tartva. - De népszerű - mondta a weboldalt méregetve.
-Épp ezért tartotta jó ötletnek a polgármester a műsort - mondtam széttúrva a tésztám.
-Tyna, átszúrtad a tányért - viccesedett Harper.
-Lányok - nyögött fel Mara. - Mind olyan gyönyörű! Nem tudok dönteni.
-Nem is most kell, még van három hét az időpontig a szalonban - próbálta megnyugtatni a pánikoló mennyasszonyt Pixar, aki ignorálva a lányt, kétségbeesetten borult rám.
-Tyna, nálad régebb óta senki sem ismeri! - rimánkodott. - Miben szeretne látni?
-A társa vagyok és a barátja, nem a szárnysegédje, nem tudom mit lát a nőkben - ráztam le magamról a kezét, próbálva menteni a kajámat a irritálóan közel kerülő fekete hajától. - Összehajazod a kajámat, meghalsz! Azt sem értem te mit látsz benne!
-Te hozták össze minket, kedves rokon - ráncolta a szemöldökét.
-Hogy barátok legyetek, ne pedig szeretők! Minek kellett rá másznod? - méltatlankodtam.
Mara Apollo lány, minek köszönhetően a város legjobb idegsebésze is egyben. Gyerekkora óta nyomon követem minden lépését, úgy ahogy a legtöbb félistenét, akibe belebotlok szerte a világon.
A nő veszekedni kezdett volna, amikor a mellettünk lévő parkból embertelen üvöltés hallatszott, bár inkább mondanám sziszegésnek.
Mara egyből mozdult volna, de visszanyomtam a székre. Terhes nőt nem engedek szörnyek közelébe, még akkor sem ha csak az első hónapban van.
-Mi lenne, ha ti kisegítenétek Marat, míg én gyorsan elrohanok elintézni egy hívást - kértem a többieket, akik láthatóan nem hallották a hangot.
Nem kellett sokat bolyonganom a fák között, amikor kiszúrtam egy Hidrát, ahogy egy körülbelül hét éves kislány után lohol.
Ám nem én voltam az egyetlen aki észrevette a Hidrát. Egy afro-amerikai, tizenéves gyerek indult el felé, hopessel a kezében.

Húsz perccel később enyhén leharcolt állapotban érkeztem vissza a lányokhoz.
-Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte Mara sérüléseket keresve rajtam.
-Asszem láttam egy kígyót - feleltem.
-És ez húsz percre lekötött? - vonta fel a szemöldökét Pixar.
-Hát mivel megmart.... - motyogtam magam elé.
-HOGY MI?! - köpte ki az üdítőjét (Harperre) Clara.
-Cuki vagy kicsim - motyogta Harper.
-Nyugi mérgező volt nem mérges - legyintettem.
-Mi a különbség? - nézett rám furán Harper.
-Ha megharap és meghalsz, az a mérges. Ha te harapod meg és meghalsz, az a mérgező - magyaráztam.
-Oh, és ha én harapom meg és ő hal meg? - ráncolta a szemöldökét Harper.
-Akkor te vagy mérges.
-És ha magát harapja meg és én halok meg? - kérdezte Clara.
-.... Voodoo? - tippeltem.
-És ha engem harap meg és valaki más hal meg? - folytatta Mara.
-Az korreláció, nem ok-okozat - magyaráztam.
-És ha egymást harapjuk meg és egyikünk sem hal meg? - mondta Pixar.
-Az szexy - vágta rá Harper, mire mindenkiből kitört a röhögés.