Mint láthattátok, elérkezett a könyv vége, vagyis nem teljesen. Ugyanis vár rátok még egy novella, amelyet hamarosan olvashattok ennek a végén. De most el szeretném mondani, hogy ez az egész számomra új volt, ez az első fantasy könyvem, amit befejeztem, ezzel kezdtem egy új korszakba. 

Számomra mindig is nehéz volt megkedvelni a karaktereimet, de most végre sikerült. Imádom Agenelt és Lebont, a komikus, helyenként csipkelődő, de törődékeny párosukat. Itt meg szeretném veletek osztani a rajzokat, amiket hozzájuk készítettem, a fotómontázsokat, amikkel emléket állítottam nekik.

Itt egy kép a kis angyalkáról és a törött szárnyáról. Tudom, nem vagyok nagy rajzos, de szerettem róla apró képeket készíteni.

Itt egy másik is, ami az elrugaszkodásának a pillanata akart lenni, csak rossz vagyok anatómiából, na. 

Van Lebonról készült rajzom is, ahol kifejezetten vékonyra sikerült, de a szeme színét eltaláltam és a haját is. Itt láthatjátok, hogy elég nagy kontraszt jellemző rá. A másodikon meg kicsit figyelmetlen voltam. 

Itt egy félig kiszínezett, ahol Lebon a szárított gyümölcsöket fogja a kezében és nagyon chilles.

Aztán ez itt Nitou, akit a kezdetektől valahogyan így képzeltem el, mióta csak megláttam ezt a képet. Aztán a thorpi karom olyan, mint Viserys a Trónok harcából, csak hosszabb hajjal, vörös szemmel. Sajnos Selcil Mercóhoz nincs képem, meg annyira nem is kerestem, őt igazából a fantáziátokra bízom.

Aztán el szeretném mondani, hogy nekem mit jelentenek a különböző karakterek. Például Lebon számomra az az ember, aki a végletekig hűséges barát, aki hajlandó bárkivel összeveszni, ha tudja, amit tesz, az egészen biztosan segít rajta. Fontosak neki mások, szeret beszélgetni, igazi szociális pillangónak mondható, akire mindig lehet számítani. Melegszívű, ha nem is tűnik annak, és meg van veszve Agenelért.

Agenel számomra az a finom, de közben csintalan, pimasz lélek, aki képes a legrosszabb helyzetekből is kihozni a legjobbat. Nem haragtartó, hősies, sosem hagyná, hogy a körülötte élőknek komoly baja essen. Hamar szégyenlőssé válik, ebben magamra ismertem. Félénk, de hamar ki tud bontakozni, számít neki mások véleménye, ahogyan nekem is. Szerintem igazi energiabomba, aki lényegében szereteten fut. 

Nitou mindaddig a fiatal, leendő apuka, hűséges barát és kedves szerető. Mindig ott van, ahol Lebon, csodálattal követi őt. Automatikusan alárendeli magát neki, tanulni akar tőle, mondhatni olyan, mint egy kiskutya. Ő számomra az elfogadó félt jelenti, aki nem ítélkezik, bármilyen gyanúsak is legyenek a körülmények, a tettekből ítél. 

A könyv sok borítóbéli módosításon is átment, mert a felhasználónevem kénytelen voltam megváltoztatni.

ez volt a legelső, ahol még bizonytalan voltam, hogy mit akarok elérni, de ekkor már valami jobbat akartam.

Ez volt gyakorlatilag a második, amelyet nagyon szerettem, de mint említettem, sajnos le kellett váltanom. Utána meg sem találtam ezt a képet, amely elszomorított, ezért másikkal alkottam újra.

Ezzel nem voltam elégedett, zavart is, de az eggyel későbbit és a legújabbat már imádom.

Körülbelül ennyit szerettem volna elmondani, még egyszer köszönöm mindenkinek, aki elolvasta és azoknak is, akik majd elolvassák a novellát, amely Nitou és Lebon barátságáról szól majd. Nekem rengeteget jelent egy könyv, köszönöm lizim02-nek, hogy végig támogatott, kritizált, véleményt alkotott, és követett ezen az úton. Sosem hittem volna, hogy ekkora kaland lesz ez számomra, hogy ennyi mindent kipróbálhatok benne, de azt sem hittem, hogy Agenelt és Lebont ennyire a szívembe fogadom.

Köszönöm, hogy elolvastátok, a napokban elkészül a novellám is, amit ugyanitt olvashattok!