Miután Agenelt kiengedték a cellájából, Lebon és csapata végre visszatérhettek Darm városába. Az angyal hosszú szitokáradatot szórt a férfira, miután az őszerinte cserbenhagyta. A visszaútra felbérelt szekérben utazva, Lebon apjának darmi háza felé haladva is ezzel nyaggatta őt. Még az épületben is panaszkodott, hogy miért csak egyszer látogatta meg őt az egyhetes bezártsága alatt.

- Agenel, talán túlságosan elkényeztettelek, hogy ennyire neheztelsz rám? 

- Muszáj volt börtönbe zárniuk? De legalább meglátogathattál volna.

- Dolgom volt. Te pedig lázadást indítottál. 

- Miféle dolgod? - kérdezett vissza enyhén megsértődve.

- Könyvet írok, kettőnkről. Leginkább rólad.

- T-tényleg? - vidult fel az arca.

- Igen. Azóta, mióta először megcsókoltalak. Azért mentem el akkor, mert támadt ez az ötletem.

- És mi van abban a könyvben?

- Tessék, nézd meg! Az a címe, hogy: A rabság angyala. Olvasd fel a fülszövegét!

Agenel a kezébe vette a Lebon által odaadott könyvet, amelynek vörös színű, bőrből készült borítóján arany rózsa feszült. És ténylegesen ott volt rajta a cím: A rabság angyala. Izgatottan kinyitotta azt, majd úgy tett, ahogy Lebon  mondta.

- Agenel Bekorn. Hallottad már ezt a nevet? Nem? Azt sem, hogy Lebon Dorlo? Tehát még sosem hallottál a rabság angyaláról. A fiatal fiúról, aki gyönyörűségével beragyogja Salgs szigetét - itt Agenel elpirult -, de hírneve még nála is messzebb jut. Mindenhol beszélnek aranyszőke, finom csigákba rendeződő fürtjeiről, törött szárnyáról és ragyogó, zafírkék szeméről. Azonban egy dologról nem beszélnek: arról, hogy milyen módon vált híressé. A rögös útról, amelyet megtett idáig. De nincs ok az aggodalomra, én mindent elmesélek neked...

- Lebon... én... ezt... annyira köszönöm! - ölelte át, majd a mellkasához bújt.

- Örülök, hogy tetszik. Remélem nem baj, hogy ezt az egészet leírtam a megismerésedtől egészen a cellába zárásodig. 

- Nem baj, de honnan tudod, hogy mit csináltam, mikor te nem is voltál ott? - nézett rá zafírkék szemével.

- Megkérdeztem róla a többieket. Tehát ne csodálkozz, ha valami teljesen pontatlan, de nyugodtan kiegészítheted! - mondta Lebon, majd az angyala ismét átölelte őt, és rövid csókot váltottak.

- Most akartam elolvasni azt a Ruby című könyvet vagy mit, de akkor megvan a programom.

***

Agenel a nap végén elégedetten csapta össze a könyvet, arcán nagy mosoly volt, szeme szikrázott a boldogságtól. Az ágyban feküdt Lebonnal, aki végig kedvesét figyelte, és annak reakcióját. Miután az angyal befejezte a könyvet, lentebb csúszott a matracon, mellkasához ölelte A rabság angyalát, és meghatottan megfogta baljával a Lebon kezét.

- Sajnálom, hogy mérgelődtem, ez nagyon kedves ajándék.

- Kicsit kiszíneztem, remélem nem baj.

- Láttam, két nap alatt megkedveltelek benne - nevetgélt az angyal.

- Ez így van.

- Azt hiszem, legalább egy hétig rettegtem tőled.

- Biztos vagy te ebben?

- Igen.

- Ez már így marad - legyintett a férfi, mire Agenel megforgatta a szemét.

- Bátrabbnak mutattál, mint ami vagyok.

- Ez igaz.

- Nincs is különleges erőm.

- Tudom.

- Sőt, te ölted meg a thorpi karmot is.

- Kiszíneztem, nem is kicsit, így már megfelel? - nézett rá szinte esedezve Lebon.

- Meg. És tovább fogod rögzíteni mindezt?

- Le akarom zárni, talán majd kap egy folytatást. 

- Jó ötlet, egy új történettel mondjuk - mondta Agenel gúnyosan. - Az én életem nem annyira izgalmas.

- Az előéleted viszont az, tehát mesélned kell majd nekem.

- Mibe rángattam magam... 

- Alszunk, vagy még olvasunk valamit?

- Van az a könyv, a Ruby. Azt olvassuk következőnek! De ne most, egyelőre más tervem van - simított végig hüvelykujjával Lebon ajkán.

- Rendben, azóta amúgy sem folytattam, újra kell kezdenem. 

- Lebon, mondtam már valaha, hogy szeretlek?

- Hiszen ott van a könyvben, hogy igen. De nyugodtan mondogathatod nekem - mászott felé, majd megcsókolta a dús ajkait.

- Szeretlek, drága Lebonom!

- Én is téged, angyalkám.

VÉGE

Köszönöm, hogy elolvastátok!