Egy és fél hét telt el, mióta Lebon és Agenel eltöltötték az első szenvedélyes éjszakájukat. Azóta a viszonyuk sokat változott, folyton folyvást egymásról áradoztak, de már nem töltöttek együtt annyi időt. Elfogadták, hogy vannak saját hobbijaik, és nem fogják ugyanazt szeretni mindenben. Agenel sok időt töltött a természetben, és Lebon szokásává vált, hogy elmegy vele, hiába nem szerette. Ő addig rágcsált valamit, vagy hagyta, hogy a saját kíváncsisága vezesse őt, amely sokszor kisebb sérülésekbe torkollott.

Beköszöntött a nyár, és ez egy dolgot jelentett: megrendezésre kerülnek a játékok. Aramoor szerte erről beszélt mindenki, és az emberek izgatottan találgatták az idei év jelentkezőit és lehetséges győztesét. Selcil Merco neve többször feltűnt, mint azt Agenel hitte, de Lebont is jócskán kérdezgették arról, hogy most is akar-e harcolni. Mint az angyal rájött, a férfinak rengeteg barátja volt.

Ezen már meg sem lepődött, hiszen igazán jóindulatú ember volt, ha éppen nem üvöltözött az alkalmazottjaival. Persze nem rosszból tette mindezt, hanem azért, mert óvta, és féltette őket egytől-egyig. Agenelt is elkapta a nyári játékok iránti lelkesedés. Megannyi napot töltöttek gyakorlással, és Lebon roppantul elszántnak tűnt. A férfi a lehető legfürgébb próbált lenni, annyira keményen edzett, hogy egy kicsit le is adott a súlyából. Az angyal rendesen kihasználta a férfi motiváltságát. Teste folyamatosan követelte a jussát, ezért Lebonnak az ágyban is rengeteg dolga akadt. Agenel elégedetten konstatálta, hogy Lebon igenis fejlődik, és ő is egyre jobban érezte magát a bőrében. El kezdte megkedvelni a saját testét, amely miatt régen annyi gondja akadt, legalábbis Merco folyton szidta, de Lebon vele ellentétben folyamatosan be volt indulva rá, neki pedig ez nagyon jól esett. Most pillanatnyilag a férfival vívott, társául Nitout kapta. Felvetődött az is, hogy Agenel elmegy küzdeni, mint az emberek által úgynevezett rabszolga, hogy ő is harcolhasson. Ez magával vonta azt, ha elég jó, akkor magával Mercóval is harcolhat.

És mivel ő angyali származása miatt lényegesen nagyobb erőt birtokolt, ezért bőségesen megvolt annak az esélye, hogy nyer. Ráadásul a harcoló angyalok után busás summa ütheti a gazda kezét. Természetesen Lebonnak nem volt szüksége minderre, de a férfi általában restellte, hogy nincs különösebb dolga. Apja felhalmozott pénzéből tökéletesen megéltek, míg ő leginkább a papírmunkával ügyködött, esetlegesen összeszámolta a bevételeket.

Legtöbb idejét alapjáraton így is a terebélyes, megannyi kötetet tartalmazó könyvtárában töltötte, ahol regényt regény után falt, és folyamatosan bővítette a tudását. Majd' minden nap hosszú órákra meglátogatta a helyiséget, bekucorodott az egyik fotelba a forróságtól távol, majd olvasott. Sűrűn csatlakozott hozzá az angyalkája, mert a napnak ezen részét ő is ugyanúgy szerette. 

Merco könyvtárában ugyanezt tette, csak ott el kellett csennie a köteteket, elvenni nem volt elég. A jég szemmel megajándékozott férfi amúgy sem volt szerfelett művelt. Ő leginkább a harcokban jeleskedett, a bőrkötéses könyvekkel teli helyiséget csak a ragyogás és a tanácsadói szempontjából tartotta fenn, de ő maga nem tudta milyen élvezni egy jó könyvet vagy az orrába szippantani annak sajátos illatát. De Merco csak a harcra gondolt, a küzdelem vadságára, a vér loccsanására, őt ez kötötte le.

Agenel éppenséggel a könyvtárban ült most is, ahogy minden edzés után tették, egymás mellett egy kanapén, az előttük található kisasztalon kevéske kihűlt teával.  Ez volt az ő délutáni programjuk, ilyenkor csak ők voltak és a csend, meg persze az izgága szavak változatos sorai. Agenel éppen egy különleges kötetet olvasott, amely különböző meseszerű állatokról és egy fiatal párról szólt, akik átjutottak egy veszélyes pusztán. De már régóta fixírozta a Lebon kezében tartott, bőrkötéses könyvet. Annak lapjának felső részén két vörös kő volt, amelyeket szépen megcsiszoltak, formájuk kör alakú volt. Alján ugyanilyen kettő, csak azok világos, szürkéskék színben pompáztak.

- Mit olvasol?

- Egy fiúról szól, aki egy másik világban él, de elkapták és egy, a miénkhez hasonlóba kényszerítették. A vörös kövek a szemeit szimbolizálják, míg a kékesszürkék a fiúét, akibe beleszerelmesedett.

- Úgy érted, hogy szerelmes fiúkról szól? - kérdezte Agenel izgatottan.

- Bizony. Most ott tartok, hogy a srácok egy fán bujkálnak, és beszélgetnek. De kétség sem fér hozzá, hogy összejönnek.

- Majd lehet elolvasom én is.

- Mindenképpen ajánlom, izgalmasnak tűnik. Hé, most lenne számodra egy érdekes programom!

- Igen?

- Igen! - bizonygatta Lebon lelkesen.

- És mi az?

- Közösen pózolhatnánk egy festményhez.

- Ez fárasztóan hangzik - nézett rá az angyal, majd újra könyvébe temetkezett. - És túl nehéznek is.

- Mondjuk tényleg az... Akkor maradjunk az olvasásnál?

- Nem akarsz kipróbálni egy új sportot? Azt mondták, hogy töméntelen mennyiségű lehetőségünk van.

- Ez igaz, de nem kifejezetten jeleskedem a sportokban.

- Jaj, Lebon, hiszen most is indulsz majd a nyári játékokon, nem igaz? - bújt hozzá az angyal pajkosan.

- Ez tényleg így van, de nem vagyok kiváló sportoló. 

- De túlélted. Hallottam, hogy nem mindenki teszi. 

- Ez igaz, mert szerencsém volt, és Merco hamarabb kiejtett, minthogy megölt volna. Kérdezhetek valamit?

- Persze, minden rendben?

- Igen, csak elgondolkodtam azon, hogy elbírsz-e egy embert, miközben repülsz. 

- Elbírok, miért? 

- Reptetnél engem? - nézett rá Lebon szinte könyörgőn. - Be kell, hogy valljam, kicsit zavar, hogy én nem tudok repülni, pedig szívesen repülnék veled.

- Természetesen, jaj, annyira izgatott vagyok! - remegett meg izgatottan Agenel. - Annyira jó lesz! Gyere!

Lebon azonnal megfogta az angyal kezét, aki elől futott, hogy mihamarabb kiérjenek, és repülhessenek. Az apró erkélyre álltak, az angyal először megcsókolta a férfit, majd átölelte a derekát, és felrepültek. Lebon először félve kapaszkodott bele, majd viszonylag hamar ellazult. Látni a városát ennyire magasból meglepő élménynek bizonyult számára. Most érezte igazán, hogy milyen nagy és sűrűn lakott is Darm. A város egészében előtte volt, olyan magasan jártak már. A délutáni fény árnyékot vetett a szorosan épített házak soraiban, ezzel érdekes mintázatot alkotott. Darmra jellemző volt, hogy épületeit körkörösen építették fel, de ez a mintha helyenként megtört, hogy a hosszú lépcsősoroknak adjon teret, vagy a környék domborzatához alkalmazkodjon. Az ég ragyogó kékje s a fodros felhők egyvelege alkotta az egyik legpompázatosabb jelenséget a földről, de fentről nézni a világot sokkal másabb volt. Agenel szélsebesen repkedett, ha akart, nagy köröket tett meg izgalmában. 

- Na, mit szólsz hozzá? - kérdezte az angyal elevenen. Hangjában hallani lehetett, hogy milyen örömöt él át ő is.

- Ez egyszerűen káprázatos! - adott hangot boldogságának Lebon. - Köszönöm, hogy felhoztál ide!

- Annyira örülök, hogy végre megmutathattam, hogy milyen idefent!

- Innen egész Darmot látni vélem. 

- Innen már nem is olyan nagy, igaz?

- Bennem pont az ellenkezője jelent meg, mert most látom igazán, hogy hol van a házam, és mennyire messzire helyezkedik el a város egyik felétől.

- Szeretnél lemenni? - kérdezte Agenel nagy mosollyal az arcán.

- Igen, kérlek! Ez amilyen gyönyörű, ugyanolyan félelmetes.

Ahogy Agenel meghallotta Lebon kérését, úgy közeledtek a földhöz, majd egy pillanatig még ölelésében tartotta a férfit, majd elengedte. A fekete hajú keze azonnal Agenel álla alá tévedt, majd ráhajolt a fiatal ajkaira. Szíve szinte félrevert a csodálatos élménytől, sosem érezte magát ennyire boldognak, hogy beleszeretett egy angyalba. Már első pillantásból tudta, hogy Agenel lesz számára az igazi, és lám hogy imádja őt!

- Szeretlek, angyalkám! - támasztotta homlokát az aranyszőke kobakhoz.

- Láttam, repültetek! - zavarta meg a meghitt pillanatot Nitou. - Milyen volt?

- Elképesztő!

- Biztosan izgalmas lehet. Jó magasan voltatok, Marila féltett is titeket, nehogy lezúgjatok, de mondtam neki, hogy minden rendben lesz. Milyen odafent a kilátás? - kérdezte a barna hajú, közben kezével eltakarva a fényt, leste a fellegeket.

- Igazán fenséges! De ettől az úttól megéheztem. 

- Ezen már meg sem lepődöm, drága barátom. 

- Ezen már én sem - mondta Agenel nevetgélve. - Egyes híresztelések szerint Lebon Dorlo jobban szereti az ételt, mint a saját angyalkáját. 

- Aljas rágalom! - veti oda Lebon, aki közben elindult, hogy felkutassa a számára fontos étket. - Az ilyesmit csak a jég szeműtől hallani.

- Ott is - mondta Agenel, majd megelőzte gazdáját. - Tehát itt és most feltenném neked a kérdést, drága Lebonom: én vagy az ennivaló?

- Jaj, kérlek, ez egyértelmű! Persze, hogy az étel! Nélküle nem élném túl. És, mert abból nem csupán egy van.

- Netán zavar, hogy kisebb létszámmal büszkélkedem a bordasültnél?

- Már hogyne tenné? A te elvesztésed sokkal több fájdalmat okozna, mint a bordasült. Ebből logikusan következik, hogy te több negatívummal jársz. A bordák nem beszélnek, sőt nem is panaszkodnak, de jó hallgatóságnak bizonyulnak, és még szeretet sem igényelnek!

- Pontosan! Ezért tudom, hogy csúfos vereséget szenvednének a te húsaid. Őket nem lehet úgy szeretgetni, mint engem. Főleg, mert nem olyan tollasok, mint én!

- Némelyikük az volt... - szólalt meg Nitou is. - Na, de elég a civakodásból, együnk!

- Te nem is repültél!

- Attól még éhes lehetek, nem? - kérdezte, miközben Lebon a keze egy intésével elküldte Forellt ételért. 

Ők közben letelepedtek a sötétfa asztalhoz, s cseverésztek. Hamarosan a szakács visszatért a hússal, amely kellemesen átsült. A fiúk azonnal rávetették magukat az ételre, és erre ért be a szobába Marila. Nevetgélve ült le ő is hozzájuk.

- Ha kaját láttok, kötelességeteknek érzitek el is fogyasztani?

- Természetesen! - válaszolta Nitou.

- De hagyjatok a babának is!

Innentől szinte teljes csendben lakmároztak tovább. Hamar eltelt a nap többi része, másnap reggel a páros meztelenül kelt, a takaróik még gyűröttek voltak az esti szeretkezésüktől. Ma nem volt szabad percük, rengeteg készülődés várt még rájuk. Helyrehozatták Lebon tavalyi mellvértjét, amelyet - mint kiderült -, kihízott. Megéleztették csigás, különleges karját, fejlesztették a páncélját. Utána elmentek Lebonnal gyakorolni, majd később olvastak, és gyógyfüveket szedtek a harcra. A férfi mutatott az angyalnak pár új mozdulatot, és az íjászatra is tanítgatni kezdték Nitouval.

Agenel különösen élvezte a sportokat, főleg mióta repülni tudott. Végül úgy döntöttek, hogy ő nem akar indulni a versenyen, mert még nem érzi elégnek magát, de ott majd találkozhat Merco angyalaival, mivel mindegyikőjüket egy helyre zárják. Csak élje túl Lebon a játékokat...