1981. október 31.

– Perselus, kérlek! Kérlek ígérd meg nekem, hogy vigyázol Harryre, ha valami történik velünk!

A máskor mindig vidám és bátor Lily Potter szavai most félelemmel és oly' hatalmas szomorúsággal voltak átitatva, hogy Perselus maga is nagyon megijedt, holott a kérést nem lehetett éppen újdonságnak nevezni. Valahányszor Perselus meglátogatta a családot az elmúlt hónapokban, a legjobb barátja mindig ezzel és ehhez hasonló mondatokkal állt elő, a fiatal férfi pedig az összes alkalommal megfogadta, hogy így fog tenni, ha bármi is történne.

– Vigyázni fogok rá – felelte most is, mint már annyiszor készségesen Perselus, de a hangjában felcsillant az aggodalom. – Tudod jól, hogy így fogok tenni még akkor is, ha Harry olyan lesz, mint James a Roxfortban.

Szerette volna felvidítani Lilyt, de a nő csak keservesen állt előtte, beteges féltéssel tartva a gyermekét a karjaiban. Mióta az a félbolond Trelawney kikottyantotta a jóslatát, Lily és James minden egyes nap félve várták a pillanatot, hogy a Sötét Nagyúr megtalálja őket és beteljesítse a jósgömbök titkait bolygató boszorkány szavait. Perselus mindent megtett volna azért, hogy egy normális környezetben nevelhessék fel Harryt, így kémnek állt és hamar beépült Voldemort táborába, hiszen majdnem mindenki azt hitte, hogy mélységesen utálja Potteréket és a fiatal házaspár minden barátját.

Kevesen tudták az igazságot. Ugyan a Roxfortban igencsak ellenségesek voltak egymással, végül fegyverszünetet tudtak kötni, amiből aztán barátság szövődött, majden olyan erős, mint ami a Tekergők között született oly' sok évvel ezelőtt. Perselus bár nehezen, de elengedte a múlt sérelmeit, ahogy James és Sirius is felhagyott azzal, hogy megkeserítsék a fiatal bájitalmester életét. Ehhez persze kellett Lily és Remus együttes rábeszélése, de végül sikerrel jártak és megegyeztek egymással.

Harry keresztapja természetesen Sirius lett – habár Lily először Remust nevezte volna meg, azonban a férfi nem merte elvállalni –, azonban Perselust kérték fel arra az esetre, ha valami történt volna velük. Tény és való, Sirius kíváló keresztapa, de pocsék szülő lenne. Túlságosan csapongó és felelőtlen egy ilyen fontos feladathoz, amivel ő maga is tisztában volt. Remus már sokkal inkább alkalmasabb lett volna a szerepre, de a vérfarkas léte miatt nem mert semmi ilyesmit elfogadni. Félt, hogy egy óvatlan pillanatban bántaná Harryt, amit sosem bocsátana meg magának.

– Kérlek, Lils! – szólalt meg James, aki eddig a fia egyik kedvenc játékát kereste. – Nyugodj meg, rendben? Nem lesz semmi baj, itt biztonságban vagyunk! Harry jól van, mi jól vagyunk, Sirius, Remus és Perselus is jól vannak. Még Peter is, pedig ő aztán nagyon ügyetlen tud lenni, ismerjük már.

– Egyre többen halnak meg – rázta meg a fejét Lily, s ha lehet, még szorosabban ölelte magához Harryt, aki békésen aludt tovább az édesanyja karjaiban. – Rossz érzésem van a mai nappal kapcsolatban, James!

James halkan felsóhajtott, majd a nő elé lépett és megsimította az arcát. – Nagyon fáradt vagy... Pihenj egy kicsit, jó? Majd addig én vigyázok Harryre, ne félj.

Talán a nő belement volna. Talán átadta volna a fiát a férjének, s bement volna a szobájukba pihenni kicsit, mert tényleg szörnyen kimerültnek tűnt. Azonban ez már sosem derül ki, ugyanis pont abban a pillanatban, amikor Lily válaszolni szeretett volna, Perselus halkan felszisszent és az alkarjához kapott. Mind tudták, hogy mit jelent ez. Tisztában voltak azzal, hogy Voldemort hívta a halálfalóit valami fontos ügy kapcsán. Perselus sápadtan meredt maga elé jó pár percig, majd lassan megrázta a fejét, s végre felemelte a tekintetét a padlóról.

– Ez még nem jelent semmit – rázta meg a fejét a férfi. – Nem tudja, hogy hol vagytok, rendben? Most el kell mennem, de visszajövök!

– Vigyázz magadra! – fogta meg Lily a kezét, mérhetetlenül aggódva és barátiasan. Perselus magára erőltetett egy vérszegény mosolyt, majd bólintott egyet és távozott.

Bárcsak tudta volna, hogy mire fog visszatérni...

•••

Perselus maga sem tudta, hogy mi történt. Mire a gyűlésre ért, már javában arról tanácskoztak, hogy ki támadjon, kit érjen a hatalmas megtiszteltetés, hogy a Nagyúr mellett menetelhessen. Azonnal elöntötte a szívét a félelem, de nem szólt semmit és a szokásos formáját mutatta a többi halálfalónak, ami olyan sikeres volt, hogy még Voldemort ellen is működött. Azonban mit sem ért az álca, ha nem tudott szólni a barátainak, hogy keressenek valami biztosabb menedéket, mert valaki nyilvánvalóan elárulta őket. Csak hagyta, hogy az események megtörténjenek.

Aztán a diadalittas halálfalók kavalkádja egyszerre vált felzavart hangyabollyá és mindenki menekülni kezdett az aurorok haragja elől. Szinte meg lehetett fogni a pillanatot, mikor Voldemort halálának híre végigfutott a táboron. Perselus boldog volt és reménnyel teli szívvel indult meg a barátai háza felé, de a máskor békes Godric's Hollow most fájdalommal fogadta. Lily és James Potter háza romokban állt, a betört bejárat zsanérjain lógó ajtó mögött pedig egy halott James várt rá, kinek elszánt, de félelemmel teli szemei nyitottan meredtek a plafon felé.

Perselus remegő kezeivel nyúlt a férfi arcához, de mikor lépteket hallott meg a háta mögül azonnal felpattant és pálcát rántva fordult a néhai ajtó maradványai felé. Csak Remus volt az, aki könnyes arccal, sápadtan és gyásszal teli tekintettel pillantott rá.

– Lupin – sóhajtott fel Perselus, de a pálcáját nem rakta el. – Honnan tudjam, hogy tényleg te vagy az?

– Lily neked is felajánlotta a keresztapaságot, de visszautasítottad, mondván Sirius és én sokkal közelebb állunk hozzájuk, mint te.

Perselus lassan leengedte a fegyverét, majd újra James felé fordult, s lecsukta a halott férfi szemeit.

– Mi történt itt?

– Voldemort rájuk talált – csuklott el Remus hangja és újabb könnyek csorogtak végig az arcán. – Mi Siriussal elmentünk megnézni Petert, mert nem válaszolt senkinek... Merlinre, Perselus!

A félvér mágus nem tudta tovább folytatni, mert elöntötték az érzelmei és ha nem kapaszkodott volna meg az ajtófélfában, akkor valószínűleg összeesik. Perselus gyorsan Remus mellé lépett és megtartotta a férfit.

– Mi történt? Hol van Black és Pettigrew?

– Siriust letartóztatták az aurorok! – adta meg magát Remus a kérdéseknek és lassan lecsúszott a küszöbre. – Nem tudtam utolérni. Csak annyit tudok, hogy állítólag megölte Petert és tizenkét másik muglit! Ez... ez nem lehetséges! Sirius nem árulhatta el Jamest és Lilyt... Egyszerűen nem lehet, Perselus...

Perselust váratlanul érték az új hírek. Sirius elárulta volna a barátait? Az embereket, akik befogadták gyerekként? Ez tényleg lehetetlen. Ő sosem tett volna ilyet, ha sok másban nem is, ebben Perselus teljesen biztos volt. De mégis... A Fidelius mit sem ért, Peter pedig meghalt és az aurorok szerint Sirius Black ölte meg őt.

Végre meghallották a gyermeksírást az emeletről. Perselus habozva ugyan, de felpattant Remus mellől és felszaladt a szűk lépcsőn, egyenesen Harry szobájában, ahol még rosszabb dolgok várták, mint odalent. Lily a földön feküdt, sápadtan és élettelenül, a kis Harry pedig a bölcsőben sírt keservesen, miközben próbált az anyjához jutni a rácsokon keresztül. Perselus végtelenül óvatosan emelte ki onnan a gyermeket, majd csendesen magához ölelte az apró, remegő testet.

Sem ő, sem pedig az ajtónál kuporgó Remus nem tudta, hogy a szenvedéseik ezzel még nem értek véget...

•••

Hey hey!

Egy újabb sztori, fogadjátok ezt is szeretettel! Hasonló a tematikája, mint a Szeretlek, apa! c. történetemnek, de próbálom ezt logikusabbra és racionálisabbra írni.

Persze rengeteg sok drámával...

Ja és még valami... nem felejtettem ám el az előző sztori igaz hősét. A sztárt!

Felkészültetek?

/|\••/|\

He is still so cutee