Karhagath Emília szobájának ajtaján kopogtatott. Hammdarush szólt neki, hogy a Boszorkánymester átlépte a határt. A szolgája útnak indult, ezért neki kellett kigondolnia, hogy aznap milyen feladatot osszon ki a lányra. Nem akarta túlterhelni, mert előző nap nem teljesített olyan jól, emellett azt a benyomást akarta kelteni a vendégeiben, hogy a lány kifogástalan állapotnak örvend.

A lány tétován nyitotta ki az ajtót. Amint meglátta, lesütötte a szemét és hátrébb lépett. A szeme alatt sötét karika húzódott, mintha napok óta nem aludt volna.

– Gyere velem! – utasította Karhagath.

– Valami rosszat tettem? – Emília hangja megremegett, a kezét morzsolgatta maga előtt, de határozott léptekkel követte.

– Nem. Ma én osztom ki a munkát.

– Miért? Mi történt Hammdarush-sal?

Karhagath-ot meglepte a lány őszinte aggodalma.

– Máshol akadt dolga – közölte ridegen.

Emília megkönnyebbülten felsóhajtott. Halvány mosoly jelent meg szája sarkában, de még ez sem leplezte a fáradtságot, ami sugárzott az arcáról.

– Nagyon nyúzottnak tűnsz. Nem érzed jól magad?

– Semmi bajom, csak... rosszul alszok mostanában. – Emília még lejjebb hajtotta a fejét.

– Kasdeya? – bukott ki Karhagath-ból a kérdés. Már szitkozódott magában, hogy az a perszóna tönkreteszi a tervét.

Emília átkarolta magát, bólintott.

– Majd beszélek vele.

– Ne! – lendült Emília karja, de még mielőtt megérintette volna, megállt a mozdulatban. Összerezzent, aztán összekulcsolta a kezét maga előtt. – Semmi szükség erre.

Karhagath egykedvűen bámulta a riadt arcot, aztán inkább annyiban hagyta a dolgot. Úgy tűnt, túlzottan ráijesztett múltkor a lányra. Megindult a hátsó kijárat felé, ami az épület mögött álló udvarra vezetett. Egy kör alakú pavilon magasodott, amin mélyzöld levelű növény futott fel. Mögötte apró sárgaszirmú virágok nyíltak két oldalt az ösvény mellett. Hátrébb magasabb, piros virágú, tüskés növények nőttek.

– Úgy gondoltam, jól esne egy hozzád közelebb álló feladat – torpant meg Karhagath a pavilon közepén. – Ezt a részt tedd rendbe.

Emília szájtátva haladt a virágokig. Lehajolt, óvatosan végigsimított a szirmokon. Az arca felragyogott, csodálattal nézett végig a növényeken. Hirtelen felállt, egy pillanatig a Karhagath szemébe nézett, de hamar elkapta a tekintetét.

– Rendben lesz – mosolyodott el Emília, és a futónövény elszáradt leveit leszedegette.

Karhagath biccentett, aztán magára hagyta. A lány vidám arca megkönnyebbülésre adott okot, ugyanakkor sejtette, hogy a Boszorkánymesterrel még meggyűlhet a baja.

Alig lépett be az épületbe, Kasdeya könnyeden suhant felé. A cipője sarka visszhangot vert az üres folyosón. Elmosolyodott, de szóra se méltatta, haladt a hátsó kijárat felé. Karhagath megragadta a karját és megállította.

– Hagyd békén a lányt! – szikrázó tekintettel meredt rá.

– Nem is csináltam vele semmit – kajánul elvigyorodott, de miután Karhagath nem eresztette, lelohadt az arcáról a mosoly. – Miért olyan fontos ez neked?

– Mert hamarosan már nem lesz itt.

– Nocsak. Visszaadod Demarumnak?

– Nem. Hamarosan itt lesz a vőlegénye. Fontos, hogy úgy lássa, minden rendben van vele. De te már így is jól meggyötörted – préselte ki a fogai között egyre dühösebben.

Kasdeya nemtörődöm módon megvonta a vállát. Kirántotta a karját, és folytatta az útját, de Karhagath nem engedte, hogy messzire jusson.

– Nem értelek. Mi a célod ezzel?

– Nem lehetsz ennyire ostoba – vakarta meg a szarva tövét Karhagath. – Fontos, hogy a lány jól érezze magát, és lekötelezem azzal a Boszorkánymestert, ha elengedem őket.

Kasdeya szemöldöke magasba szaladt. Rövid ideig töprengett a hallottakon. Csípőre tette a kezét.

– Komolyan ez a terved? Demarum kivégeztet vagy ő maga végez veled, ha elengeded Emíliát. Kétlem, hogy az a férfi csupán ennyiért segítene rajtad. Szerintem te vagy az ostoba – húzta fintorba az orrát.

– Ebben tévedsz. Nem fogom elmagyarázni ezt neked, de hagyd békén! Utoljára mondom. – Karhagath jelentőségteljes pillantást vetett a nőstényre, aztán elindult. Pár pillanattal később hallotta a magas sarkú lágy koppanásait, ahogy elvonult az épületen belül.

Karhagath már nagyon várta, hogy a szolgája megérkezzen a vendégeikkel. Őszintén érdekelte, hogy az utolsó Ősboszorkány miben más, mint a többiek. Visszavonult a szobájába, ahonnan pont rálátott a lányra, aki vidáman serénykedett. Szinte táncolt, úgy gondozta a növényeket.

Karhagath a papírokba merült, hogy elfoglalja magát, mikor léptek zaja csapta meg a fülét. Felállt az asztalától, az ajtóhoz sétált, hogy méltón fogadja őket. Hammdarush-t egy barna hajú férfi követte. Feszülten járatta a tekintetét, mindent alaposan megszemlélt. Magasságban csak kicsit maradt el a szolgájától. A vászoning kissé bőnek hatott, mégis látszott, milyen erős alkatú. Ezek szerint nem csak a mágiával foglalkozott, hanem az erőnlétével is. Mögötte egy kicsit alacsonyabb, hullámos, szőkésbarna hajú férfi közeledett. A kezét a kardja markolatán tartotta, támadásra készen.

Karhagath köszöntötte őket, bemutatkozott és mindkettőjükkel kezet fogott. Fogalma sem volt, hogy a második ember milyen minősítésben jelent meg, de inkább nem kérdezett rá, mert látta a Boszorkánymesteren, hogy milyen bizalmatlan vele szemben, ezért erre fordította inkább a figyelmét.

– Minden bizonnyal először a mátkád szeretnéd látni, de tájékoztatni akarlak a fennálló helyzetről – tért a lényegre Karhagath. – Addig Hammdarush a társad odakíséri a lányhoz.

– Honnan tudjam, hogy ez nem csapda? Lehet, itt sincs.

– Megértem a gyanakvásod. Ha azon az ablakon kinézel – mutatott a szélső ablakra –, pont rálátsz. Most a növényeket gondozza.

A Boszorkánymester a másik férfira pillantott, aztán a kardja markolatát szorongatva az ablakhoz sétált, mintha attól tartana, hogy hátba fogja támadni. Karhagath-nak tetszett, hogy ennyire elővigyázatos. Türelmesen megvárta, hogy szemügyre vegye a lányt.

A férfi ugyanolyan rideg ábrázattal fordult vissza. Semmit sem lehetett leolvasni az arcáról. Bólintott egyet, mire a másik megkönnyebbülten elmosolyodott, aztán elindult Hammdarush-sal.

Karhagath hellyel kínálta a férfit, aztán leült vele szemben az asztala mögé. Hagyta, hogy a Boszorkánymester újra alaposan szemügyre vegye a helyiséget, csak utána kezdett bele.

– A lány szörnyű dolgokon ment keresztül a démonkirály miatt. Amikor idekerült, levágta az ujját, hogy leszedje a gyűrűt. Állati alakba kényszerítette, és úgy kínozta.

A Boszorkánymester vékony vonallá préselte össze a száját, állán egy ideg rángatózni kezdett, és a keze ökölbe szorult. Karhagath elégedett volt a hatással.

– Szükségét éreztem, hogy elhozzam onnan, mert sokkal rosszabb véget is érhetett volna.

– Úgy hallottam, hogy te és Demarum testvérek vagytok.

– Valóban, de ez nem jelenti azt, hogy egyetértek a döntéseivel. Sőt! Próbálom jobb irányba terelni, de makacs, és állandóan ellenáll. – Karhagath már ennek a felidézése miatt is egyre idegesebb lett.

A Boszorkánymester szemöldöke megrezdült, de az arca továbbra sem árulkodott érzelmekről. Karba fonta a kezét.

– Ennek örülök, mert vissza fogja kapni, amit Emíliával tett.

– Bátor vagy, de a helyedben ezt jobban átgondolnám. Egész sereget gyűjtött maga köré. Nem olyan könnyű őt legyőzni. Először érdemes volna biztonságban tudni a lányt.

– Ebben egyetértünk. Mit kérsz Emíliáért?

– Ez nem ilyen egyszerű. Demarum feltételhez kötötte, hogy elhozhassam. Azt mondta, hogy nem adhatom át neked, mert tervei vannak veled. Mindennap átjön ő maga vagy egy őrzője, hogy ránézzen a lányra.

– Mégis milyen tervek? – érdeklődött hűvösen a férfi.

– Úgy gondolja – Karhagath bizalmaskodón előrehajolt, az asztalra fektette alkarját, és összeérintette az ujjait –, hogy te segíthetnél neki megszerezni egy tartományt.

A Boszorkánymester felhorkantott, dühösen ingatta a fejét.

– Semmi közöm ehhez.

– Valóban. Demarum miatt bomlott fel az egység, és lett a világunk ilyen sivár. Lucifer miatta indította el a háborút annak idején, de alul maradt. Demarum több, erősebb démont tudott a maga oldalára állítani. Miattuk alakult ki ez a tizenkét tartomány, mert Demarum ezt ajánlotta fel a többieknek. A területeket. És most az én bolond bátyámnak, Lucifer megmaradt tartományára fáj a foga.

– Eszemben sincs segíteni neki.

– Én nem is akarlak erre rábeszélni, csak figyelmeztetlek, hogy Demarum nem fogja ennyiben hagyni. Viszont van egy ajánlatom.

– Mi lenne az? – csupán a szemében derengett némi érdeklődés.

– Elengedem veled a lányt, miután a szokásos ellenőrzés lement. Hazaviszed és visszajössz, hogy segíts nekem helyretenni Demarumot.

– És ha észreveszik, hogy Emília nincs itt?

– Egy nap előnyötök lesz. Ha Clavenna tartományba mentek, onnan könnyebben visszajuthattok, mert ott vékony a perem. Az csupán egynapi járás, mert az a szomszédos tartomány. Persze, jobb, ha minél távolabb juttok, mert Demarum elképesztően dühös lesz, de Lucifer tartományában már nem tehet ellenetek semmit.

– Biztos vagy ebben?

Karhagath bólintott. Látta, hogy a Boszorkánymester fontolóra vette a dolgot. Lehet, sokat kért tőle azzal, hogy visszatérjen, de ez csupán az egyik lehetséges megoldásnak számított. Véget akart vetni Demarum önkényuralmának, és úgy vélte, így érhet célt a leghamarabb.

– Miért kellene megbíznom benned? Honnan tudjam, hogy nem értesíted azonnal, és végeztek ki mindhármunkat?

– Ez nagyon egyszerű. Akkor el sem mondtam volna, hogy mikor jön ellenőrizni a lányt – tárta szét a karját Karhagath. – Megértem a bizalmatlanságod, de ebben a helyzetben egy oldalon állunk. Tisztában vagyok vele, hogy az alakváltónak ide sem kellett volna kerülnie, és még mindig ez a legegyszerűbb megoldás a kialakult helyzetre.

A Boszorkánymester nagyot sóhajtott, töprengve bámulta az asztalt. Karhagath az ablak felé sandított. A lány épp felkacagott, miközben a könnyeit törölgette, mire a szőke férfi átkarolta. Az emberek túl összetartóak – gondolta.

– Legyen. Elfogadom az ajánlatod. Szeretném Emíliát minél hamarabb hazavinni.

– Örülök, hogy így döntöttél – Karhagath elmosolyodott. Kezét nyújtotta a férfi felé, aki lassan, gyanakodva fogadta el azt. – Hidd el, mindent meg fogok tenni, hogy épségben kijussatok.

– És ha mégse sikerül?

– Hát... – sóhajtott fel Karhagath. – Demarum szereti a szórakozást. Ha mégis elkapnának, és nem egyezel bele, hogy egy lehetséges csatában támogatod őt, jó eséllyel fel fogja ajánlani a Halálfutamot. De akkor készülj fel, hogy a poklok poklát fogod megjárni.

– Nem lenne célszerűbb vele beszélnem? Akkor biztosan elkerülhetném az ilyen lehetőségeket. Nem beszélve arról, hogy Emíliával mit tenne.

– Ugyanezt mondaná el. Hidd el, többször beszéltem vele erről, amikor próbáltam meggyőzni arról, hogy engedje el a lányt. Semmi értelme. Nem tudod rávenni őt – magyarázta Karhagath. Egyre inkább aggódott amiatt, hogy a Boszorkánymester visszakozik az általa felajánlott üzlettől, ami számára elég nagy veszteség volna.

– Világos. Mikor jöjjek vissza Emíliáért?

– Ne gyere! Elég, ha négy sarokkal odébb találkoztok nyugati irányba, a szomszédos tartomány felé. Van ott egy fogadó két házzal odébb, ahol addig ti is tudtok pihenni. Hammdarush elkíséri a lányt négy óra múlva. Addigra legyetek ott. Akkor lesz lehetőségetek, hogy elérjetek Clavennáig. Én pedig beszélek Luciferrel. Hidd el, ő is egyet fog érteni, és támogatni fogja az ügyünket.

– A szövetségesek mindig jól jönnek – válaszolta gondterhelten a Boszorkánymester. – Akkor legyen így.