Mikor az ember elkezd bízni, az álmai összetörnek. Kétségbeesetten kapaszkodik beléjük, talán még mindent el is dob értük. De a hite erősebb... Valami más iránt éledő bizalma, vágya, odaadása.

A gyengék a bizalmukat választják, s ennek tárgyát. Legyen az egy ékszer, melyet meg akarnak kaparintani, egy élmény, mely talán felejthetetlen lehet egy egész élete, vagy akár egy személy. S egy érzés...

A bátrak és az erősek próbálnak az álmaikért küzdeni. A becstelen vágyakat pedig leküzdik, és nem bolyonganak el tévutak felé. Kanyargós erdei ösvényekre nem tévednek, és így nem is vesznek el a sötét, csillagtalan éjszakában.

És én gyenge voltam...

A pillangó nem lehet ravasz és erős. Csak gyenge, s intelligens. Nem kaphat meg mindent, csak reménykedhet, hogy eléri célját. Aztán pedig kivetkőzik bűbájos formájából. Lassan teher lesz a pók hálóján. Idővel leszakítja azt, majd a sötétség árnyait magához hívva, teste nagyobb lesz, fizikailag szívósabb, majd egy alaktalan szörnyeteggé válik. Ki csak ölni képes...

Lehet, hogy méreg volt a szárnyára kenve, gyilkos varázspor. Nem tudni, talán ez okozott minden rosszat. Ez a csoda, ez a gyilkos nedv tette ezt vele... Az ártatlan lepkével.

Szerelem, elragadtatás, rajongás, őrület. Milyen közel állnak egymáshoz, nem?

- Nem tudom, hogy jó lesz- e – nyújtottam át egy köteg lapot Hisarashi- senseinek. – Nem hinném, hogy jól sikerült.

A professzorom átfutotta a lapokat, majd elmélázott egy kicsit. Egyik ujjával megállapodott egy pontnál, majd miután magában eldöntött valamit az adott részről, visszanyújtotta a fehér, kéktől megszínesedett lapot.

- Ne sajnáltasd magad, igenis jó lett – sóhajtott fel, majd lehunyta szemeit.

- Nem sajnáltatom. Csak nem voltam biztos abban, hogy jó munkát végeztem. A legutóbbi eset után inkább nem bízom el magam.

Felém fordult, majd a szemembe nézett. Csak az asztal választott el minket egymástól. Egészen megszoktam már, hogy az irodájának ezen felén töltöm a délutánjaimat. Hasarashi- sensei társaságában.

- A feladatod az volt, hogy minden érzést sorolj fel, válfajok szerint, majd csoportosítsd őket aszerint, hogy azok jók, avagy rosszak.

- Tudom, hogy mi volt a feladatom – csóváltam a fejem, majd figyelmesen ránéztem. – Valami baj van vele?

- Kihagytál egy fő érzést – mondta. – Mi van a szerelemmel?

Tudtam, hogy kihagytam. Nem tudtam dönteni a sorsáról, hogy hova is tegyem, mit is kezdjek vele.

- Nem tudom, hogy jó- e, avagy rossz – nyögtem ki az igazat.

- Voltál már szerelmes? – mosolygott rám, mégis valahogy olyan komoly arckifejezése volt.

- Igen – sütöttem le a szememet. – Most is az vagyok.

- Értem – bólintott. – És, mit érzel?

- Nem tudom – suttogtam. – Fogalmam sincs.

- Kellemes? Kellemetlen?

Összepréseltem a számat és megmakacsoltam magam. Nagyot sóhajtott a sensei, majd felállt, és mellém lépett.

- Nézz rám, Hinode! – emelte meg az államat.

Mindig akkor hívott így, mikor bizalmas dolgot mondott, vagy tett. Különben mindig Hinode- kun voltam, egy a tanítványai közül. De ilyenkor különlegesnek éreztem magamat.

- Mit akarsz? – kerekedett el a szemem, miközben egyre közelebb hajolt.

Arcomra kiült a döbbenet, amint ajkaink találkoztak. Egyetlen másodperc volt, hogy azok a rózsás csodák leereszkedtek hozzám, majd eltávolodott.

- Na? Jó volt? – kérdezte Hisarashi- sensei egy kissé komoran.

- Jó – feleltem, majd félrelökve az útból kirohantam az irodájából.

Vágytam rá, mindenre, ami vele kapcsolatos volt. Ezerszer eljátszottam a gondolattal, hogy a sensei megcsókol, és azt mondja, hogy szeret. De az álmok végén mindig felriadtam. Édes volt, ízletes. Barackízű. És mégis kesernyés...

Ajkaimra helyeztem a kezem, majd végigsimítottam őket. Ezek azok a szájszegletek, melyeket megérintett. Mégis olyan letört voltam. Szomorú és bánatos.

Hogy nem mondta azt, hogy szeret...

Valójában rossz volt. Csak hazudtam. És ez irtózatosan fájt.

_____________________________________________

Szervusztok, drága Olvasók, kik ide találtak!^^

Nagyon remélem, hogy tetszett Nektek a rész, igyekeztem most valami érdekes, és talán egy kissé szokványos témát választani. Alapvetően az önmarcangolók és a magukat sajnáltatók közötti különbségről akartam írni, de az inkább később jön.

Notehát, nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastátok.

Kézcsók: Haru Amadare