Egy titkos kis ábránd
Lassan kúszó bárányfelhők takarták el a napot szem elől. Két tizenéves heverészett a fűben fekve, egy nagy fa árnyékában. Mindketten az eget bámulták, azokat a lomha bárányfelhőket, amikbe mindenféle alakot láttak. Sokáig így maradtak, egészen addig amíg a nap a horizontot nem ütötte. Végül az egyikük megtörte a csendet.
-Kérdezhetek valamit?-kérdezte halkan, miközben lassan fel ült. A hirtelen hangra a szólított is fel ült, bele túrt össze kócolt barna hajába.
-Mi az?-kérdezett vissza, de választ már nem kapott. Csak egy kezet érzett a fején. Gyengéd volt, de kicsit hideg. De csupán néhány másodpercig tartott csupán.
-Bocsi, egy levéldarab volt.-kínosan mosolygott rá, majd bele kezdett amit valójában akart. -adni szeretnék valamit.-lassan és halkan beszélt. Félénk volt, már most félt az elutasítástól, az undortól, mégsem hátrált meg. A táskájáért nyúlt, tapogatózott benne, majd egy apró csomagot húzott elő belőle. Édes illat áradt belőle. Csokoládé.-Legyél a valentinom!-kiáltott fel hangosan, felé nyújtva a csomagot. Döbbenten ült a lány, mogyoró barna szemei tágra nyíltak, és talán egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni. A csomagot nyújtó közelebb ment hozzá, egészen közel. A másik ölébe tette az ajándékot, szabad kezével pedig megfogta az övét, miközben homlokukat összeérintette. Lehunyta a szemét, s halkan könyörgött. Mindhiába. Lassan elhúzódott tőle.
-Sajnálom... Én... Nem hittem volna, hogy még mindig így érzel... Sajnálom...-suttogta, szinte kétségbeesetten.-Szeretlek, de... De nem eléggé.-könnyek mardosták a szemét, mégis rámosolygott. Félre nézett, messzire a távolba. Ekkor jött rá, hogy mindez csak egy titkos kis ábránd volt. Hogy elhitte, ők lehetnének a vihar utáni szivárvány, a szoros csomó a kötélen, vagy az a kis fény a sötét szobában.
De ez csak egy titkos kis ábránd.
Sziasztok. Nos, nem tudom mi ez, csak úgy jött :D A valentin nap ilyen, a szinglik számára szomorú, főleg ha a képedbe is nyomják, hogy mindenkinek van mindenkije és még kérdezik, "na és neked van valakid?" Ezzel fel lehet idegesíteni xd Remélem jobb napotok volt nektek az enyémnél, elég rosszul éreztem ma magam. Mindenesetre mindenkinek boldog valentin napot és vigyázzatok magatokra <3
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro