Az elhatározásom, miszerint a tesztelések alatt csak a csapattal fogok törődni nem épp úgy alakultak, ahogy elterveztem. Feladatok megszámlálhatatlan sokasága várt rám a tesztelések elején. Különböző újabb autóbeállításokat próbáltunk ki, a sajtósom Nichole egyik interjúról a másikra kísérgetett. Még a tesztelések alatt sem lehet újságírók nélkül egy csapat, természetesen ott loholnak mindig a nyomodban és a legapróbb hírért is képesek eladni a lelküket. Carlossal új fotósorozatot is készítettünk, ami majd a McLaren újonnan megjelenő naptárában lesz látható. 

-Ember, egy hulla vagyok! Gyilkos volt ez a hét! - dobtam le magam a kanapéra Carlossal szemben, aki mit sem törődve velem nyomogatta tovább a telefonját. - Baj van? 

-Mi? - kapta fel a fejét. -Áh, Lando. Nem, nem semmi, csak belemerültem egy e-mail olvasásába. - végre realizálta, hogy ott vagyok. 

-Milyen e-mail? Megint munka? - elővettem a saját telefonom a zsebemből, lecsekkoltam az üzeneteim, hátha nekem is üzentek. - Ez komoly? - nem volt időm azon gondolkodni, hogy mennyire fáradt vagyok, ugyanis most invitáltak meg minket egy McLaren challenge nevű játékra, amit minden második hétben le kell majd forgatnunk, hogy a rajongók láthassák, hogy mennyire jó csapat is vagyunk és többet megtudjanak rólunk. 
Szerintem enélkül is látják, hogy Carlossal megvan közöttünk az összhang mind a magánéletben, mind a pályán. De a munka, az munka. 

A mai játék neve Ismerj meg jobban minket, ebben a challengeben előre megírt kérdésekre kell válaszolnunk, Carlos válaszol velem kapcsolatban én pedig vele kapcsolatban. Én kezdtem, kihúztam az első kártyát.

-Carlos, mit szeretsz jobban a chilit vagy sushit? 

-Egyértelműen a sushit, mindenki azt hiszi, hogy odavagyok a chiliért, de ez igazából nem igaz. Szóval srácok jegyezzétek meg az extrán csípős nem menő, csak a kellemesen csípős. - spanyol akcentusa erősen érződött, de szinte hibátlan nyelvtannal beszélt. Szerettem azt ahogy Carlos beszél, mindig jobb kedve derített, ha hallottam a vicces akcentusát.

-Pajti, mi a kedvenc színed? - basic kérdés volt. - Sárga. -vágtam rá egyszerűen, ami ebben a formában, csak félig volt igaz. Egyetlen egy ember tudta az igazságot a valódi kedvenc színemről és az Lora volt. Azon az estén árultam el neki, hogy a kedvenc színem valójában a narancssárga, a naplemente miatt. Mások számára ez nem lenne egy titkolandó információ, én valamiért mégis kissé intim kérdésként kezeltem. A sisakjaimban is inkább a citromsárga szín dominál, tudom, hogy ezzel megtévesztem a rajongókat, de a nagyon belső információkat mindenki szereti magában tartani, nem igaz?! 

-Ha az életedről film készülne, mi lenne a címe? -olvastam fel a következő kérdést. Igazán ötletes kérdés, én miért nem kaphatok ilyen jókat? Az én filmem címe biztosan a Csodálatos Lando élete lenne. mert tényleg csodálatos vagyok és az én életemről csak kasszasiker film készülhet. Nem csak pilótának, de színésznek is túl tökéletes lennék. -Spanyol bika? -néztem kérdőn félig nevetve Carlosra.

-Dehogyis! Sainz Jr. Igen, ez lenne.

-Ennyi? A neved? -  az arcom megfejthetetlen ábrázatba kezdett úszni Carlos válasza alapján. Próbáltam értelmezni a mögöttes tartalmat, de nem találtam semmi érdemlegeset. Így úgy döntöttem, hogy a csapattársam túlságosan is klisé filmcíme az enyém közelébe se  érhet.

-A Titanicnak se süllyedő hajó volt a címe, hanem Titanic. - oké, jogos. 1:0 Carlosnak, bár a példa a Titanic-kal egy perces röhögő görcsöt okozott.  

-Mit gondolsz a szerelem első látásról? - érkezett meg felém az utolsó kérdés. Mielőtt válaszra nyitottam volna  számat alaposan átgondoltam az egészet. Még soha nem volt barátnőm, így nem tudtam milyen, ha szerelmes az ember. Legalább is tudatosan nem gondoltam még a szerelemre. Lorenára viszont a külön töltött hét alatt még többet gondoltam, mint előtte bármikor. Ez lenne a szerelem első látásra? Hogy nem tudsz valakit kiverni a fejedből, amikor nincs a közeledben? A kérdések bonyolultak és magamtól nem tudom rá a választ. Ő azóta egy elérhetetlen cél, mióta megismerkedtünk, vonz az elérhetetlensége. Az utóbbi időben egyre kedvesebb velem, az ő gesztusai valami különös okból kifolyólag többet jelentenek számomra, mint Carlos vagy Maya vagy akár a csapat kedvessége. Ha a közelében vagyok mindig idegesebb leszek az átlagosnál. Azon az estén, a paddockban minden idegszálammal arra kellett koncentráljak, hogy ne csókoljam meg, hogy ne én legyek az, aki tönkreteszi a kapcsolatát Matteoval. - Nem, nem hiszek benne. -bambulva vágtam rá a választ. Mivel nem voltam biztos benne, hogy Lorena egy szerelem vagy tényleg csak egy cél, úgy gondoltam az a helyes döntés, ha most nemmel válaszolok. De vajon helyesen tettem? 

Bizonytalanságom a kérdést illetően egész nap végig kísért, máson se járt az eszem csak azon, hogy van-e szerelem első látásra vagy egy bullshit az egész. A gondolat velem volt a szimulátorban, zuhanyzásnál és két nap múlva a repülőn is úton Kína felé. A közel 6 órás út alatt Carlossal ellentétben én egy percet sem tudtam aludni. Persze neki könnyű, Sanghajban már várja a menyasszonya, aki egy gyönyörű egészséges, egy hónapos mini Carlost hord a szíve alatt. A helyzetben, amiben ők vannak én is nyugodt és boldog lennék, de nekem még barátnőm sincs, nemhogy menyasszonyom vagy gyerekem. Az élet nem a fair play-ről szól. 
A gépünk időzónákon átlépve érkezett meg Sanghajba, csak leszálláskor vettük észre, hogy idő közbe ránk esteledett, helyi idő szerint este 8 volt. Úgy éreztem magam, mint akin átment egy teherautó, valószínűleg az alváshiány miatt, de amint megpillantottam Őt az álmosság mintha elpárolgott volna. 

-Miamor! - Carlos sem habozott mellettem, szerelmes csókkal fogadta kedvesét. Ami engem illet szótlanul a fiatalabb testvér elé léptem. Ő pedig váratlanul magához ölelt. 

-Köszönöm! - suttogta a pulcsimba. Soha nem ölelt még meg magától, ennyire önzetlenül és érzeleteljesen legalább is soha, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól.

-Az apuéknak szánt ajándékod. Nagyon aranyos gesztus volt és... kérlek, ne haragudj, hogy Matteo olyan bunkó volt veled. Azóta beszéltem a fejével és legközelebb több tiszteletet fog adni. - lassan emelte fel a fejét, a szemeiben ott csillogott a totális megbánás. Miért ő szégyelli magát a barátja viselkedéséért? Ezek a szemek, a gyengéim, de itt végképp nem tehetem meg... 
Az elképzelt csók helyett inkább a nyaka köré fontam a kezeimet így szorítottam magához, a haja puha volt és mangó illatú. Nagyot nyeltem, ismét a tűrőhatárom végéhez értem, pedig alig egy perce voltam a közelébe. 

-Ne kérj bocsánatot, nem történt semmi komoly baj. Mindig lesznek olyanok, akik nem tisztelik és ismerik el a sportom. - elpirult arcából ítélve rájött, hogy nem is olyan rég, még ő is ebbe a csoportba tartozott, de az emberek változnak és ez teszi őket csodálatossá. Összekócoltam picit a haját. - Na gyere, le vagyunk maradva a gerlepárhoz képest. - bánatomra, de muszáj voltam elhúzódni tőle míg ismét a kezembe vettem a bőröndöm, az érintés azonban nem szakadt meg köztünk. Akartam a közelében lenni és ezért tettem is, a kezem amely eddig a nyaka köré fonódva ölelte a lányt, most a válla fölött pihent. Átkarolva Őt sétáltunk az előttünk kuncogó papa&mama páros előtt. 

-Szerinted min nevetnek annyira? - böktem a fejemmel előrefelé.

-Lando... - nézett először a karom irányába, majd ismét rám. - Rajtunk nevetnek. -kis kuncogás csúszott ki a száján. 

-Oh. - csak ennyi telt tőlem abban a pillanatban. A kezem nem akartam elvenni a válláról, jól esett így sétálni vele és ahogy rá néztem úgy látszott, hogy őt sem zavarja. 

-Mi a helyzet Mattivel? - a kérdésem után lehajtotta a fejét, pár másodperc síri csönd honolt kettőnk között. Ajjaj, rossz terepre érkeztem volna?! 

-Mielőtt eljöttem eléggé összekaptunk. Szerinte miattad jövök elsősorban és csak Maya miatt másodlagosan. - hangjában megbújt a szomorúság. Biztosra vettem, hogy a veszekedés köztük durvább volt, mint ahogy ő beállította. 

-Bocsi, nem tudtam. - már meg is bántam, hogy rákérdeztem, csupán jó fej akartam lenni. - De hé, fel a fejjel. Kicsit hagyod lenyugodni és utána biztos, hogy minden megint szuper lesz. - a leghamisabb mosolyt erőltettem az arcomra. Belül igenis örültem annak, hogy összekaptak, hiszen így bűntudat nélkül lehetek Lora közelében, de emellett zavart, hogy ilyen letört emiatt.

A hotelünk egy jó negyven perc autó útra volt a reptértől, odaérhettünk volna hamarabb is, de a kínai utak tömve volt a munkából hazainduló emberekkel. Ahogy ez a nép vezet, az valami halálos. A kifinomult seggem visszasírta Matteo vezetési stílusát. Hála égnek épségben érkeztünk meg a szállodához, ahol egy gyors becsekkolást követően már el is foglalhattuk a szobánkat. Mázlimra megint egy emeletre kerültem Lorenával, ez biztos a sors keze! 
A lány a taxiút alatt egy szót sem szólt, csak bámult ki az ablakon és nagyjából öt percenként nézegette a telóját amin egy árva értesítés se tűnt fel a negyven perc alatt. Úgy döntöttem feldobom a hangulatát. Ki se pakoltam a bőröndömből, csak ledobtam az ágy melletti szekrényre és már indultam is a hárommal mellettem lévő 325-ös szobába.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Csak ültem az ágyon és bámultam a telefonom, ami persze süket volt. Még nyamvadt instagram értesítés se jött, mikor kopogásra lettem figyelmes. A lépéseim akár egy zombié, lassú és unott, az ajtónyitás azonban meglepően kellemes látvány tárult elém. 

-Lando. - ejtettem ki az előttem álló fiú nevét, szinte suttogva. 

-Szia, ismét. Olyan bánatosnak tűnsz Matti miatt, gondoltam feldobom a kedved. Maxéknál videó játék party van, nincs kedved velem tartani? - a mosoly amit az arcán láttam elterülni egyből jobb kedvre derített. 

-Menjünk! - hátra fordultam és az ágyamra dobtam a telóm, úgyse fog keresni, akkor meg minek legyen nálam?! A kezembe fogtam a szobakulcsom és gyorsan bezártam az ajtóm. Igen, erre van most nekem szükségem, egy kis figyelemelterelésre. 

Max és Dilara szobája felettünk kettővel volt, a folyosó legvégén. Lando határozott kopogással jelezte a barátjának, hogy megérkezett, az állítása szerint verhetetlen csapat. Az ajtó túloldaláról hangos nevetés szűrődött át. Dilara nyitott ajtót széles mosollyal. Ha jól láttam Max pólóját és egy egyszerű fekete leggingset visel, nagyon sikkes. Irigyeltem az alakját, hosszú lábak, formás combok, éppen megfelelő szélességű csípő. Tovább nem nagyon tudtam vizslatni a világbajnok testű barátnőt, mert Lando berántott az erősen kanszagú szobába ahol még egy meglepetés ért. Charles Leclerc banán jelmezben ült egy babzsák fotelben miközben egy kontrollert szorongatott. 

-Itt meg mi a fene folyik? - nevettem el magam. A madridi felszállás óta ez volt az első igazán felszabadult nevetésem. A sárga jelmezbe öltözött fiú felém fordította a tekintetét, eldobta a kezéből a kontrollert és felpattant. 

-Elvesztett fogadás. - húzta fel a vállát. - Jó újra látni piás lány. - ölelt magához egy rövid időre. 

-Egész jól áll a banán sárga árnyalat. - kacsintottam a monacói fiúra a hecc kedvéért miután kibújtam az öleléséből. - Mit játszotok? 

-Forma-1. vágta rá gyorsan Max. Még szabadidőben is a munka. Gondoltam én, de nekik a virtuális autós játék szimpla kikapcsolódás volt. Egy este, ahol a barátaikkal lógnak és azt csinálják, amiben a legjobbak, versenyeznek. Landonak több se kellett, megragadta Charles leejtett kontrollerét és becsatlakozott a játékba Max mellé. Természetesen a McLaren színeiben versenyzett. Charles akár egy kisgyerek vágódott le a banános jelmezében a fiúk melletti fotelbe. Kénytelen volt egy új kontrollert keresni, hogy ő is játszani tudjon.
Már egyszerűen csak nézni őket is élvezet volt. A játékmenetek alatt ott piszkálták és zavarták egymást, ahol csak tudták. Az egész szoba zengett a nevetéstől, szinte el is felejtettem az egész balhét Matteoval, egyszerűen csak jól éreztem magam. Dilarával csak néha-néha néztünk a képernyőre,a fiúk mögötti kanapén ültünk és beszélgettünk. Előkerült mindenféle téma, ruhák, sminkek, pasik, ahogy az a csajoknál megszokott.

-Te nem játszol egy menetet, kicsim? - puszilta homlokon Max Dilarát a menet végén, ahol természetesen ő nyert, ezt a diadalittas mosolya árulta el. Charles elment pár percre, hogy ledobja magáról a banán jelmezt. Állítása szerint már nagyon melege volt alatta, bár mindenki szerint ez csak egy jó kifogás volt, minden esetre Max volt olyan jó fej és megengedte neki, hogy levegye a gyümölcs kosztümöt. 

-Csaj háború! - kiáltotta el magát Lando majd a kezembe nyomta a kontrollerét. 

-Várj már! - néztem ijedten Landora. - Azt sem tudom, hogy kell ezzel az izével játszani. - az "izé" szónál a három fiú úgy nézett rám, mintha valami szörnyet láttak volna. Szemük kikerekedve, a szájuk tátva, Charlesnak még a banán jelmezének a teteje is lekonyult. Vicces látvány volt, de ennyi vizslató szempár mellett nem mertem nevetni.

-Ez nem "izé"... -próbálta utánozni a csöppnyi akcentusom Max. - Hanem egy xbox X, 4 terabájtos háttértárral, vezeték nélküli kontrollerekkel, villámgyors alaplappal, a legmodernebb videokártyával és ultra HD4K felbontású játékokkal. - a hangsúly szinte már kioktató volt és őszintén szólva azt se tudtam miről beszél. Ennyire nem edződtem meg Matti mellett, esküszöm láttam már xbox-ot, de ez különbözött tőlük. Nagyobb volt és csendesebb, már ha ez számított bármit is.

-Gyere te bénaság. - Lando megfogta a kezem és maga elé ültetett a babzsákba, belesüppedtem a kis bogyócskákba amik kitöltötték a zsákot. A hátamnak simult a mellkasa, éreztem a melegségét. - Na figyelj, ezzel itt gázt adsz, ezzel fékezel, ez pedig a nézet váltás. Mást nem nagyon kell tudnod. - a keze az enyémnek simult, kirázott a hideg az érintése nyomám. Nézet váltás, igen, oké. Próbáltam megjegyezni az összes gombot, a koncentráció azonban elég nehézkesen ment a közelsége miatt. Max  ölében ült Dilarna miközben a fiú elmagyarázta a szabályokat, amik szinte teljesen megegyeztek a rendes futamok szabályaival. Szóval ez tulajdonképpen egy olyan F1 szimulátor ami az egyszerűbb emberek számára is elérhető?! 

Túlzás lenne azt állítani, hogy ráéreztem a dolgokra. Lando végig mögöttem ült, ezzel jelentősen megnehezítve azt, hogy koncentrálni tudjak. Dilarna végig vezetett, szerintem neki több tapasztalata volt ebben a  játékban és kevésbé volt ideges Maxtól, aki végig a fejét a lány vállán pihentette, onnan nézte az összecsapásunkat. Igazi lányos verseny volt, csomószor ütköztünk, tévesztettük el a pálya helyes irányát, az ideális íveket pedig hírből se ismertük. Minden egyes kis bakinál a fiúk kuncogni kezdtek. 

-Oké, azért ennyire nem volt vészes. -néztem magam mögé Landora, akinek a  feje tiszta vörös volt a visszafojtott nevetéstől. Vagy de? -kérdeztem vissza bizonytalanul. Kicsit tovább fészkelődtem a zsákon, miközben visszaadtam a fiúnak a kontrolllert.

-Hát nem idén lesztek világbajnokok az biztos. - nevettek fel egyszerre a hollanddal. 

-Norris, te bunkó! - boxoltam bele a vállába. 

-Bocsi bocsi. - fogta meg az érintett területet két kuncogás között. Csak most tűntek fel a gödröcskéi. Tipikus mosoly gödröcskék, az arca mindkét részén. Az ajkamba haraptam és felálltam. Visszaültem a kanapéra mielőtt túl forróvá válik a helyzet, ekkor toppant be Charles ismét. 

-Na játszottatok? - dobta le magát mellém a kanapéra. 

-Ja, visszafelé  és csigalassúsággal. Egy williamsnél is lassabbak voltak! - nevetett ismét Max, Lando se bírta visszatartani újra nagy vihogásban törtek ki. Reménytelenek!  - forgattam meg a szemem gúnyosan. 

Két nap múlva a kockák már mindannyian a virtuális téren kívül lévő hideg, felhős Sanghaj-i Nagydíj futamához készülődtek. Maya a VIP részlegből figyelte az eseményeket, neki túl hűvös volt és féltette a babát is. Jobbnak látta, ha ezt a futamot most a biztonságos, stabil 25 fokos zárt helyiségből figyeli végig. Én azonban kint voltam a paddockban. Fekete farmerben, a szokásos vans cipőmbe, egy hosszú fehér pólóban, kötött pulcsiban és egy vastag, meleg fekete kabátomat amit orromig becipzároztam. A jelentések szerint nem várható eső, de azért mindenhol készenlétben voltak az esőgumik a nem túl biztató szürke színű felhők miatt. 

-Sok sikert! - kiabáltam Lando után, aki ebben a percben sietett el mellettem kék kezes-lábasban. Tempójából ítélve nyilván késésben volt. A kiáltásom hatására hirtelen hátra fordult. A nap ekkor sütött ki először a nap folyamán és éppen hogy csak egy percre. A fény láthatóvá tette  a kis ráncokat a homlokán amik akkor keletkeztek, amikor azt kereste, honnan jöhetett a hang. Kijjebb dugtam a fejem a kabátom védelmező melegéből, így már könnyen észrevett. Kacsintással jelezte, hogy vette az üzenetem. 

A fiúk nem indulhattak túl előkelő helyről, a 14-15 rajtrács volt a McLarené. Andreas szinte parancsba adta nekik, hogy ha lehet tornázzák fel magukat pár helyezéssel. A csapatok autói felsorakoztak a  rajtrácson, a pilóták bemásztak az autókba. A motorok dübörögni kezdtek. A kerék melegítő takarók még fent voltak. A csapatfőnökök egy utolsó jó tanáccsal látták el versenyzőiket, ekkor lekerültek a melegítő takarók is. A pilótákat támogató csapat a pálya két szélére vonult, a autók pedig elindultak egy körre ahol a gumijaikat fogják bemelegíteni a rajthoz. Carlos és Lando is közepes keveréken indult, a csapat pedig az egy kiállásos taktikára építkezett. Amint az utolsó versenyző is elhagyta a rácsát a csapatok elfoglalták helyüket a paddockban. Felkerültek a fejhallgatók, a pilóták pedig visszaérkeztek a melegítő körről.
Ahogy minden rajt előtt, úgy most is szinte vágni lehetett a feszültséget. A lámpák kigyulladtak, majd szépes sorban kialudtak, amikor az utolsó ki elsötétült megindult az őrült hajsza. Az élmezőnyben a két Ferrari, a két Mercédes és Verstappen Red Bull-ja. Éles és kemény harc alakult ki az első három helyért, az első kanyarban történt pár összeérés is a középmezőnyben. Lando egy hajszállal de elkerülte a koccanást Russel is Giovinazzi mögött. A két pilóta egymásnak mentek, az olasznak sérült is az első szárnya. 
Carlos három rajthelyet javított, a második kanyar utána  csapat be is jelentkezett hozzá, hogy figyelmeztessék, hogy kímélje a gumikat. 
A verseny eleje a rajton kívül nem tartogatott további érdekes dolgot. Folyamatosan jöttek a kerékcserék, időközben változtak a taktikák, de mi maradtunk az egy-egy kiállásnál. Az 56 körből 28.-at már letudtak a fiúk, mikor először Landot, majd Carlost hozták ki kerékcserére, közepesről lágyra cseréltek. Mindkét akció gyorsan és hibamentesen sikerült, a fiúk probléma nélkül folytathatták a versenyt. A kiállást követően Carlos a 10 míg Lando a 13 helyre tudott visszamenni.
Az élen változatlanul Hamilton vezetett, mögötte Bottas és végól Vettel. Charles az ötödik helyre esett vissza egy kisebb elfékezés következtében. Egészen az 50.körig ismét gondok nélkül folytak az események, egyszer csak Lando szólalt meg a rádióban.

-Mi történik? Lassulok. - hangja tele volt idegeséggel.

-Csekkoljuk.... Elszállt az erőforrás-visszanyerő. Nem vészes, nyomd tovább. 

-Nem tudom, Elromlott! Elromlott! - szinte már kiabált. A csapatmonitoron látszott, ahogy a keze a kormányra feszült. 

-Box,box. Sajnáljuk Lando, mára vége. - Andreas lezárta a rádióbeszélgetést. Ez azt jelentette, hogy Lando 6 körrel a vége előtt  kiesésre kényszerült. A narancssárga autó begördült a boxba, a motorjának zúgása egyszer csak leállt. A támogató csapat kiszaladt, felkapta az autót és visszagurította a paddockba. Lando szinte kirepítette a helyéről a kormányt majd idegesen kipattant a kocsiból. Letépte magáról a sisakot és a tűzálló maszkot. 

-Nem hiszem el! - csattant a keze a legközelebbi falon. Forrongott a dühtől. - A 13 helyen voltam, lehetett volna jobb is, tudom, hogy lehetett volna. Sajnálom srácok! - a szemében még ott bújkált a düh ugyan, de már sokkal inkább a csalódottság dominált míg végignézett a csapaton, akik egytől egyik ingatták a  fejüket, jelezve, hogy ez nem a fiú hibája. Egy autó meghibásodása sosem a  pilóta hibája, de még csak nem is a mérnököké, vagy a szerelőké. Teljesen véletlenszerűen történnek meg ezek a balesetek. Most már én is tudom. 

Lando ugyan kiesett, de a 18.helyen zárta a versenyhétvégét. A táv 90%-át teljesítette így a versenybíróság úgy ítélte meg, hogy megérdemli a helyezést. Ez azonban sovány vigasz volt a mellettem ülő britnek, aki a kiesést követően elment méredzkedni és átöltözni. Interjúkat most egyik riporternek se kívánt adni, érthető okokból. Carlos hihetetlen teljesítményt nyújtva a 8.helyen zárta a napot. Mire kiszállt a kocsiból már Maya is itt volt köztünk, egy gyors csókot tudtak váltani mielőtt a csapat ölbe kapta volna a pontszerző helyen végzett pilótát. Lando arcán őszinte boldogság látszódott mikor kezet rázott csapattársával. A futam legjobbjai Hamilton, Bottas és Vettel lettek, ők voltak azok akik dobogóra állhattak, ám ezt a folyamatot mi már nem vártuk meg. A csapat közösen úgy döntött, hogy visszavonul és kiélvezi a maradék időt itt Sanghajban. 

Magam sem tudom mi ütött belém, a fejembe vettem, hogy a csalódással végző napot nem hagyhatom annyiban. Lando is segített mikor összevesztünk Matteoval, akivel azóta se bezséltünk egy szót sem. Túlságosan meg van rám sértődve, ezúttal tényleg nagy volt a baj köztünk. Most rajtam a sor, hogy jobb kedvre derítsem Landot és nem azért, mert úgy éreztem tartozom neki a Mattis eset óta, sokkal inkább, mert úgy ítéltem meg, hogy ez jár neki. Nem hagyhatjuk úgy el Kínát, hogy csalódottság van a szívében és, hogy nem ettünk igazi Kínai kaját. Így azt gondoltam, hogy egy igazi autentikus kínai vacsira viszem el a bociszemű brit barátomat, abban reménykedve, hogy az este végére ismét a mosolygós Lando mellett sétálhatok majd vissza a hotelbe. 
Ez volt az elmélet...ám a valóság kicsit áthúzta a számításaimat.