Nem aludtam a legjobban, ez köszönhető a hülye gondolataimnak tegnap estéről. Fél 9 van, én mégis úgy érzem, hogy majd leragadnak a szemeim. Nem vagyok egy nagy kávé párti, de ma biztosan bevedelek vagy egy liternyit. Gyorsan felkaptam magamra az első felsőt amit a bőröndömben találtam, egy egyszerű szürke félhosszú ujjú darab volt, fekete rövidnadrággal párosítva úgy gondoltam megfelelő lesz a mai napra. Kevésbé volt napos az idő, mint tegnap, a szél is fújt.Utólag is jó választásnak bizonyult ez a félhosszú póló. Miután összeszedtem magam bevonultam a fürdőbe, a hideg víz szinte már égette az arcom, de megvolt a maga jótékony hatása. Éberebb lettem, mint előtte.  Az étkezőbe leérkezve vettem észre, hogy már az egész család ébren volt és csendesen majszolgatta mindenki a maga kis reggelijét. Lorena anyukája a tűzhely előtt állva készítette a frissen a reggeli fogásokat, igazi mennyország terült el az asztalon.

-Jó reggelt! - köszöntem hangosan és mosolyogva. Ha már a karikáimat nem tudtam eltüntetni a szemem alól, legalább a kedvemen lássák, hogy hálás vagyok a vendégszeretetért. Még a Senor is megpróbálta kimondani az angol üdvözlő szavakat, jól esett a gesztusa.

-Csak, hogy tudd, apu egész reggel a jó reggelt-et gyakorolta. - kuncogott Maya és leültetett maga mellé. Szinte alig, hogy leültem az anyukája elém rakott egy nagy adag tükörtojást és bacont meg babot és pirítóst, a tipikus english breakfast. Annyira aranyosak, hogy így megpróbálnak a kedvemben járni.

-Köszönöm szépen! - a mosoly immár levakarhatatlan volt az arcomról. A kedvenc reggelim, és ezer éve nem ettem a diéta miatt. Mondanom sem kell az íze isteni volt, ha ettől nem kapok erőre akkor semmitől.

-Lando, míg aludtál azt beszéltünk, hogy elmehetnénk Gokartozni, csak, hogy formában maradjatok a tesztelésekre. - kacsintott rám Maya. Oh, szóval nem csak a formánk állt a háttérben, ez is azért van, hogy engem jobb kedvre derítsenek? Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy tudjam kinek a keze van ebben benne. Óvatosan Lorénára pillantottam, aki velem szemben ülve porcukros epres palacsintát majszolt. A szája szélén maradt egy kis cukor, mint egy kisgyerek, aki élete játékát kapta meg karácsonyra, úgy nézett a lány is a reggelijére minden egyes falatnál. Melegséggel töltött el, ahogy őt néztem, miközben eszik. Persze ezt az állapotot nem tarthattam fent sokáig, mert a mellette helyet foglaló Matteo a másodperc törtrésze alatt szikrákat szórt a szemével felém. Oké, gyerek nyugi van! - néztem rá grimaszolva. Nem akartam még egy feszült napot ezzel a sráccal. Tegnap este elég sokat tudtam gondolkodni és megvilágosodtam. Kizártam a kis ördögöt a fejemből, vele együtt Lorenát is, nem fogok nyomulni rá, na nem mintha eddig annyira próbálkoztam volna. Egy-két gyenge pillanatom volt, de mindezt csak azért, mert még magam sem tisztáztam mit is érzek, vagy mit nem érzek iránta. Helyesen gondoltam azt, hogy esélyem sincs, de a makacsságom ezt nem tudta elfogadni, egészen tegnap estig. A nagy gondolkodás közben vettem csak észre, hogy még nem válaszoltam Mayának aki időközben kérdőn felvonva a szemöldökét nézett rám.

-Szuperül hangzik, nyomjuk! - milyen más választ is adhattam volna? Imádok autóban ülni, legyen az a McLarenem vagy egy gokart autó. A reggeli után volt még pár percünk összekészülődni. Sok változtatást nem tettem az outfittel kapcsolatban, felkaptam egy pulcsit és a telómat. Ennyi, már indulásra készen álltam. A Senor és a Senora nem tartottak velünk így Matteo autójába kényszerültem beülni. A fiú borzalmasan vezetett, vagyis egy átlag embernek ez is megfelelt volna, de az én kifinomult fenekemnek igazi sokkhatás volt. Felesleges kuplungolások, túl hirtelen fékezések és a közúti szabályok teljes figyelmen kívül hagyása miatt kezdtem úgy érezni itt hagyom a csodás kis buksim ebben az autóban. 
Igyekeztem nem arcokat vágni, de nem tudtam nem megkönnyebbülni mikor kiszálltunk végre a kocsiból a pálya előtti parkolóból.  

-Készülj, Norris, elverlek! - mutatott rám a csapattársam. 

-Kihívás elfogadva! - csaptam bele a felém nyújtott tenyerébe. Ahogy elnéztem nem túl hosszú a pálya, viszont tele volt érdekes kanyarokkal és néhány elég jó egyenessel a gyorsuláshoz. A gokartok sem voltak elsőosztályúak, viszont egy ilyen kis baráti megmérettetésre tökéletesen alkalmasak. Szépen karban volt tartva a regisztrációs helyszín és a pálya is. Sehol egy repedés a betonon. Jó kis nap lesz ez. A recepciós fiú álla leesett mikor meglátott minket Carlossal, utóbbitól még képet és aláírást is kért.  Irigyen forgattam meg a szemeimet a jelenet láttán, de semmiféle rossz érzés nem volt bennem, Carlost a hazájában nemzeti hősként kezelik. Legalább is amit eddig láttam az alapján ez jött le. A spanyol bika annyira belejött a rögtönzött hírnévbe, hogy egyből intézett is nekünk egy egész napos zártkörű napot. Vagyis mások nem zavarhatják meg a mi is versenyünket. Mindannyian hálásan megköszöntük a lehetőséget majd leültünk ötletelni, hogy hogyan is mérkőzzünk meg egymással. Egy rövid egyeztetés után arra jutottunk, hogy megyünk egy 8-10 perces tesztmenetet, ezt követi majd egy időmérő, ahol közös megegyezés alapján 23 körből meglátjuk ki lesz a leggyorsabb, az esemény zárásaként pedig egy szintén 23 körös futamot futunk majd. 

-Majd én leszek a fotósotok. Híressé teszlek benneteket. - nevetett fel May miközben előhalászta a telefonját, hogy akárcsak egy profi fotós felvételeket készíthessen rólunk. A baba miatt ő inkább nem ült autóba és ezért senki nem is hibáztathatta, viszont ez azzal járt, hogy Lorena lesz az egyetlen hölgy a pályán. 

-Felkészültél a vereségre Norris? - mielőtt bármit reagálhattam volna az előző gondolatbimbómba, az említett lány kihívást jelentő szemekkel és hasonlóan bátor testtartással állt előttem, hóna alatt egy cuki kis kék sisakot szorongatva. Kicsit aggódtam, hogy sok lesz a törékeny lánynak ez a mai nap. Még egyszer végig nézve a túlzottan is magabiztos beállásán valami azt súgta, hogy nem lesz gond ezzel a 23 körrel. 

-Kislány, korábban kell felkelned ahhoz, hogy engem legyőzz. - kacsintottam rá. Ennyi gesztus még belefért, habár Matti ezt sem kimondottan nézte jó szemmel, de jelenleg nem érdekelt. A folyton undok srác szó nélkül felvette a maszkját és a sisakját és beült egy általa választott autóba. Carlos egy csókkal köszönt el a szuper fotósunktól, felvette ő is a sisakját és beült a legelöl elhelyezkedő autóba. Lora és én is követtük a többiek példáját. A gépek mindegyikében csak gáz és fék volt, elkerülve a kuplungolással való bajlódást. Van akinek ez kapóra jöhet majd... 

Roberto, a recepciós srác beindította a gépeinket, elmagyarázta nagyvonalakban a szabályokat és sorba intett nekünk az indulásnál. Carlos ment elől, őt követte Lorena, Matteo és végül én. A pálya egy viszonylag hosszabb egyenessel indult majd egy éles jobb kanyar következett, egy előzésre alkalmas rövid kis egyenes, S-kanyar és rögtön egy visszafordító balra. Ha valaki itt nincs jó íven és túl gyorsan hajt biztosan a gumifalba végzi. A balkanyar után egy alagút következett, a pálya ezen része Monacóra emlékeztetett. Az alagút után nemsokkal egy V-kanyar következett, ezután már csaj a célegyenes volt hátra. Elég jó pálya, nem a legkönnyebb, még nekünk is Carlossal oda kellett figyelnünk az ívekre. Az elől haladó spanyol szupersztárt Lorena meg se tudta közelíteni, Carlos olyan íveken és sebességgel autózott, amit egy autósportban nem jártas személy nehezen követ. Így volt ez Lorenával és Matteoval is, aki elég sokkal tökölt előttem. Az első körben még hagytam, hadd élvezze a kis dicsőségét, a második körben azonban már rögtön az S-kanyarnál megelőztem. Szinte láttam magam előtt a kikerekedett szemeit és az egyre vörösebbre váló arcát, természetesen a dühtől. Tudtam, hogy az egoja nem bírja elviselni a vereséget, főleg nem tőlem. Lorát az alagútban értem utol, ahol kihasználva a szélárnyékát még közelebb tudtam kerülni hozzá és még az alagút vége előtt egyszerűen kihúzódtam balra és megelőztem. Már csak Carlos volt hátra az abszolút győzelmemhez. Igaz ez csak egy tesztfutam volt, de az én egom meg azt nem hagyta, hogy kikapjak a spanyol bikától. Az utolsó percekben már a sarkában voltam, de változatlanul is lehetetlen íveket autózott, bármennyire próbálkoztam nem tudtam megelőzni.

-Szép volt, amigo. De legközelebb elkaplak, csak figyelj! - levettem a sisakom és a maszkot, kicsit helyre igazítottam a kócos fürtjeim miközben a lehető legkomolytalanabb fenyegetés hagyta el a szám. 

-Lando, Lando. Ezt a hátat fogod bámulni a nap végéig. - vette a poént, hátat fordítva nekem muatott az említett területre miközben Mayához sétált, aki örömmel adott egy csókot a tesztkörök abszolút győztesének. 

Örömmel nyugtáztam magamban, hogy a nagy Matteo még a saját barátnőjét se tudta megelőzni és minden úgy történt, ahogy korábban megálmodtam. Forrongott a dühtől, engem ez a reakció csak mosolygásra késztetett. Az időmérőt hasonló felállásba kezdtük, mint a tesztköröket. A kanyarok előtt voltak a szenzorok, a célegyenesben pedig egy hatalmas kivetítő amint az aktuális ideinket láthattuk. Carlos a 32-es, Lora a 4-es, Matteo a 10-es én pedig a 1-es számú járgánnyal szeltük a köröket. Lorena választása nem tudom tudatos volt-e vagy csak szimpla véletlen, de hogy az a lány üljön a szerencseszámommal felmatricázott autóval elég nagy boldogsággal töltött el. Az teszkörökhöz képest egyre jobban belejött mind Lora mind pedig Matteo. De rajtam nem fognak ki, tövig nyomtam a gázt, a V-kanyar előtt, hirtelen elvettem a lábam a pedálról, óvatosan a fékre lépve kicsit kifordítottam az autóm fenekét, és egy félig drift pózban haladtam el Matteo mellett még egy kis integetésre is futotta. Ezt neked! 

Lorena azonban tényleg felszívta magát, mint egy robot másolta le a jóval előtte autózó Carlos mozdulatait. Jól csinálta, egész ügyes volt. Jól használta ki az íveket és a gázt is bátrabban nyomta, mint korábban. 5 körön át tudott feltartani mikor is elfékezte az célegyenes utáni első kanyart, itt adódott egy kis helyem amit ki is használtam. Carlos jóval előttem volt ismét, de ez nem számított, ha elég gyors szektor köröket tudok menni, akkor kezdhetem az első rajtrácsról a végső meccset. 

-Mi a szösz? - néztem elképedve a képernyőre miután kiszálltam az autóból. Carlos első helye nem volt kérdés, a második helyen azonban nem az én kis 1-es számom, hanem Lora 4-es száma állt. - Szép volt kislány! Ezt hogy hoztad össze? - biccentettem a fejemmel a kijelző fele. 

-Fogalmam sincs, én csak nyomtam a gázt, hogy utolérjelek. - tárta szét a karjait egy büszke mosoly kíséretében. 

-Gratulálok bébi! - nem volt esélyünk tovább beszélgetni Matteo megjelenése miatt, aki a pályán sok eredményt nem tudott felmutatni, pályán kívül azonban nagyon is nagy előnye volt. A lányt a derekánál fogva húzta magához közelebb és apró csókot lehelt kócos fürtök közé. 

A futam előtt tartottunk egy kis szünetet, mindenkinek ki kellett fújnia magát. Míg pihentünk közösen átfutottuk a Maya által készített képeket és videókat. Készült egy felvétel a kis driftelésemről, kívülről még zseniálisabbnak nézett ki. 

-Lando te felvágós. - boxolt bele a karomba Lora. - Szabályos ez egyáltalán? - szeme kérdőn futott végig mindenkin mielőtt újra megállapodott volna rajtam. Carlos elismerő bólogatással jelezte felé, hogy ugyan nem a legszokványosabb módon előztem viszont teljesen szabályos volt. 

-Ez vagyok én, vérprofi. -  szemem felhúzva vállon veregettem magam. Elismerés magamtól magamnak. 

-Bolond vagy, nem profi. - forgatta meg a szemeit a mellettem ülő lány. Ez a fajta szem forgatás azonban semmi negatívumot nem hordozott magában. Csupán heccből csinálta. - Ha profi lennél nem én indulnék a második helyről. - nyelvét kinyújtva húzta tovább az agyam de hamar vissza is vonta a gesztust amint észrevette Matteo rosszálló pillantását.  

Harmadik helyről kényszerültem rajtolni, de persze ez nem ijesztett meg. Voltam én már hátrébb is a rajtrácson. A rajt mindig egy pillanaton múlik ezt már megtanultam. A lámpák egyszerre gyúltak ki, ez volt a jel az indulásra. Mázlimra Carlos és Lora is beragadtak egy másodpercre a jelzést követően, kapva az alkalmon kihúzódtam oldalra és játszi könnyedséggel suhantam el mellettük. Meglepetésemre azonban Lora is képes volt megelőzni Carlost. Na mi történt bika? - kuncogtam magamban. Ha most egy éles futamon lennénk már biztos szóvá tettem volna a helyzetet Andreasnak. A körök szépen teltek, egy profihoz mérten védtem az íveimet, a lány mögöttem azonban nem adta fel, keményen védekezett Carlos ellen és közben igyekezett megelőzni engem. Matteo pedig ahogy eddig is utolsóként autózott.  Szegény srác, már szinte sajnáltam. Carlosnak bele kellett adnia apait-anyait, hogy megelőzze Lorenát, a manőver az utolsó előtti körben sikerült neki. A kockás zászló végül engem intett le elsőnek. 
És Lando Norris megcsinálta! - hallottam a fejemben egy képzeletbeli kommentátor hangját. Az egom tankja roskadásig volt büszkeséggel, végre én is meg tudtam mutatni, hogy milyen fából is faragtak. Persze mindez egy jó rajt nélkül nem sikerülhetett volna, irtó nagy mázlim volt. 

-Gratulálok Lando! - fogadott Maya egy hatalmas mosollyal. - Pózolj kérlek a kamerának. -felemelte a telefonját én pedig a sisakom a levegőbe emeltem imitáltam egy nyerő pózt. 

-Szép volt pajti, micsoda rajt! - Carlos izzadt feje jelent meg előttem. 

-Ja igen, ahol csúfosan beragadtál. - nevettünk fel együtt. Szerettem Carlosban, hogy sosem veszi magára a poénjaimat, mindig képes velem őrültködni, a köztünk lévő korkülönbség és az állítólag szellemi érettség ellenére is. Bár szerintem ő is egy dilinyós tinédzser szintjén van, ahogy én, ezért is jövünk ki ilyen jól egymással. Andreas is mindig mondja, hogy minket a sors választott ki csapattársnak és, hogy fantasztikus a szinkron amiben képesek vagyunk együtt dolgozni. 
Lora és Matteo a futamot követően elvonultak a pihenő túlvégében lévő kanapéra pihenni. Kettejük közül a lánynak volt fáradtabb arca, kétség kívül ő is volt az, aki a jobb teljesítményt nyújtotta. Nem akartam megzavarni őket, jobbnak láttam nem odamenni hozzájuk és gratulálni neki. Furcsa mód előtört belőlem a gentleman és még Mattinek is őszintén tudtam volna gratulálni, hiszen nem volt versenyző és lehet, hogy életében először ült gokartban, de ennek ellenére biztosan mindent megtett, hogy kihozza magából a legtöbbet.

Ezután a fantasztikus nap után egy kis csapatmegbeszélést követően arra jutottunk, hogy már csak hazamegyünk, vacsorázunk és pihenünk. Maya a terhessége miatt érezte fáradtnak magát, Lora pedig a versenytől és habár Maya nem ült autóba velünk, elmondása szerint ő is nagyon élvezte a napot. Visszaérve a de la Fuente házhoz mindannyian kicsit fellélegeztünk, tudtuk, hogy a bejárati ajtón túl finom vacsora, jó hangulat és puha ágyak várnak. Senora spagettit készített, mivel valakitől azt hallotta, hogy ez az egyik kedvenc ételem. 
Annyira kedvesek voltak, nem is tudtam hirtelen, hogy a holnapi távozáskor mivel háláljam meg nekik a kedves gesztusokat. A vacsoraasztalnál ugrott be az ötlet, a Barcelonai nagydíjon majd személyesen vezetem körbe őket a paddockban és bemutatom majd őket pár fontos személynek. Igen Lando, ezt jó ötlet lesz! - zseniális ötletemet egy elégedett mosollyal nyugtáztam, a vacsora után ma a szerelmes párocska vállalta a mosogatás és törölgetés szerepét így én nyugodtan elvonulhattam a vendégszobába intézkedni a de la Fuente család meglepetésén. Szerencsére ezen az estén már nyugodtabban tudtam aludni, semmi zavaró tényező nem ért. Másnapra már ezer százalékig biztos voltam a hála ajándékomban, a bejárati ajtóban állva elővettem egy kis papírkát, amin egy köszönetnyilvánítás és maga az ajándék tartalma állt és mindezek spanyolul. Az összes létező szótárat feltúrtam mire sikerült ez a pár sort összehoznom, de erősen kétlem, hogy nyelvtanilag helyesek a mondataim. Egy utolsó pillantást vetve a spanyol tudásom kezdeti sikereit rejtő irományra széles mosollyal nyújtottam át a kis fecnit a vendéglátóimnak. 

-Köszönöm szépen a vendéglátást! Nagyon jól éreztem magam. - ráztam kezet Senor de la Fuentével, majd a Senora zárt szoros ölelésbe. Hű, ez aztán a spanyol vendégszeretet...

-Mindig szívesen látunk. - fordította le Lora apja szavait nekem. Nem tudtam többet mondani nekik. Elbúcsúztam Mayától és Lorától, vele persze csak diszkréten egy integetést váltottunk. Matteoval kezet ráztunk, habár éreztem rajta, hogy nem szívesen tesz bármiféle gesztust az irányomba. 

Az idényközi tesztelések első napján rajtam volt a sor, a csapat egy sofőrt küldött értem, aki majd elvisz a közel hat órányira található barcelonai pályára. Carlos majd csak holnap érkezik, addig egyedül leszek az edzőközpontban. Carlos a mai napot még Mayával tölti mivel mára van időpontjuk az orvosnál és a büszke apuka mindenképpen szeretne jelen lenni az ifjabbik Sainz első vizsgálatán. Én pedig már úton is voltam Barcelonába, egyedül, elhatároztam, hogy a nagyjából másfél hét múlva esedékes Kínai nagydíjig csak a csapattal fogok törődni.
De vajon ki fogom tudni zárni az összes Lorenával kapcsolatos gondolatom? - kérdeztem magamtól kissé félve. A belső Lando válasza azonban nagyon is helyre rázott.
-Versenyző vagy, viselkedj is úgy. Nem hagyhatod, hogy az érzelmeid állandóan befolyásoljanak!