- Jó éj srácok, holnap ütközünk! - integetett át a folyosó egyik végéből a másikba Lando.

-Meg ne rontsd a jövőbeli sógornőm, Lando. - egy kacsintás kíséretében hosszúra nyújtva fiú nevének utolsó betűjét kiabált nekünk vissza Carlos, az előtte sétáló nővérem a szája elé rakta a kezét, hogy elfojtsa a kitörni készülő nevetését majd az ajtó becsukódott mögöttük.

-Te elmondtad neki? - vontam kérdőre a mellettem ácsorgó Landot, akinek a keze már védekező állásban maga előtt voltak.

-Azt hittem Carlito tud titkot tartani, de ezek mindent kipletykálnak. - forgatta meg a szemeit.

Bedugtam a kulcsot a zárba, elfordítottam a megfelelő irányba és már nyílt is az ajtó. Ma az én szobám volt soron, hogy tanúja legyen a kettőnk közötti történéseknek, ellentétben Landoéval, itt most hóval kellemetlenebb dolgok kerülnek majd előtérbe. Nagyot nyeltem mielőtt szélesre tártam volna az ajtót és beengedtem magunkat. Lando számomra felfoghatatlan sebességgel csapódott be az ágyamba, összegyűrve a gondosan összehajtogatott ágyneműmet, csoda, hogy az ágy nem tört össze. Azt nem tudom, hogy magyaráznánk ki.

-Hé, ne tedd tönkre az ágyam! - dobtam meg egy párnával, ami a becsapódását követően a földön végezte. Leültem az ágy szélére , idegesen tördelni kezdtem az ujjaimat. Hogy kezdjek hozzá? Egyáltalán nekem kéne kezdeményezni?

- Min agyalsz olyan nagyon? - két meleg kart éreztem az enyémeimen pihenni, óvatosan szétválasztotta a kezeimet egymástól és összekulcsolta a sajátjával, a fejével a nyakamhoz bújt. Lábai széles terpeszben mögöttem, hogy minél jobban át tudjon ölelni.

Szinte azonnal észrevette, hogy küszködök a szavakkal, figyelmesebb ennél már akarva se lehetne senki. Érintésének minden módja és hossza bizsergést váltott ki belőlem, teljes biztonságérzet fogott el a karjai között. Bárhogy is kezdem el meg fogom bántani, ez borítékolható volt már a kezdetektől fogva. Talán az lett volna a helyes döntés, ha soha nem hagyom neki azt a csókot ... de hiszen te is akartad! - szakított félbe a belső énem és igaza volt. Akartam, kívántam és hagytam. A hiba nem itt volt, hanem ott, hogy nekem ott van Matteo.
Lando pedig kétség kívül a legcukibb srác a világon, de egy kapcsolat rontaná a teljesítményét, mert túlságosan törődő. Neki most zavaró tényezők nélkül kell a karrierjére koncentrálnia.

-Ezen-azon, tudod a nők folyton agyalnak. - hazudtam.

Lando oldalra dőlt magával húzva engem is, az ölelése azonban nem szűnt meg egy másodpercre sem. Közelebb húzódott hozzám, a mellkasa a hátamnak nyomódott, egy apró puszit éreztem a fejem tetején.

- Megbolondítasz... esküszöm, elveszed az eszem. - suttogta halkan a hajamba. - Muszáj voltam elmondani Carlosnak ami megtörtént. Úgy éreztem, ha nem beszélhetek erről valakivel akkor kikészülök. Sosem csináltam még ilyet, semmi tapasztalatom a lányokkal...Bevallom rettegek attól, hogy elrontok valamit, pedig tudom, hogy folyamatosan hibázom. - ezzel nyilván Matteora célzott. Lando nem hülye és nem is gyerek már, az csak egy jól bevált álca a sajtónak. Nem hibáztatom, valószínűleg én is maszkot húznék az arcomra, ha a magánéletem minden percéről tudni akarnának.

-Nem csak te hibáztál, sőt én voltam az aki gyenge volt.

-Tévedsz! Ha távol tudtam volna maradni tőled nem kevertelek volna ebbe az elcseszett szituációba. - most először káromkodott. A keze ökölbe szorult, még most is magát okolja holott én voltam aki nem tartottam be a kapcsolatban élés szabályait, én voltam az, aki tulajdonképpen megcsalta Matteot. Ő csak egy fiú, aki most először fejezte ki az érzéseit valaki iránt. De mégis magát hibáztatja. Hogy lehet ennyire ártatlanul aranyos valaki ?

Csönd honolt kettőnk között. Egyikünk sem tudta mit is mondjon ezek után, éreztük, amit éreztünk, a szavak mégsem jöttek. Habár csend volt, mégsem éreztük kínosnak sőt egészen kellemes volt Lando mellett ücsörögve merengni és ekkor eszembe jutott.

-Tudod mi szokta oldani a feszültségemet? - felém fordította a fejét, melynek csak egy felét világította meg a lámpafény, a távolabb eső oldala az arcának sötétbe burkolózott. Jobban megnéztem az arcot, ami az utóbbi időben kifordított önmagamból vagy inkább önmagammá tett?! Ki tudja...

Kócos, barna göndör fürtök rendezetlenül álltak a feje tetején, a szemöldöke félig felhúzva kérdő állásban várta a válaszom. Kék szemei, akár a tenger Somorrostro-nál, a kedvenc partszakaszom Barcelonában. Gyönyörű, kíváncsi, őszinte tekintet.
Ha mosolyog az orra megemelkedik picit, az arca két oldalán előbújnak a mosolygödröcskék, az egyik gödröcske felett egy apró anyajegye van, ami kisfiúsabbá és cukibbá teszi az arcát. Ott bujkál benne a gyermeki szabadság, de mellette nagyon is komoly tud lenni. Az utóbbi időben bebizonyította, hogy nem az, akinek elsőre hittem. Nagyon is több annál, mint amit mutat magából.

-Van valami az arcomon? - kapott az említett részhez a kezével. Annyira belefeledkeztem az arcának tanulmányozásába, hogy elfelejtettem megválaszolni a saját kérdésem.

-Ja nem, bocsi. Elbambultam. - megráztam a fejem. - Szóval ami segít oldani a feszültségemet, az a zene. Ha úgy érzem túl sok gondolat van a fejemben bekapcsolom a kedvenc számaimat és megfeledkezem a külvilágról, olyankor semmi másra nem gondolok csak a zenére, a ritmusára, a szövegre. Teljesen ki tud kapcsolni.

-Ebben az esetben... - felállt, a kezét nyújtotta felém. Bedugta a telefonjába a fülhallgatóját az egyiket végét az én fülembe helyezte, a másikat a sajátjába. Ott álltunk egymással szemben, egy fél fülhallgatóval a fülünkben. - Szabad? - félmosollyal az arcán, kezet kért tőlem egy táncra. Apró bólintással jeleztem, hogy szabad a tánc. Közelebb léptem hozzá, jobb kezem az övébe helyeztem, bal keze a derekamra csúsztatta. A szám ami felcsendült a fülünkben nem volt ismerős számomra. Lando szörnyű táncos volt, már tapasztaltam, azonban most itt állva szobám közepén ez mit sem számított.
A lassúzáshoz nem kell tehetség, csak érezni kell a zenét és balra jobbra lépkedni. A fejem a mellkasára hajtottam, tökéletesen illet a hangulathoz a választása. A szám egy szerelmes párról szól, akik most, ebben a pillanatban oly' közel vannak egymáshoz, hogy elérhetik az olyan nagyon várt örök boldogságot. De hiába boldogok most, ez csak álom, mert igazából a távolság köztük jelentős. Megmosolyogtat a zene aktualitása, legalább is az én értelmezésemben. Korábban azt hittem Lando csak elektronikus zenét hallgat, de ennek köze se volt ahhoz, ismét meg tudott lepni. Csak dülöngéltünk csöndesen jobbra és balra, egymást ölelve, ennél romantikusabb pillanatot nem kívánhattam volna magamnak.

Riadtan ébredtem, tegnap este nyitva maradt az ablak, ezért elég hűvös lett a szobában. Reggel fél 9 van. Éppen időben ébredtem a közös reggelihez. Tisztán emlékszem, hogy Lando mellettem aludt el, de most nem volt itt. Oldalra néztem az éjjeli szekrényemre, ahol egy kis papír fogadott.

"El kellett mennem Mike-al edzeni.
Reggelinél találkozunk.
Lando "

Hát persze, ma futam nap van. A nézőknek egy versenynap délután kezdődik, a pilótáknak viszont hajnalban. Edzés, nyújtás, reggeli, újabb nyújtás majd a futam. A programok között interjúk, közönségtalálkozók. A napirend a sűrű, az idő annál kevesebb.
Tegnap végül jobbnak láttam, ha nem rontom el a romantikus pillanatot. Túlságosan jó volt, nem volt szívem véget vetni neki, de ez így nem mehet tovább, nekem kell megtennem az első lépést! Én Matteohoz tartozom, nem Landohoz, neki ott az éppen épülő karrierje.
Fel kell készülnöm a nagy beszélgetésre, nincs több kibúvó, ez a gondolat pedig rá is nyomta a bélyegét a napi hangulatomra.

Fehér farmernadrág, fekete trikó és fekete kötött pulcsi adta a mai szettem alapját, lábbelinek persze a lecserélhetetlen és elengedhetetlen Vans cipőm választottam. Az idő, hiába voltunk a Kaszpi-tenger partján a tavaszi idő itt még elég hűvös volt. Egyedül érkeztem a reggeli helyszínére, a többiek már rég az asztalnál ültek. Maya és Carlos mosolyogva kívántak reggelt, viszont üdvözöltem őket és leültem. Lando megpróbálta a térdemre rakni a kezét az asztal alatt, én azonban ellöktem a kezét. Nem gyengülhetek el! - mondogattam magamban, de pokoli nehéz volt nem észrevenni a fiú szinte fájdalmas pillantását. Szótlanul felálltam, hogy hozzak magamnak egy kávét.

- Hé, Lora mi történt? - próbált a kezem után nyúlni, de ismét elhúztam előle. - Én tettem valami rosszat? - szemeiből kétségbeesés sugárzott.

-Lando, nem csinálhatjuk ezt tovább. Nem tudom ezt tovább tenni Mattivel, sajnálom. - értetlen kifejezéssel állt előttem, szinte megsemmisülve. Egy utolsó szar alaknak éreztem magam amiért ezt teszem vele és pont egy verseny előtt. - Gondolom most a pokol legmélyére kívánsz, hidd el nagyon sajnálom, de mostantól az lenne a legjobb, ha minimumra szorítanánk a kommunikációt.

-Lora én ... - nem tudta mit mondjon, teljesen érthetően. Szemei sarkában megjelentek a könnyek, de nem engedte ki őket, nem itt és nem most. Túl sok a szemtanú, számukra pedig ő a vicces Lando és nem a komoly, érzelmes Lando, mint akit én ismertem meg.
Mielőtt bármit válaszolhatott volna fogtam a csészém és visszamentem az asztalunkhoz, otthagyva őt egyedül a gondolataival, több, mint valószínű, hogy összetört szívvel. Az alatt a pár nap alatt míg közel kerültünk egymáshoz nagyon is világossá vált számomra, hogy szerelmes, tiszta szívből szerelmes. Más érzelemre nem is képes, Lando vagy belerakja valamibe a teljes szívét-lelkét vagy nem csinálja sehogy sem a dolgokat.

- Lorena, mi volt ez? - förmedt rám egyből a nővérem amint visszaültem az asztalhoz. Jogosan volt dühös rám, de neki sem tudtam sokkal másabb választ adni, mint Landonak. Carlos a fejét rázva felállt, hogy valamelyes helyre rakja fiatal csapattársát. A kis akciómnak köszönhetően senkinek sem volt gyomra reggelizni, a fiúk elvonultak a dolgukra én pedig Mayával tartottam az szobájukban.

Azt hittem megkapom a magamét egy alapos fejmosás keretében, ehelyett a nővérem csak csendesen magához ölelt és csak annyit mondott, hogy megérti a helyzetem, de nem fog oldalt választani. Neki én is és Lando is ugyanolyan fontosak vagyunk. Ez volt az a pont ahol már nem tudtam tovább játszani az erőset, a könnyeim megállíthatatlan patakként folytak le az arcomon.

-Én úgy sajnálom Maya, esküszöm nem akartam megbántani. Hülye voltam, hogy közel engedtem magamhoz, nem lett volna szabad.

-Jaj hugica, tanuld már meg végre, hogy a szív ügyei sosem az agyra tartoznak. Te mindig is olyan voltál aki ésszel akar mindent megoldani, de vannak dolgokat amiket nem lehet az észre bízni, azért van szíved, hogy érezz vele! Ha engem kérdezel igenis vannak emberek akiket egymásnak szánt a sors, ha rátok néztem pontosan ezt láttam. Kedvelem Mattit is, ne értsd félre, de Landoval más voltál, sokkal ... felszabadultabb. Lando egy ártatlan fiú még, alig tud valamit a lányokról, a szerelemről, de ebbe a próbálkozásba beletett mindent ezt te is láthattad. Sajnálom, hogy nem alakult úgy, ahogy kellett volna. - ölelt szorosabban magához Maya. Alig van köztünk pár év korkülönbség mégis sokkal bölcsebb nálam. Igaza van, én mindig szigorúan követtem a szabályokat, most először nem így tettem és élveztem. Boldog voltam, de a megszokás nagy úr, megijedtem és ellöktem magamtól azt, aki szeretett.

A futamot a háttérből figyeltem, nem akartam a kamerák célpontjává válni. A kisírt szemeim túl feltűnőek voltak. Amii Landot illeti nagyon is rányomta a bélyegét a beszélgetésünk a teljesítményére. Rögtön a rajtnál beragadt és öt pozíciót elvesztett, még Carlos is el tudott menni mellette. Az rajtot követő pár körben, mintha nem is Lando Norris, a Forma-3 győztese és a Forma-2 második helyezettje ülne az autóban. A szívem minden alkalommal kihagyott egy ütemet amikor a képernyő a narancssárga 4-es számú McLarent mutatta.

-Lando, észleltél hibát az autón? - Andreasnak is feltűnt a fiú szokatlanul rossz teljesítménye.

-Minden rendben. - a válasz rövid volt és egyértelmű, már a csapat is tudta, hogy fejben vannak inkább a gondok most.

-Ne törődj semmivel, csak nyomd, nyomd tovább! - kapta meg a világos utasításokat a pilóta. A 15.körben kihozták kerékcserére, lágy keverék helyett közepeset kapott, a terv a két kiállás volt, a közepes keveréket addig kell nyúznia ameddig csak lehet. A kiállást követően a 15.helyre tudott visszajönni. Nem rossz, de a tegnapi kvalifikációhoz képest elég gyenge.

Carlos stabilan az 5.helyen autózott, nagyon előkelő helyen. Jó pár körön át sikerült feltartani a a Ferrari nagy ígéretét, Charles Leclercet, ám a monacói a 20.körben egyszerű DRS-el megelőzte a spanyolt. A kerékcserét követően mintha Lando is visszatért volna önmagához, sorra előzte ,eg az előtte lévőket még végül felzárkózott az eredeti rajthelyére. A 33.körben Ricciardo és Kvyat összeütközése miatt 5 körös biztonsági autót rendeltek el,a csapatok sorra jöttek ki kerékcserére kihasználva az alkalmat. A Mclaren is stratégiát váltott, mindkét pilóta ismét közepes keveréket kapott ami számításaik szerint éppen kitart majd a verseny végéig.
Gasly motorhiba miatt feladni kényszerült a futamot a vége előtt 5 körrel, a Red Bull így egyedül a harmadik helyen autózó Max Verstappenre számíthatott.

- Hatalmas autózást láthattunk a fiatal Lando Norristól. Micsoda nap ez a McLaren istállójának! - kiáltotta el magát a kommentátor. A Mclaren végül 6. és 7. helyen zárt Bakuban az Azeri-nagydíjon, tényleg hatalmas teljesítményt nyújtott mindkét fiú. Az ünneplés azonban számomra és Lando számára is elmaradt. Én még azelőtt távoztam a paddockból, hogy a fiúk kiszálltak volna az autójukból. Lando nyilatkozatait már a TV-ből néztem végig.

-Lando, hatalmas teljesítmény, gratulálunk! Mi történt a verseny elején? Az autóval volt gond? - kérdezte az egyik riporter.

-Köszönöm szépen! Nem az autónak semmi baja nem volt, beragadtam a rajtnál és kellett egy kis idő mire összeszedtem magam. Egy verseny során ki kell üríteni a fejünket és csak a pályára koncentrálni, nekem ma túl sok zavaró gondolatom volt, de szerencsére időben visszatértem önmagamhoz. - válaszolta mosolyogva a fiú, én azonban átláttam azon a mosolyon. Nem az a Lando volt, aki lenni szokott. Minden kérdésre egyenes és tiszta választ adott, semmi poénkodás.

Másnap csöndesen várakoztunk a beszállásra Mayával és Carlossal, végre hazautazhatok, magam mögött hagyva két hétre az egész száguldó cirkuszt. Lando hazamegy Glastonburybe a családjához a két hetes szünet alatt. Biztosra veszem, hogy az éjszaka mindkettőnk számára nem a pihentető alvással telt, ha Landora nézek ugyan azt a megsemmisült arcot látom, amit tegnap. Nem néz rám, kerüli a szemkontaktust, úgy, ahogy kértem tőle, de tudtam, hogy szenved, méghozzá miattam. A csönd egyre kínosabb lett, meg akartam szólalni, de nem tudtam mit is mondhatnék. Kitartást? Légy erős? - nem egyik sem jó.

-Lorena, megkezdhetjük a beszállást. - a gondolataimból a nővérem rángatott ki. Előttem állt, mellette Carlos a csomagokat szorongatva.

-Megyek. - álltam fel lassan. Lando is felpattant mellőlem, a szemei szinte könyörögtek, hogy ne hagyjuk itt őt egyedül, de nem volt más választás.

-Két hét múlva, pajti. - ölelte magához Carlos a fiút, aki viszonozta is a gesztust. A nővéremmel hasonlóképp történt a búcsú. A párocska előre ment, hogy megadja nekünk az esélyt az utolsó búcsúra. Annyira ideges voltam, nem tudtam a szemébe nézni, ezért a cipőmet bámultam. Legbelül egy csók lett volna a megfelelő búcsú számunkra, de ezt nem tehettem meg. Erősnek kellett volna lennem és nem sírni. Képtelen voltam annak mutatni magam, mint ami nem vagyok. A könnyeim ismét előtörtek. Lando az állam alá rakta a kezét és lassan felemelte a fejem, ezzel elérve, hogy akaratom ellenére is rá nézzek, ő nem sírt, még tartotta magát.

- Tudom, hogy elszúrtam. Sajnálom, de remélem tudod, hogy ami történt köztünk az igaz volt. Boldog voltam, te egy nagyszerű srác vagy és olyat érdemelsz, aki megbecsül téged. Nem hibáztál semmit, hallod? Semmit sem! Nem miattad döntöttem így, hanem magam miatt és nagyon fogsz nekem hiányozni, de tovább kell lépjek és rendbe tenni a saját életem. Kérlek, ne haragudj rám! - a fiú arcára raktam a kezem ő pedig az enyémre helyezte az saját kezét, ezzel magához szorítva a kezem még utoljára. A sírásból zokogás lett, a velem szemben álló fiú sem bírta tovább erősnek tettetni magát.

Vett egy nagy levegőt, elengedte a kezem, a kezembe adta a bőröndöm fogóját, és a könnyeivel küszködve, csak ennyit mondott; Ideje menned.
Mindketten tudtuk, hogy ha ennél többet mondana megint elgyengülnénk és talán nem is mennék haza. Mielőtt eltűntem volna a géphez vezető folyosón, még egyszer visszanéztem Landora. Ugyan ott állt, mint mikor elbúcsúztunk, engem nézett, a szeme még mindig kérlelt, én azonban már elhatároztam magam. Látta rajtam, hogy nincs tovább, nem próbált megállítani és ezért végtelenül hálás voltam neki. Egy utolsó pillantás, még egy lépés aztán eltűntem a látóteréből.