-Mit meséljek magamról?

-Tudod, olyan átlagos dolgokat. - rántottam meg a vállam. Tényleg érdekelt az élete, hogy hogyan került ide. Nagy-vonalakban persze ismerem az életrajzát, de az csak papír. Az igazi Lando Norris történetét szeretném hallani, ha már az év nagy részét velük töltöm, akkor nem árt, ha jóban leszek valakivel a csapatból. Mármint Carlos nagyon sokat jelent nekem, de neki a nővérem a mindene, és most, hogy itt a baba még több időt fog a leendő feleségével a szíve alatt hordott gyermekével foglalkozni.

-Átlagosat, oké... Kezdjük az elején, bár ezeket az infókat már biztos megkaptad rólam Mayától vagy Carlostól. Nos, 1999.november 13-án születtem Bristolban, anyukám Cisca Norris, ő Belgiumban született, ami közel van Hollandiához, nyilvánvalóan... így beszélek hollandul is, de Maxnak el ne áruld. Ezt a képességem titokban tartom előtte. - tette az ujját a szája elé. Egy határozott bólintással adtam a tudtára, hogy a titka nálam biztonságban lehet. - Jelenleg Glastonburyben élek, vagyis inkább a kocsimban élek, mint Angliában, de az útlevelem szerint Glastonbury a lakhelyem.

-Nem Bristolban éltek a családoddal? - ezek szerint már az elején volt egy téves infóm.

-Mindenki úgy tudja, hogy igen, de igazából Glastonburyben. Ezt titokban tartjuk a nyilvánosság előtt, hogy a családi életet ne borítsák fel a paparazzók és a fanok. Szeretem a rajongóimat, ne értsd félre, de a magánéletem szeretném nélkülük élni. Na mindegy, egyébként van egy húgom is. Flo, díjugrató. - hangjából csak úgy sugárzott a büszkeség. Miközben mesélt a szeme mindenhová nézett, csak rám nem. A kezével hadonászott és néha nyugtalanul fészkelődött a székben. Nem tudtam eldönteni, hogy kellemetlen neki a szitu, vagy csak izgatott, hogy valakinek jártathatja a száját.

-Na ácsi, nem csak egy bátyád van? Vagy ez egy újabb titok? - mondatról mondatra több titkot halmozok fel magamban, lassan rám száll majd a FIA, hogy milyen belső információim vannak a pilótájukról.

-Titok, úgy is mondhatjuk. Flo még csak 16, nem szeretném abba az életbe kergetni, amibe nekem kellett élnem fiatalon. Koncentráljon csak a díjugratásra, imádja a lovát, és tehetséges is. Ő neki még viszonylag normális élete van, járhat suliba és élhet úgy, mint egy normál 16 éves lány. - láttam a szomorúságot rajta, nem tudtam hova rakni, hiszen örülnie kéne, hogy a húgának ilyen nyugodt életet tudott biztosítani a hírneve ellenére. Valami itt megbújik a háttérben.

-Miért, te nem élhettél úgy, mint egy normál tinédzser? - a hangom megremeg a kérdés közben, tudom, hogy érzékeny pontra tapintottam. Feszülten

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Nem, kicsit se voltam normál tinédzser. - szemem végre megállapodott a velem szembe ülő lányon. Kissé előredőlt, tekintete kíváncsi volt, ebből tudtam, hogy valóban érdekli, amit mondani fogok. Meglepődtem mikor azt kérte meséljek magamról, de örültem is neki. Végre ő tett egy lépést felém, a korábbi elutasító viselkedésének nyoma se volt.

- Visszagondolva az első napomra a suliban...mindössze 7 éves voltam az életem azonban korántsem volt összehasonlítható egy átlagos 7 éves életével. Kedden és csütörtökön a GoKart pályán voltam egész nap, gyakoroltunk a pénteki szabadedzésre a szombati időmérőre és a vasárnapi futamra. A sulis napjaim mindössze egy hétfőből és egy szerdából álltak. Hogy ne maradjak le, anyuék külön tanárokat fogadtak mellém. A különleges figyelemért amit kaptam Oli, a bátyám állandóan haragudott rám. Olyan fiatalon is tudtam, hogy versenyezni szeretnék, ahogy Flo is mióta járni tud, lovon ül. Oli viszont más volt, ő játszotta a támogató szerepét mindkettőnk felé, 11 évesen ez neki is nagy teher volt. A két sztárpalánta miatt kevesebb ideje jutott a szüleimnek rá, így végül a tanulásba menekült és láss csodát, Angliában neki van a legnagyobb cége, mindenféle IT-s cuccokat gyártanak, számtalan kapcsolata van és úszik a pénzben. Ő ebben találta meg a boldogságot. - a kis privát életemről mesélve elkapott a mosolyoghatnék. Senkinek nem nyíltam meg ennyire, mint most. Az általában humoros énem a háttérből támogatta a komolyabbik Lando Norrist.
Lorena szája is kis mosolyra húzódott, tetszett neki az "átlagos" életem története. Szívesen meséltem volna még, de a csapattársam és Maya végeztek a telefonálással és újra csatlakoztak hozzánk. Bármennyire is szeretem és megbízom bennük, ezt a beszélgetést csak Lorának tartogatom.

-Később folytatom. - mosolyogtam a lányra, aki időközben elhúzódott tőlem. Kár, élveztem a közelségét.

-Mit folytatsz pajti? - Carlos vigyora az égig ért, szóval ilyen lenne egy boldog szülő?!

-Ja, csak sztorizgattunk. Semmi különös. - amolyan nemtörődöm módon felhúztam a vállam. Nem fogom az orrukra kötni a számomra már igen intimnek nevezhető pillanatomat a menyasszonya húgával. Legyen ez egy újabb titok az életemben, egy titok ami csak Lorára és rám tartozik.

Természetesen a beszélgetés nem maradt abba, amint a szerelmesek visszatértek közénk, csak a téma változott meg. Mindenki elmesélte élete legviccesebb és legcikisebb élményét miközben ettünk.

-A legviccesebb dolog ami valaha történt velem, hmm... tudjátok Valenciában, Bunolban van egy La Tomatina nevű fesztivál. Pár évvel ezelőtt oda látogattunk el a barátaimmal, azt hittük mókás lesz paradicsomokat dobálni egymásra. De nem számoltunk a tömeggel és az extra méretű paradicsomokkal. Nem viccelek, akkora paradicsom talált arcon, mint amekkora az a nagy fejed, Lando. - nevette el magát Carlos, ahogy visszagondolt a paradicsomos élményre.

-Haha, nagyon vicces vagy Carlos Sainz Jr. De nem engem találtak el egy paradicsommal. - a szarkazmus kedvéért próbáltam leutánozni a spanyol akcentusát, ami elsőre nem is olyan könnyű, sőt, eléggé koncentrálnom kellett ahhoz, hogy megfelelően hozzam Carlos formáját.
Mindannyian nagyon jól szórakoztunk egymás történetein, megnyíltunk egymásnak és gátlások nélkül tudtunk beszélgetni, ilyen az elmúlt 2-3 hétben nem nagyon történt. Az, hogy mindez egy csodálatos futam után történik, amikor amúgy is lazíthatunk, csak még önfeledtebbé tett minket. Kétség sem fér hozzá, hogy mi is és a lányok is keményen dolgoztak a hétköznapokban és a hétvégéken egyaránt. Maya támogatása nagyon sokat jelent Carlosnak, de emellett nagyon már most nagyon félti őt és a babát. Rájuk nézve gondolkodnom se kellett, tudtam, hogy remek szülők lesznek. Minden gyereknek ilyen szülők kellenének, mint ők ketten, olyan harmóniában vannak, amibe még egyetlen párt sem láttam.

Kicsit talán féltékeny is voltam Carlosra, hogy ő már tart ott az életében, hogy családot alapíthasson. 20 évesen nekem természetesen elég volt a saját családom, de egy barátnőt nagyon szeretnék már. Nem akarás kérdése tudom, ez majd jön, amikor jönnie kell.
De mégis, ha jönnie kell, varázsoljon el annyira, mint amennyire Lorena. Ez úgy hangzott, mint egy romantikus film, legnyálasabb jelenete. Mi is tetszik nekem ebben a lányban ennyire?

- Eléggé elfáradtam, nem baj, ha mi visszavonulunk? Vagy Carlos, szeretnél még maradni? - Maya hangja rángatott ki a gondolataim sűrűjéből.

-Veled megyek. Jó mulatást fiatalok! - kacsintott rám, felsegítette Mayát és kézen fogva távoztak.

-Ketten maradtunk. - néztem a mellettem ülő lányra. Lorena üveges tekintettel bámult előre. - Föld Hívja Lorát. Itt vagy köztünk? - integettem az arca előtt párszor előtt. Picit összerezzent, becsukta a szemét, mikor kinyitotta rám nézett. Már itt volt.

-Elbamultam, ne haragudj. Maradjunk még itt?

-Tetszik ez a tetőtér, én szívesen maradok, ha te is. - megerősítően bólintott, akárcsak korábban most is közelebb húzódott hozzám. Nála ez volt a jel arra, hogy ideje tovább mesélnem. - Nem is tudom mit mondhatnék még. - kezemmel idegesen a hajamba túrtam, valami kegyetlenül bárgyú fejet vághattam. Legalább is Lora nézéséből ítélve.

-Mi a kedvenc színed? A kedvenc zeneszámod? A szerencseszámod? Állatod? Ovis kérdések tudom, bocsi. De kezdjük az alapoknál.

-A narancssárga, és nem! Nem a McLaren miatt, hanem a naplemente miatt. Bárhol vagyok a világban tudom, hogy van ami állandó. A lemenő nap narancssárga árnyalata mindenhol ugyanolyan gyönyörű. A kedvenc számom, nagy Queen rajongó vagyok, az ő számaik közül szinte lehetetlen egy kedvencet választani, de szeretem a mai stílusú zenéket is, csak táncolni nem tudok. - nevettem el magam, ahogy a múltheti botladozásomra gondoltam a klubban Melbourneben. A szerencseszámom a 4, ami az autómon is szerepel. Oké,oké, ennek nagyon különleges jelentése van számomra, képzeld Flo és köztem 4 év van, Oli és köztem is négy év van. Anyu és apu között is négy év van. Végig kísért minket ez a négyes szám, nem is gondolkodtam soha konkrét szerencseszámon, ez adta magát.
Az állatot találd ki te. - kacsintottam rá. Minden szavam igaz volt, amit az előbb mondtam neki, olyan információk hagyták el a számat, amit sosem gondoltam volna, hogy pont Lorával fogok megosztani. Továbbra is felhőtlenül éreztem magam, hogy ő kezdeményezett felém egy lépést.

-Csak nem a tehén?

-Bingo, de egyébként mindenféle állatot kedvelek.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A tej miatt, hát persze, nem is ő lenne.

-És rólad mit lehet tudni? -vállával meglökte az enyémet.

-Lando, én egy tök átlagos lány vagyok. Egyetemre jártam, imádtam. Ügyvédnek tanultam....volna, de a nővérem miatt itt vagyok és ezért fel kellett függesztenem a tanulmányaimat. Távol vagyok a barátomtól és csak mostanság kezdem megtalálni itt a helyem. Nagyon furcsa még nekem ez az egész. Nem kedvelem túlzottan az ilyen sportokat...-gondoltam itt az F1-re. - de jelen vagyok mindenhol, hogy Maya elégedett legyen velem. Egyre többet tanulok, sőt, ha belegondolok nem is olyan bonyolult ez a sportág, csak tudod úgy gondolom, hogy a munka oroszlánrésze itt a mérnököké, és nem a tiétek. Már bocsi. - kimondtam! Jó ég, tényleg megmondtam egy pilótának, hogy semmit nem ér egy mérnökhöz képest. Az arcom elvörösödik, amint rájövök, hogy ez hiba volt. Ezt nem lett volna szabad kimondanom, hiszen a volán mögött ülve is keményen kell dolgozni. -Sajnálom, nem így értettem. -próbáltam mentegetőzni, de úgy éreztem már késő volt. Kimondtam.

-Semmi baj. Tudom, hogy kívülről nem mindig látszik, de az autóban ülve nagyon is kemény a munkák. Várj, inkább megmutatom! - elkapta a kezem, felhúzott az asztaltól és elrohant velem egészen a McLaren paddokkjához.

-Lando, lassíts, kérlek! - lihegve, a tüdőm majd kiköpve próbáltam vele tartani a lépést. Kajálás után... csoda, hogy nem hánytam a hátára.

-Jaj, bocsi. - ideges nevetése elárulta, hogy mennyire is elragadták az érzelmei, pontosabb csak egy érzés, az izgatottság. - De, ha szerinted nem kemény meló az autóban ülni, akkor mindenképp be kell bizonyítsam neked, hogy tévedsz! - egy lepedővel letakart kocsi előtt álltunk, egy nagyon drága lepedővel letakart kocsi előtt. Egyáltalán ez még lepedőnek számít, vagy van ennek valami speciálisabb megnevezése? Lando egy könnyed mozdulattal lerántotta a védőtakarót, ahogy később megtudtam a nevét, az általam korábban még lepedőnek nevezett dolognak. Egy narancssárga autó előtt álltunk, mindenfelé szponzor matricák hevertek, de ettől még gyönyörűen csillogott. A négyes szám az autó elején elárulta, hogy ez Lando saját autója.

-Mássz bele! - mutatott a kis lyukra ami a pilótának volt kialakítva.

-Hogy én? - mutattam magamra, a szemeim elkerekedtek, a hangom megcsuklott. - Azt akarod, hogy másszak oda be?!

-Igen, azt! - a hangja túlmutatott még a határozottságon is és az a piszkos mosoly. Mit tervezel Lando Norris? Nagy nehezen becsomagoltam magam, de borzasztó kényelmetlen volt. A lábam alig fért el, szinte feküdtem az autóban. Alig egy perce voltam benne, a hátam máris elgémberedett. Lando közben előhalászta a kormányt?! Behajolt hozzám az autóba, a lábam közt matatva beillesztette a kormányt a helyére. Éreztem, ahogy folyamatosan pirulok el a fiú közelségétől. Az ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam a frusztrációt, ami bennem volt amiatt, hogy olyan közel volt hozzám. A reakcióm észlelve csak egy még piszkosabb mosolyt kaptam.
Amint a helyére került a kormány elhúzódott mellőlem és az autó szélére ült, hagyta, hogy magamtól fedezzem fel a gépet.

Minden apró részletet átvizsgáltam, persze csak a szememmel, nem mertem semmihez se hozzá nyúlni. Annyi gomb volt a kormányon, hogy me se tudtam számolni. Kisebbek, nagyobbak, színesek, feketék, különböző feliratokkal ellátva, már amelyiken volt felirat. A legtöbbön csak számomra ismeretlen ikonok voltak.

-Ezek jelentését mind tudod? - kapkodtam a tekintetem a fiú és a kormány között.

-Bizony. És nem mindegy, hogy mikor mit nyomsz meg. - kuncogott, mikor meglátta a tátva maradt számat. Én ezt észben se tudnám tartani.

-És a hátad nem fáj? Úgy érzem, mindjárt leszakad a derekam. - a fájdalom valós volt, ez az autó nem a kényelmes kategóriához tartozott az már bizonyos.

-Hozzászoksz egy idő után. Látod, nem is olyan könnyű egy pilótának. Egyébként képzeld...

-Képzelem, csak szedj ki innen kérlek. - segítő keze máris ott volt mellettem. Bénácskán, de sikerült kikászálódnom az autóból, ügyeltem arra, hogy ne koszoljam össze a cipőmmel sehol ezt a koporsó keménységű logikai puzzle játékokat is meghazudtoló kormánnyal ellátott "csodát". Annyira figyeltem, hogy ne tegyek kárt az autóban, hogy kiszállás közben valahogy beakadt a lábam a járgány glória részébe. Ha Lando nincs ott már biztos a földet vizsgáltam volna az orrommal.

-K-köszi.- egyik keze a derekamon szorított, a másik a kezem fogta, hogy megtartsam a maradék egyensúlyom is. Kínos vagy frusztráló volt inkább a helyzet, nem tudom. Sikeresen felegyenesedtem, de nem engedte el se a derekam, se a kezem. Mire észbe kaptam az autója és közte voltam, szorosan, de nem kellemetlenül nekem nyomta a testét. A belső kis ördögöm élvezte a helyzetet, a jobbik felem azonban hangosan tiltakozott. Őt azonban elnyomta a rossz-kislányos énem.

-Nem tudom levenni rólad a szemem. - magasabb volt nálam, majdnem egy fejjel, ahhoz, hogy a szemembe tudjon nézni le kellett hajolnia, és Lando így is tett. A kék szemei lyukat égettek a tudatomban. Sose láttam még ennyire tiszta kék szemeket. - Tudom, hogy nem lehet, de úgy megcsókolnálak. - beleharapott az alsó ajkaiba, lesütötte a szemét ezzel eltakarva előlem gyönyörű kék íriszeit. Éreztem, hogy egyre csak elgyengül a lábam, a kezemmel a pólóját markoltam, nehogy elessek ebbe a nagy bámulásba. Az arcom pirosabb lehetett, mint az a paradicsom amivel Carlost dobták meg.
Vonzott valami a fiúban, még úgy is, hogy minden porcikámmal Matteora vágytam. Úgy éreztem benne van valami különleges, valami más, ami Mattiből hiányzik. De ha megteszem, hogy állhatnék Matti elé a jövőhéten? Ugyanis most két hét szünet következik és Mayával azt terveztük, hogy hazautazunk.
Mielőtt elhatározhattam volna magam Ő húzódott el tőlem, arca megbánást és egy kis csalódottságot is tükrözött. Tisztelte Matteot, ezért döntött így, ha nem lenne benne ennyi tisztesség már rég megcsókolt volna, az ösztönöm legalább is ezt súgta.

-M-mondani akartál valamit mielőtt...- alig jött ki hang a torkomon, azt hittem, ha témát váltok, akkor majd elfelejtjük ezt. De nem voltam biztos abban, hogy el akarom ezt felejteni.

-Oh, igen. -apró sóhaj hagyta el a száját. - Mielőtt pilóta lett belőlem, mérnöknek készültem. Mindig is érdekelt a matek és a fizika. Szóval, ha nem lett volna ekkora mázlim és tehetségem, akkor most, mint a támogató csapat része lennék itt. De itt lennék, mert úgy érzem itt vagyok otthon. - ahhoz képest, hogy az előbb elég forró volt a hangulat köztünk és gyakorlatilag bevallotta, hogy meg akar csókolni, a hangja most elég összeszedettnek tűnt. Teljesen úgy festett, mint akinek meg se kottyant az előbbi kis jelenet, legbelül mégis tudtam és éreztem, hogy ehhez neki nagy bátorság kellett, de talán még nagyobb önuralom.