Őrült álmom volt az éjjel, Lorena és én együtt voltunk benne, egy buliban táncoltunk. Tiszta bullshit!  Múlt alkalommal még táncolni se tudtam, most meg profin ment... na persze. 
Biztos megőrültem, mindegy is. Gyorsan ki kell vernem ezt a fejemből, ma futam van, minden idegszálammal  magamra és az autómra kell koncentrálnom. Ez után az álom után nem csoda, hogy leizzadtam. orvosolva a gondokat elmentem lezuhanyozni. A kellemesen meleg víz alatt állva kiürítettem a fejem, elképzeltem a pályát, a kanyarokat. Gondolatban mentem pár kört, persze fejben minden könnyebb, mindenhol elkaptam a tökéletes ívet, az autó csak úgy suhant alattam. Tisztában voltam azzal, hogy a McLaren nem a legerősebb csapat, a képzeletemnek ez azonban mit sem számított, bármiféle erőfeszítés nélkül haladtam át a célvonalon, a kockás zászló nekem szólt, a Forma-1-ben életemben először. Az érzés euforikus volt, tipikusan az a fajta érzés amire mindig is vágytam a karrieremmel kapcsolatban. Ez lenne az első lépés a még nagyobb sikerhez. 

De egyszer minden álomnak vége van, túl sokat időztem a tusoló alatt. Ideje visszatérni a valóságba. Hideg vízzel megmostam az arcom, hogy teljesen itt legyek fejben, itt a mostban, ahol egyedül vagyok, egyedül is viszem véghez a sikereimet és kicsit se vagyok vagy a személy, aki a képzelgéseimben. Azzal kell teljesítenem, amim van. 
Persze, ez panaszkodásnak hangozhat, de egyáltalán nem annak szánom. Az életben senki sem egyenlő, és nem is indul egyenlő esélyekkel, nincs ez más ebben a  sportban sem. Charlesnak például egy brutális jó lehetőség adódhatott meg, ami kevesek tudhatnak magukénak. Én a helyében a legalázatosabban tenném a  dolgom, de ő dacol Sebastiannal, erején felül akar bizonyítani. Ha a tegnapi időmérőre gondolok, akkor úgy látszik, hogy még a makacsság is kifizetődő számára. 

Reggeli filozofálgatásom után igencsak kapkodnom kellett, ha készen akartam lenni. Egy gyors reggeli a szokásos kis csapattal. Megpróbáltam nem tudomást venni a mellettem csöndesen palacsintát majszolgató lányról, akivel alig pár órája még heves csókokat váltottam...álmomban legalább is. Lorena fekete farmerban, egy fekete fölsőben és szürke blézerbe öltözött ma, na meg persze az a nyavalyás Vans cipő. Nem tudja értékelni a normál sneakereket, a legjobb a Converse, ezt mindenki tudja, vagyis majdnem mindenki.  A cipőtől eltekintve elbűvölően festett, bár, ha engem kérdeztek eléggé melege lesz csupa feketében a közel három órás futam alatt, de nagylány, el tudja dönteni, mit vesz fel. 
Mióta bikiniben is láttam azt kívánom egész nap így flangáljon körülöttem. - elég Norris, csaptam magam arcon képzeletben... vagyis csak azt hittem, hogy képzeletben teszem ezt, mert tényleg csattant a kezem az arcomon. Ennek eredményeképp az asztalnál ülők egytől egyig a legfurcsább tekintettel néztek rám.

-Hé öcskös, minden rendben? - húzta fel a szemöldökét a csapattársam. 

-Ja, persze. - hazudtam szemrebbenés nélkül. Dehogy volt minden rendben,  felpofoztam magam, mindenki előtt, de ciki! Ha ez nem lenne elég, még  itt van az is, hogy olyan lányról fantáziálok perverz módon, aki sose lesz az enyém és már maga a viselkedésem is nonszensz még saját magam számára is. Persze ezt a frusztrációmat nem tudtam senkivel sem megosztani, Carlosnak egyből eljárt volna a szája Mayának, aki tovább adta volna Lorának és akkor nekem végem! Éppen, hogy elfogadható a viszonyunk, nem akarom máris elrontani ezt az ingatag "valamit".  

A futam előtt a szokásos parádé következett, kiválasztottak párunkat, akiket meginterjúvoltak a verseny előtt. Mindig ugyan azok a kérdések, hogy érezzük magunkat, milyen az autó, mit várunk a futamtól? Max, Leclerc, Lewis és Kimi voltak rajtam kívül a szerencsések. 
Hamilton a válaszok nagy részében a rajongóinak hálálkodott, örült, hogy itt lehet és természetesne reméli, hogy ő nyeri ma a futamot. Kimi, mint mindig most sem volt a szavak embere. Köszöntötte az alfa fanokat, de minden egyéb kérdésre csak tőmondatokban válaszolt. Max és Leclerc egymástól eltérő válaszokat adta, ahogy az a riválisoktól elvárható. Ez azonban csak a pályán mutatkozott meg, a magánéletben nagyon is jóban volta, de a munka és a magánélet ugye két különböző dolog. Ők ketten pedig nagyon jól el tudták  választani a két szférát egymástól. Leclerc mindent a rajtra tett fel, bízva abban, hogy a csapat is őt fogja előnyben részesíteni és nem Sebet. Max ezzel szemben a hosszútávú taktika fontosságát hangsúlyozta ki, szerinte a rajt nem minden, sok minden történhet azalatt az 57 kör alatt. 
Végül rám került a sor. A tömeg már nem is zavart, hozzászoktam a közönséghez. Zsigerből jöttek a válaszok, nem kellett sokat agyalnom. Én is úgy gondoltam, hogy a rajt egy nagyon fontos pillanat lesz, persze minden versenyen az, ez nem kérdés. A többiekhez hasonlóan köszöntöttem a McLaren rajongókat, elmondtam, hogy a csapat hálás, hogy itt vannak velünk. Nicole a sajtósunk már ezer éve parancsba adta, hogy a fanoknak mindig legyünk hálásak. Jó fiú voltam, betartottam az utasításokat. Az autóért imádkoztam, hogy semmi probléma ne adódjon futam közben és reméltem a legjobbakat. Megköszöntem a lehetőséget  a riporternek és levonultam a színpadról. Jöhet a verseny előtti méredzkedés. A súlyom teljesen rendben volt, nem állapítottak meg semmi olyan tényezőt ami miatt ne ülhetnék autóba ma. Makk egészséges vagyok, ez jó hír, már csak fejben kell összeszednem magam. 

A 10.helyen állva egy helyben pörgetve a motort vártam, hogy kialudjanak a fények és beletaposhassak a gázba. A testem megfeszült, türelmetlen voltam, ez okozta a vesztem. Picsába, beragadtam! Két helyezést máris buktam rögtön az első másodpercekben, Ricciardo és Albon is könnyedén elmentem mellettem. Éreztem, hogy a szívverésem egyre gyorsul és adrenalin járja át a testem, még az első kanyar előtt visszaelőztem mind a kettőjüket. Továbbra is a 10.helyen autózgattam, előttem a csapattársam Carlos volt, úgy néz ki ő is vesztett párt helyet a rajtnál. A szokásosnál jobban koptak a gumijaim, a 15.körben ki kellett álljak, szóltam is a csapatnak. 

-Box, box. Most! - kaptam az utasítást. A háttércsapat remekül teljesített, a korábbi szuper-lágy gumik helyett simán lágyakra váltottunk. Úgy számoltunk, hogy ezzel a verseny végéig kihúzhatom. Ha a vége előtt 5 körrel ismét szuper-lágyra válthatunk a leggyorsabb körért járó pontot talán behúzhatjuk. Szerencsére ugyanúgy a 10. helyre tudtam visszajönni a kerékcserét követően. Utánam rögtön Carlost is kihívták, így előre ugrottam egy helyet, az ellenfelem Pierre Gasly lett. A 8.helyért ádáz csatát folytattunk, a francia előttem remekül védekezett, de nem volt elég körültekintő. A négyes kanyar előtt elvétette a féktávot, adódott egy kis helyem, kapva az alkalmon behúzódtam mellé, a hátsó kerekem kicsit leért a fűre, de nem foglalkoztam vele, mindent beleadtam az előzésbe. 

-Szép volt kölyök, ha így folytatod két körön belül utoléred az alfát is. - szólt a fülembe Andreas.-Tartsd fel Pierre-t ameddig csak lehet.

-Vettem!  Úgy érted, örökkre? - zártam le a rádióbeszélgetést egy kis humorral. Attól, hogy volt egy sikeres előzésem még nem bízhatom el magam. Gasly sem ügyetlen,  tényleg védekeznem kell. A 7.helyért semmit nem kellett tennem, Perezt rosszkor hívták be a boxba elszámolták az érkezésem. Pech! 

Éreztem, hogy egyre fárad a testem, pokoli meleg volt, az izzadság szüntelenül folyik mindenhonnan rólam, de nem sok volt hátra, alig 20 kör, ezt már féllábbal is kibírom. Lehunytam a szemem éppen csak egy pillanatra, Lorena arca villant fel előttem, mosolygott. Olyan ritkán mosolyog, legalább is előttem. Talán ezért babonáz meg ennyire, mert ritkám látom a vidám arcát. 
Jeges zuhanyként zuhantam vissza a valóságba, a gázra tapostam. Egyetlen gumit sem kíméltem. Összegyűjtöttem minden tökösségem, maxra kapcsoltam a motorerőt...

-Nyithatod a DRS-t. - engedelmeskedve az utasításnak megnyomtam a megfelelő gombot a kormányon, a hátsószárnyom nyílt én pedig úgy éreztem játszi könnyedséggel autózom körbe a finnt. 

-Védd a gumikat. Carlos kiesett. - újabb információ érkezett a fülemre.

-Mi volt a probléma? - kérdeztem vissza lihegve.

-Váltóhiba. - szegény Carlos, ezt a futamon a picinek szentelte eredetileg. Sajnáltam, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezte. Én viszont a hatodik helyen autóztam, a csapat utolsó reménységeként. Az utolsó tíz kör nyugisan telt, a mögöttem autózó Raikkönen jelentősen lemaradt, előttem Seb volt, több, mint 9 másodpercre. Még ha utol is érem, nem tudtam volna megelőzni, négyszeres világbajnok, hozzá képest igen csak zöldfülű vagyok. 
A kockás zászló lengése jelezte, hogy a futamnak vége. Lazíthattam a testtartásomon is. A box-utcához közeledve láttam a narancssárga pólós szurkolók állva tapsolnak mikor elhaladok előttük. Lelassítottam, integettem nekik egy keveset és tovább autóztam. Alig, hogy kikászálódtam az autómból a csapat a nyakamba ugrott. 

-Köszönöm srácok, hatalmas élmény volt. Köszönök mindent! - kiabáltam a nyakukba miközben egyszerre összekapaszkodva ugráltunk. 

-Hé, buddy gratulálok! - jött oda hozzám Carlos pacsizni.  Picit látszott az arcán a csalódottság, jól leplezte. Én is csak azért vettem észre, mert már jól ismerem. De tudtam, hogy örülök a helyezésemnek, őszintén. A hatodik helyem  8 pontot jelentett nekem és a csapatnak is. Egy lépés a siker felé, pipa! Lorena és Maya is gratuláltak, előbbitől még egy ölelést is kaptam, ami eléggé meglepett. Jól esett, nagyon jól, magamhoz szorítani a törékeny testét és még csak azt se zavarta, hogy tetőtől talpig tiszta izzadság vagyok. 

-Lando, öt perc múlva várnak a sajtószobába. - a nagy örömködést Nichole, a sajtósom törte meg. Gyors méredzkedés, a súlyom ismét rendben,  de azért figyelmeztettek, hogy igyak sokat a nap hátralevő részében, hogy pótoljam az elvesztett folyadékot. Lekaptam magamról az izzadt overálom, felkaptam egy McLaren logós pólót és egy szürke rövidnadrágot, a vizes hajamra a kötelező narancssárga sapkát dobtam fel, tiszta reklám voltam. Csak egy probléma akadt, Nichole eltűnt, pedig neki kellett volna elkísérnie a sajtószobába. Vagyis azt tudtam, hogy merre van a szoba, de egy pilóta se megy oda a sajtósa nélkül. 

-Srácok, tudja valaki hol van Nichole? - jártam körbe az istállónkat. A szerelők pakoltak, a mérnökök az autó állapotát ellenőrizték. Mindenki elfoglalt volt. -Valaki? 

-Elment Andreassal, a nagyfőnök hívta őket. Megoldod egyedül az interjút? - tájékoztatott a szituról a csapattársam, miközben természetesen a menyasszonyát ölelgette. 

-Félek, hogy elszólom magam. - Carlos és Maya összenéztek. Nem szóltak egy szót se, de tudtam mire gondolnak. Ki kísérje el a nyomi Landot? 

-Majd én. -  Lorena lépett mellém egy félmosollyal az arcán miközben a telefonját bújta. Mindhárman egyszerre húztuk fel a szemöldökünket. A legelutasítóbb a sporttal kapcsolatban Lora volt és pont ő akart elkísérni? - Most mi az? Ügyvédnek készültem, megérzem, ha el akarja szólni magát. - barna szemeivel engem nézett. Határozottnak tűnt így mind rábólintottunk.

Már eleve késésben voltunk, sietnünk kellett fel a sajtószobába. Kinyitottam az ajtót előre Lorának, akár egy lovag, aki egy biccentéssel köszönte meg a gesztusom. Újságírók tömege ült a terem nagy részében, az egyik felüknél laptop, a másik felénél jegyzetfüzet és kis magnó. Max, Sebastian, Raikkönen és Gasly már mind itt voltak. Persze, hogy én késtem csak el... 
Ahogy a többi sajtós úgy Lora is beállt mögém miután elfoglaltam a helyem Seb és Max között. 

-Kezdhetjük? -kérdezte a koordinátor. Ő az aki kiválasztja a kérdezőket és moderálja az interjúk menetét, ha kell. A kérdés elhangzása után az újságírók egyszerre emelték fel a kezüket. Az első sorból egy fiatal lány kapott elsőnek szót.

-Sebastian, csalódott vagy az ötödik hely miatt? 

-Csalódottnak nem mondanám maga, természetesen elérhettem volna jobb eredményt is, a következő versenyen azon leszünk a csapattal, hogy sikerüljön dobogóra állni. 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lando elfoglalta a helyét a névkártyája mögött, én pedig követtem a többi, amúgy profi sajtós példáját és beálltam mögé. Inkább éreztem magam testőrnek, mint sajtósnak. Hálás voltam a szürke blézeremért, legalább öltözékben nem lógtam ki a többiek közül. A riporterek szinte öltek azért, hogy ők lehessenek a következők akik kérdést tehetnek fel.

-Lando, először is gratulálok! Hogy érzed magad az első sikeres pontszerzésed után itt az F1-ben?

-Köszönöm szépen. Ööö, nagyon furcsa érzés még. - nevette el magát , zavarban volt. - Fel kell dolgoznom azt a 8 pontot.- ezen a kijelentésen a többi pilóta is elmosolyodott. - Természetesen nem szeretnék itt megállni, a cél minél több pont begyűjtése. 

-Max, közel volt a dobogó, mi a véleményed a mai teljesítményedről?

-Túl közel volt, de Charles jól védekezett. Legközelebb elcsípem. - Max és Charles a pályán elég nagy riválisok voltak, de nem a szó agresszív értelmében, csak a pályán versenyeztek, csak úgy, ahogy mindenki más is. A pályán nincs barátság, ezt mindenki tudta. 

-Lando, ki inspirál a legtöbbet?  - Lando háta megfeszült a kérdés hallatán. Egy kis ideig csönd volt, gondolkodott, mit is mondhatna. 

- Nem kérdés, egy nagy pohár tej! - vágta rá mosolyogva. A szobát betöltötte a nevetés, én mégis úgy éreztem, ez a válasz nem teljesen takarta az igazságot. Még pár kérdés érezett Kimi és Gasly felé majd a koordinátor úgy ítélte meg, hogy mára elég a kérdésekből és berekesztette az interjúkat. Először a pilóták és mi, sajtósok távozhattunk és csak aztán az újságírók. 

-Köszi, hogy elkísértél. - tekintete tisztán tükrözte a hálát.

-Nem tesz semmit. - most először vettem részt ilyesmin életemben, az elején nagyon kínosan éreztem magam, de a végén már elég izgalmas volt, hallgatni a sok kérdést és a különböző válaszokat. A hangulat is oldottabb volt a teremnek Lando poénjai után.  A párbeszéd köztünk ennyi volt és nem több, egészen a szállodáig. 

-Én akkor megyek is...zuhanyzom egyet. - mutatott a lift irányába a fiú. Apró bólintással jeleztem neki, hogy vettem az információt. - Te nem jössz fel? 

-Nem, még telefonálok egyet. - mutattam fel a kezemben lévő készüléket. Matteonak akartam elújságolni, hogy mi történt velem. Kisétáltam a hotel elé, az árnyékban kószáltam míg a barátommal beszélgettem. 

-Jól áll a szürke blézer. - kuncogott a vonal másik végén. 

-Ácsi, te ezt honnan tudod? 

-Néha mutatott a kamera. -  habár ő nem láthatta, dicsérete hallatán elpirultam. Szinte már meg is feledkeztem a futamok élőben való közvetítéséről. Mindig jut egy két lopott pillanatkép a támogató csapatokról. Annyira koncentráltam az eseményekre, hogy elkerülhette a figyelmem a kamerás fickó. Örömmel nyugtáztam, hogy nem csak nekem volt izgalmas napom, Matteo ugyanis állásajánlatot kapott egy remek építész céghez, azt szeretnék, hogy az egyetem alatt, mint gyakornok dolgozzon nekik. A hír hallatán annyira felpörgött, hogy állítólag lefutott egy fél maratont. 

-Hogy mit csináltál?- nevettem el magam. - Nekiálltál futkározni?

-Tudod, hogy szeretek sportolni, most mit nevetsz. Lépést kell tartanom azzal  a Norris gyerekkel. - hangjából sütött a féltékenység. Vajon elfelejti valaha ami akkor történt?

- Landot ebbe ne keverd bele légyszíves. - nem akartam megint erről beszélni vele, már átrágtuk párszor, hogy az hiba volt és azóta se történt semmi. 

-Mibe ne keveredjek bele? - és ismét csak emlegetni kellett. Ott állt teljes valójában előttem, szürke melegítő anyagú rövidnadrágban és fehér pólóban, talán kevésbé büdösen, mint a futam után. 

-Figyelj Matti, most mennem kell, de majd beszélünk. Szeretlek! - továbbra is kérdőn nézett rám, persze, hogy akkor tűnik fel, mikor róla beszélünk. Annyira tipikus! Bontottam Matteoval a vonalat és figyelmemet Landora irányítottam.

-Semmi, miért vagy itt? - ha elmondtam volna neki amit Matti mondott, biztosra veszem, hogy komolyan veszi ezt a gyerekes rivalizálást. Mattire rákontrázva majd maratont futna, mert hát miért ne, ugye?! 

-Csak szólni akartam, hogy vacsi. A nővéred a tetőn van, ott van egy bár és arra gondoltunk kajálhatnánk ott. - együtt felmentünk ahhoz a bárhoz, ahol nemrégiben Kimivel kajáltam. A hely hangulata akárcsak elsőre, most is elvarázsolt. 
Mayáék már az asztalnál ültek, egy pálmafa alatt és valami koktélszerűséget iszogattak. A mellettünk lévő asztalnál a Ferrarisok ültek. Megint. Úgy látszik nekik ez a törzshelyük.  Charles szinte egyből kiszúrt és széles vigyorral integetett nekem. Viszont integettem neki, de most nem álltam le beszélgetni, Mayáék vártak ránk.
Rajtunk kívül csak Max és a barátnője voltak még itt. Ők a bárszékeken ülve nevetgéltek valamin. 

-Szigorúan alkoholmentes, ugye? - mosolyogtam a nővéremre üdvözlésképp miközben helyet foglaltam vele szemben.

-Szigorúan.- bólintott és belekortyolt a szigorúan alkoholmentes löttyébe. 

-Kérjetek bármit, ma én állom. 

-Köszi Carlos. - egyszerre köszöntük meg Landoval a kedves gesztust. Úgy döntöttünk, hogy kis alkohol nem árthat, Lando is és én is kértünk magunknak egy-egy koktélt. Belül persze megfogadtam, hogy ez lesz az első és az utolsó is a mai napra. Enni pedig egy hatalmas négyszemélyes tálat választottunk, mindenki azt ehet róla, amihez kedve van.  
Míg vártunk a vacsoránkra, szóba került a baba, tervezték-e vagy véletlen. A folyamat menetére azért nem kérdeztünk rá. Még mindig alig fogtam fel, hogy nagynéni leszek... 
Szóba került az esküvő is, ami a baba miatt kicsit átalakul majd, de nem jelentősen, a menyasszony a köszöntő pezsgő helyett majd valami alkoholmentes italt fog inni és természetesen a  ruhán is kell némi változtatás de vélhetőleg ezzel számolt már Maya is. 

-Bocsi. Ezt fel kell vegyem, a virágos az. -  szólalt meg hirtelen a telefonja. Maya óvatosan felállt az asztaltól és kicsit távolabb sétált, hogy nyugodtan telefonálhasson.  - Carlos szívem, van egy perced? - úgy tűnik nem sikerül egyedül elintézni a virág körüli teendőket. A vőlegény szó nélkül felállt, Maya mögé sétált, hátulról átölelve őt  fogtak bele ketten a telefonos szervezésbe. 
Ránk Landoval egy csöppnyi kínos csend telepedett, úgy éreztem meg kell törnöm ezt, vagy mindketten a mojitonkba feledkezünk. 

-Szóval ki inspirál téged igazából? - eszembe jutott a pillanat, amikor ma a sajtótájékoztatón a tejre fogott mindent.

-Hogy jön ez most ide? - kerekedtek el a szemei. 

-Nemrég azt mondtad a tej inspirál, már bocsi, de én ezt nem veszem be. - mielőtt válaszolt volna egy nagyobb sóhaj hagyta el a száját és kortyolt egy nagyot a koktéljából.

-Mielőtt bekerültem volna az F1-be, de még az F2 előtt is hatalmas MotoGP fan voltam. Imádtam a száguldást. Valentino Rossi, ő volt aki igazán inspirált engem, ő volt a kedvenc versenyzőm. Amikor sorra nyertem a GoKart versenyeket, azt képzeltem, hogy ő vagyok, és amikor ő voltam, legyőzhetetlen voltam. - nem is tudtam, hogy kedveli a motorsportot, ahogy ezt elmesélte döbbentem rá, hogy szinte alig tudok róla valamit. Persze a felszínes dolgokat, mint hogy van egy bátyja Oliver, Angliában Bristolban élnek és belga-angol kettős állampolgár. És jobban belegondolva ez volt az össz infó amit tudtam róla. 

-Lando...- tegyek fel egy konrét kérdést? vagy csak úgy kérjem meg, hogy meséljen magáról? Ha már ennyi időt töltök vele, jó lett volna, ha többet is tudok róla, úgy, mint Charlesról. 

-Igen?

- Mesélnél magadról? - éreztem, hogy elpirulok, de miért? Mert kérdeztem tőle valamit? Nem... belül igenis érdekelt, hogy milyen fiú is valójában Lando Norris, de a külső egóm eddig gátolt ebben, és tudatosan gátoltam magam. Elzárkóztam előle, csak, mert idegesítőnek tartottam, de mi van, ha ez csak szerep? Ő a mókamester a csapatban, azért, hogy könnyebben elfogadják. 
Koktélját félrenyelve köhögött, aprókat ütve a saját mellkasán próbálta elmulasztani a kellemetlen mellékhatást, amit a kérdésem okozott.

-Hogy magamról? És mit meséljek magamról? 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! :3

Egy kerek számú fejezethez érkezve, gondoltam megleplek titeket és a szokásostól picivel hosszabb részt hozok. Ezt a jó szokásomat igyekszem tartani. 

Nektek ki a kedvenc pilótátok? Írjátok meg kommentben! :D 

És..Jó olvasgatást mindenkinek! :)))