Azt hiszem túl sokat ihattam, mert tompán hallottam magam körül a világot, ébren voltam mégis minden homályos volt. Valami hideget és keményet érzékeltem magam alatt, a földön ülök? Nem tudom.  Halványan érzékeltem magam körül a történéseket, amik nem volt más, mint ... 

- Mert te mindig mindent túlzásba viszel! Azért! - visszhangzott egy hang a fejemben. Úgy sejtem a közelemben lehet, de csak a szavakat tudtam tisztán kivenni, azt, hogy ki beszél nem. A fejem olyan nehéz volt akár egy versenyautó. A gyomrom  forgott körbe - körbe, mint egy búgócsiga. 

-Jó, igazad van. Bocsánat! Mit tegyünk? 

- Mellettem van a szobája, felviszem. - szoba? Az én szobám? 

-Köszi Lando, jövök eggyel. - szóval ezek a hangok Lando és Charles. Félig ébren félig álom állapotában úsztam és még mindig rettentően rosszul voltam. Soha többet nem iszom! Legalább is ennyit nem. 

-Na gyere nagylány. - éreztem ahogy egy kéz a térdeim alá nyúl egy másikit kezet pedig a hátam közepén éreztem meg. Egy meleg nyaknak támasztottam a fejem, olyan jó illata volt. 

-Matti. - suttogtam. Matteo mindig vigyáz rám, biztos felhívtam valamikor az este és idejött. Igen, itt van. - Örülök, hogy itt vagy. - a fejemet még jobban a nyakához fúrtam, ahogy mindig is szoktam, mikor Matti cipel. Bár általában annak nem egy átbulizott éjszaka az oka, sokkal inkább lustaság. 

                                                            ___________________________________________________________________________

- Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége! - mormoltam magam elé, miközben ügyeltem arra is, hogy még véletlenül se ébresszem fel a félig ájult még alkoholmámorban úszó lányt. Charles mellettem bűnbánó arccal sétált csendben.

-Figyelj, Lando. Tényleg sajnálom! - öt perccel ezelőtt kért bocsánatot, de az az igazság, hogy hiába is mondom, hogy semmi baj és megbocsájtok, nincs mit megbocsájtanom. Igaza van abban, hogy Lorena fogadta el az italokat. Tudatában volt annak, hogy mit tesz és mi lehet  a következménye, mégis így döntött. Én csupán sajnálom, hogy az estének így kellett végződnie. És egyébként Charles is részeg volt, egy kicsit biztosan. Hajnali 2-kor jöttünk el a klubból, a séta így, hogy valaki nem a saját lábán megy kicsivel több időt fog igénybe venni és 10-kor már készen kell állnunk a hosszú repülőútra Bahreinbe. 

-Matti, örülök, hogy itt vagy. - egy álmos fej fúrta be magát a nyakam és a vállam közötti kis mélyedésbe. A haja puha volt, és olyan aranyosan nyammogott. Jesszusom! Miket beszélek, részeg és barátja van. Meg amúgy is utálja a fejem. Lora elvonta a figyelmem,nem adtam választ Charlesnek, nem is igazán tudtam mit kéne erre mondanom. Nem baj tesó, itasd le a csapattársam húgát nyugodtan, vagy a nembaj máskor is ugyanezt beadhatjuk, ez jó buli volt...ja nem között vacilláltam.

- Csak... legközelebb legyél okosabb. -  végül csak ennyit mondtam neki. Nem akartam megbántani, így is emészti magát. Néha még magam is meglepem milyen felnőttes tudok lenni, azt hittem ez az énem csak akkor van előtérben, ha az autóban ülök és az életem teszem kockára egy futam vagy időmérő során. Charles mellettem továbbra is szemét lesütve sétált, neki is koncentrálnia kellett az egyenesen járjon. 
Alig 40 perc séta után megérkeztünk a hotelhez. A  recepción elég furcsán néztek ránk, de mivel híresek voltunk egy szót sem szóltak. A liftezés hasonlóképpen csendben telt, mint a korábbi séta. Úgy tűnt Charles tényleg érzi, hogy most kicsit túltolta. Az emeletünkre érve elköszöntem a barátomtól és a szobáink felé vettem az irányt. 

-Itt is volnánk. - megpróbáltam a lábára állítani a félálomba lévő lányt, az akció egész sikeresnek volt mondható. Megállt a saját lábán, a fal mellette csupán csak biztonsági támasztéknak volt ott. A séta alatt ő is józanodott valamicskét, de nem volt még önmaga ez tisztán látszott. Korábban kissé nehezére esett kinyitnia a szemét, ez most már simán megvolt, egy piros pont Lorának.

- Te mit akarsz itt? - hát nem pont ezt a reakciót vártam, sőt, kicsivel több hála kifejezetten jól esett volna, fekete pont Lorának.

-Én? Végül is csak haza hoztalak. - húztam fel a vállaimat. - Egyébként szívesen. 

- Azokkal a kezekkel? Lehetetlen. - mutatott az említett területre. Oké, talán nem egy Chris Hemsworth féle bicepsz-tricepsz kombóval rendelkezem, de fájt ez a lebecsülés.  

-Igen, azokkal. - próbáltam utánozni a kissé spanyolos részeg akcentusát. Kezdtem pipa lenni, én türelmes embernek vallom magam, ez azért mégis csak túlment egy határon. - Ahelyett, hogy megköszönnéd, mi bajod velem? - tettem fel a költői kérdést, ami az igazat megvallva elég régóta foglalkoztat. Nem rémlik semmi olyan tettem amivel ártottam volna neki, vagy bárki másnak a környezetében. - Tudod mit? Felejtsd el! - intettem, előhalásztam a zsebemből a kulcsom, nem volt hangulatom egy vitához, mikor...

- Lando, várj! - egy kéz ragadta meg a pólóm hátulját. Ahhoz képest, hogy még részeg volt és az előbb alig állt a lábán, most elég gyorsan mögöttem termett.

-Várok. - annyira flegmán válaszoltam amennyire csak lehet. Tényleg nem volt kedvem kedvesnek lenni egy olyan személlyel aki észre se veszi mennyit tesznek érte. 

-Köszönöm. - éreztem, hogy erősen kapaszkodik a pólómba, miközben homlokát a hátamnak támasztja, áh szóval még sincs olyan jól, mindenesetre értékelem, hogy észrevette, hogy bunkó volt.

-Jól vagy? - megfordultam a tengelyem körül, megfogtam a lány vállait, hogy el ne dőljön. Válasz nem érkezett, bármiféle előzetes bejelentés nélkül beledőlt a karjaimba, bár gondolom nem önszántából csinálta. - Ezek szerint nem. - sebaj én válaszoltam magamnak. Akárcsak a sétánál most is az ölembe kaptam, ahogy besétáltunk a szobámba lenéztem a karjaimra.Tényleg ilyen szánalmasan gyengének tűnök?  Lando Norris a jó szíved fog a sírba vinni. - egész jól eltársalogtam magammal. Lora állapota nem tűnt komolynak, nem ájult el, vagyis de, de nem volt olyan komoly, úgy véltem, hogy  nagyrészt a fáradságnak volt köszönhető. Óvatosan leraktam az ágyra, betakartam és ügyeltem arra, hogy semmije ne lógjon ki a takaró alól, elég hűvös volt a szobában. Nem tudtam mihez kezdjek, itt egy félig idegen lány az ágyamban, rosszul is van, és a pasija tuti kinyír, ha ezt megtudja. A nővéréről nem is beszélve! 

-Te jó ég, kellett ez nekem? - tettem fel magamnak a kérdést. Fogtam a fejem és erősen törtem mi legyen, végül arra jutottam, hogy egy forró zuhany úgyis kitisztítja majd a fejem. Bedobáltam a ruháimat a bőröndömbe majd beálltam a zuhany alá. Hulla fáradt voltam, az este én tényleg jól éreztem magam. Lora egészen elképesztően táncol és jól esett, hogy bevont a dologba, még ha kicsit el is vadultak a dolgok. Jó, se én se Charles nem voltunk a dolgok magaslatán, talán ilyen önfeledten még sosem buliztam. Kikapcsolt az agyam, csak a zenét hallottam, ittam a feleseket és egy átlagos gondtalan fiatalnak éreztem magam, nem pedig egy pilótának aki fuldoklik a sok kötelezettségtől és szabálytól, akinek nincs egy csepp magánélete se. Csak egy átlagos srác voltam aki együtt bulizott a barátaival és  egy gyönyörű hajú, bőrű, szemű ... na elég! Nem azért álltam be a fejkiürítő zuhanyrózsám alá, hogy fantáziáljak valaki más barátnőjéről. Talán itt az ideje végre aludnom is. Felvettem egy egyszerű nadrágot és egy pólót, habár általában félmeztelenül alszom, ebben a szituban ez most elég kínosan venné ki magát. Óvatosan bemásztam az ágyba, nagyon figyelve arra, hogy véletlenül se ébresszem fel a mellettem már mélyen alvó lányt. 

Egymásnak háttal aludtunk el és úgy is keltünk fel. Vagyis csak keltem az órámra. Reggel 8-óra volt. Alig pár órát aludtam és ennek meg is érződött a hatása. Piszkosul álmos voltam. Felültem az ágyban, megtöröltem a szemem és magam mellé pillantottam, a hatalmas fehér takarógombóc tökéletesen ugyan abban a pózban feküdt ahogy hajnalban leraktam az ágyra. Igyekeztem csendben bepakolni a bőröndömbe, hogy ameddig lehet aludni hagyjam Lorát, ám egyszer minden álomnak véget kell érnie. Leültem mellé az ágyra és a kezem a takarókupac tetejére raktam, vélhetőleg oda, ahol a válla volt. 

-Lorena. - ráztam meg picit az egyébként aranyosan szundikáló lányt. - Ébresztő! - a hangomra szinte azonnal kipattant a szeme és olyan gyorsasággal ült fel az ágyban, hogy még az autóm is lepipálná, nem hittem a szememnek. - Nyugi, nyugi! - felemeltem a kezem és valamiféle egyetemes jelzéssel igyekeztem jelezni felé, hogy azért ennyire hirtelen nem kell felébredni.

-Lando! - szemei elkerekedtek, láttam rajta, hogy jár az agya. - Mit keresel a szobámba? Hogy jöttél be? - és nem, nem emlékszik az estére.

-Az én szobámba vagy, este kicsit bekómáztál a piától és jobbnak láttam nem egyedül hagyni téged. Elég szarul néztél ki. - túrtam idegesen a hajamba, elég kínos reggelre sikerült. - De nyugi, nem történt semmi! - szabadkozni kezdtem magam sem tudom miért. Talán, mert az előttem ülő lány úgy maga elé kapta a takarót, mintha alatta meztelen lenne, pedig ugyan az ruha volt rajta amiben tegnap este elindult. 

-Oké, ez fura. Szóval mi is történt? 

-Hol is kezdjem?! Kicsit sokat ittál, úgyhogy Charles és én visszahoztunk és itt aludtál. Ennyi. - próbáltam a lehető legrövidebbre zárni, még csak fel se hoztam az esti bunkó beszólását.

-Ennyi? - úgy nézett rám, mint aki nem hisz nekem.

-Igen, ennyi. Ne is ragozzuk tovább, legközelebb igyál óvatosabban. - felálltam mellőle és bepakoltam egy két fontosabb dolgot a hátizsákomba amit majd gépen magamnál szeretnék tartani.

-Egy ideig nem iszom, azt biztos. - kócos haját félrelökve fogta a fejét. 

- Tessék. - nyújtottam át egy levél algopirint és egy pohár vizet. - Tudod, mindig van nálam gyógyszer, elég sokszor tör ráma  migrén, az az erős fejfájás.

-Tudom mi az a migrén, kösz. - hű, másnaposan még morcosabb. Bevett egyet a pirulák közül és felkelt. Összeszedte a cuccait és egy szó nélkül kisétált a szobámból. 

-Köszi Lando, hogy nem hagytál ott a klubba és, hogy hazahoztál és vigyáztál rám és lefektettél meg felkeltettél. Ja nincs mit Lora, szívesen. - valahogy így kellett volna folytatódnia a bezsélgetésnek, de nembaj, elhadartam én ezt magamba is. Csak tudnám miért nem lehet megköszönni?! 

___________________________________________________________________________

- Mi a fenét műveltem? Barátom van, aki szeret és képes voltam egy másik srác ágyában aludni? Tényleg nem iszom egy ideig! - cikáztak össze vissza a gondolataim miközben a lehető legnagyobb sietséggel zuhanyoztam le és szedtem össze a cuccaimat a szobámból. Alig háromnegyed óra múlva indulásra készen álltam. Az ágyamon ülve böngésztem a telefonom. Az este Matti egyszer sem hívott vagy üzent. Az instagram viszont teljesen mást mutatott. A tegnapi buliról rengeteg story és poszt született, irigy voltam, hogy nem lehettem ott velük, ez az irigység aztán hamar elszállt amint megláttam azt a képet. Matteo egy másik lánnyal táncolt... Egy elég csinos lánnyal. Írtam is neki egy üzenetet kérdőre vonó hangsúllyal,  hogy mégis mit jelentsen ez?! Persze ezt csak akkor fogja észrevenni, ha észre is akarja venni. Ez nem minden, a mi bulinkról is storyzott valaki, valaki aki ott volt a bárba és felismert minket. Na ezt hogy magyarázom ki?!

-Lora, kész vagyok? - ismerős spanyol szavak ütötték meg a fülem.

-Kész. - mosolyogva nyitottam ajtót a nővéremnek, aki elég furcsán nézett rám. - Mi a baj?

-Elég rosszul nézel ki, minden rendben? - megérintette a homlok, azt hitte lázas vagyok. 

-Semmi bajom, csak kicsit fáradt vagyok. - húzódtam el. Remélem nem látta a képeket és azokat  a bizonyos videókat. El se merem képzelni mit kapok, ha tudomást szerez róluk. Az esküvő előtt nem lett volna szabad ilyen helyzetet okoznom, tisztában vagyok vele, hogy a pletykalapok minden el fognak ferdíteni ezzel kapcsolatban és nekem akkor végem lesz.

-Olyan furcsa vagy ma reggel. Biztos minden rendben? - már a becsekkolásra vártunk, mikor ismét felmerült ez a bizonyos kérdés. Egy szót sem szóltunk egymáshoz se a reggelinél, se a repülőtérre vezető úton. Lando ugyanolyan csöndes volt, ami rá abszolút nem jellemző.

-Biztos. - bólintottam aprót és átadtam az útlevelem az ellenőrző személyzetnek. Tudtam, hogy Maya nem hülye, nem veszi be ezt a kamu szöveget, de ha most okos vagyok tudomást se fog szerezni az esetről. 
A McLaren magángépével utaztunk, természetesen. Szoknom kell ezt, hogy minden magán és ingyen vagy jóval olcsóbban jár nekünk, mint másoknak. Lando és egymással szemben ültünk, hogy a szerelmes pár együtt lehessen és véglegesítsék az ülésrendet a vendéglista alapján amit tegnap délután küldtem el Mayának. Kínos csönd volt órákig, néha elkaptuk egymás tekintetét, de ilyenkor szinte kivétel nélkül az ablakon kezdtünk kibámulni, ami Carlosnak és Mayának is feltűnt. 

-Hé, Lando! Miért vagy olyan csöndes? általában végig szoktad poénkodni a repülőutat. - Carlos kérdőn nézett a fiú irányába aki mielőtt válaszra nyitotta volna száját ismét rám nézett. Lesütötte a szemét, picit beleharapott az ajkaiba, szinte alig észrevehetően, de én tisztán láttam a mozdulatsort.

-Fáradt vagyok amigo. Nem aludtam jól és nem volt már tej sem a reggelinél. Milyen kár!  - húzta fel a vállait. Szép hárítás. Biztosra vettem, hogy az estén agyal, akár csak én. 

-Mindig csak a tej, mikor szoksz már rá a narancslére? Nincs annál jobb reggelre.

-Tévedsz. A tej a legjobb, tele van kalciummal és erősíti a csontokat. - ez a mondat úgy hangzik, mintha 6 éves kora óta ezt gyakorolta volna, mélyen belül szerintem ő se hitte, hogy egy pohár tej lesz a megváltó napindító ital. Bár Landot ismerve, talán mégis. 

Az út további részében aludtunk mind a ketten, ki kellett pihennünk az este fáradalmait. A nővéremék továbbra is az esküvő részleteivel voltak elfoglalva. Tényleg ez lesz az évszázad esküvője, már, ha addig el nem süllyedek szégyenemben amiért egy idióta tejimádó kisfiú ágyában ébredtem erős fejfájással és képszakadással.