- Nem fogsz hozzá rohanni minden kis problémával! - a fejemben újra és újra Matti hangját hallottam, éreztem a torkomon a kezének a szorítását. Hiába emeltem fel a kezem nem volt erőm küzdeni ellene, éreztem ahogy az erő lassan elhagyja a testemet és ettől halálra rémültem. -Matteo, hagyd abba! Elég...elég! - próbáltam segítségért kiáltani pedig tudtam, hogy csak ketten vagyunk a laskásban. Késő este van, a szomszédok alszanak ...már, ha tudnak aludni a vitatkozásunktól.

-Lora kelj fel! - egy meleg kezet éreztem a vállamon ami szó szerint kirázott az álmomból. Amint meghallottam a fejemben a nevemet szólító hangot Matti alakja eltűnt, a keze már nem szorította a nyakamat és újra kaptam levegőt is. A másodperc törtrésze alatt nyitottam ki a szemem és ültem föl az ágyba. Levegőért kapkodtam miközben a saját kezem éppen azon a ponton pihent ahol Matti megszorította. - Hé, minden rendben? - a hátam mögül ismét ugyan azt a hangot hallottam, amit korábban a fejemben is. Hátra néztem, Lando aggódó tekintetével találtam szembe magam ahogy az ágyon könyökölt. Oh basszus, biztosan csak rémálom volt az egész és hangosan beszéltem.

-Csak egy rossz álom. - túrtam bele a hajamba ami meglehetősen kócos és izzadt volt hála a rémálmomnak. A hangom ugyan még mindig nem volt az igazi, de elértem, hogy csak egy félig rekedt macska hangját produkáljam a mandulagyulladásos macskához képest, haladás.
Mocorgást észleltem magam mögül majd Lando karjai között találtam magam. A fiú a fejét óvatosan a nyakamhoz fúrta, ott szuszogott tovább miközben védelmezően átölelt. - Jól vagyok, tényleg. - próbáltam meggyőzni őt arról a tényről, hogy nincsen semmi bajom, csak egy rossz álom volt és ennyi. Csak, hogy ez nem volt igaz. Ez nem csak egy álom volt, ez tényleg megtörtént. Csodálkozom magamon, hogy képes vagyok bárkiben is megbízni azok után, ahogy Matti elbánt velem, a válasz erre a kétségre azonban egyszerűbb volt, mint gondoltam volna. Lando az az ember aki sosem bántana, még véletlenül sem. Matti ide vagy oda benne megbíztam és biztonságban éreztem magam, ezért nem féltem az érintésétől, ezért voltam képes elengedni magam a karjai közt és a légzésem lelassítására koncentrálni.

-Majdnem 9 óra van, ideje lenne fel kelni. - amint észlelte, hogy megnyugodott a légzésem elhúzódott tőlem és kimászott az ágyból. A tegnap este kicsit homályos, emlékszem, hogy idejöttem a hotelbe és Lando is megérkezett, de annyira elfáradtam a menekülésben, hogy teljes képszakadásom volt az elalvásunkat illetően. A fiú távolodó meztelen háta láttán nagyot nyeltem. Gyorsan lepillantottam magamra, minden ruhám rajtam van, szuper. Lorena te tényleg azt hitted, hogy a tegnap este után Lando kihasználná a helyzetet? - rivallott ráma belső hangom. Nem! Persze, hogy nem hittem ezt, csak a biztonság kedvéért leellenőriztem, hogy rajtam van-e a bugyim...

-Biztos minden rendben? Olyan fejet vágsz, mint aki szellemet látott. - Lando hangja rángatott ki a magammal való vitából. Még mindig félmeztelen volt. A nappali közepén kérdő tekintettel nézett rám miközben egy telefont tartott a kezében.

- Már mondtam, hogy minden rendben. - a tegnapi köntös még rajtam volt, abban aludhattam el. Követtem Lando példáját és kimásztam az ágyból, átjárt a borzongás ahogy a talpam a hideg parkettához ért. Gyors léptekkel a nappaliba siettem a szőnyegre Lando mögé. Az elöttem álló fiú megfordult és egy kuncogás keretében a fél karját átvetve a vállam fölött a meleg, még mindig pucér felsőtestéhez húzott.

-Jól van, Miss minden rendben fagyos talpú, mit kérsz reggelire? - az új becenevemben éreztem egy kis gúnyt amit nem tudtam annyiban hagyni. Nem túl erősen megfejeltem a mellkasát. A nevetéséből ítélve a fejelésem inkább volt harmatosan gyenge, mintsem "nem túl erős", de legalább jelzés értékű volt számára, hogy ne űzzön gúnyt a reggeli fagyoskodásomból.

- Muffint. - néztem fel rá szinte már kiskutya szemekkel. A hangom egy megsértődött rekedt macskáé volt, de nem bántam, illett a helyzethez. Aprót bólintva adta a tudtomra, hogy vette a kérésemet. Míg Lando igénybe vette a szobaszerviz szolgáltatásait én bevonultam a fürdőbe, hogy lemossam magamról a rémálom okozta izzadságot. Kicsit fel is frissültem a zuhany alatt, mikor kijöttem a víz alól realizáltam, hogy váltóruhát viszont nem hoztam be magammal és a neszesszerem sincs itt. -Basszus! - most egy szál törülközőbe kell kimennem Lando elé. Ennyire kínosan még nem éreztem magam. Hogy lehettem akkora hülye, hogy kint hagyjam a cuccaimat. Az arcom paradicsom vörösre pirult a gondolattól. - Lorena, térj már észhez, fuss ki, hozz ruhát, fuss vissza, ennyire egyszerű! - a belső hangom ismét megmentette a helyzetet, igen pontosan ezt fogom tenni! Feltéptem a fürdőajtót és kirohantam, egészen a hálószobáig, mint valami dilis. Azon a rövidke távon nem tudtam nem észrevenni Lando furcsálló pillantását, aki a kanapén feküdt egy fehér pólóban és szürke melegítőnadrágban, a telefonját nyomkodta, vagyis nyomkodta korábban, gondolom én, mert most egyenesen rám nézett a világ legfurcsább tekintetét tükrözve. Az arcára akár egy kérdőjelet is rajzolhatott volna, lesütött róla, hogy nem érti mi történik, miért rohanok ki meg vissza a fürdőbe.

-Ne leskelődj! - a ruháimmal és a pipere cuccaimmal a kezemben futottam vissza a fürdőszobába miközben rászóltam a még mindig engem bámuló Landora, aki továbbra is ugyan abban a pózban feküdt a kanapén, kezében a telefonjával és furcsán pislogott rám. Gyorsan pótoltam a korábbi hiányosságokat a fürdőben, immáron teljes puccban léptem ki. A kanapén fekvő fiú ismét rám nézett.

-Ha őszinte akarok lenni, az előző szett jobban tetszett. - kacsintott pimaszul. Íme a perverz Lando. A vidám hangulata azonban elszállt mihelyt a nyakamra tévedt a tekintete. Egy barack színű garbót viseltem, de még a hosszú nyak se tudtam teljesen eltüntetni a tegnap este nyomait. - Meg kéne nézetni egy dokival. - bökött a fejével a lila foltjaimra.

-Ha valakihez doki kéne az te vagy. - utaltam ezzel a tegnap esti lázára. Leültem mellé ő pedig értetlenül nézett rám. A válaszom láthatóan nem tetszett neki, de meg kellett értenie, hogy egy lázat sem lehet félvállról venni, az én hangom pedig majd visszajön. Felállt mellőlem, odasétált a bőröndjéhez és kivett belőle doboz gyógyszert, visszasétált hozzám és diadalittas mosollyal az arcán visszaült mellém. Lando - Lorena 1:0. - Rendben, menjünk orvoshoz, de csak a reggeli után. - egyeztem végül bele. Végszóra megérkezett a szobaszerviz is, Lando a kanapé előtti kis dohányzóasztalra rakta a reggeliket.

-Na faljunk! - csapott a hasára Lando. Mindketten magunk elé vettünk egy-egy tányért, én rápakoltam két muffint amik még melegek voltak. Belül folyt bennük a csoki, ebből akár száz darabot is meg tudtam volna enni, a torkom állapota miatt azonban ez a kettő is kihívást jelentett. Lando a muffinok mellé kért nekem egy bögre gyümölcsteát, fogalmam sem volt róla, honnan tudja, hogy a gyümölcstea a kedvencem, de ebbe most beletrafált. Megédesítve egy kis mézzel a teámat a lábaimat felhúzva csendesen iszogattam a forró italt miközben Landot néztem ahogy tömi magába az omlettet.

Megköszöntem a reggelit Landonak, ilyen isteni Muffint még nem ettem és a tea is sokat segített, kevésbé éreztem fájdalmasnak az egész területet és a rekedtségem is sokkal elviselhetőbb állapotot öltött. Sokat fújni az evés után nem tudtunk, mert kopogtak az ajtón. Lando ajtót nyitott amint Maya rontott be akár egy őrült, karikás szemekkel és igen csak méretesebb pocakkal, mint amikor legutóbb láttam. Mayét Carlos követte zsebre tett kézzel, ő rajta is látszottak az alváshiány jelei, a két fiú kezet fogott, Lando becsukta a szobaajtót és elkezdődhetett a mesedélelőtt, legalább is számomra. Mindent a lehető legrészletesebben el kellett meséljek Mayának, amit így persze a fiúk is hallottak. Lando tegnap este nem faggatott és ezért nagyon hálás voltam, nem álltam készen arra, hogy mindent elmondjak neki, még most sem érzem magam késznek, viszont tartozom nekik magyarázattal a telefonhívás és a hirtelen utazás miatt is. Az állapotomról meg nem is beszélve. Maya próbálta leplezni az idegességét, amit a foltjaim váltottak ki belőle, ilyenkor Carlosnak mindig emlékeztetnie kellett a nővéremet, hogy a stressz árt a babának. Carlos rendkívül figyelmesen végighallgatta a történetemet, nem szólt közbe, nem úgy, mint Maya. De hát ez volt a nővérem, a spanyol vérmérséklet másik vége.

-Szerintem is el kéne menned orvoshoz. Maya is megy vérvételre, elkísérhetnéd. - vetette fel az ötletet Carlos. Maya vizsgálata éppen az időmérő közben esedékes és Carlost furdalta a lelkiismeret, hogy nem lehet ott Mayával, az én jelenlétem viszont megoldást jelenthet a problémára és legalább én is túl esek ezen az egészen, habár biztos voltam benne, hogy semmi problémám nincsen.

-Megígértem Landonak, hogy elmegyek és természetesen szívesen elkísérem Mayát. Ne aggódjatok, vigyázok rá. - mosolyogtam rá a három várakozó szempárral vizslató emberre velem szembe, akikhez amint elért az információ fújtak egy nagyot. Most tényleg azt hitték, hogy nem megyek el a saját nővéremmel egy vizsgálatra? Hiszen imádom Mayát és sosem hagytam volna őt magára, ha nem lett volna Matti, akit az incidens óta látni sem akarok. Sajnos a telefonom máshogy vélekedik a dologról és a némítás ellenére folyamatosan világít és Matti nevét jelzi ki. Lando szerint le kéne tiltanom, de nincs szívem hozzá. Senkit se tiltottam még le, még őt se, őt is csak kikövettem amit azóta vissza is vontam. A rajongók persze egyből találgatásba kezdtek, de nem foglalkoztunk vele, a fantáziájukra bíztuk, hogy mit hisznek. Semmi sem hivatalos és még mi sem igazán tudjuk hányadán állunk, ezért nem mondunk senkinek semmit. Legfőképp, mert nincs miről beszélni kettőnket illetően, mi egyszerűen csak nyugodtak vagyunk egymás közelségétől, de a hangulat még közel sem olyan köztünk, mint mielőtt elmentem.

A McLaren csapata a mai napon befut ide Franciaországban, hogy formában maradjanak Mike már le is foglalta a fiúkat az ebéd után egy kiadós edzésre, egészen estig. Ebédig az időt Landoval töltöttem, a kanapén fetrengve próbáltuk megemészteni a kiadós reggelinket miközben mindketten a telefonjainkat nyomkodtuk. Torpedóztunk, egymás ellen, hogy teljen az idő. Egy egyszerű kis mobilos játék volt, minket mégis órákon át le tudott kötni, közben csipkelődtünk egymással, hátha valamelyikünk ezért elvéti a ez előre kitervelt komoly stratégiáját. Az ebédet Mayával és Carlossal négyesben fogyasztottuk el a hotelhez tartozó étterem teraszán, a legfinomabb gombakrémlevest ettem, egy kis tejbe rizzsel. Muszáj voltam figyelni a torkomra és valami kímélőt ennem. A fiúk salátát és sült húst ettek, a diétájuk betartása ugyanis mindennél fontosabb volt jelenleg. Maya egyre válogatósabb lett a terhesség miatt, Carlos elmondása szerint mostanság csak lekváros dolgokat hajlandó megenni és most is így volt. Az én drága nővérem ebédje pár lekváros croissantból állt. Nem tűnt valami laktatónak, de nincs mit tenni, egy terhes nővel pedig inkább jobb nem vitába szállni.

Ebéd után úgy döntöttünk Mayával, hogy amíg a fiúk edzenek, mi sétálunk egyet a hotelhez tartozó parkban, a fű gyönyörű zöld volt és puha, sehogy egy gaz gombóc. A franciák nagyon adnak az eleganciára minden téren és ezt most a saját szememmel is láthattam. A sétaútvonal amin Mayával voltunk mindenféle vicces alakú sövény mellett vezetett vissza minket a szálloda hátsó bejáratáig, ahonnan eredetileg indultunk. A séta során láttunk Mickey egér, királylány, oroszlán, sas és számtalan különböző alakú figurát. Mi pedig akár csak gyerekkorunkban neveket és történeteket találtunk ki a figuráknak. Olyan volt, mintha még mindig 6 és 10 évesek lennénk, mindketten nagyon jól szórakoztunk. Természetesen szó esett a babáról és a munkáról is, a tanú ruhámat Angliában szeretné felpróbáltatni velem két hét múlva. Azért, hogy a koszorúslányok ruhái is megegyezzenek az enyémmel, Maya két barátnője Madridból egészen Silverstone-ig jön egy ruhapróba miatt. A három lány kicsi koruk óta jóban vannak és kérdés sem volt, hogy Rosa és Carmen, mint a nővérem koszorúslányai jelen lesznek az esküvőn. A két lány hozzám hasonlóan nem igazán rajongott a száguldó cirkuszért, Maya és Carlos kapcsolatát azonban örömmel fogadták az első perctől kezdve. Ahogy teltek az évek a három barátnő egyre több futamra járt ki együtt és szép lassan a többi pilótát is megismerték a lányok. Ahogy engem, úgy őket is magával ragadta a pálya másik oldala.

- Bocsánat, ez a zenekar lesz. - fordult el Maya tőlem, hogy felvegye a csörgő telefonját. A szervezés szerencsére nélkülem is jól haladt, a zenéről a pár döntött közösen, habár mindketten ízig-vérig spanyolok, igyekeztek, hogy ne csak spanyol nyelvű számok menjenek, amennyire csak lehetett próbáltak igazodni zeneileg mások ízléséhez is. Így kerülhetett be a listába Lando kedvenc bandája az AJR, Louis Fonsi vagy épp Bruno Mars közé. A lassú számoktól kezdve az igazán bulis zenékig minden van a palettán. Méltó lesz az évtized esküvője címre.

-Csak nem Lorena de la Fuente személyesen?! Ismét visszatértél közénk? - egy rég nem hallott hang ütötte meg a fülem. Megfordultam és szembe találtam magam a Ferrari fiatal tehetségével, Charles Leclercel. Ő is most jöhetett edzésről legalább is az izzadt hajából és a kezében lógó teniszütőből ítélve.

-Neked is szia Charles. Igen, újra itt. - feleltem mosolyogva. - Volt egy kis dolgom, de most már újra itt és remélhetőleg maradok itt. - Maya telefonálása kicsit hosszúra nyúlt, szóltam neki, hogy visszasétálok Charlesal a hotelig, ő pedig mosolyogva bólogatott miközben hevesen egyeztettek időpontokat és számcímeket. A séta közben kellemesen elbeszélgettünk, mesélt nekem a sikereiről, hogy mennyire boldog, hogy ennyire jól teljesít. Jó volt látni a boldogságát. Szóba kerültek persze a lányok is, ugyan kevésbé volt vidám téma, mert a fiúk még mindig a szinglik táborát erősítette. Elmondása szerint már készen állna egy kapcsolatra, de vár a megfelelőre, mert ugyan minden lányt megkaphatna, de neki nem minden lány kell, hanem A lány. Mégis aminek a legjobban örültem, hogy nem jött szóba sem Matti, sem a nyakam. Látta rajtam, hogy eleve takargatom a területet. Figyelmes volt tőle, hogy nem forszírozta a témát.

-Melyik szoba a tied? - kérdezte a liftbe belépve.

-Oh, én Landonál vagyok most. - mint aki szellemet látott, hatalmasakat pislogva nézett rám, értetlen arccal. - Tudod, olyan hirtelen döntöttem az ideutazás mellett, hogy nem tudtuk máshogy megoldani. - magyaráztam ki magam gyorsan.

-És ti most? - mutatott rám. Még mindig nem teljesen értette, hogy miért vagyok Landoval egy szobában én viszont nem akartam az orrára kötni az okot. Kedveltem Charlest és megbíztam benne, de erről talán mégsem kéne tudnia.

-Nem. - vágtam rá egyből gondolkodás nélkül. Pedig igazság szerint a válasz inkább hajlik az igen felé. Charles arca mintha megnyugodni látszott volna a válaszom után. A légzése is egyenletesebb lett.

-Szuper, mármint nem úgy ... csak érted. Na mindegy. Akartam kérdezni, hogy holnap nincs kedved velem Maxel és Dilarával edzeni kicsit? Max rávette Dilarát, hogy tartson velünk egy edzés során. Lazulásképp meg kicsit golfoznánk. - meglepett a kérdése, mivel én és az edzés két külön dimenzió voltunk. Sosem kedveltük egymást túlságosan. Kipróbáltam egy két sportot, és igazából mindegyikben jónak bizonyultam, kitartásom viszont egyiknél se volt.

-Miért ne?! - magam sem értettem miért egyeztem ebbe bele, talán mert úgy éreztem kell a változatosság az életemben, ideje megmozdulni és nem csak a muffinokat tolni az arcomba reggelente, még a végén gurulni fogok. Kihívás lesz számomra újra belevágni egy edzésbe, a nagyobb kérdés azonban mégis az inkább, hogy vajon túlélem-e?!

Elbúcsúztunk Charlesal, mindketten elvonultunk a saját szobánkba, vagyis ő a sajátjába én Landoéba. Az ajtón belépve Lando szinte letarolt és kérdések végeláthatatlan sorát tette fel nekem. Hol voltam, mit csináltam, miért nem szóltam mikor érek vissza és ehhez hasonlók, mint egy mániákus őrző védő emberke, végigtapogatta minden testrészem, hogy minden megvan-e. Készségesen válaszoltam minden kérdésre, bár nem bírtam ki nevetés nélkül, olyan viccesen reagál, ha túlzásba viszi az aggódást.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Most meg mit nevet? Van valami az arcomon? Kaptam oda az érintett területre, mire Loora még nagyobb nevetésben tört ki. Oké, teljesen elvesztettem a fonalat. Lényeg, hogy itt van, biztonságban. Az a helyzet, hogy amíg egy országban tartózkodunk Mattivel nem fogok megnyugodni, az az őrült bármikor idejöhet és jelenetet rendezhet, ami egyikünknek se hiányzik őszintén szólva. Lora itt hagyta a telefonját a szobában míg elment Mayával és Charlesal sétálni. Míg ők sétáltak én végeztem az edzéssel és feljöttem tusolni egyet. A lány telefonja viszont megállás nélkül csörgött, pittyegett és mindenféle hangot produkált. Tudom nem lett volna szabad belenéznem, de érdekelt ki keresi ennyire. Matteo Rodrigez... a gyomrom összeszorult, keserű ízt éreztem a számban, a hányinger kerülgetett, a gondolataim elhomályosultak. Legszívesebben megütöttem volna valamit, vagy inkább valakit, de Őt nagyon.
Szerencsére Lora egyben ért vissza a szobába és az idegeim végre lazíthattak. Csak azt nem értettem miért nevet ki?!

- Ki nevetted magad? - dobtam le magam a kanapéra. Lora bólintott és mellém ült. Szavak nélkül is tudtuk, ahogy egymásra néztük, hogy ebből torpedó háború lesz. Mindketten hatalmas mosollyal az arcunkon pattantunk fel, hogy a másiknál sokkal előbb érjük el a telefonunkat. Lora pechére az enyém a dohányzóasztalon volt, míg az övé a hálóban. Lando -Lora 2:0. A lány sértődő arca adta meg az igazi győzelem ízét, ő viszont nagyon is tudta mivel terelje el a figyelmem a játékról. Visszaült a kanapéra és az ölembe hajtotta a fejét és nagyon is csinálta, alig tudtam a játékra koncentrálni. Folyton őt néztem a telefonom helyett, aminek meg is lett az eredménye, egy kis hajó híján, de kikaptam. - Oké, ez nem fair. Így nem tudok koncentrálni. - az arcát simogattam, tegnap olyan piros volt és szinte fájdalmas volt még ránéznem is. A pihentető alvás és a smink viszont csodákat tett, az arca újra olyan puha volt, mint amire emlékeztem és amire olyan nagyon vágytam Baku óta.

-Tegyél valamit ellene. - kacsintott rám. Hékás, ő flörtöl velem?! Még szerencse, hogy vettem a lapot, nem kellett kétszer mondani, felpattantam aminek hatására ő neki is fel kellett ülnie korábbi kényelmes pozíciójából és ez volt az én esélyem.

Megfogtam a csuklóját, nagyon vigyázva, hogy ne okozzak neki fájdalmat és felhúztam a kanapéról, amint a két lábán állt, kissé berogyasztottam, a feneke alatt átkaroltam őt és az ölembe kaptam. Lora könnyebb volt, mint ahogy Ausztráliából emlékeztem rá, meglepett arca minden izomszálam fáradozását megérte. Lábait a derekam köré fonva, kezével a nyakamba csimpaszkodva, mint egy kis pókmajom lógott rajtam. Amint akkor Bakuban éreztem, az most is meg volt köztünk, korábbi meglepettsége eltűnt a szemeiből, helyét valami sötétebb, valami megmagyarázhatatlanul szexibb dolog vette át. A rajtam csimpaszkodó lán egyik keze elengedte a nyakam és az arcomra tette a kezét, lehunyta a szemét és az ajkait az enyémre tapasztotta. Pillanatnyi sokként ért, hogy ez most tényleg megtörténik, újra megtörténik és nem csak álmodom, nem akartam elhinni. Végre a karomban tarthatom, nem fogom őt még egyszer elengedni. Visszatérve a való világba nem haboztam tovább, visszacsókoltam, de ennél többet akartam, lassan átvezettem a csókunkat egy fokkal szenvedélyesebbe, a nyelvünk először félve ért össze, egyikünk sem tudta hirtelen hogyan tovább. Ahogy teltek a másodpercek és egyre jobban elmélyültünk a csókba úgy jöttünk bele egyre inkább a dolgokba ismét. Halk szenvedélyes szuszogása csak még jobban elvette az eszem.
Ölemben a lánnyal a nappali felé vettem az irányt ügyelve arra, hogy a csókunk ne szakadjon meg, óvatosan lefektettem az ágy közepére. Az alkaromon támaszkodva csókoltam tovább Lorát, miközben ő a hajammal játszott, a testünk másodpercről másodpercre közelebb került egymáshoz, míg nem a lány lábai között feküdtem, ez volt az a pillanat amikor elhúzódtam tőle. Nem kellett semmit mondanom, a szemeim beszéltek helyettem. Ennél tovább még senkivel nem jutottam, tulajdonképpen az első lány akit valaha megcsókoltam az Lorena volt, elfogott az idegesség, ha arra gondoltam, hogy ennél talán több is történhet ma este. Vajon jól csinálnám? Elég lennék neki? Szörnyű idegesség lett úrrá rajtam.

-Lando... - kezei az arcom két oldalát simogatták, lehunytam a szemem, csak élvezni akartam az érintését. Rájöttem, hogy nem kell sietnem, semmi olyat megtenni amire nem állunk készen, legfőképp én nem. Bőven elég nekem az, hogy itt van nekem Ő, engem simogat, ölel és csókol és nem mást. Láttuk egymáson, hogy ehhez még nem állunk készen, hiába van meg köztünk a tűz és hiába vágyunk egymásra olyan nagyon, ennek a lépésnek nem itt és nem most van itt a helye, ezt mindketten éreztük, de egyikünk se bánta. Egy apró puszit adtam a homlokára mielőtt még feltoltam volna magam, Lora mellé feküdtem, közelebb kúszott hozzám, hogy a mellkasomra hajthassa a fejét. Ugyan nem láthattam az arcát, de tudtam, hogy mosolyog és ez engem is mosolygásra késztetett. Végül egymást ölelve, mosollyal az arcunkon nyomott el minket az álom.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!

Ma túléltem egy extra nehéz makroökonómia vizsgát, ezért úgy gondoltam meglepek titeket ( és magam) egy extra hosszú résszel.

Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien vagyunk már <3 Szuperek vagytok.

Legyen szép hétvégétek! :))))