Itt vagyunk Angliában, örülnöm kéne én mégis idegesebb vagyok, mint valaha. Az elmúlt két futamon Max lesöpört mindenkit, Franciaországot és a hazai Osztrák nagydíjat is simán hozta. Bár imádtam a hazámat valamiért most mégis azt éreztem, hogy szívesen maradtam volna Ausztriában. Olyan nyugodt volt ott minden, a hegyek között, a bocik bőgésére kelni egy gyönyörű lánnyal mellettem. Franciaország után úgy döntöttünk költséghatékonyabb, ha továbbra is egy szobában alszunk. Imádtam az ötletet, nem is tudtam leplezni a boldogságomat egy percig sem. Ha bár még mindig nem voltunk együtt, mindenki sejtette, hogy nem vagyunk közömbösek egymás számára. Itt Angliában viszont más volt a helyzet, a saját kocsimmal mehettem el a versenyre, alig egy órányira volt a lakásomtól Silverstone. A hazai közönség pedig imád, még ha csak a kezdő évemben vagyok is. Itt most Lewis, George és én vagyunk a sztárok, mindenki tőlünk akar képet, interjút, aláírást.
A nagy médiafelhajtás miatt kevés időt tudtam Lorára fordítani, egy perc nyugtom sem volt, egyik interjúról vagy fotózásról rohantam a másikra. Ma van a futam napja és jó, ha két percet láthattam a lányt. A helyzeten az sem segített, hogy ő a hotelt választotta ahelyett, hogy hazajött volna velem. Felajánlottam neki a vendégszobát, de ő visszautasította azzal az indokkal, hogy most kell a legjobban koncentrálnom, mert hazai futamon csak egyszer van egy évben. Mégis furcsálltam a helyzetet, biztos voltam benne, hogy itt valami más is bújkál a háttérben. Carlosnak volt egy angliai lakása, fölösleges lett volna maguknak is hotelszobát foglalni, de Lora valamiért őket is elutasította és inkább a hotelt választotta. Kíváncsi lettem volna, hogy miért. De lehetőségem se volt rá, a nagy médiafelhajtás és a folyamatos interjúk miatt alig pár percekre láttam a lányt.

Abban a szerencsés helyzetben lehettem, hogy a családom is kijött a futamra, ahogy tavaly is apa paddock passt kapott míg anyuék sima VIP jegyet. Apu igazi tekintély volt, a nagy Adam Norris, Bristol leggazdagabb embere. Zaket a nagyfőnököt még személyesen is ismeri, nem csoda, hiszen apu befektet egy kisebb összeget a McLarenbe. Erről nem szívesen beszélek senkinek, nemhogy a sajtónak. Nehogy azt gondolják, hogy én is olyan vagyok, mint Lance Stroll akinek az apja akár az egész F1-et megvehetné. Mocskosul gazdag és ezt ki is használja mind ő, mind a fia. Ami anyut illeti, ő állandóan ideges volt, ha az autóban lát. Persze természetes, hogy félti az életemet én pedig ezért nem is hibáztatom, hiszen ez egy anya dolga, nem? Flo és Oli anyával maradnak a VIP részlegen, biztos ami biztos. Azt a két őrültet hiba lenne a z istálló közelébe engedni.

-Lando, egy képet! - úton a pilótaparádé felé pár rajongóm leszólított. Mindig örülök nekik, bár most kissé késésben voltam így sajnos nem jutott időm mindenki kívánságának eleget tenni. Kapkodnom kellett a lábaimat, ha oda akartam érni a kezdésre, mikor valaki megfejelte a térdemet.

-Szia, hát te? - guggoltam le egy rózsaszín szoknyás kislányhoz, idegesen szorongatott egy igen viseletes plüss nyuszit a kezében, gondolom a hű társa megjárt már egy két csatát. A kislány csak állt az ujját szopogatva, nem mert megszólalni.

-Lando, sietnünk kell! - Nichole idegesen fordult hátra. Tudtam jól, hogy késésben vagyok, de bassza meg a parádé, ez a kislány biztosan elkószált a szüleitől. Hatalmas a tömeg és a tolongás a kordonokon kívül, nem csodálkozom, itt elég egy másodperc és a fürge gyerkőcöknek igen gyorsan nyoma veszik.

-Nichole, nemár. Nézd meg ezt a kis cuki-bogyót, biztos csak elkószált a szüleit mellőle, Keressük meg a szüleit.

-De... - próbált tiltakozni Nichole, én azonban makacsabb voltam.

-Nincs de. - az ölembe kaptam a kislányt, a kamerák persze egyből rámrepültek. Ki ő? Családtag? A lányom?! Hát persze, még csajom siincs, de lányom már van. Zseniális, hogy mit ki nem találnak. Sajnos el kellett őket szomorítsam, ez a kis csöppség nem a lányom. Én csak játszom a szuperhőst és visszaviszem a szüleihez. A kislány nyakában egy VIP pass lógót, így könnyebb lesz leszűkíteni a kört. A paddock felé haladva több versenyzőtársam is megörült a kezemen ücsörgő még mindig a nyusziját szorongatta miközben a másik kezével a nyakamhoz bújt minden egyes alkalommal mikor Daniel közelíteni próbált felé. Nichole elintézte nekem, hogy elhalasszák a parádét tíz perccel, ezért még tuti, hogy megkapom a magamét Andreastól és Nicholnak is jövök egyel.

-Jól áll neked a gyerek - kacsintott rám Carlos. Haha nagyon vicces, mégis... a kislányra nézve elgondoltam azon, hogy milyen is lenne, ha nekem is lenne gyerekem. Imádom a gyerekeket, főleg a kislányokat, olyan aranyosak a kis pörgős szoknyájukban, de ha már lehetőségem lenne egy saját porontyra biztos, hogy fiút szeretnék, hogy együtt gokartozhassak vele. Norris névvel csak is fiú jöhet szóba és akár csak az apja, a versenypálya lesz a második otthona.
Carlosnak végül egy tipikus Lando mosolyt villantottam, egy enyhe 'kösz tesó' nézéssel fűszerezve majd tovább rohantam az istállók előtt, amíg meg nem állított minket George és Daniel.

-Ez tökre nem ér, Georgeot bezzeg bírja. - mutatott a kislánnyal bújócskát játszó brit barátomra. George nagyon jól kijött a gyerekekkel, hála neki a kislány is sokkal oldottabb volt, ami jó, mert eddig nagyon tartottam tőle, hogy elsírja magát és nem fogom tudni megnyugtatni.

-Ez van Dan, nem bírja az ausztrálokat, de ne vedd magadra. - nevettem el magam Daniel sértődött arckifejezését látva. Elköszöntünk a fiúktól, hogy tovább sétálhassunk a McLaren istállójához. - Jól van picur, elárulod a neved nekem? - a kislány hevesen rázta a fejét. Oké, ez a taktika nem jött be. Gondolkozz Lando, ha lány lennél és kb 3-4 éves mi kéne ahhoz, hogy eláruld a neved?!
A válasz szerencsére ott állt előttem fekete farmerszoknyában, fehér trikóban és fekete Vans cipőben. A haja vége picit be volt göndörítve, egyszerű mégis elegáns és kényelmes, a látvány pedig túl szép ahhoz, hogy egy pillanatra is levegyem róla a szemem. Ő is kiszúrt engem, egy angyali mosollyal az arcán közelített felém. Éreztem, hogy a térdem megremeg, az egyik kezemmel meg kellett támasszam a kislányt, nehogy véletlenül elejtsem szegénykét.

-Szia, hát ő meg ki? - a lány kíváncsi szemmel nézett rám, majd a nyakamhoz bújó kislányra.

-Nem tudom, elhagyta a szüleit, őket próbálom megtalálni csak előbb ki szerettem volna deríteni a nevét csak nem árulja el. - próbáltam gyorsan felvázolni a helyzetet ugyanis most már tényleg nagyon késésben voltam, plusz idő ide vagy oda.

-Annabellnek hívnak. - a kislány végigmérte Lorát és alig egy perc múlva végre elmondta a nevét. Tudtam, hogy egy nő kell ide. Lora mosolya megnyugtatta a kislány annyira, hogy végre megbízzon bennünk, így, hogy tudtuk a nevét már könnyebben megtalálhatjuk a szüleit. nem akartam a biztonságiakra bízni, ők olyan nagyok és mogorvák, Annabell biztosan megijedt volna tőlük.

-Gyere édesem, megkeressük a szüleidet. - Lora óvatosan átvette tőlem Annabellet, ezzel megmentve a késésben lévő seggemet. Egy 'köszönöm' kíséretében egy puszit nyomtam az arcára mielőtt elrohantam volna a többiek után a parádéra. Ez volt az első interakció közöttünk ezen a hétvégén, hiába kapták lencsevégre ezt is nem bántam. Annyi dolgom volt, hogy tényleg csoda volt, ha két percre le tudtam állni beszélgetni vele, valahogy mindig elkerültük egymást. Ami pedig a sajtót illeti majd kimagyarázom valahogy.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lando és Annabell látványa a valaha látott legaranyosabb dolog volt. Az elveszett kislány és a hős megmentő. Elképzeltem, hogy egyszer majd a saját lányával is ilyen aranyos lesz, ha nem aranyosabb. Maya segített megkeresni Annabell szüleit, akiket szerencsére könnyen megtaláltuk a VIP teremben. Már aggódva keresték a lányukat és nagyon hálásak voltak, hogy visszahoztuk őt neki, úgy volt, ahogy Lando gondolta, a kislányt csak egy percre tévesztették szem elől. Mint kiderült Annabell és szülei Nico Hülkenberg barátnőjének az unokahúga.
Miután visszajuttattuk Annabellt a szüleihez Maya köszönt pár embernek, ő jobban forgott az F1 családias körében, mint én. Bemutatott Lewis és George rokonainak, mind nagyon kedvesek voltak. Az apák büszkék a fiaikra, a testvéreknek példakép, az anyukáknak pedig egy örök aggódás a fiúk munkája. Egész jól elbeszélgettünk, mikor elnézést kért és arrébb rángatott minket egy másik családhoz, akik öleléssel és egy gratulációval fogadták az állapotos nővéremet.

-Lorena, hadd mutassam be neked Cisca, Flo, Adam és Oliver Norrist. - hű, az egész Norris család itt áll velem szemben. Éreztem ahogy a tenyerem elkezd izzadni, elfogott az idegesség. Tudtam, hogy tudják a pletykákat rólunk, pontosan ezért nem voltam még felkészülve a találkozásra velük. Lando sokat mesélt a családjáról, mindig mosolyogva hallgattam a történeteket Floról és Oliverről, imádta a családját és biztosra veszem, hogy ez fordítva is így volt. Viszont sosem gondoltam volna, hogy a fiú támogatása nélkül fogok szemtől szembe állni velük. Mindannyian mosolyogva várták, hogy mit fogok lépni.

-Örülök a találkozásnak Mr és Mrs Norris. Flo, Oli. -elővettem a legbarátságosabb mosolyomat és mintha mi sem történt volna kezet fogtam a család minden egyes tagjával miközben illedelmesen bemutatkoztam.

-Ugyan drágám, hagyjuk a formaságokat. - legyintett az anyukája. - Gyere üljetek le hozzánk. - oké, ez még sokkolóbb volt, mint ahogy azt vártam. Landotól azt hallottam, hogy az anyukája egy szigorú asszony, az apukája pedig keményem megköveteli tőle a teljesítményt. Maya jelenléte ugyan oldotta a feszültségemet, teljesen mégsem tudtam elengedni magamat a közelükben. Tudtam, hogy ha egyszer úgy alakul és kimondjuk Landoval, hogy mi is van köztünk, akkor bizonyos értelemben én is a családja része leszek. Jó benyomást kell keltenem, hogy ne nehezítsem meg a dolgokat később, már ha lesz később.

Míg Lando élvezte a részben az ő tiszteletére is rendezett parádét, addig én a Norris család kérdéseire próbáltam minél kielégítőbb válaszokat adni. Mindent tudni szerettek volna rólam, főleg Flo és Oliver, a modern médiának hála gyorsan terjedtek a hírek és még gyorsabban a pletykák. Természetesen elmeséltem nekik, hogy miért is vagyok itt, mit tennék, ha nem utaznám körbe a világot a fiával. Mosolyogva hallgatták végig ahogy meséltem nekik az átlagosnak hitt életem átlagos céljairól, amik még azelőtt voltak célok, hogy bekerültem volna a McLaren csupa-szív csapatába. Látva a figyelő tekinteteket és a biztató mosolyokat, kicsit segített is oldani a korábbi gyomoridegemet. A kötelező köröket lefutva Flo tette fel a nagy kérdést, együtt vagyunk-e a bátyjával, éreztem ahogy újra görcsbe szorul a gyomrom. Mit is kéne mondjak erre? Nem? Igen? Talán?! A kérdés kapcsán felmerült Az a bizonyos videó is, az arcom lángolt a szégyentől, vajon mit gondolhatott rólam a családja miután látta azt a felvételt ... Szerencsére Lando anyukája megnyugtatott, hogy pontosan tudja milyen a paparazzók világa, pontosan ezért nem ítélkezett előre mikor meglátta a felvételt Ausztráliából. Csupán két fiatal voltunk akik kicsit kiengedték a gőzt, nincs ebben semmi rossz, a média pedig felfújta az egészet. Mr. Norris végig csöndesen ült karba tett kézzel, ő csupán egy megfigyelő volt a beszélgetés során. A parádé végeztével ő és Maya lementek a garázshoz, hogy onnan szurkolhassanak Landonak és Carlosnak. Flo szeretett volna még többet megtudni rólam, az ő unszolására maradtam a VIP teremben a Norris család többi tagjával.

-Gyerünk Lando! - kiáltott fel mellettem Oli rögtön a rajtot követően. Mrs. Norris idegesen tördelte az ujját. A rajt a futamok legizgalmasabb, de legveszélyesebb pontja is egyben. Ha baleset történik az 80%-ban a rajt és az azt követő 5 körben történik, az anyukák feszültségét a teremben szinte vágni lehetett. Ahogy kialudtak a fények és a gumik csikorogni kezdtek mindannyian megmerevedtünk. Feszülten vártuk, ki hogy helyezkedik a rajtot követően.

A lámpák kigyulladnak, azt hiszem Lewis Hamiltonnak sikerült jobban elkapnia ezt a rajtot, a második helyről induló brit a pálya szélére húzódva kívülről előzi meg csapattársát. Bottas és a monacói Charles Leclerc harcolnak a harmadik helyért. Az első kanyarhoz érve összetorlódik a középmezőny. Carlos Sainz és Max Verstappen kerék a kerék ellen kié lesz a belső ív... És Verstappen Red Bullja tud könnyebben kigyorsítani. Mögöttük Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo, Pierre Gasly és Lando Norris próbálnak minél előnyösebb pozíciót kivívni maguknak.
Úgy tűnik Hamilton még nem lazíthat, Bottas a második kanyarban már támad. Egy késői fékezéssel átveszi a vezetést. Gasly kezd előzésbe hölgyeim és uraim, Red Bull vagy Renault?! Renault vagy ... Micsoda dupla előzés, Lando Norris kihasználva Gasly bizonytalanságát mindkét autót maga mögé utasítva a hatodik helyen autózik.

Mrs. Norris testtartása szépen lassan megnyugodni látszott, míg Flo és Oliver szinte őrjöngtek a bravúros kettős előzés után. Ami engem illet, próbáltam a lehető legnyugodtabb maradni. Lando előzése hatalmas mosolyt csalt az arcomra és végre kiengedhettem a rajt óta bent tartogatott levegőmet. Egy pillanatra Mayát mutatták, a keze elégedetten simult végig a hasán, mintha a babával tudatta volna, hogy az apukája és a barátja rendben van és nagyon jól teljesít.
Igen, néha még ilyen szívmelengető pillanatokat is takar ez az őrült sport. Önző módon én mindig csak Landora gondoltam, neki viszont az egyik száguldó koporsóban a gyermeke apja ül. Mégis képes egyszerre mindkét fiúért aggódni, ugyanannyira, különbségek nélkül, az egyik oka amiért annyira csodálom Mayát.

A negyedik körben járunk hölgyeim és uraim, Bottas az élen, mögötte Hamilton, Verstappen, Leclerc, Vettel és Norris. Micsoda sorrend! Lewis Hamilton kihúzódik csapattársa szélárnyékából, azt kihazsnálva megelőzi őt, de Bottas egyből ellentámadásba kezd... és ismét Bottas vezet. A lelátó szinte őrjöng. Micsoda kezdés!

Mielőtt Angliába érkeztünk volna Lando sokat mesélt nekem Silverstone-ról. Ez a pálya a sportjának őshazája, mindenki imádja Silverstone-t. Rengeteg a szurkoló, hatalmas a támogatás és a mai napon még a szokásosnál is izgalmasabb a verseny. A 24. körben Giovinazzi kisodródott autója miatt a Safety Car vetezette a versenyt jó öt körön át, ez idő alatt a csapatok pozícióvesztés nélkül cserélhettek kereket. A távozó biztonsági autóval azonban megkezdődtek az izgalmak. Daniel próbált revansot venni Landon és egy nagyobb fékezés miatt sajnos sikerült is neki, sőt a mögöttük haladó Pierre is könnyű szerrel előzte meg Landot. Az előzések után a kamerák Mr. Norrist mutatták akinek az arcán még csak egy rezdülést se lehetett látni, továbbra is a képernyőket figyelte tudomást sem véve az őt vevő kamerákat. Mrs. Norris kezei összekulcsolva pihentek az ölében, a futam kezdetéhez képest már sokkal nyugodtabb volt, még pár szót is váltottunk. Floval és Olival időközben olyan jól elbeszélgettem, hogy ha egy külső szemlélő ránk nézett volna biztosra vette volna, hogy régi barátok vagyunk.
A 42. körben Sebastian és Max csatáztak a negyedik helyért, mindkét fiú elég makacs volt ahhoz, hogy ne hagyja magát. Az erősködésből végül egy véletlen összeérés lett. Mindketten kicsúsztak, ezzel értékes pozíciókat veszítettek.

-Miért most? - Oli értetlenül állt a McLaren döntése előtt. Igazából nem csak ő, mi sem értettük a stratégia ezen részét. Lando gumijai teljesen elkoptak már körökkel ezelőtt. A kerékcsere után a 11. helyre tudott visszajönni éppen, hogy lecsúszva a pontszerző helyről. Bármennyire is keményen próbálkozott a fennmaradó 12 kör alatt sajnos nem tudott sikeres előzést végrehajtani és végül Nico Hülkenberg mögött ért célba.

-Gyere Lorena, menjünk le a boxba. - Flo felugrott mellőlem a székéről. Megragadta a csuklóm, hogy minél előbb leérjünk a fiúkhoz. A lány mellettem kérdőn pillantott az anyukájára, az engedélyt várta. Mrs. Norris apró bólintással jelezte, hogy mehet a lány, akinek több se kellett már suhantunk is lefelé a lépcsőn. Oliver és Mrs. Norris maradtak a teremben. Bármennyire is voltak jó testévek, Oliverben volt annyi büszkeség, hogy a kamerák előtt nem gratulál az öccsének. Azt hiszem Lando sem bánta, hogy nem kapják lencsevégre az ölelkező testvérével. Ez amolyan kimondatlan pasis dolog, amit valószínűleg a nők soha nem fognak megérteni.

Lando kikászálódott az autóból, levette a sisakját és a tűzálló maszkot. Először Carlossal pacsizott le, akinél bevált a késői kerékcserés taktika és végül 6.-ként, egy egészen előkelő pontszerző helyen érhetett célba. Carlos és Maya szokásukhoz híven szerelmes csókot váltottak, Lando pedig tovább vándorolt Andreashoz és a csapat többi tagjához, akik persze gratuláltak neki és elnézést kértek az elszúrt taktikáért. Nichole a másodperc töredéke alatt termett a fiú sarkában, átadva neki a palackját és egy mikrofont. A hazai versenyen a menetrend szoros volt, ezért senki sem okolhatta a fiút. A tekintetünk egy másodpercre találkozott, apró mosolyt csalt az arcára a látványom. Flo elengedte a kezem, hogy a bátyja nyakába ugorhasson. Mr. Norris is csatlakozott a gratulációkat fogadó fiához, immáron büszkén pillantva rá. Talán nem ezt az eredményt várták, mégis egy újonchoz képest igazán jó és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A csapat rosszul megválasztott stratégiájáról pedig ő nem tehet. Jobbnak láttam, ha nem zavarom őket, hiszen ez mégis csak egy családi pillanat volt. Az egymásra mosolygó Norrisokat Nichole zavarta meg. Landonak ideje volt helyt állnia a pályán kívül is. Nekünk ismét csak lopott pillantás jutott a sürgős interjú miatt.

-Menj haza vele ma. - bökött oldalba Flo. Annyira belefeledkeztem a bátyjának a bámulásába, hogy észre se vettem, hogy Flo mellettem állt. Értetlen arccal néztem rá, jelezve, hogy ismételje meg amit mondott. - Tudom, hogy megkért már, de te nemet mondtál. Sokat jelentene neki. És egyébként is miért álltál itt , mint egy darab fa?! - teljesen lesokkolt. Flo csupán 16 éves volt mégis több bátorság szorult belé, mint gondoltam. Nem félt kimondani amit gondolt, ő is úgy érezte, hogy ez alatt a három óra lettünk annyira jóban, hogy elmondhassa nekem nyíltan a véleményét. Ami ebben az esetben nem volt más, minthogy menjek haza a bátyjával.

-Flo én... - a lány azonban meg sem várta a válaszomat faképnél hagyott a gondolataimmal. Azt se tudtam hirtelen mit kéne tennem, gondolnom. Megráztam a fejem és a nővérem után siettem aki csatlakozott Flohoz és Lando apukájához. Így négyesben sétáltunk vissza a család többi tagjához.

A VIP szobából néztük végig a pódiumi ünneplés utáni interjúkat. Az első körben Lando, Lewis, Daniel, Antonio és George vettek részt. Közülük is a sztár Lewis volt, a brit nagydíj nyertese, töretlenül évek óta. Mindenki próbálta komolyan venni a kérdéseket, kivétel Danielt és partnert is talált a hülyeségre Lando személyében. A két fiú sírva nevettek a Daniel poénján, aminek középpontjában a szeméremdombi szőrzet állt, bár nem teljesen értettük miért és, hogy ebben mi a vicces. Oliver hasonlóan az öccséhez fetrengett a nevetéstől, a szülők szemüket forgatva nyugtázták, hogy a fiúk hiába híres versenyző, ha fejben még néha olyan akár egy szétszórt tini. De őt mindenki így szerette és legalább kevésbé volt feszült a hangulat az interjú szobában. Lando amint lefutotta a kötelező köröket csatlakozott hozzánk a VIP vendégeknek fenntartott parkolóban. Kikerekedett szemekkel érkezett meg közénk. Bizonyára nem számított arra, hogy mosollyal az arcomon beszélgetek a szüleivel, az arckifejezéséből ítélve viszont nagyon is örült annak amit lát, ugyanis megúszta a bemutatást.

-Köszi, hogy itt voltatok. Jó volt újra látni titeket, hiányoztatok. A nyári szünetben találkozunk. - ölelte át Lando a családtagjait egyesével. Flo még utoljára súgott valamit Lando fülébe amitől a fiú elpirult. A válla fölött rám pillantott, majd vissza fordult a húgához egy utolsó ölelésre. Miután Flo is beszállt a kocsiba a család integetve hazaindult. Carlos és Maya a távozásukat követően visszament az istállóba, hogy Carlos összeszedhesse a cuccait. Mióta a McLaren pilótája van egy lakása itt Angliában is, nem messze Wokingtól, a McLaren technológiai bázisától. Carlos szerint könnyebb együtt dolgozni a mérnökökkel akkor, ha nem kell folyamatosan repülőre szállnia. A szezon előtti teszteléseknél rengeteg egyeztetni valója volt a csapattal így igazán okos lépés volt házat vásárolni itt. -Szóval, izé... Flo szerint...- mielőtt a fiú bármi egyebet mondhatott volna gyors léptekkel befordultam elé egy puszit nyomva az arcára csak ennyit mondtam.

-Azt hiszem kipróbálnám azt a sokat emlegetett szimulátort. - egy kacsintás kíséretében elhúzódtam tőle. Tudta jól, hogy ez mit jelent, de mielőtt reagálhatott volna hátat fordítottam és tovább sétáltam. - Na mi van Lando, nem jössz? - miután már jócskán lemaradt mögöttem visszafordultam, hogy kicsit hecceljem. Még mindig ott állt, ahol jelezni próbáltam felé, hogy a mai teljesítmény után azt hiszem kiérdemelte, hogy meglátogassam a Lando rezidenciát.

A sajtósok szerencsére elvonultak, a mai napon éppen eleget kaptak akcióból és minden egyébből, a cikkek pedig nem írják meg magukat. Ez nekünk éppen kara jött, mivel nyugodt körülmények között tudtunk távozni Silverstoneból. Mielőtt beültem volna Lando szuper menőn kinéző élén narancssárga sportkocsijába elköszöntem Mayától és Carlostól. Persze biztosítottam a nővéremet afelől, hogy nem fogok hülyeséget csinálni, ez az este Landonál nem több, mint egy kis ajándék a mai fantasztikus versenye után. Nem terveztem ugyanis a maradék négy napot is a fiúnál tölteni, ott volt nekem a kifizetett hotelszobám, jól esett egy kis önállóság és én-idő. Szerencsére Franciaország óta nem hallottunk Matteotól, a hívásai is ritkultak így bátran egyedül mertek hagyni egy hotelben.
Lando lovagiasan kinyitotta nekem az ajtót, beültem, vagyis inkább be estem a kocsijába. Olyan mélyen volt az ülés szinte feküdtem benne. Egy sportkocsihoz képest viszont nagyon is kényelmes volt. Az ülések puha bőrből készültek, matt fekete színt kaptak, ami passzolt a narancs és fekete szín kombinációja alkotta műszerfalhoz. Találgatnom sem kellett, hogy tudjam a legújabb elektronika van beépítve a kocsiba.

-Mehetünk? - a fiú behuppant mellém, elfordította a kulcsot és a motor felbőgött. Aprót bólintva jeleztem neki, hogy készen állok látni Glastonburyt, neki pedig több se kellett. Kitolatott a parkolóból majd Carlos után gurulva kijelentkezett a pályabiztonságiaknál. Egy ideig Carlosék kocsiját követve haladtunk egészen szép tempóban az autópályán, egy ponton azonban az útjaink elváltak, ők Woking, mi Glastonbury felé lekanyarodtunk egy kisebb bekötőútra. Az úton végig csönd honolt közöttünk, egyikünk sem tudta, hogy mit is mondjon. Egyszerűen csak vártuk, hogy megérkezzünk, a folytatást pedig a sorsa bíztuk.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! :))

Ismét egy kicsit hosszabb résszel érkeztem, ezzel megköszönve a támogatásotokat és hogy már KÉTEZER olvasónál járunk. :O

Hatalmas szám, még bele se mertem gondolni.
Szuperek vagytok! Köszönöm!

Remélem tetszeni fog nektek a rész. <3 Legyen csodaszép estétek!