Biztosan furcsállták, hogy miért telefonálok este 9-kor nekik innen Franciaországból, de nem érdekelt. A hangomból minden bizonnyal kihallatszott, hogy baj van és nem, nem az volt a gond, hogy összevesztünk Mattivel, hiszen az számtalanszor megtörtént már. Az erőszakossága rémített meg annyira, hogy azt érezzem el akarok menekülni tőle a lehető legtávolabb. Megcsalt... ez volt a másik dolog ami zavart, hiszen ő mondogatta mindig annyit, hogy erre nem lenne soha képes és most tessék, megtette. Egy szavam se kellene, hogy legyen, hiszen én ugyan ezt tettem Landoval. Vagyis nem! Köztünk csak pár csók történt, soha nem feküdtem le vele, pláne nem minden nap, de ez Matti, neki mindig mindennel túl kell lőnie a célon. Hívtam magamnak egy taxit, ami tíz percen belül meg is érkezik szerencsére. A lehető leggyorsabban el kell húznom innen! Összedobáltam az összes ruhámat ami itt volt a szobában a bőröndömbe, kinyitottam az ajtót és ott állt velem szembe, dühtől eltorzult vörös fejjel.

-Te innen nem mész sehová! - jelentette ki határozottan majd kitépte a kezemből a bőröndöm.

-Már pedig megyek és nem állíthatsz meg! - a makacskodásnak talán nem most volt itt az ideje, de egyszerűen nem bírtam tovább vele egy légtérben. Nem is tudtam, hogy undorodjak, féljek vagy haragudjak rá, talán egyszerre mindhármat éreztem. A bőröndöm után nyúltam ő azonban elhúzta előlem. - Add vissza Matti! - keze erősen csattant az arcomon, egy erős égető érzést hagyva maga után. A rémület amit a viselkedésétől éreztem most csak még nagyobb lett. Álmaimban nem gondoltam volna, hogy a fiú, akit valaha szerettem egyszer kezet fog emelni rám.

-Kibaszottul itt maradsz! - nem tetszett a stílus ahogy beszélt velem, szerintem nem ezt érdemlem ennyi együtt töltött idő után. A pofon után azonban nem állt meg a tombolása. Szabad keze a pillanat töredéke alatt a torkom köré fonódott, a hátamban egy erősebb fájdalmat éreztem ahogy a falnak ütköztem. - Nem fogsz hozzá rohanni minden kis problémával. - szívesen megmondtam volna neki, hogy ez nem egy kis probléma ami köztünk van. Egy szó se jött ki a torkomon, a keze szorítása nyomán levegőt is alig kaptam. Az eddig magam mellett lógó kezeimet most az övére helyeztem és amilyen erősen csak tudtam eltoltam magamtól.

Nem gondolkodtam, a lábam magától lendült, egyenesen a sípcsontjában landolt, a velem szemben álló fiú felszisszent és a fájó területre kapta a kezét ezzel elengedve a nyakam, a másik kezéből pedig kiesett a bőröndöm. Megragadtam a cuccaimat, a kabátomat a fogasról és a cipőmet az ajtóból, felvenni egyiket se volt időm, úgy ahogy voltam zokniban kirohantam az utcára. A taxi amit korábban hívtam éppen most fordult be a sarkon. Gyorsan magamra kaptam a cipőmet míg a taxi megállt előttem én pedig villám sebességgel ugrottam be és diktáltam le a sofőrnek a korábban átküldött címet, szerencsére értett angolul. Matti ekkor kirontott az ajtón, de egy autóval még ő se vehette fel a versenyt. Kerékcsikorgások közepette hagytuk magunk mögött az ideges fiút, hogy mit kiabál utánam nem hallottam tisztán, a visszapillantóból csak azt láttam ahogy mutogat. Nagy megkönnyebbülés volt látni a távolodó alakját, egy halk sóhaj hagyta el a számat. Megköszöntem a sofőrnek a gyorsaságát, elővettem a zsebemből a telefont és írtam Landonak, hogy már úton vagyok és, hogy nyugtassa meg a nővérem, mert már biztosan pattanásig feszült minden idegszála. A babának viszont nagyon nem hiányzik egy ekkora adag aggódási sokk.

Az út alig 30 perces, hálát adtam az égnek, hogy alig voltak az utakon. Hotel & Spa Du Castellet, ide tartottam éppen. A telefonom képernyője egyszer csak felvillant, Lando válaszolt a korábban elküldött üzenetemre. A válasz szerint már landoltak is, fognak egy taxit és nagyjából egy óra múlva a hotelnél vannak. Mayát is sikerült megnyugtatnia Carlosnak, ennek a hírnek örültem a legjobban. Kár, hogy erőmből nem futotta már egy mosolyra. A hotelhez érve döbbentem rá, hogy egy az épület komplexum egy komplett versenypálya szomszédságában van, tehát nem véletlenül esett erre az egyébként szemet kápráztató hotelre a választás. Hova tetted az eszed Lorena?! Versenyhétvége van, persze, hogy ide hív. - a Lando által megadott adatokkal jelentkeztem be. A recepciós a kötelező adatokon kívül semmit nem kérdezett, aminek jelen pillanatban nagyon is hálás voltam. Örültem, hogy nem kellett a szükségesnél többet beszélnem, nem is nagyon tudtam volna. A torkom borzasztóan fájt, a hangom olyan rekedt volt akár egy mandulagyulladással küszködő beteg embernek. A gyors bejelentkezést követően rögtön a szoba felé vettem az irányt.

A szoba nagyobb volt, mint az a lakás amibe eddig Mattivel éltem, nem is szoba ez, hanem lakosztály. Hatalmas volt...az előszoba halvány kék falakból, egy fogasból és egy falra rakott tükörből állt, kicsi volt és szűk, de előszobának éppen elég. A nappaliba érve tátottam csak el igazán a számat. A megszokott látvány helyett egy hatalmas kanapé fogadott, attól nem messze egy hatalmas sík képernyős Tv és egy dohányzóasztal kapott helyett. A nappali egyik sarkából nyílt a fürdőszoba, a zuhanyzóban és a kádban is akár egy egész család is kényelmesen elfért volna. A törülközőszárítóra akasztott köntösök a valaha volt legpuhább anyagból volta. Bele is fúrtam a fejem egy pár másodpercre, magnólia és vanília illatok keverékét árasztottak magukból. A fürdővel szemben foglalt helyet egy kétszárnyas ajtóval elválasztható hálószoba. Középen egy gyönyörű szép baldachinos ágy, mondjuk, ha azt nézem, hogy eredetileg ez csak Lando szobája lett volna, akkor nem túl férfias ez a baldachin. Az ágy mindkét oldalán fehér oldalán apró fehér éjjeliszekrények kaptak helyet. A szoba egyik oldalát egy beépített gardrób foglalta el. Tipikusan az a fajta szekrény amire minden lány vágyik, az összes cipőm kényelmesen elférne benne, mindez tökéletesen harmonizált a sötétkék falakkal, egyszerűen lélegzetelállító volt az egész lakosztály.

A franciák aztán tudják mi az a luxus. Miután körbevezettem magamat úgy döntöttem, hogy elmegyek és kipróbálom a futópálya nagyságú zuhanyzót. A bőröndömet az ágy mellé raktam, nem volt kedvem most kipakolni belőle, bőven ráér később is. Egy nyugtató zuhanyra azonban mindennél jobban vágytam. Ahogy levettem a ruháimat és a zuhanyzóval szembeni tükörbe néztem vettem észre, hogy a nyakamon elég csúnyán belilult Matti kezének a nyoma, az arcom is kissé feldagadt és piros, díszítésként egy méretes tenyérnyommal bővítve a pirosságot, a szemeim állapotáról nem is beszélve. Elég volt csak magamra néznem és rájöttem, hogy miért nem kérdezgetett a recepciós hölgy. Ahogy a foltokat nézegettem magamon újra a sírás határára kerültem. Újra és újra lejátszódott a fejemben az a jelenet, ahogy Mattivel elváltunk. Sosem láttam még ennyire fejét vesztettnek, nem volt jellemző rá az erőszakosság és pontosan ez volt az ami ennyire ijesztővé tette őt. A forró víz kellemes érzést hagyva maga után folyt le a hátamon, úgy éreztem tetőtől talpig koszos vagyok és minden területet ahová Matteo hozzáért le akartam kaparni magamról. A nyakamhoz érve felszisszentem, a felismerés, miszerint nem kéne félvállról vennem ezeket a sérüléseket megrémített. A zuhanyzóból kilépve gyorsan megtörülköztem és belebújtam a kisebbik méretű köntösbe, az anyag szinte simogatta a bőrömet, mintha sok kicsi kiscica ölelné körbe a testem. Visszasétáltam a hálószobába ahol lefeküdtem az ágy azon oldalára ami az erkéllyel szemben van, a kert amire ráláttam még az ágyból fekve is gyönyörűen volt kivilágítva, a párnára hajtva a fejem éreztem, hogy a szemeim egyre nehezebbek, nem csak egy sima fáradtság telepedett rám, a tény, hogy már biztonságban vagyok többet jelentett mindennél, nyugodtan csukhattam le a szemeimet, hogy a tücskök halk ciripelése ringasson álomba.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Majdnem éjfél volt mire odaértünk a szállodáshoz, Maya a sok aggódástól teljesen kifáradt, nagyon szerette volna látni még ma Lorát, erős érvek kellettek mire sikerült őt meggyőzni arról, hogy már biztosan alszik és, hogy másnap jut majd idő beszélgetni. Miután Maya is elfogadta a tényt, hogy így éjfél táján valószínű már Lora is alszik nehezen, de megnyugodott. Ők bejelentkeztek én pedig elkértem a másik kártyát a szobához amibe Lorát is küldtem. A recepciós hölgy tekintete aggódást tükrözött mikor rákérdeztem, hogy Lorena megérkezett-e már. Megköszöntem a segítséget, sietve köszöntem el Carloséktól is elindultam a szoba fele, mielőtt azonban beszállhattam volna a liftbe Maya utánam szólt.

-Nagyon vigyázz rá, kérlek. - hátra néztem és aprót bólintva jeleztem, hogy vettem. Nem is volt kérdés, hogy vigyáznom kell rá, amíg a többi csapat is befut ide Franciaországba addig van majdnem öt teljes napunk és az edzéseket leszámítva teljesen szabad vagyok.

A lehető legóvatosabban nyitottam ki a szoba ajtaját, nem voltam benne biztos, hogy Lora alszik, csupán remélni tudtam, hogy egy ilyen szörnyű nap után nem marad ébren. A bőröndömet leraktam az előszobában, levettem a cipőm és az övé mellé raktam. Először körbe néztem a szobában, sötét volt mindenhol, villanyt nem akartam kapcsolni így a telefonom világítását használva vezettem el magam a hálószobáig, a Hold elég erőteljesen sütött be az ablakon át, ami előtt nem volt elhúzva a sötétítőfüggöny, a holdfény miatt azonban nem volt többé szükség a telefonomra. Tökéletesen láttam, hogy az amúgy is aprócska lány magát még kisebbre összehúzva alszik az ágy egyik felén egy szál köntösben. A Hold megvilágította az alvó arcát, olyan nyugodt volt, a látvány, hogy végre láthatom és, hogy így láthatom mosolygásra késztetett. Végigsimítottam a sírástól kiszárított arcán, közben arra gondoltam, hogy mégis mi volt Matti indoka amiért bántotta?! Én soha nem lennék képes bántani egy nőt sem, főleg nem azt amelyiket szeretem. A betegség még mindig bennem bujkált, eddig az adrenalin elnyomta a korábbi gyengeséget, de amint láttam itt a szobámba és felfogtam, hogy végre újra velem van, a testem is megnyugodott és a láz ismét átvette felettem az uralmat. Bár sokkal jobban viseltem, mint délelőtt, egy meleg-vizes zuhanyzás sosem árthat. Amilyen halkan csak tudtam kiosontam a bőröndömhöz elővettem egy alsónadrágot és egy pólót, majd a fürdő felé vettem az irány. Mielőtt elérhettem volna a célom belerúgtam valami nagyon keménybe. - Picsába! - szitkozódtam halkan a lábujjam fogva. A kis incidens után úgy döntöttem, hogy a kezeim előrébb fognak járni, mint a lábaim, hogy elkerüljem a további lábujj töréseket. Eltapogatóztam magam a fürdőig, ahol már végre villanyt is mertem kapcsolni. A ruháimat a padlóra dobáltam, óvatosan megengedtem a vizet és beálltam alá. Kellemes melegség járt át, ahogy körbevett a vízsugár. Nem szerettem volna sokáig elhúzni a fürdést, nekem is szükségem volt pihenésre. Gyorsan megmosakodtam majd elzártam a vizet, a csípőm köré tekertem egy törülközőt míg felvettem a másik köntöst. - Mintha sok kiscica aludna rajtam. - mosolyogtam magamban. A köntös hihetetlen puha volt, már értem miért abban aludt el Lora. Egy gyors öltözés fogmosás után készen álltam arra, hogy végre bebújjak az ágyba.

- Jesszusom! - ugrottam egy nagyot, majdnem el is estem. Az eddig alvónak hitt Lora most itt állt előttem, a vállával az ajtófélfának támaszkodva, a köntösét teljesen összefogta maga előtt.- Mióta állsz itt? És mit láttál?

-Pár perce, végig néztem ahogy fogat mosol, nem láttam a pucér feneked eskü. - mosolygott. Az arca piros volt, egyes helyeken fel is volt kissé dagadva, a szeme piros volt, gondolom a sírástól, hangja rekedt volt, mintha megfázott volna. Kívülről ugyan nem látszott, de belül ismét forrongtam a dühtől. A legfurcsább azonban a csuklóján elterülő hatalmas kék folt és miért fogja össze maga előtt a köntöst?! Takargat valamit... Mindezt leszámítva csodáltam, hogy még ilyen helyzetben is képes mosolyogni és poénkodni.

-Lorena, mit takargatsz? - nem bírtam ki muszáj voltam rákérdezni. A keze amelyik az anyagot szorította remegni kezdett, a szemében megjelent egy könnycsepp,a korábbi mosolygásnak nyoma sincs. Szemmel láthatóan tart attól, hogy elmondja. - Semmi baj, semmi baj. Már itt vagyok! - egy másodpercet sem habozva elé léptem és magamhoz öleltem a törékeny testét. Keze ami az anyagot fogta még mindig nem engedett, ezzel kis éket verve az ölelésünkbe. Én azonban voltam olyan makacs, hogy ne engedjem el. Tovább öleltem míg fel nem oldódott, a keze szorítása fokozatosan lazult míg el nem engedte a szorítástól összegyűrődött anyagot. A látvány ami akkor ért szinte több volt, mint sokkoló. A nyakán is egy hatalmas folt volt, hasonlóan a csuklójához. - Mit tett veled? - kezem óvatosan az arcára vezettem, nagyon vigyázva, hogy ne okozzak neki még kis fájdalmat se. Tudtam, hogy a kérdés inkább költői, mint komoly. Nem fog tudni róla most beszélni és nem is vártam el tőle. Az az undor amit Matteo iránt éreztem nagyobb volt még a halas ételek iránt érzett undoromnál is, pedig annál elég nehéz valaminek undorítóbbnak lennie.

Feladtam azt, hogy beszéljen a történtekről, majd ha készen áll rá én itt leszek, hogy meghallgassam. Az állapota azonban nagyon is aggasztott, elhatároztam hogy holnap az első dolgom az lesz, hogy orvoshoz viszem. Miközben ezen gondolkodtam a kezünket összekulcsolva visszasétáltam a hálószobába.

-Oké, ez most valószínűleg a leghülyébb kérdés, de van rajtad ruha? - amint kimondtam a szavakat már meg is bántam. Ebben a helyzetben arra gondolni, hogy vajon pucér-e nem csak, hogy nem volt aktuális de mér taplóságnak is gondoltam. Lora viszont vette a lapot, széttárta a köntösét. A szívem kihagyott jó pár ütemet mire realizáltam, hogy egy trikó és egy rövidnadrág van rajta. A combján megjelenő libabőr láttán nagyot nyeltem, még szerencse, hogy pilóta vagyok és nem más. A reakcióidőm ezúttal se hagyott cserbe. Az általa széttért köntös összefogtam előtte. Az ágytakarót amin korábban Lora aludt gyorsan a földre dobtam. Megszabadulva a saját köntösömtől, felemeltem az egyik takarót és bemásztam az ágyba. A takarót még mindig felemelve tartva jeleztem neki, hogy csatlakozhatna már, Lora pedig egy apró mosoly után, a köntöst magán tartva bemászott mellém.

A fejét a mellkasomra hajtva egyenletes szuszogásba kezdett, a vállánál átölelve őt feküdtem a hátamon. A lázam még jelen volt, de nem volt olyan elviselhetetlen, mint korábban. A közelsége és, hogy végre a karomban tarthatom olyan erőt adott ami akár ezerszer magasabb lázzal is felvette volna a harcot.

-Lando... - nézett fel rám Lora. Sötétség vett körbe minket az arcát így nem láthattam és a hangja is rekedt volt, de éreztem, ahogy aggódik. Bizonyára észrevette ő is a lázam.

-Ne is törődj vele. Jól vagyok, inkább aludjunk. - öleltem magamhoz ismét. A fejét visszahajtva a mellkasomra, a hasam felett átvezette a kezét, hogy ő is át tudjon ölelni engem. Egymás teljesen biztonságban tudva, végre egymást átölelve nyomott el minket az álom. Itt, a valóságban és nem egy álomvilágban.