Lando egy kisebb útra kanyarodott le rögtön azután, hogy elhagytuk a Glastonburyt jelző táblát. Egy szűk magánúton haladtunk tovább, az út mindkét oldalán egy-egy nagyobb lakópark terült el, hatalmas emeletes házakkal és méretes kertekkel. Éppen az ellentéte annak, mint amit az emberek általában látnak Angliából. Mi azonban nem hajtottunk be egyik lakóparkba sem, tovább haladtunk egyenesen egészen az út végéig, egy egyedül ácsorgó hatalmas fehér falú ház felé. Lando megállt a kapu előtt, előhalászott a zsebéből egy távirányítót, hogy kinyithassa a kaput.

- Üdv nálam. - nézett rám ideges mosollyal miután leállította a motort. Nem tis tudom melyikünk volt idegesebb, én, aki nem tudom mire számítsak egy agglegény lakástól vagy ő aki először hoz haza lányt? Kiszálltunk a kocsiból ő pedig lezárta azt. Felsietett a lépcsőn, elővette a másik zsebéből a lakáskulcsot egy fürge mozdulattal kinyitotta a bejárati ajtót majd arrébb állt, hogy elsőnek léphessek be.

-Köszönöm. - mosolyogtam rá, abban bízva, hogy így majd mindkettőnk idegessége elmúlik, erre azonban még várnom kellett. Nem tudtam mire számítsak az ajtó túloldalán. A hotelszobából kiindulva Lando nem volt nagy híve a rendben. A folyton rohanó életmód miatt pedig ez teljesen rendben is volt. Senki nem várta el tőle, hogy két interjú között még a szobát is makulátlan rendbe tartsa.

A küszöböt átlépve az előszobában találtam magam. Lando becsukta mögöttünk az ajtót a mellettem lévő falon egy egyszerű szürke fogas lógott, rajta pár McLarenes pulcsi és kabát, a fogas alatt egy kis szekrény gondolom a cipőknek. A másik oldalt egy másik kis fogas amin kulcsok hada sorakozott. Lando a lakáskulcsát és a kocsikulcsot is oda akasztotta miután levette a cipőjét. Követtem a példáját, a kis fekete Vansem az ő látványosan nagyobb fehér Converse mellé helyeztem.

-Gyorsan körbevezetlek, aztán mit szólnál ha ennénk valamit? Éhen halok és gondolom te is. Estére megígértem a srácoknak egy streamet, ha nem bánod. - gyorsan felvázolta a nap hátralévő programjait, amiből leginkább az evés vártam. Lando ismert már, mint a tenyerét. Tudta, hogy ha evésről van szó én bármikor partner vagyok.

A fiú gyorsan végigmutogatta a helyiségeket nekem, hogy ne érezzem olyan elveszettnek magamat. Az előszobából egyesen út vezetett a következő helyiségbe, ami a nappali volt. A szoba közepén egy hatalmas szürke kanapé kapott helyett, mellette egy kisebb fotel. A kanapéval szemben egy hatalmas lapos képernyős Tv, és egy Xbox. A két ajtós erkélynek hála elég fény juthatott be a szobába, főleg most. A naplemente különféle narancsos árnyalatai töltötték meg a szobát. A kanapé mögött egy aprócska könyvespolc állt, nem volt rajta sok könyv és azok közül is a legtöbb valami autó vagy motorsporttal volt kapcsolatos. A Tv-vel szembeni falon további polcok sokasága kapott helyett, mindegyiken egy-egy kupa, oklevél vagy sisak volt elhelyezve. A Tv felett pár családi fotót szúrtam ki, bár alaposan szemügyre nem tudtam venni, mert már tovább is haladtunk a következő állomásig. Nem kellett sok ész ahhoz, hogy kitaláljam Lando a konyhában tölti a legkevesebb időt. A helyiség szürke volt, fehér beépített szekrényekkel, hatalmas márvány konyhaszigettel és pár bárszékkel. A konyhából egy kisebb szobácska nyílt, ez volt a mosókonyha és mindenféle takarító eszköz tárolója. Az emelet következett ahol négy szoba kapott helyet. A lépcső mellett rögtön a vendégszoba, ez volt az első helyiség amiben végre nem a fehér és szürke színek domináltak. A szobában csupán egy ágy, tv és egy szekrény volt. A falak sötétkékek voltak, míg a bútorok feketék, elég sötét így első ránézésre, de a hatalmas ablak az ággyal szemben biztosított afelől, hogy a nap folyamán biztosan van olyan időintervallum amikor a szoba kevésbé sötét. A vendégszobával szemben kapott helyett a fürdőszoba, tágas helyiség volt ez is, akár csak a többi, krém színű csempe burkolta az egyik falat. A zuhanyzó egy egyel sötétebb csempével volt végig rakva és egy sötétített üvegajtó választotta el a zuhanyt a szoba többi részétől. Rögtön mellette egy törülköző szárító. A vele szemben lévő falnál pedig egy hatalmas falra szerelt tükör, alatta egy ovális, eléggé minimalista vonalat képviselő csappal és egy a csempéhez illő szekrénnyel. A fürdőszobával átlósan volt Lando hálószobája, lágy sárga színű falak, puha fehér szőnyeg és hatalmas ablakok, elegáns sötétítő függönnyel keretezve. Egy ágy, egy éjjeli szekrény és egy hatalmas tükrös ruhásszekrény voltak még a szobában. Semmi elektronika, amit furcsálltam is, azt hittem a hálójában van a szeretett szimulátor. A legfurcsább azonban az volt, hogy mindenhol rend volt, sehol egy eldobált alsónadrág vagy vizes palack, mint ahogy arra számítottam egy húsz éves srác agglegény lakásától.

-Most jön a kedvencem. A játszószoba. - keze a derekamra simult mielőtt kinyitotta volna az ajtót. Ha akarta sem tudta volna leplezni az izgatottságát, úgy be volt zsongva, mint egy öt éves kis srác aki élete első gokartját kapta meg karácsonyra.

-Kínzó eszközök meg ilyesmik? - utaltam ezzel a szürke ötven árnyalatára. Egy kacsintás után egy perverz mosoly terült el az arcán ezzel jelezve, hogy vette a poént. Ugyan ostorok, latex ruhák és plafonról függő ágy nem volt, viszont egy bármelyik kocka által irigyelt szupermodern kütyü-barlangba kaphattam bepillantást. Biztos voltam benne, hogy egy átlagos gamer a lelkét is eladta volna ezekért a cuccokért amiknek én még csak a felét sem tudtam beazonosítani. Az ablakban pár sisak díszelgett, amit a streamekből már mindenki ismerhet. A kis sisak gyűjtemény mellett rögtön egy három monitoros össze-vissza világító gép, az egyik monitor tetején egy kis kamera. Gondolom ezzel veszi fel ahogy játszik. A szoba túlsó végében pedig két különböző szimulátor, ezekhez is három-három monitor tartozott. Ha nyakam töröm sem fogom megérteni minek három monitor, hiszen egyszerre csak egyet lát az ember, vagy nem?
Felettük a nevének monogramjával megegyező lámpa és egy egy rajz az autójáról, gondolom egy rajongótól. Annak ellenére, hogy a szobában folyamatosan mentek a gépek nem volt meleg, köszönhetően a légkondinak.

- Lando, miért van két ugyanolyan szimulátorod? - mutattam a két egymás mellett helyet kapó gépre. Muszáj voltam megkérdezni, egyszerűen bárhogy törtem magam nem láttam különbséget. Lando a kérdésem hatására mintha lefagyott volna, úgy nézett rám, mint aki szellemet látott. Valami rosszat mondtam volna?

- Ez nem két ugyan olyan szimulátor. Ezek a legmenőbb szimulátorok a világon, szuper precíz kormánnyal, igazi pedálokkal és egy nagyon érzékeny váltóval. Az egyik speciálisan F1-re a másik bármilyen autós játékra használható. Egyébként Shelby, Sally és Frankie. - mutatott rá sorban a játékszereire majd tovább sorolta a gépek különböző paramétereit és egyéb specialitásait.

-Szóval elnevezted a gépeidet? - az össz információ amit képes voltam megjegyezni az a három név volt. Egy apró kuncogás hagyta el a számat mielőtt a fiú vállára hajtottam volna a fejem.

-Shelby a kedvencem. - motyogta bele a hajamba egy apró puszi után. Aranyos, hogy ennyire rajong a gépeiért. Összességében azt hiszem kellemeset csalódtam, azt vártam volna, hogy minden olyan lesz, mint a hotelszobákban ahol, de nem. Lando Norrisnak van rendszerető oldala is, micsoda meglepetés. Azt hiszem ezt fel fogom használni ellene később. A játszószoba ajtaja bezártul. Tudtam, hogy Lando nagyon kevés embert enged be a magánéletébe, pontosan azért, hogy ez a hely megmaradjon számára a nyugalom szigetének. Itt nincsenek kamerák vagy paparazzók pontosan azért, mert szinte senki nem tudta hol lakik, milyen a háza, van-e háziállata.

- Mit szólsz mexikóihoz? - a hűtőt kinyitva Lando a benne található alapanyagokból válogatott miközben egy hatalmas ásításra nyitotta a száját. A vállára tettem a kezem és picit arrébb löktem a csípőmmel, hogy én vehessem ki az alapanyagokat a hűtőből.

-Mit szólnál, ha én főznék, te pedig nem váratnád tovább se a fiúkat, se a rajongóidat. - mutattam az álmos fiúra a kezemben egy répával. Látszott rajta, hogy kimerült, ami nem is csoda a mai nap után. Lando volt olyan makacs, hogy minden áron megcsinálja azt a streamet még akkor is, ha majd' elalszik. Segíteni szerettem volna neki, hogy legalább amíg a vacsora készül a barátaival tudjon lenni, még ha csak virtuálisan is. És különben is, Matti mellett minden nap főztem , pár hét alatt nem jöhettem ki annyira a gyakorlatból, hogy egy burritot ne tudjak összerakni.

-Tényleg megtennéd? - az arcára kiülő meglepettség hatására felnevettem majd hevesen bólogatni kezdtem. Szája mosolyra húzódott a kezei a derekam köré fonódtak mielőtt észbe kaptam volna már a levegőben voltam.

-Köszönöm! - ez az egy szó nekem elég is volt ahhoz, hogy tudjam mennyire hálás ezért a kis semmiségét. Amint a lábam érintette a talajt kaptam egy puszit a homlokomra és mellé gyorstalpalót, hogy mit hol találok mielőtt bevette volna magát a kis várába. Fentről dübörögni kezdett a zene így én is úgy döntöttem, hogy kapcsolok magamnak egy kis muzsikát. Korábban kiszúrtam egy hangszórót a konyhapulton, szerencsére ezt még probléma nélkül tudtam kezelni. Gyorsan rácsatlakoztattam a telefonom és elindítottam egy 80-90-es évek legjobbjai válogatást Spotifyról. Szerettem a régi zenékre főzni mindig hangulatba hozott a főzéshez. Váltóruha híján kénytelen voltam Landotól elfogadni egy pólót amiben főzhetek. A konyhában viszont elég hűvös volt, így az előszobából kölcsönvettem egy pulcsit is. Térdig McLaren-be bújva álltam neki a zöldségek szeletelésének.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-Landooo! - kiabálta a nevem Max. - Végre itt vagy. Már ezer éve várunk rád. - holland barátom türelmetlenül várta, hogy végre leüljek a gép elő. Ő könnyen volt, nem kellett hazavezetnie, bezárkózott a szobájába és ennyi. Ha nem lenne nekem itt Lorena most robotolhatnék a konyhában, hogy valami kaját varázsoljak magamnak. Elmondhatatlanul hálás voltam neki ezért, kicsit még bűntudatom is volt, hogy egyedül hagyom a konyhában.

-Oké Chat, készen álltok egy kis nyerő szériára? - tettem fel kérdést a chat szobában szüntelenül üzengető ötezer embernek. Maxal gyorsan beállítottuk a játékot és kezdetét vehette a nagy Call of Duty párbaj. Maxal voltunk ketten Charles és Pierre ellen. - Max, mögötted! - kiáltottam el magam, de már késő volt, Pierre kegyetlenül lecsapott a társamra így egyedül maradtam a kettő ellen. Esélyem sem volt ellenük, túl jó stratégiájuk volt, bárhova bújtam találatokat kaptam. Az első két játszmát elveszítettük, a stratégiánk nem bizonyult jónak, kicsit változtatva azon megbeszéltük, hogy közösen vadásszuk le őket nem pedig egyesével. Ez úgy tűnik bevált, mert sorra nyertük a partykat. Közben pár rajongói kérdésre is sikerült válaszolnom. Nem szerettem őket elhanyagolni, hiszen tőlük kapom a legnagyobb támogatást. Egy egyszerű stream ahol csak én és a csapattársam beszélgetünk nem olyan izgalmas a számukra, ezért igyekeztem mindig valami újat belevinni az adásokba, egy két kérdezz-feleleket, vagy kajálós beszélgetéseket, amihez éppen kedvem volt.

-Nem, nem igaz! Lando öregem, te tuti csalsz. - akadt ki a vonal másik felén Charles, pedig erről szó sem volt, egyszerűen csak verhetetlen vagyok ebben a játékban. Kellett neki egy ócska fa mögé elbújnia... Maxal uraltuk a játékot, hála a zseniális ötleteimnek. Másfél óra múlva íncsiklandozó illatok töltötték be az egész házat, a gyomrom egyre sűrűbben és nagyobbakat kordult.

-Oké srácok, éhen halok, szóval most vége lesz a streamnek, nem tudom később visszajövök-e, majd meglátjuk. GG és béke meg minden. - ez volt a szokásos elköszönésem tőlük, még egy poént is csináltak belőle, de nem bántam. Ha ők jól szórakoznak akkor én is. Kiléptem a játékból, lekapcsoltam az élőt majd levettem a fejemről a fejhallgatót. A konyhából kiszűrődő zene felé vettem az irányt. Lora a tűzhely előtt állva, csak egy pulcsit és a kölcsönadott pólómat viselve jókedvűen táncolt és énekelt miközben pár tortilla lapot pirított egy serpenyőben. Másik kezével egy másik serpenyőt rázott meg óvatosan a láng felett. Hm, abban volt a csirke. Mennyei illat lengte be az egész helyiséget. Megálltam az ajtóban, nem akartam megzavarni a kis előadását. Kifejezetten élveztem a lány ütemesen ringatózó csípőjének a látványát. Vettem egy nagy levegőt és elkaptam a tekintetem, mielőtt még olyat tennék aminek nem most lenne itt az ideje.
Ekkor csapott belém a felismerés, én ismerem ezt a számot, i wanna dance with somebody. With somebody who loves me.

- Ezen könnyen segíthetünk. - gondoltam magamban. Mielőtt azonban meglephettem volna a lányt a csapnivaló tánctudásommal észrevette, hogy az ajtóban állok. Angyali mosollyal az arcán fogadott majd visszafordult, hogy kivegye a kész tortilla lapot. Ennyit a meglepetésről...
Leültem az egyik bárszékre mögötte onnan néztem tovább a folyamatokat. Lora elém tett egy tál friss meleg burritot, tele ízletes szaftos hússal és friss zöldségekkel, még valamiféle szószt is gyártott, hogy ne legyen annyira száraz. Lora lekapcsolta a tűzhelyet és leült a mellettem lévő székre. A legfinomabb burrito volt amit valaha ettem, nem tudom, hogy csinálta, isteni volt. Ha eddig még nem lett volna teljesen biztos számomra, hát most már visszavonhatatlanul biztos voltam benne, hogy nekem kell ez a lány! Tud főzni, rendet rak helyettem, türelmes és piszok szexi, kéne ennél több valakinek?

A főzésért cserébe felajánlottam, hogy elmosogatok, miközben a nyolcvanas éves slágerei tovább szóltak a kis konyhai hangszórómból. A vacsora és a hangulat ami közöttünk uralkodott elűzte minden korábbi fáradtságom. Mosogatás nézve néha Lorára pillantottam aki a konyhasziget tetején ücsörögve, a lábát ütemre rázva énekli Bonnie Tyler slágerét.

-I need a hero ... - Ez volt az a látvány amit mindig látni akartam mikor haza jövök, általában olyan üres és komor a lakás, de Lora megtöltötte élettel és jókedvvel. - He's gotta be stong and he's gotta be fast ... - talán nem volt olyan tökéletes hangja, mint Bonnie Tylernek, de nem is volt olyan szörnyű. El tudtam volna viselni a nap minden percében, csak mellettem legyen.

- Azt hiszem rám mindkettő illik. - a mosogatás végeztével megtöröltem a kezem és odaléptem a lány elé.

-Szerintem is. - érett egyet velem mosolyogva. A szívem nagyot dobbant ahogy a meztelen combjára néztem. A tekintetem végig futott a lány lábától fel a szeméig, gondosan elidőzve a domborodó részeken. Lora szemében pontosan azt láttam amit hinni akartam, hogy látok, vágyat. Barna szeme most még sötétebb árnyalatban úszott, ahogy rám nézett beharapta az alsó ajkát. Ez volt az a pont, ahol mér tényleg nem tudtam magam tovább türtőztetni, egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki. Közelebb húzódtam hozzá, lehunytam a szemem és lágyan hozzáérintettem az ajkam az övéhez. Ahogy a szánk összeért egy apró kis bizsergés futott végig a testemen. Ügyelve, hogy a finom csókot semmiképp se szakítsam meg leemeltem a pultról és az ölembe kaptam. Lora a lábait a csípőm köré fonta, a kezeivel pedig a nyakamba kapaszkodott, úgy lógott rajtam akár egy kis pókmajom. A lány alsó ajkába haraptam ezzel jelezve, hogy többre vágyom. Kicsit tartottam tőle, hogy talán ő mégsem érez akkora vágyat magában, mint én.
Minden kétségem elszállt mikor megéreztem a lány meleg nyelvét a számban. A csókunk egyre szenvedélyesebb lett, teljesen megfeledkeztünk a külvilágról, a zenéről, mindenről. Lora ujjai a hajammal játszottam míg másik kezével a hátamat karmolgatta finoman. Nem okozott vele fájdalmat, fizikailag legalább is nem. Belül viszont kínzóan fájt, hogy nem kaphatom meg amire annyira sóvárgok. A lány keze a hátamról a pólóm szélére vándorolt, becsúsztatta a hideg kezét a pólóm alá. A libabőr ellepte az egész testemet. Egy fürge mozdulattal kikapcsoltam a hangszórót, elhúzódtam Lorától. A szimulátor várhat, őt mindennél jobban kívántam.
A tekintetünk találkozott és szavak nélkül is tudtuk, hogy most mi fog következni, a vágy egymás iránt nagyobb volt, mint a józan ítélőképességünk. Az emelet felé vettem az irányt, Lora a csókjaival megtalálta a nyakam leggyengébb pontját. Egy kisebb morgás hagyta el a számat a nedves csókok hatására. Berúgtam a szobám ajtaját, óvatosan az ágy közepére fektettem a lányt, lassan fölé másztam és a számat az övére tapasztottam. Az egyik kezemmel a feje mellett támasztottam meg magam, a másik az oldalát simogatta, a pulcsi amit viselt kissé összegyűrődött a korábbi hevességünkben. Lassan felültem, magammal húztam őt is, hogy levehessem róla a zavaró anyagot. Végignéztem a testén, amit eddig csak ruhában burkolva láthattam. Fehér csipkés melltartót viselt egy hozzá illő bugyival. Olyan nagyot nyeltem, hogy egész Glastonburyben hallani lehetett. A szívem majdnem kiugrott a helyéről. Nem tudtam leplezni az idegességemet. Számtalanszor elképzeltem már ezt, mégis most, hogy biztosan tudom, hogy megtörténik elfogott az idegesség. Azt hittem készen állok rá...

-Biztos vagy benne? - remegő kézzel simítottam végig a lány arcán. Lehunyta a szemét, hogy ki tudja élvezni a tenyerem meleg érintését az arcán. Kettőnk közül én voltam megfeszülve az idegtől és én voltam az aki kételkedett abban, hogy biztosan ezt akarjuk. Lorena lassan kinyitotta a szemét, pillái megremegtek akár egy őzikének. Az ajkába harapva feltérdelt előttem, a keze a pólóm szélét markolta, mire kettőt pislogtam a pólóm halk puffanással landolt a földön.

-Bízom benned. - és nekem ez elég is volt.