A tegnap esti csókunk élénken élt bennem, élveztem minden egyes másodpercét. Nem teljesen értem miért, de Lando mellett olyan, mintha nem lennének gátlásaim, nem félek cselekedni. Szeretem, ha a közelemben van és tudom, hogy ő is így érez velem kapcsolatban. Tökéletesen egy hullámhosszon pendülünk, ami Mattivel a vége fele már nem volt meg, habár nincs kimondva a szakításunk biztos vagyok benne, hogy soha többet nem szeretném viszont látni a fiút.

Madarak csicsergésére keltem, a reggeli napfény ugyan besütött a szobába mégsem bántotta a szemem. Teljesen kipihentnek éreztem magamat, ásítva kinyújtóztattam kissé elgémberedett végtagjaimat, csak a szokásos reggeli ébredős rutin. A szemem törölgetve fordultam át a másik oldalamra, ahol Lando hátával találtam szembe magam. Mozdulatlanságából ítélve még az igazak álmát aludhatta. Tegnap délután beszélt az orvossal aki ugyan nem örült annak, hogy újra elkezdett edzeni, sok választása azonban nem volt, a fiú makacssága erősen garantálta a teljes gyógyulást. Annyit sikerült elérnie az orvosnak, hogy egy nap pihenőt tartson két edzés között, Lando értelmezésében ez viszont csak a fizikai edzésekre vonatkozott, a szimulátoros edzésekre nem. Persze ezt a doktornak nem mondta el, miért is mondta volna?! Nem tudott volna semmit felhozni az orvos ami megállíthatta volna a brit makacsságot.

-Szóval ma beülsz a szimulátorod elé és ki se szállsz onnan? - másztam át a hátán, hogy láthassam az arcát. Annak ellenére, hogy még reggel volt, a hangom egészen elviselhetően tűnt, a rekedtség már tényleg csak egy kis megfázásos tünetnek tűnt semmi többnek. A nyakamon a lila szín helyét a sorban következő kék vette át, minden jel arra utalt, hogy szépen gyógyulgatok. Amint rajta voltam éreztem, hogy megmozdul kissé, ébredezik. Egy apró morgás hagyta el a száját, gondolom ennél kellemesebb ébresztésre számított.

-Valahogy úgy. - még mindig az oldalán feküdt, én pedig rajta csöngtem akár egy ötéves. Kihúzta a kezét alólam és átkarolt vele, hogy ne essek le míg ő a hátára fordul. Keze azonban azután sem engedett el, hogy már a hátán feküdt, sőt az öleléshez csatlakozott a másik keze is. - Carlos is szimulátorozik ma, csak nem megnézel minket? - arcunk alig pár centiméterre volt egymástól, köszönhetően a kezeinek ami a lehető legközelebb tartott magához.

-Ami azt illetti ... - húzódtam el tőle. - Elígérkeztem Charlesal és Maxékkal edzeni. - az alattam fekvő Lando szemöldökei az égig emelkedtek, szabályosan látszott rajta, hogy meg kell emésztenie az információt. Miután ez megtörtént hatalmas nevetésben tört ki. - Hé, most mi az?- ültem fel, hogy elég levegőt kaphasson a nevetéshez.

- Sose láttalak edzeni, biztos vagy te ebben? Azok ketten gyilkos módon edzenek. - könyökölt fel az ágyban miután abbahagyta a nevetést. Az arcán valami furcsa érzés tükröződött, az előbb még nevetett most meg mintha nem tudta volna hova rakni, hogy komolyan sportolni készülök. Vagy talán... nem, Lando nem olyan. Nem lehet féltékeny Charlesra. Beugrott, hogy mikor Bahrainban voltunk és Charlesal a medencénél beszélgettünk,akkor is hasonló arcot vágott. Talán rosszul gondolom az egészet és mégis féltékeny?

-Csak figyelj Norris. - kacsintottam rá. Végül úgy döntöttem elengedem ezt az egész Lando féltékeny és, ha igen mire, kire és ha nem akkor miért vág ilyen arcot gondolatmenetet. Megbíztam benne, ő is bízott bennem, ebben a .... kapcsolat?! Barátság?! Nem is tudom mi van köztünk, barátságnál egyértelműen több, de kapcsolatnál kevesebb. Szóval ebben a valamiben nincs helye féltékenységnek. Legalább is reméltem, hogy ezt ő is tudja.

Ma is muffinra esett a választásom, megunhatatlan az a csokis töltelék. Ellentétben a tegnappal viszont most időben keltünk és még éppen elcsíptük a reggelit a többiekkel. Amíg én bevállaltam életem legveszélyesebbnek ígérkező programját, addig Maya elkíséri majd a fiúkat a szimulátoros edzésre. A fiúk egymástól távol, két külön szobában fognak gyakorolni, viszont egymás ellen. Biztosra veszem, hogy Maya sem fogja vesztegetni az idejét és a telefonján fog lógni, minden kicsit megőrülni látszik ahogy közeledik az esküvő napja. Reggeli után visszamentünk a szobáinkba, hogy elkészülődjünk, feltúrtam az egész bőröndöm mire rádöbbentem, hogy semmilyen edző cuccot nem hoztam magammal. Sportcipő ugyan volt nálam, és egy leggingset is be tudtam áldozni, de sport-felsőknek igen csak híján álltam. Nem volt más választásom, mint Lando pólói közül elcsórni egyet, amiben elmehettem edzeni. Miután végeztem az edzéssel kimentem a nappaliba, ahol Lando egy szürke felsőben és a hozzá tartozó melegítőnadrágban nyomkodta a telefonját, meglepő módon. Nem tudom miért, de szent meggyőződésem volt, hogy a szürke szín áll neki a legjobban, sőt, ha jobban belegondolok, nagyon is szexi volt ebben a szürke szettben.

-Az az én pólóm? - mutatott a narancssárga McLaren logós pólóra amit viseltem. Lando nem tartozott a legmagasabb pilóták közé ugyan, de még az ő pólója is rettentő hosszú volt nekem.

- Csak ha nem bánod. - hátam mögé tettem a kezem, ide-oda dülöngéltem, nem tudtam máshogy leplezni a zavarom. Kínosan éreztem magam amiért a megkérdezése nélkül vettem fel a pólóját, de sajnos a ruhatáram nem készült fel arra, hogy az utazás alatt bármikor is meg fogok mozdulni, mármint, hogy sportolni fogok. Nálam a napi mozgást bőven kimerítette az étteremig való elsétálást, ahol persze rögtön pótolnom kellett az elvesztegetett kalóriákat. Szerencsére nem vagyok az az elhízós típus, habár nem ártana figyelni az alakomra, mert igen csak nagyobb lett a combom mióta március elején elindultunk Madridból.
Akár lottót is nyerhettem volna azzal a tippemmel, hogy Lando egyáltalán nem fogja bánni, hogy rajtam látja a pólóját.

-Ha jobban meggondolom ... anélkül a csúnya narancssárga póló nélkül valahogy még jobban tetszene a látvány. - a földet kezdtem bámulni, hogy valamelyest leplezni tudjam a zavartságom. Az utóbbi két napban ilyen és ehhez hasonló perverz poénokat vág néha a fejemhez és kivétel nélkül minden alkalommal zavarba jövök tőlük, néha az az érzésem, hogy direkt csinálja. Élvezi, hogy ilyen hatást tud kiváltani belőlem. Közelebb lépett hozzám, a homlokát az enyémnek támasztotta miközben a karjai a derekamon pihentek. - Vigyázz magadra. - csak ennyit mondott mielőtt kisétált volna az ajtón.

Tény, hogy nem voltam kirobbanó formában, de egészen idáig azt hittem, hogy egy kis mozgás nem fog megártani. Elhittem magamról, hogy tarthatom a tempót a nagyokkal. Az igazság viszont az, hogy a pálya szélén próbáltunk Dilarával levegőhöz jutni. Ő modell volt és edzett rendszeresen, bár ezen az se segített volna, ha le tudnám futni a Maratont. Charles és Max kitalálták, hogy fussuk körbe a pályát háromszor, most tartottunk az első kör végénél.

- Kész, feladom! - emelte fel lihegve a kezét a mellettem álló lány. A velünk szemben álló fiúk összenéztek majd nevetni kezdtek. Max a barátnője mellé lépett egy diadalittas mosoly keretében, valamit a fülébe súgott amitől a lány fülig elvörösödött.

-Max, haver ne már. - szólt közbe Charles ezzel jelezve, hogy az edzésnek még nincs vége, legalább is számukra. Mi Dilarával inkább úgy döntöttünk, hogy visszavonulunk és a Red Bull istállója előtt leülünk a betonra és megvárjuk a két fiút. Míg várakoztunk kellemesen elbeszélgettünk egymással, szerencsére a nyakamon és a kezemen lévő foltok nem kerültek szóba így teljesen el tudtam magam engedni beszélgetés közben, nem kellett azon aggódnom, hogy milyen kifogást találjak ki. Viszonylag sok témát tudtunk kibeszélni míg a fiúk futottak, szóba került a suli, munka, a versenyek és persze a fiúk is. Megtudtam, hogy Dilara ugyan főállású modell, de mellette levelezőn csinál egy marketing szakot. Ahogy mi Mayával igyekszünk támogatni a Landot és Carlost úgy ő is igyekszik a lehető legtöbb versenyhétvégére eljönni. Néha nehéz Maxal, de élvezi, hogy nem egy átlagos kapcsolatban van, mindig van valami ami izgalmassá teszi az életüket és persze nagyon büszke a fiú eredményeire. Már több, mint egy éve vannak együtt és egy ideje együtt is élnek Monacóban, még egy meghívást is kaptam hozzájuk a nyári szünetben. Tudom, hogy ennyi idő alatt képtelenség összebarátkozni valakivel én mégis úgy éreztem, mintha már ezer éve ismernénk egymást, a közvetlensége és a kötetlen beszélgetés nagyban hozzájárult ehhez az érzéshez.
Becsületünkre legyen mondva egyetlen kört még mi is le tudtunk futni, a maradék kettőre nem volt energiánk, ami ezután következett arra meg már végképp nem, a fiúk néhány koordinációs gyakorlatot akartak összefűzni egy erősítő edzéssel. Dialárval összenéztünk, egyszerre bólintottunk és szó nélkül ott hagytuk a fiúkat. Nem kellett szavak, hogy megértsük egymást és tudjuk, hogy az izzasztó edzés helyett mire vágyunk inkább. Max és Charles próbáltak utánunk kiabálni, de ez már nem volt elég, eldöntöttük, hogy amíg a fiúk izzadnak, mi megmasszíroztatjuk magunkat, mert végül is kijár nekünk ezután a kemény edzés után.

Spanyolországban volt egy nagyon jó barátnőm, Cornelia, már általános iskolás korunk óta össze voltunk nőve, olyanok voltunk, mint a borsó meg a héja. Dilara most éppen ő rá emlékeztetett engem. A középiskolát is együtt végeztük, ő vele voltam először bulizni is. Emlékszem annyira sokat ittunk, hogy másnap be se mentünk suliba, az volt az első berugásunk, alig mertük bevallani anyuéknak mi történt. Sok jó emlék köt Nellihez, úgy volt, hogy együtt megyünk a jogi karra a madridi egyetemre, aztán az élet közbe szólt. Az érettségi után elváltak útjaink, Cornelia ösztöndíjat ajánlottak fel Dániába. Az utazás, az önálló élet lehetősége egy új és teljesen ismeretlen országban annyira csábította Nellit, hogy lemondott a közös egyetemi terveinkről és belevágott a nagy Dán kalandba.Persze nem felejtettük el egymást, amikor csak lehetőségünk van rá írunk egymásnak. Ő is azok közé tartozott akik támogatták az elutazásom Mayával. A saját tapasztalatai Dániával kapcsolatban annyira pozitívak voltak, hogy mindenképpen azt szerette volna, ha én is átélem mindazt amit ő is.
Furcsa mód habár távol voltunk egymástól az életünk hasonlóképp alakult, Cornélia az első féléve alatt megismerkedett egy Tristan nevű sráccal, fülig szerelmesek azóta is.
Mindenki unszolására vágtam bele ebbe a kalandba Mayával, de hiába volt nekem ott Matteo, az életem fenekestül felfordult miután megismertem Landot.

- Ez sokkal jobb, mint a futás. - nyújtózott elégedetten Dilara a medence szélén ülve. Egy húsz perces kényeztető masszázs után úgy döntöttünk, hogy kiülünk az egyik kinti medence szélére élvezni a napsütést. Dilarának csodás alakja volt, természetesen napsütötte bőréhez a sárga bikini tökéletesen passzolt, én kevésbé voltam bátor a színekkel, egy klasszikus fekete bikinit viseltem. A nap kellemesen felmelegített mindkettőnket, a lábunkkal a vízben lubickoltunk miközben érdekes belső titkokat tudtam meg a száguldó cirkuszról, például, hogy minden versenyzőnek van kabala állata, ami egyszerre hangzik nagyon gyerekesnek és cukinak. Megtudtam, hogy sok a viszály a Haas csapatánál és, hogy bajban van a Williams, régóta nem nyertek versenyeket, ez eléggé megnehezíti a szponzor találást. Dilara nélkül ilyen információkat biztosan nem tudtam volna meg, én mindig csak a McLaren körül sertepertélek, más istállók pilótáit nem is nagyon ismerem. Kivéve Max és Charles, rajtuk kívül még Georgeal és Albonnak találkoztam még Ausztráliában, de sajnos velük nem volt sok alkalmam beszélni.

- Max iszonyú önfejű tud lenni, olyankor legszívesebben leönteném egy vödör jeges vízzel. - újabb kulisszatitok a hollandok verhetetlen oroszlánjáról. - Képzeld, egyszer ... - a mondatát azonban nem tudta befejezni, mire észbe kaptunk két kéz ragadott meg minket és dobott be a vízbe.

-Max Verstappen, te állat! - facsarta ki a hajából a vizet Dilara miközben bosszúsan nézett a barátjára aki ott állt, ahol korábban mi ültünk. Charles bemászott mellénk, ezzel megúszva a bosszúm. Max viszont kevésbé volt szerencsés, Dilara kisietett a medence szélére, a nevetgélő Maxot pedig a lábánál fogva rántotta bele a vízbe, a fiú így szépen ívelt egy hasassal érkezett a vízbe. A két civakodó szerelmes ezután sem hagyta abba, egymást fröcskölve és hollandul szidva kergetőztek, vagyis gondolom, hogy nem kedves dolgokat vágtak egymáshoz ilyen hangsúllyal...

Charlesal jobbnak láttuk, ha a medence szélére menekülünk a két őrült elől, persze ő sem úszta meg, egyszer esélyem nyílt lenyomni a víz alá, amivel persze éltem is egyből. Legalább egy kis elégtételt vehettem a bedobásért cserébe. Charles - Lorena 1:1 - könyveltem el magamban büszkén az eredményt. A döntetlen helyzetre való tekintettel elástuk a csatabárdot és kiültünk oda, ahol korábban Dilarával beszélgettünk. A párocska közben lenyugodott, legalább is ami a fröcskölést illeti. Ahogy őket néztük Charlesal észrevettem a medence túloldalán elsétáló Landot, a nővérem vőlegénye nagyban beszélt hozzá, de Lando nem figyelt, engem nézett. A kék szemeivel alaposan végig mért tetőtől talpig, én pedig akaratlanul is elvörösödtem. Megkapta a póló nélküli látványát amitől elégedettség töltötte el. Szerencsére Charles ebből semmit nem vett észre, minden figyelmét lekötötte, hogy elmeséljen egy történet magáról és a testvéréről Arturról. Miután Lando kikerült a látókörömből ismét Charlesra tudtam koncentrálni, órákon át ücsörögtünk a medence szélén és beszélgettünk minden féléről, időközben Max és Dilara is csatlakoztak hozzánk. Az ebédet is együtt fogyasztottuk el, ma mindenki úgymond szabadnapos volt, ráértünk és élveztük egymás társaságát.

Négy óra felé járhatott az idő mikor úgy döntöttünk, hogy ideje visszavonulni kicsit és lepihenni a várva várt golfozás előtt. A szobába érve egyből a fürdő felé vettem az irányt, kicsit felfrissítettem magam a golfozás előtt. Nem éreztem szükségét egy erős sminknek, csak egy kis szempillaspirál és szájfényt került rám. Egy fehér farmert és egy sárga crop topot választtottam az esti mókához, egy farmer kabáttal és az elengedhetetlen fekete Vans cipőmmel dobtam fela szettemet. Épp indulni készültem mikor Lando megérkezett. Meglepődve állt velem szembe, ahogy délután, most is tetőtől talpig végig mért mielőtt a szeme megállapodott volna a pólóm alól kilógó hasamon. Ő még mindig ugyan azt a szürke melegítőnadrágot viselte, ami ugyan olyan szexin állt rajta, nem tudom miért de tetszett rajta a szürke szín. Jól állt neki. Mire észbe kaptam a fiú már előttem állt, keze az oldalam azon területét simogatta ami kilógott a póló alól.

-Mi lenne, ha mégsem mennél? - kacsintott rám. Már megint kezdi, ettől a kissé morgós hangsúlytól és a mögöttes perverz gondolattól kiráz a hideg, erősen koncentrálnom kell, hogy ne veszítsem el a fejem.

-Mi lenne, ha velem jönnél? - nagy erőfeszítések árán eltoltam magam tőle. Tudtam, hogy ha közel maradunk egymáshoz akkor senki nem megy sehová, legfeljebb a ruháink kerülnek a padlóra.

-Bár tehetném, de megbeszélés van a csapattal. Valószínű későn szabadulok. - szomorú szemekkel nézett rám, láthatóan zavarta, hogy nélküle terveztem programot. Hogy kissé jobb kedvre derítsem újra közelebb léptem hozzá, a mellkasára tettem a kezem, lábujjhegyre állva apró csókot leheltem az alsó ajkaira. Nem csalódtam a reakcióidejében, azonnal magához ölelt.
Az enyémre tapasztotta a puha, meleg ajkait miközben jóleső sóhaj hagyta el a száját. A felvidítás ezennel sikeresen megtörtént, ám mielőtt teljesen elvesztünk volna egymásban elhúzódtam tőle és kisétáltam az ajtón, biztosan frusztrálta a helyzet, ahogy engem is, de abban is biztos voltam, hogy élvezte ezeket a kis játékokat közöttünk.

Charles és Max magabiztosan haladtak előre lyukról lyukra, Dilarával kissé lemaradva próbáltuk kihozni magunkból a maximumot. A pázsit puha volt, és gyönyörű zöld, a naplementében pedig minden ezerszer szebbnek tűnt, a pálya melletti hangszórókból szóló zene pedig csak fokozta a hangulatot. Kis idő kellett mire belejöttünk, a 6.lyuk környékén beértük a fiúkat, sőt le is előztük őket. Fogalmunk sem volt hogyan csináltunk, talán a zene pörgetett fel minket olyan nagyon, hogy már a következő lyukhoz is táncolva mentünk át, a fiúk mögöttünk minden alkalommal kuncogtak mikor ezt csináltuk, de nem zavart. A lényeg az volt, hogy mi élveztük. Mióta eljöttem Matteotól minden nap nevetek és boldog vagyok. Olyan rég nem nevettem ennyire önfeledten, szinte elfelejtettem, hogy milyen érzés. Ezt pedig a Forma-1-nek köszönhetem és a sok csodás embernek aki körbevesz nap, mint nap.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mióta láttam Lorát a medencénél Charles csak rá tudok gondolni, az a test... te jó ég! A szívem mélyén pedig csak remélni tudom, hogy drága monacói barátom nem próbálja meg elcsábítani Lorenát. Charles olyan sármos, minden lány kivétel nélkül és emellé még önbizalma is van lépni. Én meg egy viccet is kétszer átgondolok mielőtt kimondom, nehogy valami hülyeséget mondjak amitől Lora megsértődhet. Bár mostanság nem úgy néz ki, mint aki nagyon meg akar sértődni. Sokkal elérhetőbb számomra, mint korábban, köszönhetően annak, hogy közel engedett magához. Úgy éreztem magam a közelébe, mint egy hormonoktól megőrült tinédzser aki életében először lát lányt. Féltékeny voltam Charlesra a szabadnapja miatt, ő a lánnyal lehet aki tetszik nekem, én meg itt tülök ezen a halál unalmas meetingen. Lerí rólam, hogy fejben nem ott járok ahol kellene, Andreas szóvá is tette párszor. Én próbálok koncentrálni, tényleg, de a gondolataim mégis Lorena körül forognak, pontosabban a bikinis Lorena körül.
Abban az egyszerű, de mégis szexis fekete bikinben, a nap csókolta sima, puha bőre, laza kontyba fogott barna haja, lapos has, formás fenék, kerek mellek. - Te jó ég, Lando. Szedd össze magad, most épp dolgoznod kéne. - szólalt meg a belső hangom nagyon is helyesen, ha tovább gondolkodom Lorena testének részletein időt kell kérjek magamnak a mosdóban. Bármennyire is szerettem volna fejben százszázalékosan a megbeszélésre koncentrálni, akármennyire próbálkoztam maximum fél gőzzel sikerült a tényleges feladatomra koncentrálni. Carlos mellettem egyre sűrűbben sütött el poénokat Loráról, ő tudta az okát a szétszórtságomnak és gonosz módon ki is használta azt. Gyönyörű idő volt egész nap, sütött a nap, kellemesen 28 fok volt, estére azonban egy hidegfront érte el a térséget, hatalmas villámlások cikáztak az égen ket pedig még hatalmasabb dörgések követték. Az előrejelzések szerint úgy néz ki itt is fog időzni felettünk ez a front. Ezért is kellett ez a rögtönzött meeting, hogy az esős idővel kapcsolatos taktikát átbeszéljük.

A megbeszélésnek este 11-kor lett vége, sokkal később, mint gondoltam. Utáltam ilyen későn végezni a melóval, rendszerint hulla fáradt voltam a késő esti meetingektől, és a kevés alvás miatt másnap mindig úgy éreztem, mint akin áthajtott egy kamion. Most sem volt ez másképp, a gondolataim kordában tartása elég sok energiát leszívott. A szobánkba érve megpillantottam Lorát a kanapén feküdve, nyakig betakarózva. A lehető leghalkabban próbáltam odaosonni hozzá. Letérdeltem mellé, eltűrtem egy rakoncátlan tincset az arcából mire összerándult az arca.

-Miért itt alszol? - csodálkoztam is, hogy a kanapén találtam őt. Az emberek általában az ágyban szoktak aludni. Egy hatalmas villámlás világította meg az arcát mire ő gyorsan behunyta a szemét. Áh, már értem, fél a vihartól. Miután rájöttem a kanapén alvás titkára nem szóltam egy szót se, takaróstul az ölembe kaptam és az ágyba vittem. A saját helyemre fektettem ami távolabb esett az ablaktól, így nem kell közvetlenül a viharral szemben feküdnie. Gyorsan ledobtam magamról a nadrágomat és a pólómat majd bebújtam mellé. Lorának több se kellett, egyből hozzám préselte magát.

- Igazából csak meg akartalak várni. - motyogta a nyakamba miközben a keze reszketett a mellkasomon. Hát persze, hiszen a nagy, bátor Lorena de la Fuente semmitől nem fél... csak egy kis vihartól. Az, hogy leplezni próbálja a félelmét mosolyt csalt az arcomra. Korábbi álmosságom egy perc alatt elszállt, láttam rajta, hogy ő sem tud vissza aludni így úgy döntöttünk beszélgetünk kicsit, hátha addigra elvonul a vihar és nyugodtan el tudunk aludni. A kis beszélgetésből végül hajnalig tartó csacsogás lett, ahogy mélyültünk bele a beszélgetésbe úgy múlt el Lora kezének reszketése is. Mesélt nekem a napjáról Charlesal, Maxal és Dilarával, úgy tűnt elég jól összebarátkozott a két lány, őszintén örültem neki, hogy a nővérén, Carloson és rajtam kívül talált számára szimpatikus embereket. Itt az F1-ben mindenki jóban van mindenkivel, vagyis a legtöbben jó barátságot ápolunk egymással, így nem nehéz új kapcsolatokra szert tenni. Végre láttam Lorán, hogy hajlandó nyitni az emberek felé és ez boldogsággal töltött el, a korábbi elutasító viselkedése szinte teljesen eltűnt. Olyan önfeledten mesélt, hogy azon kaptam magam még inkább beleszerettem az új Lorenába.