Vasárnap van, egy átlag ember számára ez a pihenőnap, egy nap a többiből, semmi különös. Nekem azonban a hetem fénypontját jelenti a vasárnap. Az autónak és nekem is a maximumot kell nyújtanom. Carlosnak még nálam is jobban, 110%-ot kell belenyomni a napba, hiszen ez az ő hazai futama, hihetetlen élmény lenne számára, ha a hazájában nyerhetne.
A futam délután 2-kor kezdődik ahogy mindig, előtte azonban egy kis meglepetésben lesz részünk amit szintén egy McLaren challenge epizódjaként fogunk leforgatni. Délelőtt tíz óra, éppen most végeztünk az első edzéssel és a reggelivel, mikor a pályára hívatnak bennünket a forgatás miatt. Kiérve a gridre egy Sky Sport szponzorálta Renault autó parkolt a box utcában.

-Sziasztok fiúk! - köszönt ránk James a Sky Sport egy riportere miközben kezet nyújtott nekünk. A köszönéseket követően James ismertette velünk a játékszabályokat.

-George! Húzzál be! - a szemem sarkából kiszúrtam George barátom kíváncsian leskelődő tekintetét. Mivel régóta jó barátok vagyunk tudtam, hogy nem fogja magára venni, ha kicsit erélyesebben szólok rá. Így is lett, válaszul a középső ujját kaptam.

-Kémkedik utánunk! - Carlos bedobta a meglepődő spanyol arcot a kameráknak, a felvétel így még mókásabb lesz, amint kikerül. George végül hozta a jófiú formáját és visszament a Williams istállójába.

- Rendben, akkor kezdhetjük is? - nézett ránk a Georgeal való kis afférunk után James.

-Persze, jó móka lesz. - vágta rá rögtön Carlos. - Te kezded Lando. - James a kezembe nyomott egy vödör tejet. A feladatunk ugyanis nem más volt, mint megmenteni annyi tejet amennyit csak lehet. Istenem, hogy lehet erre pazarolni a bocik nehezen megtermelt italát?! Carlosnak egy előre szlalom volt a feladata, ezt követte egy hátra szlalom végól pedig egy fék teszt. Amint beültem az anyós ülésre Carlos mellé, kezembe a tejes vödörrel tudtam, hogy se az autó, se mi nem fogjuk megúszni szárazon. Carlos perverzül magabiztos mosolya pedig alátámasztotta mindazt amit előre sejtettem erről a kis versenyről. Hogy biztosan betartsuk a szabályokat James beült Carlos mögé.

-Carlos, kérlek! - kérleltem szinte sikítva. Legkevésbé se akartam kiborítani a tejet, de Carlost elkapta a hév, őrült szlalomba kezdett. Hiába volt bekapcsolva a biztonsági övem, dülöngéltem össze vissza a tejjel a kezembe. Az első kanyarban egy szép nagy adag landolt Carlos ölében, nem bírtam ki nevetés nélkül, a következő kanyarban én kaptam egy adagot a tejből, ami azért kevésbé volt vicces, de Carlos nevetése engem is nevetésre buzdított. -Carlooos! - csúszott kis egy utolsó sikoly a torkomon a fékteszt előtt, Carlos azon a rövid távon ami rendelkezésünkre állt majdnem 100-ra gyorsult fel majd hirtelen a beleállt a fékbe, a kezemben lévő tejes vödör szinte egész tartalma az ölemben végezte, szerencsére egy pohárnyit sikerült megmentenem. Egy nagyon kicsi pohárnyit.

-Jól van haver, most én jövök. - leraktam magam mellé a vödröt amit James újra töltött közben behuppantam a tejjel már átáztatott vezető ülésbe. - Kapaszkodj! Ja várj, a kezedbe van egy csomó tej. - kacsintottam Carlosra aki elég idegesen nézett vissza rám. Tudja, hogy mennyire jól vissza tudok vágni az ilyenek után és most el is jött az én időm.

-Lando, Lando, hé Lando, ha hagysz nyerni veszek neked fánkot vagy amit akarsz.- a nevem folyamatos kiabálása nem ment meg a vereségtől Carlos. A lefizetés pedig még annyira se használ nálam. Szégyent hoztunk ezzel az akcióval a kedvenc italomra, ez itt véresen komoly harc lesz köztünk. Amint Carlos elfoglalta mellettem a helyét és James is beült mögém indulhatott a visszavágó Lando módra. Carlosnak esélye sem volt a tálba tartania a tejet, cserébe viszont az lötyögött össze vissza. A nevetéstől alig tudtam koncentrálni, a szám szinte fájt a sok mosolygástól. A fékteszt végén Carlos úgy döntött, hogy felkínálja nekem a nyerés lehetőségét, azonban ennek ára volt. Amint megállt az autó alattunk az összes maradék tejet ami a tálba maradt az arcomra locsolta, olyan sebességgel csapódott az ital nekem, hogy nem volt időm becsukni a szemem sem, ennek eredményeképp pedig alig láttam valamit a sok tejtől. Kikászálódtunk az autóból nagy nevetések közepette, rajtunk kívül a forgató stáb is a hasát fogta a sok vicces pillanat miatt ami okoztunk nekik, hát igen, a McLaren csapatánál nincs hiány humorban.

-A győztes pedig egyértelműen Lando Norris. -emelte fel a kezem James két nevető görcs között. A boxolók ennél diadalittasabb beharangozót kapnak, de én beértem ezzel is, de csak mert ők nem szórakoztak ilyen jól, mint ahogy az előbb én is.

A délelőtt csupa mókával és kacagással telt, ennek köszönhetően jókedvűen és bizakodóan álltunk neki a munka oroszlánrészének. A futam minden versenyző életében fontos pillanat, azon pillanatok egyike amikor úgy kell hajtani az autót, mintha az élete múlna rajta. Andreas világosan és érthetően kiadta a mai parancsot miszerint minél jobb pontszerző helyekre kell feltornázni magunkat. A feladat egyszerű és világos, gyerünk Lando meg tudod csinálni! Mint minden futam előtt, itt is elhangzott a nemzeti himnusz, és egy kisebb repülő parádét is tartottak a tiszteletünkre. Ezt követően mindenki elfoglalta helyét a rajtrácsokon, az utolsó másodpercekben lekerültek a kerék melegítők.

-Rádió próba, Lando?! - hallottam meg a fülemben Andreas hangját.

-Tisztán hallak. - válaszoltam gyorsan, hogy minél hamarabb minden idegszálammal a rajtra koncentrálhassak. A lámpák sorban felgyúltak majd egyszerre kialudtak, ez volt a jel a startra, amit sikerült igen jól elkapnom. Pechemre még az adok-kapokból is kimaradtam és stabilan tartottam a helyem a 7. helyen.

Micsoda harc a középmezőnyben! Romain Grojean kisodródik, letolva a pályáról Nico Hülkenberget. Carlos Sainz, Alex Albon és George Russel is bele kavarodnak a Haas által okozott kavalkádba. Micsoda dráma a rajtot követően, miközben Lewis Hamilton átveszi a vezetést egy magabiztos előzéssel. A harmadik helyért folyik egy kisebb összecsapás Sebastian Vettel és Max Verstappen között, de úgy tűnik a német ma formában van, könnyű szerrel kivédekezi a holland támadását.

Magabiztosan autóztam, ezen a pályán gyakoroltunk nemrég, ismertem az íveket, mint a kisujjamat. Nem lehet gond, 66 kör, ennyit kell kibírnom a helyemen. Jóval előttem Kimi autózik, de új gumik híján meg se tudom próbálni megelőzni. Az időjárás habár tavaszias volt, az autóban ülve szinte elviselhetetlen volt, persze számítottam erre, de a bennem dolgozó adrenalin még melegebbé tette a testem. A harmincadik körben tudtam kiállni a boxba, ahol új lágy keverékű gumikat kaptam, a kiállás után a 11. helyre érzetem meg. Pár kör kellett míg a gumik elérik a megfelelő hőmérsékletet és jobban tapadnak, amint éreztem a tökéletes tapadást megkezdtem az előzéseket. Kivétel nélkül minden esetben a szélárnyékot kihasználva egy gyors kikerülő manővert alkalmaztam, hogy minél jobban óvjam a gumikat. Carlos jóval hátrébb lehetett 15 hely körül, neki még jobban össze kell szednie magát.

A 46.körben járunk, 20-al a vége előtt hölgyeim is uraim! Lewis Hamilton magabiztosan autózik elől 10 másodpercre a második helyezett Valtteri Bottas előtt. Neki azonban keményen védekeznie kell a fiatal Max Verstappen ellen. A két Ferrari az egymással való csatározással van elfoglalva a 4.-5. helyen. A középmezőnyben Lando Norris biztosan tartja a hetedik pozícióját, mögötte nemsokkal Lance Stroll és Antonio Giovinazzi. Mindketten elég közel vannak a brithez. Lássuk a Raicing Point meg tudja-e előzni a McLarent! A 12-es kanyarhoz érve Stroll belülről próbál előzni miközben Norris keményen védi a külső ívet és összeérnek, a két autó kerék a kerék mellett fordult... a Raicing Point hátulja megcsúszott kissé, összeérnek az első szárnak... Mindkét pilóta a falban!

-Sajnálom fiúk, kiestem. - szóltam be a rádión rögtön a történtek után.

-Vissza tudsz gurulni a pitbe? - Andreas még bizakodott, hátha egy egyszerű első szárny csere megoldja a problémát.

-Nem, teljesen megállt a motor, sajnálom. - jelentettem a motor állapotát, elnézést kértem még egyszer majd kiszálltam az autóból amint megláttam az autómentőt. Az autómat és engem is visszaszállították a McLaren istállójához, csak mikor odaértünk vettem le a sisakom. Borzasztóan mérges voltam, törni-zúzni tudtam volna. A boxba érve Maya aggódó tekintetével találtam szembe magam, mögötte a családja is izgatottan várta a válaszom. Mindenki itt volt, kivétel Őt. A rajtnál azt hittem, hogy csak késnek Pascal miatt, de mostanra világossá vált, hogy el sem jött a hazai futamra.

-Jól vagy? - ölelt át Maya.

-Persze, semmi bajom. - mosolyogtam kissé erőtlenül. Nehéz volt most játszani a vicces fiút. - Lorena? - néztem körbe gyorsan, bíztam benne, hogy korábban csak egy téves megállapítást tettem, néztem mindenhova hátha megpillantom, de sehol sem láttam.

-Úton vannak Marseillesbe, reggel indultak. - ez a futam az egyetlen Spanyolországban megrendezett verseny és Matteo képes volt elrángatni innen őt a legfontosabb nap előtt? Nem hittem a fülemnek, az agyam sem volt abban az állapotban, hogy felfogja.

-Bocsássatok meg! - kértem elnézést a családtól. El kellett vonulnom a pihenőmbe, nem Lorena miatt, vagyis részben de, de magam miatt nagyobb szükségem volt most az egyedüllétre. Ha jobban védekezek, ha jobban nyomom elkerülhettem volna, hogy kiessek. Pontot szerezhettem volna, a csapat büszke lehetett volna rám ismét, ehelyett itt tülök és azon gondolkodom hol rontottam el, miközben mindenki reménye Carlos maradt, mint utolsó pilóta közülünk a pályán.
Nem ülhetek itt egész nap, hogy töketlenül magam sajnáltassam, vissza kell mennem és szurkolnom Carlosért!

-Ötödik hely! Gyönyörű munka Carlos. Megérdemled! - a kockás zászló után Lewist intette le a futam győztesének, nem meglepő módon, de ez minket azonban a legkevésbé sem érdekelt. Az ötödik helyért nagyon megdolgozott Carlos, ennek kell örülnünk. Amint megállt az autóval az egész csapat odaszaladt és egyszerre ugrottunk a nyakába. Szegény alig, hogy kiszállt a kocsiból máris ennyien támadtuk meg. Az örömujjongásokat követően természetesen Carlos útja egyből Mayához vezetett. Minden futam után, alakuljon az bárhogy olyan szenvedélyes csókot váltottak, hogy mindenki irigykedve nézte őket. Főleg én voltam irigy, hiszen én is lehetnék hozzájuk hasonlóan egy fülig szerelmes csókolózó párocska egyik fele, ha nem rontom el az egészet Lorenával. A csodás ötödik helyet egy nagyszabású vacsora követte amit teljes egészében a de la Fuente család állt az egész csapatnak, nagylelkűségükért alig bírtunk köszönetet mondani. Az asztal tömve volt finomabbnál finomabb kajákkal, így Carlossal úgy döntöttünk, hogy ma tarthatunk csaló napot kivételesen.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az út Marseillesbe hosszabb lesz, mint gondoltam, 12 órás az út, abban az esetben, ha minden zökkenőmentesen haladhat. Hajnalban indultunk, hogy minél előbb odaérjünk, a búcsú fájdalmas volt anyuéktól. Még el se hagytuk az utcánkat már most hiányoztak. Az érzés hasonlított ahhoz, mint amikor Mayával kerekedtünk fel az F1 szurkolólány utazásunkra. Amennyire hasonlított, annyiban is tért el. Itt most nem volt Maya, nem volt F1 és nem volt Lando sem, csak én és Matteo. Persze nem is mi lennénk, ha nem velünk történne minden balszerencse, az indulást követő harmadik órában egy hatalmas dugóba keveredtünk Andorra határánál, az egész napunkat ott ácsorogva töltöttük, éhesek voltunk, ezért jóval ingerlékenyebbek is, szerencsére voltunk olyan okosak, hogy elkerüljük a vitát. Míg várakoztunk Matti elszaladt a legközelebbi benzinkútra valami ehetőért és egy kis vízért. Az igazat megvallva úgy terveztük, hogy az indulás után majd csak a francia határ után állunk meg valami gyors kajáért, hát ez a kis dugó keresztbe húzta a számításokat. Egy sonkás szendvics és egy kis csokis süti. Életmentő volt ebben a helyzetben. Evés után fogtam magam és kényelembe helyezkedtem, úgyis itt leszünk egy darabig még. Lerúgtam a cipőm a lábamról, felraktam magam elé a kesztyűtartóra és bekapcsoltam a telefonom, hogy online követhessem a futam eseményeit.

-Elvagy? - fordult felém Matti. Már ő is kikapcsolta a biztonsági övét, az autó rég állt, minek fogyasszon bármit is ha egy centit se mozdulunk?!

-Ami azt illeti nagyon is. - kicsit közelebb csúsztam hozzá, hogy együtt nézhessük a futamot. Lando kiesését sajnálattal fogadtam, Matti persze örült neki, azonban egyikünk sem adott hangot az örömének vagy bánatának. Carlos sikerének persze mindketten nagyon örültünk, egyetértettünk abban, hogy hatalmasat ment ma. A kocsiból kiszállva az egész csapat hatalmas mosollyal a nyakába ugrott. Az a fajta boldogság amin ők tudnak osztozni leírhatatlan, volt szerencsém megtapasztalni, hogy mennyire családias a környezet a McLarennél, együtt nyernek és együtt is buknak. A csapat "köszöntője" után jöhetett az ikonikus jegyes csók, eddig minden futam után elcsattant Maya és Carlos között egy már szinte rutinnak számító csók, amikor még köztük voltam mosolyogva figyeltem az eseményeket, most azonban csak egy képernyőn keresztül van lehetőségem velük együtt örülni. A futamot még teljes nyugalommal tudtuk megnézni mielőtt tovább indult volna a sor. Andorrába érkezve még 7 óra állt előttünk Marseillesig.

A konyhapulton könyököltem, egy szakácskönyvet bújtam, az agyam teljesen kikapcsolt, csak a megfelelő recept kiválasztására koncentráltam mikor két kezet éreztem a derekamon és egy testet ami hátulról nekem nyomódik.

-Mi lesz ma az ebéd? - suttogott halkan a fülembe és egy puszit nyomott a fülem alatti érzékenyebb területre, más jól ismert bizsergés futott át rajtam. Becsuktam a receptkönyvet és megfordultam. A fiú ott állt velem szemben félmeztelenül egy törülközővel a nyakában, kissé piros arcából ítélve nemrég végezhetett az edzéssel.

- Lancashire hotpot és papayás pite, csak, hogy valami spanyol is legyen a menünk. - egy apró arcra puszival viszonoztam az előbbi ennél jóval forróbbnak mondható gesztust. Eltoltam magamtól az izzadt, ragacsos testét és a hűtőhöz mentem, hogy elővegyem az alapanyagokat. A Lancashire hotpothoz csak hús és zöldségek kellenek, szerencsére minden van itthon. - Megtennéd, hogy elmész zuhanyozni? Irtó büdös vagy. - vágtam hozzá egy darab répát.

-Hé, ez nem volt szép! - nevetett fel miközben a hátát vakarta, pont azon a ponton, ahol az előbb a répa csattant. - Most hajtottam ki magamból az életet és te így hálálod meg? - huncut vigyor terült el az arcán, tudtam, hogy ebből jó nem fog kisülni. Igazam lett, a konyha másik végéből őrült tempóban rohanni kezdett felém. Eldobtam a kezemben lévő zöldségreszelőt és én is szaladni kezdtem, de éppen, hogy meg tudtam kerülni a konyhaszigetet, hátra fordultam, hogy megnézzem mennyire sikerült elmenekülnöm. Késő volt, mire észbe kaptam már ismét ott állt velem szemben, a lábaim alatt hirtelen nem éreztem a talajt. Sosem tűnt egy hű de izmos embernek és mégis, minden alkalommal meglep az erejét illetően. Könnyűszerrel felültetett a konyhapultra,pimasz tekintettel az arcán a lábaim közé állt és az összes izzadságot a kötényembe törölte miközben a derekam fogta, hogy hátra ne dőljek a nagy kapálózásban és nevetésben.

-Fúúj ne már! Most én is ragadni fogok. - próbáltam eltolni magamtól, de esélyem se volt. Egyik pillanatról a másikra hirtelen abbahagyta előbbi gusztustalan tevékenységét, közelebb húzott magához, felemelte a fejét. Együtt éltünk már egy ideje a szemei azonban még mindig bevethetőek voltak ellenem és ő ezt nagyon is jól tudta. Pontosan tudta, hogy kell nézni ahhoz, hogy megtörjön és így nézett most is. Egy szót sem szólt csak az ölébe kapott és megcsókolt. Ilyenkor indig elfogott a félelem, hogy egyszer majd le fog ejteni, mert túl nehéznek bizonyulok, a vállát átkarolva kapaszkodtam, hogy könnyítsem a terhét miközben a csókunk nem szakadt meg, sőt csak még hevesebb lett. - Ha nem teszel le, nem lesz ebéd. - egy kis izzadt tincset igazgattam a feje tetején, nem akartam ismét a szemébe nézni, vagy tényleg nem lesz ebéd a mai nap folyamán.

-Nem érdekel. - ahogy felemelte a fejét ismét szembe kerültem azokkal a gyönyörű szemekkel és egyből éreztem, hogy a mai főzésnek itt a vége. - Akarlak! - és végül úgy lett, ahogy megjósoltam. A konyha ugyan abban az állapotban állt, mint ahogy hagytuk, de nem bántuk. Egymás mellett feküdve az ágyban jobban éreztük magunkat, most már mindketten izzadtak voltunk, nem csak ő. A hasamon feküdtem, őt néztem, velem szemben könyökölt és az arcom simogatta. Minden alkalommal le tud venni a lábamról, ez volt ő.

-Szeretlek Lorena. - suttogta lágyan.

-Én is szertlek Lando.

-Lora, Lora drágám. Megjöttünk! - Matteo óvatosakat rázva a vállamon ébresztett fel a valaha megálmodott legjobb álomból. Mintha igazi lett volna, olyan valóságos volt és túl szép az igazsághoz. A Nap bőven lemenőben volt mire megérkeztünk a lakáshoz amelyben a következő egy hónapot tölteni fogjuk. Kiszálltam a kocsiból, elfogott a borzongás ahogy a hűvös szél megfújt. Egy négy emeletes társasház második emeletén volt a jövőbeli kis otthonunk, a falak letisztultak, előre bútorozott, rendezett lakás fogadott minket amint beléptünk. Minden volt benne ami kellett, takaros kis konyha, egy dolgozó szoba, egy háló franciaággyal és egy nappali.
Hát itt vagyunk, a közös élet kapujában és én mégis azt kívánom bár Angliában lennék, egy konyhapulton ülve, őt csókolva.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon köszönöm, hogy már EGY EZREN vagyunk <3

Szuperek vagytok! Köszönöm :))))