A repülőről leszállva megcsapott a hőség, itt Szahírban lesz a következő futam, a sivatag kellős közepén, de a rajongók csak Bahrein-ként emlegetik ezt a pályát. Hihetetlenül meleg volt, a másnaposságomnak pedig egy cseppet sem hiányzott ez a tikkasztó hőség. Hogy fogom kibírni ezt? - A kezemet a szemem elé tartva árnyékoltam az arcom. 

-Üdv a sivatagban! - bökött oldalba Carlos egy mosoly kíséretében. -Maya elintéz még egy telefont és utánunk jön később, én vezetlek körbe titeket. 

-Te hogy bírod ezt?- a hátamra kaptam a kis táskám és követtem őt be a reptér légkondicionált helységébe.

-Az évek meg a rutin.- nevetett. 

-Nagyon vicces.- forgattam meg a szemeimet, amit ugyan ő nem láthatott, mivel mögötte sétáltam. 

Hátra pillantottam a  mögöttem sétáló Landora. Azóta se szólt egy szót se, csak bámult maga elé. Talán én tettem valami rosszat?  Nem, nem hinném és amúgy is miért van bűntudatom? Saját döntése volt, hogy velem tart a buliba. Legalább is ezzel próbáltam meggyőzni magam. Ami Matteot illeti, azóta se válaszolt, itt délelőtt 11 óra volt, otthon dél, éppen csak egy órával voltunk eltolva egymástól. Lehet, hogy alszik még, a tegnapi buli után. Azóta sem tudtam kiverni a fejemből azt a másik lányt Matteoval, minél előbb meg akartam tudni ki az. 

-Hé, Lora! - kocogott mellém Lando. Mi a szösz? Eddig még bánatosan a telóját bámulva poroszkált mögöttem. - Bármit is látsz majd a neten, ne akadj ki, csak spekulációk. - elmondta amit akart és elsétált mellettem, se konkrétum, se magyarázat. Ott maradtam egyedül a gondolataimmal, amik többnyire matti körül forogtak... hát most majd foroghat máson is. 
Lecsekkoltam az összes közösségi fiókom, az instagram-on 120 új ember követett be és  több száz üzenetet kaptam, hogy együtt vagyok-e Landoval? Tessék?! Biztos csak homályosan látok, megtöröltem a telefonom képernyőjét, de az üzenetek nem tűntek el. Nem, nem álmodom, ez a valóság. A tegnap készült felvétel a táncunkról lehet az oka. Már biztosan az egész világ látta a csodás alakításom a két fiú között. 
Ennél nagyobb szarban nem is lehetnék. Ausztráliához képest a hotelunk itt rögtön a pálya szomszédságában volt, egy homokfogókkal elkerített részen. Eredetileg ezt csak a pálya köré tervezték, de mikor megépítették a szállodát úgy döntött a Bahrein-i vezetőség, hogy a szállodát is megvédik a homokos átfújásoktól. 

A recepción megkaptuk a belépőkártyákat a szobáinkhoz és mindenki elvonult, ahogy az várható volt. A fiúk egy videofelvételre készülődtek, a nővérem a ruhatervezőjével egyeztetett én pedig úgy döntöttem, hogy felhívom Matteot. Kicsöng...kicsöng... 

-Lorena? - a hangja hideg volt és nemtörődöm. Basszus! Biztosan látta a felvételt. 

-Szia, miért nem válaszoltál? - csaptam bele a közepébe. Nem volt sok időm, Mayának kell segítenem később rábólintani a végleges ruhára.

-Mert nem akartam. - Lelki szemeim előtt láttam, ahogy felhúzza a vállát. Utáltam amikor ezt csinálja, mert ezzel tudja a legjobban éreztetni velem, hogy elcsesztem valamit. Magamtól is tudom jól, nem kell extra bűntudatot okozni.

-Figyelj, Matti, nagyon sajnálom. Sokat ittam, nagyon sokat és alig emlékszem valamire. Esküszöm neked nem fog többet előfordulni. - a vonal végén egy perces csönd amit végül egy nagy sóhajtás követett.

-Ha itt lennél most szétborzoltam volna a hajad. - ez a hangszín már biztatóbb volt, éreztem rajta, hogy megbocsájtott, legalább is részben. - Kérlek, ne tedd ezt többet velem. Tudod mennyire fájt azok között a srácok között látnom téged? Értem én, hogy helyesek és híresek, de ha erre vágysz, akkor mondd meg és ... 

-Nem! Matti félre érted! Nem vágyom egyikőjükre sem, téged szeretlek, ez csak egy rosszul elkapott pillanat. - az érzéseim a fiú iránt sziklaszilárdak voltak, soha nem voltam még ennél biztosabb ebben. Ahogy magyarázkodtam visszagondoltam az estére, belegondoltam abba, hogy érezhet Matti, ő csak egy képet lőtt egy lánnyal én meg két fiú között táncoltam. Ha itt valakinek bűntudatot kell éreznie és bocsánatot kérnie, az én vagyok. - Ne haragudj! 

- Szeretlek Lora, nem akarlak elveszíteni! - ez volt az a mondat, aminél már nem bírtam tovább. A könnyeim patakokban folytak le az arcomon. - Ne sírj, kérlek. Nem szeretem, ha könnyes a szemed. - a  szipogásom elég hangos volt, ezek szerint. További húsz percen át beszélgettünk, elmagyarázta, hogy az a lány csak egy szaktársa és a legjobb haverjának a barátnője, nincs köztük semmi. Az információ tudatában egyből megnyugodtam. 

-Apukáddal megvettük a jegyet a spanyol nagydíjra. Nemsokára látjuk egymást. - hangja lágy volt, érezni lehetett a belőle áradó szeretetet és, hogy hiányzom neki. Még ez a kis botlás sem ingatta meg, csupán dühös volt egy kis ideig. 

- Alig várom.

Mindkettőnknek dolga volt, így bontottuk a hívást és üzenetben beszélgettünk tovább. Úgy éreztük, hogy a tegnap után ma az a minimum, ha egész napos kontaktban leszünk. 
A nővéremék szobájában ülve nézegettük azokat a ruhákat, amik egyáltalán szóba kerülhetnek. Nem volt egyszerű művelet, mivel még egyiket se próbálta fel, ha majd hazamegyünk tudunk elmenni a tervezőhöz, aki addigra állítólag összeállít pár ruhamintát Maya elképzelései alapján. A méreteket is akkor veszi majd le, és amint kész a ruha elküldi a helyszínre Abu-Dhabiba, ahol majd az öltöztető csapat igazít rajta véglegesen. 

-Ez egész jó, sellő fazon, szerintem neked jól állna. - mutattam rá a választott darabra.

-Nem is tudom, inkább valami habosabbat szeretnék.

-Nem habfürdőre készülsz, hanem férjhez menni. - vontam fel a szemöldökeimet.

-Jaj Lora... - a nővérem arckifejezéséből ítélve ez a poén nem nyerte el a tetszését. Egy órás nézelődés után sikerült kiválasztani egy olyan ruhát amire mindketten rábólintottunk. A ruha A-vonalú, kellően habos, de nem túlzó. Szív alakú dekoltázs és nyitott hátrésszel. 

-Gyönyörű menyasszony leszel. -mosolyogtam Mayára miközben a fiúkhoz igyekeztünk.

-Köszönöm húgica. - ritkán láttam zavarba Mayát, az arca kipirult egészen a füle tövéig. Biztosan elképzelte már, ahogy apuval az oldalán az oltárhoz sétál, ahol majd a szerelme várja. Olyan romantikus, bárcsak én is az esküvőm tervezhetném már! 

A fiúk a rajongóknak forgattak egy YouTube videót, ahol bekötött szemmel próbálják kitalálni az autójuk egyes alkatrészeit. A legapróbb elemektől egészen egy első szárnyig voltak kirakva az asztalra elemek. Ha jól értettem az nyer aki előbb megszerez öt pontot. Az állás 3-1 volt Carlos javára, a felvétel közben nagyokat nevettek és viccelődtek egymással, úgy tűnik jól szórakoznak. Ők ketten igazán jó csapatot alkotnak, a futamokon nincs első és másodszámú pilóta, ahogy a Ferrarinál vagy a többi top-csapatnál. Andeas, a csapatfőnök igyekszik mindkét fiút támogatni egyenlő mértékben. A csapatérdek előrébb való az egyéni érdekeknél, minden pontnak, jó helyezésnek vagy futamgyőzelemnek ugyanúgy örülnek majd. Egy külső szemlélő számára is tisztán látszik, hogy ez egy igazán összetartó csapat, mind a pilóták, mind a háttérben mozgó és támogató emberek egyformán értékes tagok, akiket megbecsülnek. Ha rájuk néztem, egy családot láttam. A forgatás végeztével megbeszéltük, hogy elmegyünk megnézzük a hotelhez tartozó medencéket, kiélvezzük az utolsó szabadnapot. Holnaptól jönnek az autóbeállítások, tesztelések, ez vár a fiúkra. Mayára és rám pedig az esküvői menüt  összeállítása és a tanú/koszorúslány ruha kiválasztása, lesz dolgunk bőven.
Tíz perc múlva már mind kint sütkéreztünk, Mayával ugyanolyan bordó bikiniben ücsörögtünk a medence szélénél. A fiúk narancssárga McLarenes úszónadrágban ugráltak a vízbe. Hihetetlen, hogy egy 20 éves srác és egy 25 éves érett felnőtt ember mennyire megértik egymást. Több se kellett, Carlos hirtelen feljött a víz alól, pont Maya előtt és hirtelen berántotta őt a vízbe.  Elhamarkodtam ezt az érett kifejezést. 

-Carlos Sainz, te ... -kiabált a nővérem a vőlegényére amint levegőhöz jutott. - ezt még visszakapod. A két felnőtt átment gyerekbe, egymást fröcskölve, spanyolul szidva kergették egymást. Túl viccesen mutattak ahhoz, hogy kibírjam nevetés nélkül. 

- A barátod nem volt kiakadva? - ült ki mellém a medence szélére Lando, kissé aggódó tekintettel. A szempillái összeragadtak a víztől, a haja lelapult, a teste nem volt egy világbajnok kidolgozottságot tekintve, de sokkal izmosabb volt, mint amennyire elképzeltem a póló alatt. Jól nézett ki, túl jól. Ahogy végignéztem a  fiún egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés fogott el. 

-Megbeszéltük a dolgokat. - hogy elkerüljem a folyamatos bámulását inkább a nővéreméket néztem, akik a korábbi kergetőzést felváltották ölelkezésre. Egymáshoz bújva halkan beszélgettek a vízben állva. 

-Örülök. - rövidre zárt beszélgetésünk végén Lando vissza ugrott a vízbe. - Nem jössz? - nézett vissza rám, a kezét nyújtva felém. 

-Nem, de köszi.- talán most először mosolyogtam rá úgy igazán. Ha megkérdezték volna miért teszem, nem tudtam volna okot mondani. 

-Hé, senorita. - a hátam mögül jövő hang felé kaptam a fejem.Charles volt az, Ferraris nadrágban, az ő felsőteste jóval kidolgozatbb volt, mint Landoé. Jesszus, miért is nézegetem őket? Matteo nyomába se érhetnek. - Hogy vagy? Kijózanodtál? - leült mellém, oda ahol egy perccel előbb Lando is ült. 

-Megvagyok. Köszi, hogy hazahoztatok. - a fiúk némán bólintottak egymásnak. Charles érkezése után Lando átvonult egy másik medencébe. - Fasírtban vagytok, vagy mi? - böktem a  fejemmel a távozó fiú alakjának irányába.

-Csak még friss az egész, lerendezzük a  pályán vasárnap és minden okés lesz. 

Charles és én egész sokat elbeszélgettünk, ott egymás mellett ülve. Elmesélte, hogy 5 éves kora óta rajong az autóversenyzésért, keresztapjával Jules Bianchival kóstolt bele először a versenyzésbe és, hogy a  2014-es halála mennyire megrázta. Hálás a sorsnak és a szüleinek, hogy sikerült elérnie az álmát, de mindez Jules-al lenne teljes számára. Látszott rajta, hogy a mai napig fájdalmas beszélnie erről, engem mégis megtisztelt vele. 
Kiderült, hogy a kedvenc száma a hetes, és csak azért nem az van az autóján, mert Raikkönen már birtokolja ezt a számot. A 16-os szám számjegyeinek összege pedig éppen 7. Két fiatalabb testvére van Arthur és Lorenzo. Sőt még azt is megtudhattam, hogy a kedvenc étele a pestos tészta, kedvenc színe pedig a piros és a fehér, mert ezek a színek alkotják Monacó zászlajának színeit is. 

- Hű, neked aztán van életutad. - kerekedtek el a szemeim. 

-És mesélj, rólad mit kell tudni piás lány? - aprót lökött rajtam a vállával miközben nevetett.

-Most már ez lesz a becenevem? - a szám nemtetsző állásba húztam, de tudtam, hogy jogosan kapom.

-Hm, majd meglátom mit tehetek. - kacsintott. - Nos, mesélj, ki vagy te?! 

-Közel se olyan érdekes az életem, mint neked. Egészen kis korom óta ügyvéd szeretnék lenni, ne nevess, de a Judy bírónő és Dr.Szöszi inspiráltak. Ezért is mentem tavaly a madridi egyetemre, amin az egyik a legjobba  jogi kar, de a tanulmányaimat fel kellett függesszem, azért, hogy elkísérhessem Mayát, a nővéremet, aki  Carlos jegyese, de ezt minden bizonnyal már tudod. Van egy kutyám otthon, Pascal, egy Labrador és ennyi. Látod, nem valami érdekes. - míg beszéltem a fiú le se vette rólam a tekintetét. 

-Pascal, ügyvéd. Megjegyeztem. - mosolyodott el. -És Pascal ott lesz 3 hét múlva a nagydíjon? 

-Nem hinném, hogy kutyákat beengednek, pedig jó lenne. 

-Hát, van pár protekciód, talán tehetünk valamit az érdekedben, ugye Lando? - bár Landonak semmi fogalma nem volt, hogy miről beszélgettünk egészen idáig, de simán rávágott, egy aha volt a válasz  a kérdésre, majd  rezzenéstelen tovább sétált. Látszik, hogy nem tisztázódott köztük még egy két dolog.  

-Szerintem én visszavonulok mára. - álltam fel mellőle. -Örülök, hogy megismertelek Charles Leclerc, kedvenced a pestos tészta és a 7-es szám. Megjegyeztem. - úgy éreztem, hogy ezzel a beszélgetéssel egy lépéssel közelebb kerültem valakihez, akivel később együtt tudok lógni, így nem kell folyton a nővéremmel, Carlossal és Landoval lennem. A fiúval nem tudom hányadán állunk, egyszer teljesen normálisan elvagyunk, mint két ismerős, egyszer pedig nem. A közelében néha furcsa érzés fog el, amit nem tudok hova tenni. Talán, ha kevesebb időt töltök vele, akkor elmúlik ez az érzés, és visszaállhat minden a normális állapotába. Már, ha normálisnak lehet azt nevezni, hogy híres versenyzők közt élem a mindennapjaimat.