Úgy éreztem az idő megállíthatatlanul telik, csak kapkodtam a fejemet nap nap után és mire észbe kaptam a nővérem már nem lehetett mellettem. Maya pocakja akkorára nőtt, hogy nem volt tovább biztonságos számára a folyamatos utazás, ezért Brazíliába már nélküle érkeztünk meg. Ő pedig egy különleges orvosi engedéllyel utazhatott Abu Dhabiba, hogy ott várjon bennünket miközben az esküvő utolsó lépéseit intézi. Az interkontinentális esküvő hátránya, hogy minden külön időpontban érkezik, szerencsére Maya még nyolc hónapos terhesen is mindent a kezében tart.

A hétvégék egy szempillantás alatt suhantak el mellettünk. Lando és én elválaszthatatlanabbak voltunk, mint vala. Minden ami a múltban történt köztünk erősebbé tett minket. Hétről hétre felszabadultabbak lettünk, ami köszönhető annak is, hogy Mattyről már hosszú ideje egyetlen szót sem halottunk. Azzal, hogy ő eltűnt egyre csak nyugodtabb lettem a pályán, tudván, hogy már semmi nincs ami veszélyeztethetné Lando életét és karrierjét.

Az egyetlen aki megváltozott Carlos volt, teljesen kifordult magából és ingerlékenyebb is lett. Maya Oroszország óta nincs velünk, a pár eddig éveket töltött megszakítás nélkül együtt és most hirtelen ez megszakadt. A félelem és aggódás mindennapos dolog lett Carlos számára. Lando és én próbáltuk elterelni a figyelmét, több-kevesebb sikerrel.

- Carlitoo, kérlek. Rossz rád nézni. Tudod, hogy neki is ez a legjobb és a babának is. - mióta ezelőtt a furcsa szituáció előtt álltunk Lando is komolyabban viselkedett Carlos jelenlétében. Úgy érezte kötelessége felnőttként viselkedni és figyelnie csapattársára. Én pedig hálás voltam neki, hogy nem hagyja szétesni őt az esküvője előtt. Carlos egy halvány félmosolyt erőltetett ki magából mielőtt eltűnt volna a motorhome-hoz vezető folyosón.

-Te megpróbáltad. Felhívja majd Mayát és minden jobb lesz. - bátorítóan megszorítottam a mellettem lebiggyesztett ajkakkal álló fiú kezét. Most én vagyok az egyetlen szurkoló a McLaren istállónál, Mayáért és a fiúkért is szerettem volna mindent beleadva mellettük állni. Lando pillanatnyi rosszkedve el is illan, ahogy a garázsba érünk. Megértette, hogy Carlosnak időre van szüksége, de nem adta fel. A fejébe vette, hogy párbajra hívja a spanyolt. Méghozzá a pályán.

Az időmérő vegyesen zárult a fiúk számára. Míg Lando éppen, hogy csak lecsúszott a Q3-ban való továbbjutásról, ezzel előkelen zárva a napot, addig Carlos autójának erőforrás visszanyerője felmondta a szolgálatot, még a garázsból sem tudott kigurulni. Ha van utolsó döfés, ez biztosan az volt a spanyol számára. Sisakját a fején hagyva távozott a pályáról, még az interjúit sem volt hajlandó elvállalni. Csoda, ha ezért nem kap majd büntetést. Bármennyire is fájt a szívem utána volt még egy szív amire gondolnom kellett. A szív amely annak a fiúnak a mellkasában dobog aki éppen most száll ki a kocsiból, hogy a csapata nyakába ugorhasson. Hosszas megpróbáltatások után végre újra a középmezőnyben. A fiú fejéről gyorsan lekerül a sisak és a tűzálló maszk majd a kulacsát megragadva rohan hozzám.

- Gratulálok! - suttogom a csókba a biztató szavakat, legalább egy valaki mögött tudjak ott állni.

- Holnap tied a győzelem baby. - homlokát nekem támasztva csukott szemmel ígérte nekem a győzelmet kissé nyálas külsőbe burkolva. Nem szóltam egy szót sem, hadd higgye csak, hogy menőn bugyinedvesítő szöveggel állt elő. Lando szentül hitte, hogy képes lesz nyerni itt Brazíliában. A vágy, hogy valami nagyot bizonyítson továbbra is tombolt benne. A pillanatot Nichole zavarta meg. Sűrű elnézéskérések közepette figyelmeztette a fiút, hogy még hátra van egy két dolog.

Alig egy óra múlva visszakaptam a frissen zuhanyzott fiút. Hatalmas mosollyal az arcán kulcsolta össze a kezeinket, hogy a parkoló felé húzzon, ahol egy sofőr várt minket. Lando egészen a hotelig levakarhatatlan vigyorral ült mellettem és bármit kérdeztem tőle a válasza csupán egy apró puszi volt a homlokomra. Komolyan kezdtem aggódni, hogy sokkot kapott valamelyik interjú alatt. Annyira elterelte a figyelmemet a fiú különös viselkedése, hogy észre se vettem, hogy a hotel helyett Sao Paulo belvárosába érkeztünk meg. Lando busás borravalót adva a sofőrnek köszönte meg a fuvart. Az emberek, fények és illatok forgatagában azt se tudtam merre nézzek. Ha Lando nem kulcsolja össze a kezeinket biztosan elvesztem volna.

-Miért jöttünk ide? - izgatottan pillantottam fel a fiúra. Csak ekkor tűnt fel, hogy nem a szokásos McLaren logós pólóját viseli, hanem egy teljesen átlagos fekete pólót és farmert. Lando válasz nélkül mosolyodott el újra, közelebb húzva magához a derekamnál fogva tartott szorosan magánál. Emberek tömegén vágtunk át, egyik kis utcából kanyarogtunk a másikba.

-Itt vagyunk. - hirtelen megálltunk egy aprócska étterem előtt. A falak hófehér téglából voltak kirakva, néhány helyen borostyán futott fel a vörös tetőcserepekig. Az ereszen és a tetőt tartó oszlopokon égősor futott végig, a terasz szélét pedig virágok díszítették. Olyan romantikus volt az egész. - Gyere. - húzott magával lágyan Lando.

A bejáratban Lando bemondta a nevét a pincérnek aki az egyik terasz széli asztalhoz kísért minket. Akár egy lovag, kihúzta nekem a széket, majd ő is helyet foglalt. Az asztalra pillantottam ami egészen eddig üres volt, most viszont egy gyönyörű szép vörös rózsa díszelgett rajta.

-Mikor? - biztosra vettem, hogy Lando csempészte oda az egyik kedvenc virágom. De vajon honnan tudta? A velem szemben ülő fiú vállát felhúzva adta tudtomra, hogy a titka titok is marad. Én pedig nem is firtattam tovább. A kezembe vettem a virágot, hogy beleszagolhassak. A virág szirmai szinte teljesen ki voltak nyílva, az illat belőle áradt elvarázsolt.

-Nem volt még alkalmunk igazi randira elmenni. Tudod olyan igazi-igazira. Hát szerveztem egyet. - kezét tördelve várta a válaszom.

-Ez több, mint tökéletes. Nem tudtam, hogy képes vagy ilyenre. - mutattam körbe, utalva a titokra amit idáig rejtegetett.

-Hé, ez fájt. - nevetett fel megkönnyebbülve.

A pincér aki idekísért minket hozta ki nekünk az italokat és a fogásokat. Az előétel apró kis gombóckák voltak különböző sajtokkal töltve. Ezt követte egy rizsből, borsóból és marhahúsból álló, egy a rizottóhoz nagyon hasonló egytálétel. A desszert a Rómeó és Júlia elnevezésű puding szerűség volt nyakon öntve eperöntettel. Az ételek mellé pedig egy helyi különlegességnek számító koktél alkoholmentes változatát ihattuk. Miközben ettünk önfeledten beszélgettünk, mintha tényleg egy első randin lennénk. Szóba került a holnapi futam, Lando és Charles egyre javuló kapcsolata és a közelgő esküvő is. Apropó esküvő, ezután az este nem biztos, hogy beleférek majd a ruhámba.

-Lorena...- a velem szemben ülő fiú idegesen nyúlt át az asztalon. A kezemet megszorítva vett egy nagy levegőt. - Tudom, alig fél éve, hogy az enyém vagy. De hidd el nekem, sosem voltam boldogabb. Én azt hittem a szerelem nem nekem való, aztán jöttél te és átírtál mindent. Szeretni téged a legjobb dolog ami csak történhetett velem, még ha nem is indult olyan zökkenőmentesen a kapcsolatunk. Kérdezni szeretnék tőled valamit. - minden lány életében eljön az a pillanat amikor arra gondol, hogy most, na most lesz az a pont amikor megkérik a kezem. Én is azt hittem, hogy az a most, most lesz.

De tévedtem.

-Hozzám költöznél? - hát végül is majdnem lánykérés, de csalódásra cseppet sem volt okom. Őszinte és boldog mosollyal mondhattam neki igent.