- Sajnálom! A káromkodásért és, hogy kiborultam. - végül csak kibökte. Nem haragudtam rá, hogy is tudtam volna?! Neki ez a verseny a mindene, hiszen semmi mást nem csinált egész életében csak ezekben a száguldó koporsókban ücsörgött, olyan fizikai nyomás alatt próbált minél többet és többet kicsikarni magában ami alatt sok átlagos ember már összeroppant volna. Ott álltam előtte a kék szemébe nézve láttam, hogy tényleg sajnálja, nem csak úgy mondja. Feladtam a makacsságom, a minimálisra csökkentettem a távolságot köztünk egészen addig lábujjhegyre állva nem tudtam az arcom a nyakához fúrni. Kezeim a fiú hátán pihentek, így egyszerre tudtam megtartani magam és magamhoz ölelni őt. Lando nem a fajta ember volt, aki direkt megsértene másokat. Egyszerűen csak ideges volt és rosszul jött ki a lépés. Nem habozott vissza ölelni. Korábbi idegessége már rég elszállt, egészen eddig arra várt, hogy én tegyem meg az első lépést. A gyomrom görcsbe rándult mikor eszembe jutott, hogy azén kezemben van a a jövője. Nem voltam benne biztos, hogy Matteo blöfföl vagy tényleg beváltja a felém szánt fenyegetést, de nem szerettem volna megvárni egyik végkimenetelt sem. Úgy döntöttem a kezembe veszem a dolgokat és megvédem a fiú karrierjét. Az egész srác egy hatalmas szív, de ezt az énjét alig látja valaki. A vicces fiú énje amit a nyilvánosságnak mutat van olyan erős, hogy senkinek egy halvány kis fogalma sincs arról, hogy milyen is valójában az igazi Lando. Féltő, érzelmes, romantikus, ragaszkodó.
Oké, Lorena. Ő nem Matti, nem fog veled semmit tenni. Te is láthattad. Add meg neki amire vágyik. Csak egy szó az egész. Te is tudod, hogy utána sokkal könnyebb lesz. - kellemesen elbeszélgettem a belső énemmel aki, mint mindig most is remek tanácsokkal látott el. Vagyis inkább mint, mindig most is kimondta az igazságot. Nekem pedig egy másodpercet sem kellett gondolkodnom azon, hogy bízzak-e benne.

- Lando, várj. - a fiú már indult volna ki. Még hátra volt a méredzkedés, és biztos voltam benne, hogy a boxból szeretne szurkolni Carlosnak. Kérdőn nézett a kezemre ami a pólója ujját markolta idegesen. - Én csak... csak annyit akartam mondani, hogy ... szeretlek. - hatalmas szüneteket tartottam mire végül ki tudtam bökni. Nem tudtam hogy mondjak el. Csak egyszerűen ejtsem ki a számon, vagy körítsem valahogy?! Végül úgy döntöttem kimondom.

- Most akkor már kimondjuk? - teljes testtel felém fordult. Kezem még mindig az övét szorította, nem mertem elengedni addig, mert nem tudtam mit is fog reagálni. Bólintottam egyet, szemeim az övét fürkészték. Féltem, hogy a korábbi viselkedésem miatt benne is megváltozott valami. Egészen eddig én voltam az aki elutasítóan viselkedtem. Mármint ami a kapcsolatunkat illeti. Szemei engem fürkésztek, nem értette, hogy hirtelen mi változott meg. Finoman kihúzta a kezét a szorításom alól, egy félmosollyal az arcán rázta meg a fejét miközben kezeit az arcomra vezette. - Néha még teljesen rejtély vagy számomra. - hüvelykujja lágyan simogatta az arcom. Közelebb hajolt hozzám és egy apró csókot nyomott a számra. Éreztem a csókján, hogy maradna még, de tudtuk jól, hogy nem lehet. Még hátra van pár kötelező kör. - Én is szeretlek. - suttogta a fülembe majd, mint hivatalosan is egy pár, kézen fogva, ujjainkat összekulcsolva kiléptünk a nyilvánosság színpadára.

A kockás zászló végül Maxot, Sebastiant és Kvyatot intette le. A futam vége éppolyan izgalmas volt, mint az eleje vagy épp a közepe. A 62. körben Pierre és Alex autója összeért, a francia fiú első szárnya pedig az autó alá szorult így fel kellett adnia a versenyt. Lance Stroll dobogós helyen végezhetett volna, ha Sebastian nem hajt végre egy csodálatos előzést, Nico pedig élete legjobb F1-es eredményét érhette volna el, ha nincs az kis vizes csík az utolsó kanyarban. Hülkenberg ugyan abban a falban kötött ki ahol előtte Leclerc, Bottas és Hamilton is. A csapatok az utolsó pillanatig nem voltak biztosak a pozíciójukban, egy apró vizes folt és mindennek vége. Itt már nem volt stratégia, csak izgulás és szurkolás. A nézőket sem rendítette meg az eső, az utolsó percekig izgultak kedvenceikért. Megérte várni a végéig, Sebastian szurkolói állva tapsoltak a hazai pályán dobogót szerző pilótának. Amilyen küzdelmesen alakult a mai nap, olyan nagy volt az öröm a végén. Még a kiesett pilóták is mosollyal az arcukon fogadták a sikeresen célba ért társaikat.

-Carlito! Micsoda futam! - amióta csak kiléptünk Lando pihenőjének az ajtaján kíváncsi, csodálkozó szempárokkal és storyra éhes fotósokkal találtuk szemben magunkat. Lando persze nem tétlenkedett. Büszke mosollyal az arcán mutogatta az összekulcsolt kezeinket. Még a sky sportnak is adott interjút, akik minden féléről kérdezgették

Maya hatalmas vigyorral az arcán fogadott minket. Ő már hónapokkal ezelőtt ezért szurkolt, Carlos jóvoltából tudott Lando érzéseiről a kezdetektől fogva. Engem pedig úgy ismert, mint a tenyerét. Nem volt nehéz nem észrevenni a közöttünk vibráló teret. Maya sosem bírta Mattit, szerinte nem volt hozzám való. Így nem volt nehéz kitalálni azt sem, hogy a leendő ifjú pár Lando pártján állnak. A boxból néztük a futam hátralevő részét, Lando egészen addig nem engedte el a kezem amíg Carlos ki nem szállt a kocsiból. A szokásos csók Mayának, és egy puszi kis Sainznak. Ez volt az új rituáléja a kis családnak mióta Maya hasa már látványosan gömbölyödött. Carlos és Lando lepacsiztak majd átölelték egymás. Lando súgott valamit Carlos fülébe aki rám kapta a tekintetét és hatalmas vigyor jelent meg az arcán. Ismét lepacsiztak majd Lando hagyta, hogy Carlos kiélvezhesse a helyezésével járó pontszámok okozta örömmámort majd következhetett a kötelező méredzkedés és az interjúk. Este pedig csapat megbeszélés.

- Későn jövök mi amor. Feküdjetek le korán. - csókolta meg újra a nővéremet Carlos mielőtt távozott volna az öltözőjébe. Landot félrehívta az egyik mérnöke így végül Mayával ketten maradtunk. Már a nézéséből tudtam, hogy jön az én megmondtam, hogy így fog végződni és jobb neked így beszélgetés. Örültem annak, hogy Maya örül nekünk, nem kételkedtem abban, hogy támogatni fog. Együtt sétáltunk ki a ringről, körülöttünk a szokásosnál is több fotós és riporter. Maya ezen a fronton is igyekezett helytállni és amennyi kérdésre csak tudott válaszolni. Ő sem szerette a médiafelhajtást viszont velem ellentétben ő már olyan régóta ebben élt, hogy megtanulta elviselni. Tudta, hogy mit hogyan kezeljen. Pontosan tudtam mit vállaltam akkor mikor beléptem ebbe a száguldó cirkuszi társulatban, mégis még négy hónap után is fojtogató érzés volt a kamerák előtt állni és kérdésekre válaszolni, ez nem én vagyok, mintha egy kihallgatáson lennék.

-Hölgyeim. Egy fuvart a hotelig? - a felmentősereg Charles személyében érkezett meg. Mayával már harminc perce csak kérdésekre válaszoltunk, vagyis csak ő válaszolt. Én csak azt hajtogattam, hogy nem nyilatkozom. Még friss volt a kapcsolatunk, nem tudtam mit mondhatok el és mit nem így jobbnak láttam nem megszólalni. Amint Charles megjelent mellettünk autóval őt is megrohamozták, ő azonban mindkettőnknél rutinosabb volt. Volt akkora tekintélye, hogy ha ő azt mondja a riportereknek, hogy nem kíván nyilatkozni akkor békén is hagyják. Irigyeltem ezért. Mayával hálásak voltunk a felmentőseregért, ahogy halad előre a terhességgel egyre kevesebbet képes kibírni, bárhogy is próbálja magát tartani.

-Köszönjük még egyszer. - Maya hálás szemekkel nézett Charlesra aki csak mosolyogva legyintett egyet. Neki aztán tényleg nem került semmibe, hogy plusz két fővel vezessen vissza a hotelhez. Habár ez nem a Ferrari hazai futama volt, Vettel miatt itt, Németországban is saját autót kaptak a versenyzők, hogy időben odaérjenek mindenhova és ne kelljen várniuk semmire. Az olasz csapat nagyon adott a külsőségekre, fontos volt számukra a versenyzőik kényelme és persze a reklám is. Maya az érkezésünket követően fel is ment pihenni mi pedig Charlesal beültünk a bárba meginni egy italt és közben beszélgetni. Mióta a Forma-1 család részese vagyok vele és Maxel és persze Dilarával is sikerült elég jól össze barátkoznom, persze ez nagyban köszönhető a kis táncos afférunknak Ausztráliában.

Nem is gondoltam volna, hogy két pohár bor alatt ilyen sok témát lehet érinteni. A fiú annyira örült annak, hogy végre hallgatóságot talált magának, hogy az elmúlt hetének minden napjáról beszámolt. Én pedig figyelmesen hallgattam, nem akartam megbántani azzal, hogy én sem szentelek neki teljes figyelmet. A Ferrari csapata közel sem volt olyan szoros, már-már családi kapcsolatban, mint a McLaren. A hangulat a vörös istállóban sokkal inkább a komolyságról és a fényűzésről szólt, Charlesnak pedig be kellett tartania a szabályokat. Binotto, a csapatfőnök nem tűrt meg semmilyen gyerekes viselkedést, pedig Charles is még csak fiatal felnőtt volt. A maga 23 évével néha szeretett kicsit lazulni és hülyülni, de ezt csak a pályán kívül tehette meg, ott ahol Binotto szemei már nem figyelik a fiút. Figyelmesen hallgattam ahogy Charles elmeséli az edzéstervét, az esti szimulátorozásokat Max-al, még néhány vita is említésre került közte és Seb között. A két pilóta habár jól kijött egymással, a köztük lévő kor és tapasztalatbeli különbségek néha okoztak súrlódásokat.

- Kérdezhetek valamit? - fordult felém miután nagyot kortyolt a hűs, száraz fehérborából. Követtem a példáját, én is belekortyoltam az édes roséba, amit a fiú rendelt nekem. Azt állította ránézésre meg tudja mondani az emberekhez milyen típusú bor illik, én pedig hagytam, hadd tegye próbára a látnoki képességeit. Az ital hideg, de nem túlságosan, kellemesen édes egy icipici fanyar utóízzel, ahogy szeretem. Nagy borszakértő lehet, a választása tökéletes volt. - Te és Lando most akkor ... láttam a képeket a sky sport twitter oldalán. Ti együtt vagytok? - tudtam, hogy készült rólunk kép, emlékszem a sok kattogásra. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy már a mai napon, alig pár órával a döntésünk után tele lesznek a hírportálok velünk. Arre pedig végképp nem gondoltam volna, hogy ez a kérdés felmerül a mai este. Eddig szinte csak róla volt szó, hirtelen most miért terelődött rám, vagyis ránk a téma?! De nem számít, mert már tudom, hogy mit kell mondanom.

-Úgy látszik igen. Egy ideje alakult valami, csak sosem tudtuk hányadán állunk ezért nem mondtunk semmit. - olyan könnyen jöttek a szavak, hogy még magam sem hittem el. Annyira új volt, Mayán kívül még senkivel nem beszéltem erről. Láttam Charles arcán a csalódottságot, de nem értettem miért. Azt hittem örül annak, hogy Lando bold .... Hát persze.Megvan! A korábbi ebéd meghívás, a medence, a golf...Visszagondolva, minden közös programnál Charles közelebb és közelebb került hozzám. A beszélgetéseknél egyre bensőségesebb témákat említettünk, Dilara szerint flörtölni próbált velem de én nem hittem a lánynak. Egészen mostanáig. Ezek mind azért, voltak mert... -Charles én úgy sajnálom.- nem győztem bocsánatot kérni, amiért nem vettem észre a jeleket. Azt a sok próbálkozást, hogy közelebb kerüljön hozzám. Látnom kellett volna és tennem kellett volna valamit.

-Ne! Ne tedd.- húzóra itta meg a poharában lévő maradék bort. Feszült volt, hiába is leplezte. - Örülök nektek, csak tudod nekem tetszettél, mióta csak együtt táncoltunk azon az őrült bulin. Volt benned valami, ami más. Valami őszinte és eredeti. -fogalmam sem volt, hogy miért vagyok ennyire különleges és "eredeti" Ausztráliában még bőven a zsémbes énem volt jelen, aki utálta ezt az egész cirkuszt és a pokolra kívánta az összes napot amit eltöltött a sok motormániás mellett. -Örülök nektek, tényleg. - keserű mosoly húzódott a szája sarkában. Nem mutatta, de láttam rajta, hogy az öröme közel sem olyan őszinte, mint amilyennek mondja. Viszont ismertem már annyira, hogy tudjam, nem fog ártani nekünk. Ő és Lando nagyon közeli barátok, jobban becsülik egymást, mint ahogy az kívülről látszik. A tudat, hogy vak voltam és emiatt kellemetlen pillanatokat okoztam Charlesnak belém mart. Szörnyen éreztem magamat. A történtek ellenére nem akartam magára hagyni a fiút, sőt szerettem volna, ha most, miután kiderült ez az egész kibeszéli magából azt ami fájt neki. Azt hittem ezek után csendes lesz és visszahúzódó, de pont az ellenkezőjét produkálta. A szó csak úgy ömlött belőle továbbra is. Az a különleges valami, ami miatt tetszettem neki az pont az elutasításom volt, Landoval ellentétben ő érezte, hogy ez csak egy védekező mechanizmus a környezetváltozás ellen. Nem a pénzért a hírnévért és hasonló klisé dolgok miatt voltam kedves és barátságos velük, hanem mert tényleg meg akartam ismerni őket. AZ igazi pilótákat, akik az álarcok mögött rejtőznek. Landonak is éppen ez tetszett meg. Meglepő, hogy a két fiú mennyire hasonlítottak egymásra a különböző múltjuk ellenére.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-Haver, tényleg összejöttetek? - az interjúszobából kifelé menet Alex és George meglepődve hallgatták végig a levakarhatatlan mosolyom mögött megbújó történetet. Ahogy ők is, úgy én is egy egyszerű srácnak éreztem magam. Tipikusan az a fajta, aki inkább a gép előtt ül a szabadidejében és csak ritkán jár el bárokba vagy csak úgy el valahová kikapcsolódni. Nekem a kikapcsolódás eddig a Call of Duty világát jelentette a haverokkal.Pontosan ezért hitte mindenki azt, beleértve engem is, hogy nekem soha nem lesz barátnőm, hiszen esélyt se adok az ismerkedésnek. És egészen négy hónappal ezelőttig úgy is gondoltam, hogy nekem nem is kell barátnő, csak elterelné a figyelmem a valódi dolgomról. A vezetésről. De minden megváltozott, mikor megismertem Lorát. Igenis küzdöttem azért, hogy vele lehessek és hihetetlen örömmel töltött el, hogy elértem a célomat. Van egy barátnőm, aki semmiben nem hátráltat, sőt, éppen az ellenkezőjét csinálja. Támogat. Úgy támogat, ahogy a nővére is Carlost, akit mindig irigyeltem azért, hogy ott van neki Maya. És most végre nekem is van egy lány az életemben, anyun és a húgomon kívül, ráadásul a szüleim is kedvelik, tökéletes választás. Az egyetlen dolog amit nem értek, hogy mégis miért kellett eddig várnunk, ha már Bakuban meg volt a szikra köztünk? Nem számít, a lényeg, hogy már velem van és nem veheti el tőlem senki.

-Ja még nekem is furcsa ez az egész. Próbálok jó pasi lenni, de még annyira új. - vakartam meg kissé idegesen a halántékom. A két fiúnak mellettem már volt tapasztalata a kapcsolatok terén nem is kevés. Hozzájuk képest én kispályás voltam.

-Csak legyél jó az ágyban és nem lesz probléma. - kacsintott rám George. Nem is ő lenne, ha nem egyből a szexre gondolna. Mióta szakított a barátnőjével Bellával, azóta sok egy éjszakás kalandban volt része. George az összes londoni klubban ismerős volt, persze csaka felső kategóriásokban. Nem tagadta, hogy élvezi a hírnevet és nem félt kihasználni azt. A csajok, főleg azok akik ezekben a bizonyos klubbokban fordultak meg, mind messziről kiszagolták a pénzt és a helyes pasikat.

-Azzal nincs probléma tesó. - nem szerettem volna kiteregetni minden lapomat, de a srácok úgy ismertek, mint a tenyerüket. Addig faggattak volna, amíg úgyis kiderült volna, hogy már én sem erősítem a szüzek táborát. És ha választanom kell, hogy inkább most kerül szóba a téma, vagy egy közös bulin Lorena előtt, akkor a válasz egyértelműen a most felé húzott.

-Oh nem már fiúk. A lányokat tisztelni kell. - szinte teljesen megfeledkeztem Carlos jelenlétéről. Annyira természetesnek vettem, hogy velem volt egész este, hogy fel sem tűnt, hogy egy kicsit lemaradt amikor összefutottunk a fiúkkal. Néha olyan apáskodó tud lenni.

-Carlos, tudod, hogy szeretem. Ez csak poén volt. - Carlos a kezdetektől fogva tudta, hogy tetszik nekem Lorena. Ő látott el tanácsokkal. De mielőtt úgy döntött volna, hogy beárul a menyasszonyának inkább megnyugtattam az apáskodó csapattársam. Ha a családról volt szó Maya még anyunál is ijesztőbb tudott lenni. A világért sem szerettem volna kihúzni a gyufát.
A parkolóig nevetgélve sétáltunk el, már éreztük, hogy vége a hétnek, jöhet a lazítás. A kezdeti apáskodás után végre Carlos is vette a fonalat és becsatlakozott a poénáradatba. Alex csendesebb típus volt. A mi kis Buddhánk jobbnak látta nem beleszólni a nagyok dolgába és amúgy is neki már két éve van barátnője. Zoé, egy nagyon kedves kínai származású profi sportlövész. Alex és Zoé a közös vallás kapcsán találtak egymásra, állításuk szerint igazi spirituális találkozás volt. De mi mind tudjuk, hogy ez bullshit. Alex rajongott a sportlövészetért és az egyik nemzetközi versenyen Londonban véletlenül belefutott Zoéba. A többi pedig a hálószobájuk története. Vallás ide vagy oda Alex sem szerette húzni az időt, főleg ha a szuper tehetséges sportlövész lányokról van szó.

Ma Alex volt a soros, hogy visszavigyen minket a hotelhez, főleg, hogy most csak neki volt itt autója. A red bull könnyen autóhoz juttatta itt Németországban is a versenyzőit. A Williams és McLaren nem volt ilyen leleményes. Míg utazunk a fiúk minden apró kis részletet tudni akartak az első kapcsolatomról. Elmeséltem nekik hogyan is jöttünk össze pontosan és nagyjából ennyi is volt az össz információ amivel szolgálni tudtam nekik. Nem voltunk együtt kerek egy egész napja sem, mégis mi mást mesélhettem volna még? Az elhúzódó interjúk és megbeszélések miatt csak 10-kor tudtam elszabadulni a pályáról. A hotelhoz érve biztos voltam benne, hogy Lorena már alszik. Rég volt már, hogy ennyire kötetlenül tudtam beszélgetni a barátaimmal, végre nem figyeltek kamerák, mindannyiunknak volt szabadideje és ezt szerettük volna kiélvezni. Egy sör amúgy sem árthat meg. Carlos volt közöttünk a minta barát, sofőr és férjjelölt. Ő nem tartott velünk egy italra. Szerinte csak nem lenne fair egyedül hagyni Mayát és az egy sör sohasem lesz egy sör, ha a pasikról van szó. Oké talán ebben igaza van...de mi még így is átláttunk rajta. Tudtuk, hogy csak azért nem marad, mert nem akar kikapni Mayától, aki mostanában elég sok hangulatingadozáson esik lát. Carlos okos volt, ismerte a menyasszonyát és jobbnak látta nem packázni vele. A bárba lépve megláttam Charlest és a Lorenát a bárpultnál ücsörögni és nevetgélni. Egy percre teljesen lefagytam. Átjárt valami furcsa érzés, mintha ideges lettem volna mégis valahogy más volt ez az idegesség, mint délután. Csak nem féltékeny vagyok? - kérdeztem magamtól. Nem tuti nem. Csak meglepődtél, ennyi. - a vállamon csücsülő jobbik felem húzott ki a szituáció okozta bizonytalanságból.

Persze George és Alex látva a lefagyott arcomat egyből piszkálni kezdtek. Vettem egy mély levegőt mielőtt odasétáltam volna a barátnőmhöz.

-Szia szépségem. Azt hittem már alszol. - hátulról átölelve duruzsoltam a szavakat a fülébe majd egy apró puszit nyomtam a nyakára. Éreztem, ahogy a lány libabőre végigfut a nyakán az érintésem hatására. Szerettem volna megmutatni, hogy ő már hozzám tartozik. Látva Charles lesokkolt arcát azt hiszem ez sikerült is. - Charles. -fogtam kezet a fiúval aki a kezdeti sokkon túllendülve visszafordult az itala irányába. Volt valami benne ami nem hagyott nyugodni. Ő volt az egyik legjobb barátom. Vajon mi történt, hogy ennyire sötét árnyalatok úsznak a szemében. Aggódtam érte. Tudtam, hogy ez nem az italtól van. Láttam már részegen és sosem meresztett még ilyen szemeket senkire, mint most a barátnőmre. Helyet foglaltam Lora mellett aki a fejét szinte egyből a vállamra hajtotta. Fáradt volt már, csak nem akarta itt hagyni a becsiccsentett Charlest. A lány közelsége megnyugtatott. Teljesen megfeledkeztem a korábbi kis túlkapásomról. Carlosnak végül igaza lett, az egy sörből kettő végül három lett, miközben a hangulat is egyre oldottabb lett. Charles is teljesen elengedte magát, már nem láttam a szemeiben azt a sötét árnyalatot mikor Lorára nézett. A lányt a derekánál ölelve tartottam meg mivel időközben elbóbiskolt a vállamon.

-Oké srácok, mi hivatalosan is fellőjük a pizsit. Charlest rátok bízhatom? - tudtam, hogy a fiú jó kezekben lesz George és Alex mellett akik az utolsó korsójukat itták miközben valami rémes sorozatról beszélgettek. A témához nagyon nem tudtam már hozzászólni így jobbnak láttam, ha elmegyünk aludni. Vagyis csak én.Az ölembe kaptam az alvó lányt, aki addigra már annyira mélyen aludt, hogy szinte meg se rezdült a korábbi kis akciómra. Az emeletre érve úgy döntöttem ma nálam fogunk aludni. Nem lenne értelme a saját szobájába vinni Lorát és amúgy is aludtunk már számtalanszor együtt. A helyzet pedig kísértetiesen hasonlított Melbourne-re. Lerúgtam a cipőmet, óvatosan a hálószobába mentem és lassan az ágy jobb oldalára fektettem az alvó lányt. Ledobtam magamról a fölösleges ruhadarabokat majd vigyázva, hogy véletlenül se keltsem fel őt bemásztam mögé az ágyba.

- Aludj jól Lora. Szeretlek! - még szoknom kell ezt a szót, egészen eddig csak magamban mondogathattam. De most végre kimondhatom hangosan is, az érzés amit a szó hagyott maga után leírhatatlan volt. Ha valaki megkérdezte volna milyen szerelmesnek lenni csak annyit mondtam volna, hogy folyamatosan féltem és a pillangóim ellen harcolok a gyomromban amiket Ő okoz. Nem tudtam eddig, hogy mi a szerelem sőt abban sem voltam biztos, hogy létezik. Apró puszit nyomtam az előttem fekvő lány vállára majd magamhoz ölelve, mosollyal az arcomon nyomott el az álom.