- Lando nem csinálhatjuk ezt tovább!- magam elé húztam a takarót, mintha szégyenlős lennék, pedig nem volt okom rá. Lando a testem minden apró részét látta és ismeri. Nem tudnék neki újat mutatni. Idegesen túrtam a hajamba. Tudtam, hogy tudja, hogy feszült vagyok és próbált volna segíteni de én minden alkalommal ellöktem magamtól. Nem engedhettem közel magamhoz, különben nem tudom megvédeni.

- Mármint arra gondolsz, hogy esténként átosonok hozzád, hogy veled lehessek?! Vagy arra gondolsz, hogy rendszeresen lefekszünk egymással? Azt hittem te is akarod ..... de én... én megőrülök érted! Nem tudnék lemondani a veled töltött estékről Lora. És emlékeztetnélek, hogy te kértél külön szobát. Még mindig nem tudom miért tetted, de nem is érdekel az oka, amíg kinyitod nekem az ajtót. - ott volt a nyelve hegyén, mégsem mondta ki. Egyikünk sem mondta ki, mintha fájna az az egy kis szó. Miért nem mondtuk ki? Talán mert még mi magunk sem hisszük, hogy igaz.

-Nem Lando, nem a szex a bajom. Te is tudod, hogy jó veled .... - mindig csak kerülgettük a témát, sose hívtuk a nevén. Egészen mostanáig. - De ezt akkor sem csinálhatjuk. Nem vagyunk együtt! Nem szökhetsz csak úgy át minden este. Mi lesz, ha valaki meglát? - hátrafordultam a könyökén támaszkodó Landohoz, korábbi álmos arca ettől a reggeli kis vitától teljesen eltűnt. Helyére az értetlenség ült ki.

- Akkor mondjuk ki. Mondjuk, ki hogy együtt vagyunk és nem kell többet titkolóznunk.

-Bárcsak ilyen könnyen menne, de te is tudod, hogy nem lehet. És amúgy is elfelejtetted, hogy ott van Matti?! - ismét hátat fordítottam neki. A térdemet a mellkasomhoz húztam fejemet pedig a térdeim tetejére támasztottam. Lando semmit nem tudott a fenyegetésről, egy szót sem szóltam neki róla, csupán annyit tud, hogy Matti hívogat. Mindig amikor a telefonom kijelzi Matteo számát Lando kivétel nélkül mindig ökölbe szorítja a kezét és elvonul míg telefonálok. Zavarja, hogy Matti még mindig az életem része, az ő életfilozófiája szerint aki kezet emel egy nőre nem is érdemes az életre. Nem érti hogy vagyok képes ezután is szóba állni vele.
Igaza van, Matti tényleg nem érdemel meg egyetlen nőt sem az életében, mert nem tud bánni velük és igaza van abban is, hogy őrültséget csinálok. Viszont ha tudná az igazságot talán másképp vélekedne.

-Azt ne mondd, hogy az a görény még képben van?! Egyszerűen nem értelek Lorena. - hangja egyre idegesebb hangszínt vett fel. Mindkettőnk idegei pattanásig feszültek, mielőtt nagyobb vita alakul ki kimásztam az ágyból és elindultam a fürdő felé. Nem néztem hátra, de végig magamon éreztem a tekintetét. Hogy értessem meg Landoval, hogy kettőnk kapcsolata veszélyes mindkettőnk számára?! Valószínűleg úgysem értené meg és makacskodna. A zuhany alá állva reméltem, hogy a fiú nem követ. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Igyekeztem megszabadulni minden zavaró gondolatomtól, ma versenynap van, nem boríthatom fel az egész menetrendet.

Matti telefonhívása óta kicsit felfordult az életem, minden nap hívogat, hogy különböző kéréseket teljesítsek neki. Teljesen elvette az eszét az, hogy bosszút álljon Landon amiért elvett engem tőle. Hiába próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez egyáltalán nem így van, ha ő nem változott volna meg akkor még mindig együtt lennék. A bosszú teljesen elhatalmasodott rajta. A fenyegetése nagyon is komoly volt, ennyire határozottnak sosem láttam még, a lány akivel megcsalt nagyon befolyásos. A világ egyik leggazdagabb üzletemberének lánya. Számomra teljesen rejtély, hogy hozta őket össze a sors őket, egy olyan átlagos munkahelyen, mint amilyen Mattieoé volt, de ez már nem számított. Tudtam, hogy ha szépen lassan nem vágom el a kötelékeimet Landoval akkor Matti és a lány tönkreteszik. Sajnos hatalmukban áll, hogy Lando karrierjének véget vessenek. Elképzelni sem tudom, hogy ezt hogyan fogják véghez vinni, de nem kéne megvárnom míg eljutunk idáig. Megteszek mindent ami csak erőmből kitelik, hogy megvédjem.

A lányokkal töltött nap után a maradék időmet a hotelszobámba zárkózva töltöttem. Nem válaszoltam se Landonak se Charles, de még a nővéremnek sem. Kellett az egyedüllét és őszintén szólva élveztem is. Kicsit a gondolataimba merülve, amiből senki nem szakít kis és nincs senki körülöttem aki elgyengítene. Az élet nem állt meg, vissza kellett csöppenni a versenyzés világába. Itt vagyunk Hockenheimben, napok óta szakad az eső megállás nélkül. A csapatoknak a szokásosnál is több kihívással kellett szembe nézniük, az időjárás pedig egyértelműen ellenük van. Az esős idő még a tapasztaltabb pilótáknak is kihívást jelent, az újoncok többsége pedig, mint ahogy Lando is még nem versenyzett esőben. A jelentések szerint a futam kezdetére eláll az eső, bár jelenleg egyáltalán nem úgy fest a dolog. Reggeli után útjaink különváltak a fiúktól akiknek a szokásosnál több edzés és megbeszélést kellett a napba iktatni, hogy megfelelően felkészüljenek az esős körülményekre. Sokan azt hiszik, hogy ha elkezd esni az eső, akkor a csapatok felraknak egy esőgumit az autóra és ugyanúgy mennek tovább. Sokáig én is ezt hittem, de a háttérben azonban számos apró dolog húzódik meg. Esőben minden autó egyformán viselkedik, a látási körülmények jelentősen romlanak. A pilóták közül az arathat sikert akinek kiemelkedőek a reflexei és jól bánik az autóval a csúszós úton is.
Maya és én is visszatértünk a régi ütemtervhez. Egyértelműen látszott, hogy a nővérem nem bír egyedül ekkora terhes cipelni és még a baba is ott van. Mióta elmentem szinte semmit nem haladt a szervezéssel, pedig a koszorúslány csokrok még hátravoltak. Nagyon fáradékony volt és szinte mindig panaszkodott valami fájdalomra és még csak a 4.hónapban járt. Hogy könnyítsek Maya terhein felajánlottam neki, hogy majd én elrendezem a csokrokat. Minden nagyobb részlet megvolt, már csak az apróságok voltak hátra, ezzel pedig egyedül is boldogultam.

Miután végeztem pár hívással egyből helyzetjelentést adtam Mayának. Hálás volt a segítségemért, és hogy vele voltam egész nap. A terhesség során felszabaduló hormonok mostanában a kelleténél több próbatétel elé állítják a kapcsolatát Carlossal. Egyikük sem számított ilyen korán a baba érkezésére és erre csak most döbbentek rá igazán. Hogy nem tudnak majd beleszokni a házas életbe a szülőség előtt és nem lesz alkalmuk igazi nászútra sem. Amennyire csak tudtam támogattam Mayát és segítettem neki. A külön töltött hosszú idő után jól esett egy egész délelőttöt csak kettesben eltöltenem vele. Egy közös ebédet követően a garázsok felé vettük az irányt ugyanis nemsokára futam van. Habár Maya egyre nehezebben viseli a benzinszagot, a hangokat és a nyüzsgést maga körül továbbra is úgy érzi, hogy kötelessége Carlos mellett lennie. Carlos pedig egyre feszültebb Maya makacssága miatt. A McLaren istállóhoz érve gyorsan körbenéztem, de nem találtam Landot. Nekem viszont muszáj volt beszélnem vele.

-Egy perc és visszajövök. - szóltam oda Mayának aki az érkezésünk óta Mike-al beszélget. Tudtam, hogy ha Lando nincs az autója körül akkor a pihenőjében lesz. Mély levegőt vettem mielőtt bekopogtam volna.

-Bújj be! - kiabálta az ajtón túlról. Kirázott a hideg ahogy a hideg kilincshez értem. Lando ott állt előttem félmeztelenül. A kilincs okozta libabőr kellemes meleg érzésbe csapott át ahogy végigfuttattam a szemem a kockáin. A kezében lógó aláöltözetből ítélve éppen most készült eltakarni előlem a csodás látványt. Milyen kár, pedig szívesen elnézegettem volna őt így. Vissza a valóságba Lorena!

- Csak sok szerencsét akartam kívánni. - nem tudtam neki megmondani. Egyszerűen képtelen voltam rá, pedig az utasítás világos volt. Lando ma nem fejezheti be a futamot pontszerző helyen. A gyengeségem ismét győzedelmeskedett felettem amint megpillantottam Landot. Miért teszi ezt velem?! A fiú egy lépéssel előttem termett, a korábban a kezében lógó felsőt a közeli kanapéra dobta. Kezei az arcom két oldalán pihentek, hüvelykujjával apró mozdulatokkal simogatva. Lehunytam a szemem. Egy pillanatra, csak egyre meg akartam feledkezni a beteg exemről, a felborított életemről, hogy ő egy pilóta aki minden hétvégén az életét teszi kockára. Kiélveztem minden apró kis századmásodpercet mielőtt megéreztem volna az ajkait az ajkamon. Puha volt és meleg, mint mindig. Ez a csók sokkal másabb volt, mint a tegnap esti, ezt nem a vágy keltette hevességből kaptam, ez a csók sokkal mélyebb és szenvedélyesebb volt. Egy egyszerű csók mégis olyan sok mindent elárul. Az egyetlen hely ahol a szobáinkon kívül ezt megtehetjük az ez a szoba volt. - Vigyázz magadra. - nem tartott sokáig mégis átjárt a nyugalom és a melegség. A reggeli vitánknak pedig nyoma sem volt közöttünk. Úgy beszéltem, mint egy szuper aggódó barátnő, pedig nem voltam a barátnője.

-Úgy lesz. - kacsintott rám mielőtt áthúzta volna a feje fölött a nyúlékony anyagot. A fehér hősszúujjú felső a fiú minden izmára rátapadt, nem volt olyan jó látvány, mint félmeztelenül, de ez sem volt rossz. Felhúzta a hátára a kezeslábas felső részét, belebújt a kezeivel majd felhúzta a cipzárt. Amint a kilincsre helyezte a kezét tudtam, hogy fejben már a pályán volt. Én pedig ismét gyávának bizonyultam megtenni azt amit meg kellett volna.

Az eső jelenleg nem esik, a pályán viszont jó pár helyen áll a víz, így a futam a biztonsági autó mögött rajtol el. Mondhatni hamis rajttal, hiszen a megszokott feszült pillanatokkal járó helyezkedések ezúttal elmaradtak. Lando a 16.helyről indulhatott, mivel tegnap az időmérő után akkumulátort cseréltek az autójában ez pedig egy 5 rajthelyes büntetést jelentett a számára. Carlos jóval előkelőbb helyen, hetedikként kezdhette meg a Német Nagydíjat. Ez a verseny rettentően fontos a Mercedes számára, a csapatnak ugyanis ez a hazai versenye. Az alkalomra még Németország hagyományőrző ruháit is magukra kapták. Toto Wolf a csapatfőnök még kalapot is vett fel a jeles alkalomra. Sokan nem találták méltónak az öltözékét egy ilyen komoly eseményre, de Toto sosem volt az az ember aki ad mások véleményére. Ő ezzel tisztelgetett a hazai versenyének és ennyi.

A hivatalos rajt csak a negyedik körben kezdődött meg amikor a versenybírák úgy állapították meg, hogy a pálya veszélyes részei kellőképpen felszáradtak. A mezőny kivétel nélkül intermediate gumikon indult. Ezek azok a gumitípusok amik a legkevésbé kerülnek elő, köztes időkre valók, mint amilyen most is ahol a pálya bizonyos részei vizesek a többi viszont száraz. A pálya hihetetlenül vizes volt, a felcsapódó vízpára miatt mi akik a boxban feszülten figyeltünk szinte biztosak voltunk benne, hogy a pilóták látási viszonyai szinte egyenlők a nullával.

-Oké Lando, kérlek írd körbe a viszonyokat körülötted? - Andreas próbált minél több figyelmet szentelni Landonak. Az újoncuk még nem tapasztalt ennyire esős körülményeket. Szerették volna, ha minden rendben megy a futam során.

-Ööö izé, kibaszott vizes minden. Semmit se látok. - a csapat örült, hogy Lando nem veszítette el a humorérzékét a büntetés és a körülmények ellenére sem. Nem volt ugyan sok tapasztalata az F1-ben, de a tőle lehető legtöbbet igyekezett kihozni magából. Az egyetlen aki ez ellen a jó teljesítmény ellen volt, az én voltam. Belül azon imádkoztam, hogy a fiú úgy essen ki a versenyből, hogy nem esik semmi baja.

Épphogy elkezdődött a verseny az egyik kanyarban máris sárga zászlót villogtattak. A körülmények első áldozata Sergio Perez volt akinek az autója kicsúszott és a falban végzete, szerencsére a pilóta jól van, csupán a korai kiesés szégyenét kell elviselnie a büszke mexikóinak. A következő pár kör szerencsére eseménymentesen zajlott, Perez autóját elvontatták újra zöld zászló alatt folytatódhatott a verseny. A nyolcadik körben Ricciardo motorja felrobbant, a mezőny élén ismét a biztonsági autó kötött ki a csapatok kihasználva az alkalmat esőgumikra váltottak miután a legtöbb pilóta esőt jelentett a pálya Északi részén. A futamot a két Mercedes vezette mögöttük Leclerc és Hülkenberg. Az eső azonban gyorsan átvonult a pálya felett, a csapatoknak hirtelen kellett átállnia a B tervekre miután megkapták az engedélyt a DRS használatára.

- Srácok, elmegy az erő. Vége. Kiestem. - a 24.körben újabb üzenet érkezett a rádión Landotól. Senki nem láthatta előre a műszaki hibát én viszont a legnagyobb hálával fordultam Isten fele, hogy meghallgatta a kérésemet. Ez alkalommal a fiú megmenekült. Legalább is Matti bosszújától.

A 29. körben, nemsokkal Lando kiesése után a cél előtti utolsó kanyarban Leclerc kicsúszott és a falba végezte. Ahogy megpróbálta újra mozgásra bírni az autóját a fal amibe beleütközött rádőlt a kocsi elejére ez pedig megpecsételte Charles futamát. Pedig a fiú egész végig az élmezőnyben autózott és remekül helytállt. Az egész egy apró vizes kis folton múlt, ami az ideális ív egy részén terült el. Ezt a pontot leszámítva a pálya szinte teljesen száraz volt. És ugyan ebben a körben, ugyan ebben a kanyarban nemsokkal a Ferrari előtt csapódott falba. Valamennyivel szerencsésebben megúszta, mint Leclerc. Hamiltonnak csak az első szárnya sérült meg, amit egy gyors cserével és egy kerékcserével egybekötve viszonylag könnyen orvosolni tudnak. Ebben a percben szállt ki Lando az autóból ami visszahozta őt a pályáról a boxba. A fején sisak volt, ez azt jelentette, hogy nem szeretne beszélni a csapattal se jelenleg, nemhogy a sajtóval. Egy gyors pacsi Andreassal és visszavonult a pihenőjébe.

-Hé, ránéznél kérlek? - suttogta a fülembe Mike. Habár hivatalosan nem voltunk együtt, a csapat nem volt hülye, különösen Mike nem, úgy ismerte a fiút, mintha az öccse lenne és pontosan tudta, hogy van köztünk valami. Amikor Lando ideges még Mikeot sem tűri meg a közelében. Bakuban én voltam az egyetlen aki le tudta nyugtatni, és Mike most is arra számított, hogy ha engem küldd maga helyett akkor Lando nem fog tombolni. Az esetek nagy többségében jól kezeli a rosszul kijött lépéseket, de néha nála is betelik a pohár és akkor egyszerre jön ki minden ami eddig felgyűlt benne. Még csak húsz éves és máris több felelősség nyomja a vállát, mint a többi korabelinek. Senki sem várta el tőle, hogy mindig 110%-on teljesítsen és ezt ő is tudja jól. Magával szemben mégis sokkal keményebb elvárásai voltak.

-Oké. - bólintottam egy aprót és a pihenő felé vettem az irányt. Nem voltam biztos abban, hogy most pont engem akar látni, de ha Mike bízik bennem akkor meg kell próbálnom. Félve kopogtam be Lando ajtaján.

-Bárki vagy, menj most el! - kiabált ki.

-Lando, én vagyok. Kérlek! - kezemet az ajtóra helyezve, fülemet az ajtóra tapasztva próbáltam hallgatózni, hogy vajon mi történhet odabent. Törésre és zúzásra számítottam, ahogy Bakuban, de semmi ilyesmire utaló jelet nem találtam. Az ajtó hirtelen kinyílt, abszolút nem számítva erre nekiestem a fiúnak. Heves bocsánatkérések közepette engedett csak be a pihenőjébe. Nem szólt hozzám egy szót sem csak lefeküdt a kanapéjára és a plafont bámulta.

-Sajnálom. - a kanapé fejtámlája mögött álltam meg, kellő távolságra tőle. Sajnálom. Csak ennyit tudtam neki mondani. Tényleg nem így akartam, hogy a futama végződjön, lehetett volan akár 11.is, a lényeg, hogy ne szerezzen pontot. De belül mégis örültem a kiesésnek, hiszen így Matti haragja nem éri utol, ami azt jelenti, hogy megvédtem Landot.

- Igen? És mit sajnálsz pontosan? Hogy kiestem vagy hogy játszol velem, mint egy darab szarral?! Tudod megértem, hogy nem könnyű túltenni magadat a beteg exeden, de lefekszel velem, mert én akarom, és te is akarod. És tudom, hogy akarod, mert látom rajtad. Úgy viselkedsz, mintha a barátnőm lennél, de mikor arra kerülne a sor, hogy végre kimondjuk te megfutamodsz! - idegesen ült fel a kanapéról, a fejét fogta, kiabált. Sosem kiabált még velem, sosem láttam még ennyire feldúltnak.

-Lando én nem...- azok a viharos kék szemek amikkel rám nézett, úgy éreztem, mintha egy vallatószékben ülnék. Olyan tisztán kivehető volt a haragja. Mielőtt bármi egyebet mondhattam volna felpattant a kanapéról és tovább folytatta az ideges monológját.

-Simán megcsinálhattam volna a versenyt, célba érhettem volna! Nem kellett volna pontot szereznem, csupán célba akartam érni. De nem tudok, mert kibaszottul azon jár az eszem, hogy mit csinálok rosszul?! Elveszed az eszem amikor csak rád nézek, de már nem tudom hányadán állunk.- a dühe szomorúságba csap át. Mindketten a sírás határán vagyunk. Egy szót se tudok megformálni, ott állok megsemmisülve azelőtt a dühöngő fiú előtt aki szeretek, de mégsem mondom ki. Akit féltek, de mégsem tudom megvédeni. Szavak hiányában remegő lábakkal lépek elé, a szemem az ő kék íriszeivel néz farkasszemet. Félve emelem fel a kezem, hogy magamhoz ölelhessem.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az egész verseny alatt az járt a fejemben, miért nem kiálthatom világgá, hogy én Lando Norris a világ leggyönyörűbb lányával járhat. Azok a felgyülemlett kétes érzések amik ezzel kapcsolatban bennem voltak, már három hete emésztettek. A motorhiba csak olaj volt a tűzre, olyan dühroham fogott el, mint még soha. Még én sem ismertem magamra, az érzés, hogy cserben hagytam a csapatom és nem tudok dűlőre jutni egy lánnyal, akit szeretek kikészítette az idegeimet. Idegesen vonultam be a pihenőmbe, nem akartam senkivel beszélni. Csak magam akartam lenni, hogy egyedül adhassam ki a dühöm. Ő viszont követett, nem tudom, hogy saját magától, vagy ez valaki másnak az ötlete volt, de örültem, hogy itt van. Micsoda undok egy paradoxon...

Szörnyen érzem magam amiért kiabáltam vele, még soha egy lánnyal sem kiabáltam. Rajta csattant az egész. Ennek nem így kellett volna történnie, de válaszokat kell kapjak. Miért menekül egy kapcsolat, egy igazi kapcsolat elől? Én mindent meg tudnék neki adni, akkor meg miért nem? Nem értem...

Eszembe jutott az amit az apám mondott nekem egyszer egy F3-as verseny után, ahol akár csak ma, kiestem. Lando, mesélj el egy kihívást, akadályt vagy kudarcot, amit átéltél! És hogy mit tanultál az esetből? Akkor még nem tudtam apa mire gondol, túl fiatal voltam, hogy megértsem mire is célzott. Évekkel később értettem meg mikor leültem vele beszélgetni erről. A kihívás a versenyzés volt, az akadály a meghibásodások. Kudarcok pedig a reakcióm a futamok után, mindezt metaforák mögé bújtatva, hogy valóban csak akkor értsem meg amikor már készen állok rá. Túl nagy kontraszt volt aközött, hogy nyerek vagy veszítek. Túl fiatal voltam, hogy tanulhassak a vereségekből így nem tudtam úgy fejlődni, mint ahogy elvárták tőlem. Ez pedig borzalmas súlyt rakott rám, amit nem bírtam elviselni. Akkoriban anyu volt ott nekem. Segített, hogy a fejem újra tiszta legyen és új erővel folytathassam. Most pedig Lora az aki segít, ahogy anno anyu segített.

Ott álltunk egymással szemben, a sírás határán, szavak nélkül. Én elmondtam mindent, ő meg nem tudta mit mondjon. Legszívesebben visszarohantam volna a hotelba, magamra csuktam volna az ajtót és tomboltam volna. Tomboltam volna ameddig le nem nyugszom, ki nem ürítem a fejem minden káros gondolattól, mert ez itt és most nem én voltam. Az igazi Lando Norrist nem önti el a düh. Legalább is nem ennyire. Aztán olyat tett amit nem vártam volna azoktól a rémült szemektől. Elém lépett és remegő kezekkel ölelt magához. Nem volt elég magas ahhoz, hogy teljesen át tudjon ölelni, így a mellkasomba temette az arcát, a kezeivel pedig olyan szorosan húzott magához ahogy csak tudott. Tisztán éreztem, hogy remeg, de tudtam, hogy abban az ölelésben benne volt minden, amit szavakkal nem volt képes kimondani.