2019.március 16.-a van egy nappal a szezon kezdete előtt, már egy hete itt dekkolunk Melbourne-ben, a mérnökök az utolsó simításokat végzik az autókon, a pilóták az utolsó taktikai megbeszéléseken vesznek részt. Szurkolók tömegei érkeznek, hogy kedvencüket biztathassák a pálya túloldaláról. A nővérem egy volt ezek közül a zombik közül. Igen Zombi, hogy lehet rajongani egy autósportért? Hangos és értelmetlen. Nem is a versenyzők érdeme a győzelem, hanem a mérnökeiké, minden az autón múlik, ha meghibásodik és orvosolhatatlan a probléma véged, kiestél. Más sportokban az egyéni teljesítményt nézik, nem azt, hogy mennyire jó masinában csücsülsz, vagyis inkább fekszel. Nem beszélve a balesetekről, ott volt az a  fiatal srác 2014-ben, emlékszem a nővérem az eset után hetekig le volt sújtva, ő élőben látta a balesetet. 
A vőlegénye egy hasonló guruló koporsó pilótája most, minden futamon pattanásig feszülnek az idegszálai, természetes, hogy az ember félti akit szeret. Na de, hogy lehet a másik fél olyan önző, hogy semmibe veszi a menyasszonya érzéseit? Ezek az én gondolataim a sportról, szerintük viszont ez szenvedély, és egy különleges életérzés, amit addig nem érthet meg, amíg nem vagy igazán benne. Hát tessék, most itt vagyok, mégsem értem. Itt vagyok a nővérem mellett, aki buzgón szervezi az esküvőjét miközben erején felül igyekszik támogatni Carlost a pályafutásában. Egyébként jó fej a fickó, mindig kedves a nővéremmel és tudom, hogy önmagáért szereti, tiszteli a családomat és nekem ennyi éppen elég. Örülök a nővérem boldogságának, de azért számításba vehette volna, hogy nekem ugyanúgy van egy kapcsolatom odahaza, Matteoval amikor csak lehet FaceTime-on beszélgetünk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű a távkapcsolat, ő odahaza nap, mint nap teljesít az egyetemen én meg ...

-Lorena, hahó, itt vagy? - a nővérem erősen az aurámba mászva rángatott ki a filozofálgatásomból.

-Itt, persze. Bocsi, elbambultam. - dehogy bambultam, csak sok nekem ez a dráma.

-Babakék vagy mályvarózsaszín? - a kezében tartva két anyagmintát, szemöldökei egy kérdőjelet is meghazudtoló ívben fürkészték először a mintákat, majd engem.

-Öhm, nem tudom, legyen a kék. - na erről beszéltem, míg Matteoból lassan mérnök lesz, én addig itt ülök egy szálloda konferenciatermének bársonyszékén és anyagmintákat válogatok. Pedig nekem is voltak terveim, odahaza a jogi karon tanultam. Az államokba szerettem volna költözni Matteoval, ő híres építész lenne, én pedig ügyvéd, vagy bíró. Büntetést kiróni valakire, na az nagyon menne. Vagyis csak ment volna, mert félbe kellett szakítanom a tanulmányaim, hogy elkísérhessem a nővérem a szezon alatt és segítsek neki a szervezésben. 

-Maya, lassan eszünk ugye? Éhen halok. - ha éhes vagyok, hisztis vagyok. Délután 5 óra és mi délelőtt 10 óta válogatjuk a terítő abroszszínét, hogy az majd passzoljon az asztalon lévő virágkosárhoz és az étkészlethez. A nővérem egy hajcsár, még a vendéglista átnézését is rám hárította. 

-Persze, Carlosék nemsokára végeznek és akkor lemegyünk az étterembe.- amint belegondoltam, hogy az a többesszám mit is takar, hátamon kezdett futkosni a hideg. Carlos idei csapattársa egy újonc srác, Lando Norris. Ha lehet valakinek a nevét undorral kimondani, akkor az ő. A srác 20 éves és Forma-1-es pilóta, rendben, ez szép teljesítmény elismerem, de mindenből poént csinál, fejben még nincs itt az tuti. Szóval ha együtt van meetingjük, akkor valószínűleg Ő is velünk tart a vacsoránál. 

-Szuper. - próbáltam nem észrevehetően fintorogni, de Mayát nem lehet átverni, túl jól ismer. 

-Jaj Lora, mi a bajod szegény sráccal? Alig egy hete ismered és máris rossz véleménnyel vagy róla. Lando nagyon kedves és vicces srác, igazán megpróbálhatnál megbarátkozni vele. Mostantól mi is McLaren csapathoz tartozunk és kötelességünk támogatni a fiúkat. - a nővérem szinte kötelességének érezte, hogy Teréz-anyát játszon. Olyan jólelkű és naiv, ezt szeretem benne a legjobban, azon kívül, hogy gyönyörű. 

-Hogyan lennénk már csapattagok? Nem vagyunk se menedzsmentek, se mérnökök, se pilóták, de még csak tesztpilóták se. Ez már túlzás! - éhségemből fakadóan kicsit szemtelenebbre vettem a formát, tudom nem kellett volna, de annyira idegesít, hogy belerángatott ebbe. 

-Lorena de la Fuente! - oké, ha Maya a teljes nevemen szólít, akkor baj van. - Csapattagok vagyunk, mióta Carlos eljegyzett és én igen is támogatni fogom őt! Holnap megjelensz a futamon és jó arcot fogsz vágni a kameráknak, az esküvőnkön is várhatóak lesznek újságírók, így nem kéne rögtön rossz benyomást kelteni, rendben? - Anya hiányában Maya úgy érezte neki kell anyáskodnia felettem, és azt kell mondjam jól is csinálta. 

-Rendben-rendben, csak együnk, kérlek! - esküszöm a hasam hangosabban korgott, mint annak az átkozott MCL34-es Renault motornak. 

- Maya, mi végeztünk, hogy álltok? -  és imáim meghallgatásra találtak. Carlos nyitott be a konferenciaterem ajtaján, kissé félénken. Az esküvő nagyobbik szeletét a nővéremre bízta, így nem érezte kötelességét annak, hogy a szervezés kapcsán bármibe is beleszóljon, bízott abban, hogy Maya az évszázad esküvőjét dobja össze. A nővérem vőlegénye egyszerű hétköznapi ruhában volt, furcsa látványt nyújtott a sok kezeslábas után.

-Szia. Mi is megvagyunk, menjünk vacsorázni, Lora már éhen akart halni. - Maya angyali mosollyal fordult vőlegénye irányába, majd a válla fölött visszanézett rám, és az angyali mosoly valami  hihetetlen mély alvilági tekintetbe csapott át. Hogy lehet ilyen gyorsan nézést váltani?

Maya parancsba adta, hogy valami normálisabb ruhadarabot aggassak magamra a vacsorához, mivel valószínűleg szerepelni fogok egy két kéretlen fotón. Nem is értem mi a baja a mostani lezser oversize pólós szettemmel, ki se mozdultunk a konferenciateremből.
Mivel már tényleg haldokoltam az éhségtől nem vacakoltam sokat, szót fogadtam és átöltöztem. Egy kellemesen feszülős farmert választottam egy fehér ingruhával és egy egyszerű authentic vans cipővel. A telefonomat a farzsebembe csúsztattam és már ki is léptem a szobaajtómon, csakhogy ezt a mozdulatsort a mellettem lévő szobában lévő Lando Norris is hasonló gyorsasággal végezte el és lám, egyszerre léptünk ki az ajtón.

-Szia Lora, gyors voltál. - hatalmas széles vigyorral lépett mellém a fiú, ő is fehér, laza inget viselt, farmerral. AHA! Rajta converse cipő volt. Áruló!  Ha cipőmárkáról van szó akkor egyértelműen Team Vans, úgy látszik ő az ellenséges Team Converse tagja, nem lesz könnyű barátság ez.

-Ja, tudom. Éhen halok. - próbáltam rövidre zárni a beszélgetést miközben megnyomtam a lift gombját. 

-Én is, kora reggel óta fent vagyok, ma volt az utolsó teszt, aztán az időmérő. Meg tudnék enni akármit. - ugyanazzal a széles mosollyal ecsetelte el nekem röviden a napját, bár cseppet sem voltam kíváncsi rá. Legszívesebben csöndben utaztam volna a  hallig, ahol Maya és Carlos már vártak minket, de a csönd fogalma Lando számára ismeretlen volt. Azalatt az 5 emelet alatt végig beszélt, motorokról és részidőkről, üres locsogás.

-Nocsak, csak nem bevártátok egymást? - Maya próbált heccelni velem, de azután a kimerítő liftezés után már tényleg nem érdekelt mit mond vagy gondol, csak be akarok vágni egy nagy tál finom, meleg kaját és aztán felhívni Matteot. Nem közvetlenül a szállodánk éttermébe mentünk, hanem másikba, ami nagyjából 2 perc sétára volt tűlünk, persze ez a két perc se telt el csöndben. A nővérem és a fiúk vígan beszélgettek, én meg inkább írtam Matteonak, hogy jó-e neki az időpont, mivel odahaza Madridban reggel 9 óra fele járt az idő és nem voltam biztos abban, hogy a barátom ébren van-e ilyenkor.  A nővérem jóslata beigazolódott, pár pofátlan paparazzo lőtt rólunk néhány képet de aztán hamar továbbálltak. 
Az étteremhez érkezve egy kinti asztalt választottunk magunknak, hogy kicsit kiszabadulva a szállodai környezetből élvezzük az enyhe napsütést és a kinti levegőt. Mivel a szállodánk és környéke teljes egészében a Forma-1 résztvevőinek és kísérőinek - alias Maya és én - kiszolgálására szolgált, így a vacsoránk teljesen ingyen volt, a fiúk sovány húst és zöldséget ettek, ahogy az a szigorú étrendjükben meg volt határozva mára. Carlos narancslevet, Lando pedig tejet ivott a vacsorája mellé. Igen, tejet.
Én viszont nem fogtam vissza magam, megettem egy egész nagy szelet  grillezett bárányt, krumplival, a desszert pedig lamington volt. Ha már Ausztráliában vagyunk nem hagyhattam ki a helyi kókuszos sütit. Maya salátát kért magának és desszertet sem evett, azt mondta vigyáznia kell az alakjára. 

-Kipukkadok. - a hasam megfeszült a benne felhalmozott sok finomságtól, de egyszerűen képtelen voltam nem megenni mindent ami a tányéromon volt.

-Sose láttam még lányt így enni. - Lando szeme elkerekedett mikor rám nézett. -Carlos, én miért nem kaphattam kókuszos sütit? - az arca akár egy hisztis ötévesé, karba tette a kezét és duzzogni kezdett.

-Tudod, hogy holnap méreckedni kell, ha megetted volna azt a sütit, lehet nem indul el alattad az autó.  - a McLaren rangidős pilótája elsütötte a nap első poénját csapattársa irányába, aki még jobban megsértődött. Elég vicces látványt nyújtottak. Annak ellenére, hogy ekkora a korkülönbség köztük nagyon jól kijöttek és Carlos teljes mértékben egyenrangú félként kezelte a fiatal fiút. - És amúgy is ne hisztizz, kaphattál tejet. 

-A tej fontos a csontok számára. - válaszolta büszkén Lando, úgy látszik elég hamar túltette magát a sértődős állapotán.

-Menjünk vissza a szállodába, ki kell pihenjétek magatokat. - a nővérem ismét Teréz-anyává változott. Maya és Carlos a vacsora végeztével egymás kezét fogták az asztal alatt, olyan aranyosak voltak. Látszott rajtuk, hogy tényleg szerelmesek. Bárcsak én is foghatnám most Matteo kezét!

Megköszöntük a pincérnek a kiszolgálást és távoztunk, a visszaúton egy lesifotósba se botlottunk bele hála égnek, én az emésztésre koncentrálásra hivatkozva ismét nem vettem részt a beszélgetésbe, na nem mintha hozzá tudtam volna szólni a tej fajtáinak elemzéséhez.
Az emeletünkre érve végre Matteo is válaszolt, hogy felébredt és szívesen FaceTimeolna velem, így végre valós okra hivatkozva gyorsan lepattintottam a nővérem, a vőlegényét és az idegesítő tejes srácot. A szobám magányába érkezve beledőltem az ágyamba egy nagy  párnahalmaz közepére, cseppet se tétovázva már csörgettem is Matteot.