Ó, te március, te aki szemtelenül belesel az ablakokon, s elcsábítasz mindenkit, aki csak érdeklődést mutat a kinti világ iránt. Ó, te nap, te aki mosolyogva osztod az örömöt mindenkinek, s, mint egy jó anya, cirógatod az ablakokon kileső diákok arcait.
Ó, és ti, ti tanárok, akik úgy tesztek, mintha nem vennétek észre, hogy néhány gyerek beszundított az óra alatt.
Kovács tanárnő lassú léptekkel közelített az osztályterem vége felé. Cipői kopogása visszhangot vert a hirtelen beállt néma csöndben. Schilling és Bakó sugdolózni kezdtek, Berőczy pedig abbahagyta a matatást. Mindenki a terem végében lévő Kolnay-t figyelte, aki akkor már asztalra bukott fejjel aludta az igazak álmát.
- Kolnay, - szólalt meg a tanárnő, alig egy méterre a lánytól.
- Boka, Boka, Boka!
A barna hajú lány döbbenten emelte föl a fejét.
- Mi történt? - dörzsölte a szemét, és ránézett vigyorgó legjobb barátnőjére.
- Beszunytál, Boka! - lépett melléjük Kolnay, és egy precíz mozdulattal a kukába hajította a kezében lévő almacsutkát.
- Jajj, Katalin, te inkább meg se szólalj! - intett barátnőjére a mögöttük pakoló Schilling.
Boka még mindig értetlenül nézelődött.
- Elaludtál. - veregette meg a lány vállát Bakó.
- De... de hogyan? - ijedezett a lány, mire a fekete megforgatta a szemét, majd leült mellé.
- A tanár az anyagról beszélt, te meg elbólintottál.
- Aha... - nyögte bizonytalanul Anna, majd Kolnayra pillantott.
- Tényleg háború van a grundon? - vonta fel a szemöldökét, mire a másik szívére helyezte a kezét.
- Esküszöm!
- És kik ellenség? - faggatta Áts.
- Valami vörös-izé-bizék. - rántotta meg a vállát a lány, mintha ez nem lenne lényeges. Juli számára viszont nagyon is érdekes volt. A bátyja. A barátnője bátyja. Lehetetlen.
Tudta, hogy bekövetkezik, de azt nem, hogy ilyen hamar.
- Tehát a bátyám ott van... - suttogta dühösen a fekete.
- Áts Feri, az a jóképű, helyes, jólnevelt, fiú? - kérdezte ábrándozó hangnemben Viki.
- Igen, az a bunkó, gőgös, rohadék! - fakadt ki Juli. - El sem hiszem, hogy ő a bátyám!
- Ne aggódj, Jancsi is ilyen... - rázta a fejét lemondóan Boka.
- Jancsi? - kérdezett vissza nevetve Kolnay, mire Boka arcán is széles mosoly terült el.
- Mért, te Kolnay Benedeknek szólítod a bátyádat? - vigyorgott Anna, mire a többiekből is kibukott a nevetés.
- Egyébként, miről maradtam le? - kérdezte Anna, és könyveit becsúsztatta a táskájába.
- Semmi különös. - rántotta meg a vállát Bakó. - A boszorkány feladta a leckét, és a bátyád meg a társai - nagyon úgy tűnik - az udvaron tartották az énekórát.
A barna felvonta a szemöldökét.
- Hogy is volt ez? - pillantott fekete hajú barátnőjére, aki nagyon nehezen tudta megállni, hogy ne nevesse el magát, ugyanis ő volt az a szerencsés, akit Kovács tanárnő megkért, csukja be az ablakot. Persze, amikor a tanárnő nem figyelt, még lekiáltott, hogy: "Hé, fiúk, Éljen a grund!". Ezen aztán jót derült mindenki, sőt, az egyik ablak alatt álló vissza is kiabált, valami olyasmit, hogy: "Papuskám, lány vagy te a talpadon!".
- Énekeltek, és "kicsit" felhallatszott. - legyintett Kata. - De mit akartatok mondani? Merthogy szünetben egy szó nem sok, annyi sem esett róla.
Anna és Juli összenézett, majd a fekete szónokolni kezdett.
- Arra jutottam, hogy én ezt nem hiszem el.
- Már megint mit? - sóhajtotta Bakó, mire Áts küldött felé egy gyilkos pillantást.
- Azt, hogy lánynak születtem! - fakadt ki a fekete. Schilling megrántotta a vállát.
- Juli, ez az élet rendje! Lányoknak is kell lenni!
- Tudom, de akkor is! A fiúknak mindent szabad! - panaszolta Áts, majd elvigyorodott. - Épp ezért az az ötletem támadt...
- A te ötleteidtől óvjon az ég! - motyogta csöndben Kolnay. Juli mit sem törődve a mondattal, szélesen vigyorogva kijelentette:
- Alapítsunk csapatot!
A többi összenézett. Rosszabbra számítottak.
- Várjunk csak...
- ...azt mondod...
- ...legyen...
- ...saját...
- ...csapatunk. - fejezte be mosolyogva Anna, majd felkapta a táskáját. Bakó elvigyorodott.