Kedd kora délután, a fáradt téli napsütésben battyogott hazafelé Boka János, magányosan, de örömmel és szép kilátásokkal töltve. A januári szél kicsípte az arcát, a táskát tartó kezén elgémberedtek az ujjak. A gondolatai állandóan zakatoltak, mint egy jól motorizált gépezet, a grundra gondolt, a délutáni terveire. Csele mindent bevetett annak érdekében, hogy ne kelljen megjelennie még tavaszig a telken, azonban minden finnyássága tovaillant, amikor Csónakos finom célzásokat tett a férfiassága miben létére, a másik haragtól vöröslő arccal biztosította a jelenlétét. Szó, ami szó, Bokában is felmerült, hogy halaszthatnák néhány héttel a csatározást, amíg barátságosabbra fordul az idő. Tudta, hogy a farakások még keményre lesznek fagyva, csúszni is fognak, nagyobb lesz a kockázata, hogy valamelyikük leesik és összetöri magát, és akkor aztán magyarázkodhatnak a szüleiknek. Olyan tervet kell kiötleniük, amely nem jár nagy sérülésekkel, s ez nehézkes volt barátai ismeretében. Boka János békítő szellemű volt, talán a legérettebb osztálytársai között, sokszor komoly, kivéve ha engedve a fák közt járó szélnek, szabadon engedte a lelkét. Ártatlan volt a világ eseményei közt, őszinte és érzékeny a társai körül, korához képest jó belátással viseltetett a kellemetlen ügyekben, ezzel a többi fiú tiszteletét egyhamar kivívta. Csendes vezetőként járt-kelt közöttük, stratégiákban és ötletekben többnyire felülmúlhatatlannak bizonyult.

Kimért lépésekben haladt az utcán, egyetlen alkalommal sem csúszott meg, pedig a járdán folyó víz egyik éjszakáról a másikra fagyott emelkedő rétegekben. A megszokás egyszerűségével váltott irányt a sarkon, tekintetével végig követte a járda erezetét, amely repedéseit tovább feszítette a jég. A gyomra az éhségtől kordult egyet, így az ebéd utáni vágyakozásában meggyorsította lépteit az ismerős úton. Szemei a jeges felületet pásztázták, szerte kívánta foszlatni a hasraesés lehetőségét egyenest a kapujukban. Alig néhány méterre a házuk ajtajától balsejtelme folytán felnézett, s egy időben kibillent az egyensúlyából, meglátva az éppen útjában álló idegen kisasszonyt. Egy pillanatig mintha meg tudta volna tartani magát a zuhanásban, végül mégis féltérden földetért, ezúttal szégyenérzettől pirult arccal. A járókelő elkapta a táskáját, úgy nyújtotta felé a kezét, meglepett arccal, úgyszint fülig pirosan. Boka elfogadta a segítő kezet, esetlenül feltápászkodott, majd átemelte a holmiját a kisasszony kezéből. Az idegen lány első pillanatra megkapó volt, mint egy glóriás angyal a festményekről, meglepett szemeiben látta visszacsillani a tél minden árnyalatát. Egyszerre kértek elnézést, pedig Boka leginkább saját hibájának érezte a kellemetlen helyzetet. A jelenés udvariasan visszaadta neki a táskáját, amint megállt a saját lábán, és egy udvarias biccentéssel befordult a kapualjukba. Újabb váratlan eseményként belülről kattant a zár, és ijedt lendületében alig bírt megkapaszkodni az ajtófélfában, hogy ne vágódjon el a küszöbön, és ne zuhanjon az újabb fiatal hölgy karjaiba, aki megszeppenten pislogott vissza rá az előszobából. Boka János igyekezte megőrizni a hidegvérét, de feltétlen el kellett gondolkodnia, hogy jó ajtón próbál-e bejutni. Még mielőtt ellenőrizhette volna, az ajtót nyitó kisasszony barátságosan kinyújtotta felé a kezét.

- Áts Júlia – mosolyodott el finoman, amint apró, fehérkesztyűs ujjai a fiú felé nyúltak. János tenyere már a lány mozdulata láttán is izzadni kezdett, hát még a neve, amely piruettezve csengett tovább a fülében. Ezelőtt sosem mutatkozott be úrilányoknak, ötlete sem volt, hogy s mint illendő, így egy elegánsnak szánt mozdulattal megfogta a lány kezét.

És kezet csókolt. Juli, aki már megfordult egynéhány társasági eseményen, ennyire arcpiritó helyzetben ritkán volt jelen. Csak nézte az esetlenül illedelmes fiút, és próbálta elfojtani a kacagását, mert sajnálta volna a pillanatot. Miután az ismeretlen – azonban feltételezhetően Anna bátyja – megszakította az üdvözlést, alkalma nyílt a válla fölött átnézve elkapni Bori tekintetét, aki hasonló gondokkal küzdött, mint ő, és felvont szemöldökeit bármely színész megirigyelte volna. Igazán pocsék időzítésben, de a háta mögött megjelent Anna, hogy végre elindulhassanak, s ő az egész kálváriából semmit nem értett, csak értetlenül rászólt a bátyjára.

- Édesanyánk már keres téged – szólt oda neki, majd kitessékelte Julit, és a nyomában elindulva haladásra késztette őket. Juli nem győzte csodálni a két testvér közötti arcbéli hasonlóságot. Anna bátyja még egy darabig meghűlt tekintettel bámult utánuk, látta a szeme sarkából, és miután befordultak a sarkon, egy pillanatra összenéztek Cselével, és már dőltek is a nevetéstől. Köztük a harmadik lány értetlenül kapkodta a tekintetét.

Katáék háza kívülről tágas, belülről zsúfolt volt, mint egy dongó méhkas. A három lány, egymásba karolva állt meg egy egészen méretes belvárosi háztömb előtt, mely negyedik társuk egybeépített lakóterét rejtette. Míg az utcáról azt feltételezték, hogy bent királyhoz méltó bálokat lehetne tartani, az előszobában toporogva tárulkozott ki előttük a többgenerációs együttélés minden csodája. Mert Katáék házában laktak az anyai nagyszülők, és az unokatestvérek is (de csak az anyai ágról), a szobák, a polcok és szekrények tömkelegétől, az egész belső tér úgy festett, mint egy élő, lélegző szervezet, amelyben a nyüzsgés csak néhány éjszakai órára szűnik meg. Ennek a szétszórt, rendezetlen életnek volt a képviselője Kata maga is, amint kinyitotta nekik az ajtót, és betessékelte őket egy vékony folyosón át a szobájába. Miután egyke volt, szerencséjére járt neki egy külön zugocska, még ha az tényleg apró, és könnyen beázó is volt. Elégedetlenség és némi elborzadás egyedül Bori arcára ült ki, habár Juli elképzeléseit is alulmúlta a helység. Anna nagyobb terekhez volt szokva, de hármuk közül ő élt a legkisebb lakásban, és ő érezte a legtöbb szimpátiát Kata iránt.

- Tudok hozni teát, ha szeretnétek – törte meg a csendet kényelmetlenül a házigazdájuk, mire egyszerre pillantottak rá. A tekintetek kereszttüzében a szorongása csak rosszabb lett.

- Én köszönöm, kérek – próbálta oldani a feszült csöndet Juli, mire Kata megnyugvóan fellélegzett. Anna zavartan bólogatott, jelezve, hogy neki is jól esne egy csésze forró ital, Bori pedig nem mert rendelni. Kata kioldalgott a szobából, majd gyorsan visszafordult.

- Nyugodtan üljetek le, ahova szeretnétek, csak ha az ágyra ültök, vegyétek le a cipőtöket – mosolygott a többiekre, majd elsietett megcsinálni a teákat. A mondatára Csele egy furcsa szusszanással reagált, mintha azt akarta volna kifejezni, hogy „kinek gondol, hogy nem venném le a cipőmet mielőtt felmászom az ágyra?". Juli halkan kuncogva levette a kabátját, majd elegánsan az ölébe fektetve az ágy szélére helyezkedett. Anna utánozni próbálta a mozdulatot, de a felsője végül a szoba egyetlen székének háttámlájára került, ő pedig a székre. Látva, hogy a két kellemes helyet már elfoglalták, Bori a helyzethez mért arisztokratikussággal megkerülte az ágyat – és megcsúszott a nedves padlón – majd letelepedett az ágy másik végén.

- Talán a következő találkozót másnál kellene tartanunk – törte meg a beállt csendet Anna. Az utóbbi napokban sokat gondolkodott, hogy vajon miatta van-e mindig ez a feszült hangulat, vagy egyébként is ilyenek voltak a lányok közti beszélgetések, és végül arra a nem túl előnyös konklúzióra jutott, hogy ha eddig sem tudtak társalogni, miért lennének közeli barátok? Magyarán ő a probléma. Ezt pedig határozottan orvosolnia kell.

- Gondoltam, hogy így lesz – válaszolt Juli, majd lehajolt, és kikötötte a cipőjét. – Szerette volna ma a papámhoz menni veletek, de sajnos behívták a Semmelweis egyetemre előadást tartani.

Anna kizökkent a gondolatmenetéből, és hitetlenkedve az Áts lányra nézett.

- A nagyapádat behívták a Semmelweis egyetemre előadást tartani? – ismételte meg a lány szavait a legkérdőbb hangnemben, amire képes volt. Csele lefitymálóan megrebegtette a szempilláit, mintha a kérdés teljesen fölösleges lett volna, a másik viszont észbe kapott és összeszedte a gondolatait, hogy segítsen Annának.

- A nagyapám hadiorvos volt, nagyjából ötven évig – magyarázta segítőkész mosollyal. – Tudod, még a forradalom alatt végezte az egyetemet. És miután rengeteg ember életét mentette meg, mialatt praktizált, most is sokszor behívják, hogy mondjon néhány útravaló gondolatot a hallgatóknak.

Anna megilletődötten bámult a fekete hajú lányra, akiről eddig is azt gondolta, hogy valaki, de most már határozottan nagy betűs Valaki lett belőle. Ezt az átváltozást ha Juli észrevette is, figyelmen kívül hagyta.

- Gondoltam, hogy előnyünk származhat abból, hogy egy kicsit tanít minket – nézett körbe a fekete hajú, biztatóan mosolyogva. – Elvégre Bori szeretne beiratkozni ápolónak.

Anna szemei elnyíltak a csodálattól, és először a beszélgetés során, a csöppet sem befogadó Csele lányra vándoroltak.

- Valóban? Nem is tudtam, hogy te ilyen...

- Önkéntes vagy? – kérdezett vissza enyhe éllel a másik. Az ajkain keserédes mosoly jelent meg. – Nos, a nagynéném a vöröskeresztnél dolgozik. Azt hiszem, már régen eldöntöttem, hogy ez az út vár rám. És nyelveket is beszélek hozzá. Németül, franciául és angolul.

- Én is tanulok németül és lengyelül is – hangoztatta kicsit nyomatékosabban a kelleténél Anna, mert sértette az önérzetét a lány fennhéjázó hangneme. Ha Kata nem jelenik meg kipirulva, egy tálcával ügyeskedve, a helyzet biztosan elharapódzik. Juli úgy pattant fel az ágyról, mint egy rugó, és a barátja segítségére sietett. Elkapta a tálca billenő felét, és azonnal leemelte róla az egyik szorongó bögrét, és a kekszes tányért. Kata köszönetet rebegbe elbotladozott az ágyig, ott óvatosan a huzatra helyezte a csomagját. Juli óvatosan visszahelyezte a süteményestálat – bár előtte párat már kekszet megevett róla – és óvatosan fújta a tea gőzt a csészéje fölött. Bori, rideg tekintettel alig elfordítva a fejét, elemelt egy tányérkát, és vészjósló pillantásokat küldött Anna felé, aki nem kevesebb ellenszenvvel viszonozta. Kata, aki a konfliktusról lemaradt, gyanakodva méregette a két hadban álló felet. Juli, kellően hűltnek találva a teáját, belekortyolt, majd megtörte a farkasszem párbajt.

- Tudjátok, annak következtében, hogy mindkettőtök testvére közös csapatban játszik,  feltételeztem, ennyire talán nem lesz nehéz a vegyülés – ismét ivott a csészéből, mintha nem is mondott volna semmit. Kata mindenre készen várta a hatást. A két lány először Julira nézett, azután egymásra, majd mindketten fülig vörösek lettek. Anna remegő kézzel a tálcához nyúlt, hogy a mérgét teával öblítse, Bori a porcelánt úgy szorongatta, mint egy fegyvert, és Katának kétsége sem fért hozzá, hogy használni tudná aképp. Juli megköszörülte a torkát.

- Jobb, ha kimondjátok, a némaságban mindenki alul marad.

Ennyi kellett, Pandora szelencéje megnyíljon. A két kisasszony a szavak minden hatalmával arra akarta kényszeríteni a másikat, hogy visszavonulót fújjon, miközben dühük mögött nem volt más, csak kezdeti rosszindulat és félreértés. Csele barbár csitriként kezelte Bokát, Boka viszonzásképp buta libaként Cselét. Az etikai korlátoltság mondatról mondatra bomlott le róluk. Végül Julinak igaza lett: pár perc múlva abbahagyták, és a sértettségük hamar párologni kezdett. Bár még nem kértek bocsánatot egymástól, Kata és Juli elkönyvelte a béketárgyalást. Ehhez mérten a barna hajú kimérten tapsolni kezdett – ahogy az a felső körökben szokás.

- Brava, Brava! – mondta alá leplezetlen örömmel Juli, és megitta a maradék teáját.

- Pompás előadás hölgyeim, igazán kitettek magukért – kapcsolódott hozzá a házigazda, majd félbehagyva a tapsolást, felemelte a tálcát. – Sütit?

Az ajtó váratlanul kinyílt. Egy rózsás arcú, Katával határozottan rokonságban álló huszonéves lány jött be rajta, vehemensebben, mint egy csapat vaddisznó.

- A barátnőid azért jöttek át, hogy üvöltözzenek?

A fagyos levegőben még egy bogár sem mozdult.

- Mert tudok egy helyet, ahol üvöltözhetnének – elővett egy szórólapot. – Egyenjogi demonstrációt szervezünk a Nápoly utcai munkáslányokkal. - és a mosolyában az összes foga kivillant. - Gyertek ti is!

Az odaezető latyakos úton sor került némi engesztelő párbeszédre Bori és Anna között, igaz, annyira halkan, hogy az utcán süvítő széltől alig lehetett hallani. Nagy kár érte, mert Kata lelkesen tolmácsolta volna az elhangzó szavakat Julinak is, ha ő nem a hozzájuk csapódott ötödik taggal lett volna elfoglalva. Keske Mária, lelkesen disszertált a munkás- és női jogokról, amelyeket Kata már minden családi ebéden, esős délutánon és teapartin végighallgatott, így nem volt túlzottan lelkes. A barátnője viszont csak nagyritkán jutott szüfrazsett szórólapokhoz, ezért valósággal itta az unokatestvére szavait.

Ha aznap délután véletlenül a körút felé járt volna a mélyen tisztelt Áts ügyvéd úr, hát valószínűleg elvitte volna a gutaütés, amit meglátja a lányát három kifinomult barátnőjének társaságában, amint munkásindulókat énekelnek, és együtt kiabálnak az ügyvezetők ablakai alatt. Hasonló szomorú sorsa jutott volna Csele doktor úr is, ha véletlen befordul a sarkon, és a mindig finom és illedelmes lányát egy táblával a kezében találja. Boka Annát nem érdekelte, a szülei meglátják-e, vagy sem, esetleg kórházba kerülnek-e a lányuk hollététől, mert a felszabadultság úgy zúdult a nyakába a tüntetésen, mint egy vízesés. A fojtó árból Kata ragadta ki a kabátujjánál fogva, amikor a mámor közepén Bori kiszúrt néhány feléjük tartó járőrt. Egymásba fonódva kiküzdötték magukat a tömegből, és néhány utcát lehagyva nevetve csúszkáltak a Keske-ház felé. Kata unokatestvére elmaradt mögöttük, ezért félúton megtorpantak. Talán inkább a megrészegültség tartóztatta fel őket, mert azonnal dülöngélni és hajlondani kezdtek, almavörös arccal. Mégsem találkozhatnak így a szüleikkel, akik a ház előtt várnak rájuk, még a végén elszaporodnának a kérdéseik.

Egy pillanatra Boka Anna felnézett, és majd' száz méterről összetalálkozott a tekintete egy utcán járó idegenével, aki majdnem egyidős lehetett vele. Amaz lépett egyet feléjük, a kezét mintha kiáltásra formálta volna, de utána legyintett és elsietett a másik irányba.

Haladva felfelé az utcán, a rendőröket és a munkásokat elkerülve, Csónakos életében talán a legszürreálisabb élmény ezidáig az volt, amikor egy pillanatra azt hitte, Boka János nővé vált.