Reggel nagyon ki voltam. El akartam valakinek mondani.( khm! Még akkor is ha már a barátaimnak elmondtam.)
Ezért korán reggel elmentem sétálni arra gondoltam, hogy ki megyek a Grundra amikor megtorpantam. Megfordultam és elkezdtem vissza felé menni kb. 20-25 perc alatt ott voltam a Füvészkert bejárata előtt. Nagy levegőt vettem és benyitottam. Nem értettem miért van nyitva a kapu. De nem is érdekelt csak az, hogy minnél előbb beszélhessek Ferivel. Közeledtem a szigethez mikor valaki megfogta a kezem.
- Mi a...- mondtam volna ki- e drága mondatot. De aki a hátam mögött állt az nem volt más mint a keresett személy.
- Mit keresel itt?- kérdezte egész nyugodt hangon. Én nagy levegőt vettem és belekezdtem.
- Én...sz..szeretnék...ööö...inkább hagyjuk. Csak szeretnék megnyugodni és ezért ide jöttem. Nem akartam zavarni...szóval igen.- nagyon ideges voltam még mindig. Ezért nem ment a normális válasz adás.
- Tessék?- kérdezte miközben ilyen" Mi a jóisten bajod van?" fejjel nézett rám.
- Hoztam egy döntést én...- nem mertem kimondani tudtam ha ezt elmondom nincs vissza út. Fájt a választás. Én szerettem Bokát de már nem úgy mint régen de nem tudtam már elviselni a pillangókat a hasamban és egyre jobban rosszabb lett minden.- én...szeretnék. Nem hagyjuk tök mindegy.
- Bökd már ki!- parancsolt rám Feri én meg fogtam és vele is kiabálni kezdtem. A fejéhez vágtam minden bajomat azt, hogy miért jöttem ide, Geréb miatt mert rajta is felcsesztem az agyam. Majd mikor észbe kaptam miket mondtam a fejemhez vágtam a kezem neki dőltem egy fának és leültem. Ő meg meglepődve nézett rám.
- Jesszus mit tettem...én nem hiszem el komolyan. Csak félek,hogy...
- nem szeret viszont...- fejezte be a mondatom helyettem.- tudom milyen. Kiborít, hogy nemtudod eldönteni, hogy akkor most mivan. Fájdalmas érzés...- a végére elhalkult a hangja. Én csak néztem rá láttam, hogy megvan törve.
- Tényleg? Én nemtudtam sajnálom.
- Nem kell sajnálnod nem a te hibád...gyere.- felkelt és felém nyújtotta a kezét. Én elfogadtam segített felkelni majd elindultunk a sziget felé. Mikor oda értünk, elámultam. A sötétben nemsokat láttam belőle de most, hogy világos van sokkal szebb volt.
- Ez fényben sokkal szebb.
- Hm? Te itt voltál?! TEGNAP?!
- Hát...igen.
- Annyira tudtam, hogy kém vagy!!
- Feri nem vagyok kém. Kérlek bízz bennem.- eleinte nem akarta elhinni de aztán meglágyult a szíve. Akkor át mentünk a hídon és leültünk a szigeten.
- Egyébként...te honnan tudod milyen az az érzés?- kérdeztem.
- Az nem fontos...de te, hogy tudtál bele zúgni Bokába? BOKÁBA?! Abba a mindig komoly fiúba?- egy ideig gondolkodtam mikor látta, hogy nem tudom a válszt megszólalt.- Pedig én sokkal jobb fej vagyok mint ő. Meg én bírlak is.- nem is tűnt fel neki mit mondott csak egy- két percel késöbb de akkor úgy, hogy az arca teljesen elvörösödött. - Már mint...izé...szóval... úristen.- miközben próbált össze szedni egy normális választ addig én egy kicsit vörös arcal néztem rá.
- Te...bírsz engem?- kérdeztem félénken.
- Nem egyszerűen bírlak hanem kedvellek.- már megint csak fázis késéssel fogta fel a mondatot.- Mivan veleeeeem...?!- majd fogta magát és hátra dőlt a fűben és az eget bámulta. Én meg már teljesen vörös arcal és megszeppenve dőltem mellé.
- T..te ke..kedvelsz e..enge..engem?- kérdeztem akadozva.
-IGEN!- mondta majd a szájához kapta a kezét.- Nem hiszem már el. Atyaég. Én annyirra sajnálom nem akartak ezzel letámadni csak...még a fiúknak sem mondtam el és mikor megláttalak gondoltam elmondom. Hát én hülye vagyok...- mondta hadarva. Én meg csak paradicsom szín fejjel megfogtam a kezét.- Mit csinálsz?- kérdezte meglepődve.
- Hát tudod...kedves amit mondtál de...- nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot.
- Igen tudom te Bokát szereted és most a semmiért vallottam színt. Tudom most jön az, hogy legyünk barátok igen igen tudom.- mondta de nem ezt akartam mondani.
- Ez nem így van.- erre felkapta a fejét és rám nézett.- Én tényleg szeretem Bokát de...rájöttem, hogy nekem ez így nem megy. Már nem szerelmes pillangók voltak a hasamban...ha nem már idegesek fel nem tudtam fogni miért. Nagyon féltem mindentől...é..és egyre kiboríthatóbb lettem. É...és é..és m..már Cs...csónakos i...is az a...agyam...agyamra ment m...már n...nem bírtam t...to...tovább.- már sírtam mikor a mondat végére értem.
- Nyugi! Most már vége.- mondta majd felém fordult, magához húzott és át ölelt.- De pontosan mit is akartál kérdezni még mielőtt elkezdtük ezt az igazán kínos beszélgetést?- kérdezte miután megnyugodtam.
- Hát...úgy gondoltam átgondolom a dolgokat, hogy most hogyan tovább. Ezért ide jöttem és kiszelőztessem a fejem. . Mert mint mondtam már nem bírtam.
- Hmm...hát szerintem akkor jöhetsz amikor akarsz.- amint ezt elmondta én reflexből átöleltem.
- Köszönöm!- együtt töltöttük az egész napot elmeséltük egy más történeteit egyre közelebb kerültünk egy máshoz. Majd már sötét volt mikor Feri hazakísért.
- Köszönöm a mai napot és, hogy elmondtad az igazat.- mondtam piros arcal.
- Igazából én köszönöm. Még nem volt ilyen jó napom.- mondta majd adott egy puszit a homlokomra. De valaki hozzánk szólt.
- FERI?!- kérdezte az alak.
- Boka?- kérdeztem vissza.
- Kinga? Hol voltál egész nap fontos dolgokról beszéltünk és te mindenről lemaradtál!- vágta hozzám. Majd Áts beállt elém.
- Boka hagyd békén! Ma más dolga volt.
- Ó mintha te annyirra tudnád! Kinga. Gyere elmondok mindent.- fogta volna meg a kezem de én elhátráltam.- Most mitcsinálsz?
- Nem megyek...- suttogtam.
- Ezt most, hogy értsem?- kérdezte meglepve.
- ÚGY, HOGY ÉN NEM MEGYEK ODA SOHA TÖBBET!! - mondtam már majd nem sírva. Ő meg úgy nézett rám mint egy árulóra.
- HOGY MI?- lépett sokkal közelebb egy 10 centire lehetett tőlem.
- HÁT KELLETT NEKED AZ ÖRÜLETBE KERGETNI! MEG ANDRISNAK! MEG, HOGY NEM SIKERÜLT ÉSZRE VENNED, HOGY FÜLIG BELÉD ZÚGTAM?!- mondtam miközben könnyekkel az arcomon löködtem egyre távolabb.- SOHA TÖBBÉ NEM AKARLAK LÁTNI ÉS SOHA TÖBBÉ NEM MEGYEK VISSZA!- ordítottam rá. És sírva Feri nyakába borultam.
- HÁT LEGYEN HA EZT AKAROD!- kiabálta vissza- MINDENKIT ELÁRULTÁL MÉG A LEGSZEBB PILLANATOKAT IS! KÁR VOLT MEGVÉDJELEK!- Boka szavai úgy fájtak mintha ezer kést állítottak volna a hátamba.
- E...ez f..fáj!- suttogtam oda Ferinek.
- BOKA EZT MOST AZONNAL HAGYD ABBA!- kiálltott rá Feri. Majd Boka elviharzott csak egy hangos ajtó csapódást hallotunk.
- Én ne...nem a..akrtam! M..miért kellett h..hara..haragban elválnunk?!- kérdeztem halkan. - Én annyira s...sajnálom Feri!- tettem hozzá.
- Ez nem a te hibád ő kapta fel a vizet. Most ne sírj.- mondta lágy megnyugtató hangon.
- Jó oké minden rendben.- mondtam pár perc múlva mikor össze szedtem magam.
- Tudom nem a legjobb alkalom felhozni de fél 7 van.
- Akkor van még félórám...- mondtam és a fiú vállára hajtottam a fejem.
- És van még valami.
- Mi lenne az?- kérdeztem majd az arcomat maga felé fordítva megcsókolt. Annyira zavarba jöttem, hogy teljesen elvörösödtem.
- Ez lenne az!- mondta egy kedves mosollyal. Én meg még mindig csak őt néztem.- Ugye jól vagy? Vagy ez túl gyors volt? Vagy. Nemtudom...
- Jól vagyok...csak meglepődtem és...ez...annyira boldog vagyok!- viszonoztam a mosolyt. Majd gondoltam bemegyek mert már félórája ott ültünk a lépcsőn. Még egy utolsó csókot adtunk egy másnak és elváltunk. Én azon az estén nagyon boldog voltam persze a Bokás eseten kívül. Végre van egy kis nyugtom és az igazit is megtaláltam. Úgy gondoltam ennél szebb nem lehet ez a nap. Az estém úgy telt mint az összes többi gondolkodtam. Hogy az a csók most azt jelentette, hogy Feri és én egy pár vagyunk? Nem tudtam felfogni mi is történt. Bár izgultam, hogy holnap az osztály 98% - a nem fog hozzám szólni. De aztán elmenekültem - e gondolat elől az álmok birodalmába.