Összeszorítottam fogam a fájdalomtól. Kezem vállamhoz kaptam hogy lefogjam újdonsült sebem. Hátha jobb lesz. De nem. Kezem levettem a vállamról ami vértől tocsogott. Ágyamon kuporogva szorítottam vállam. A katona velem szemben ült az ágyon. Pár perc múlva lekapta magáról a pólóját és közelebb jött.  Leguggolt hogy velem egy magasságban
legyen. Pólóját eltépte majd a kis
darabot átkötötte a vállamon. Majd visszaült az ágyára és tovább kémlelte a szürke falat.
                            
Este mocorgásra keltem. Nem bírt aludni. A mellettem lévő ágyon forgolódott össze vissza. Nyögött, morgott, néha-néha még horkantott is egyet-kettőt. Kitakaróztam, majd elbicegtem a másik ágyhoz. Kezem a férfi homlokára tettem. Erre a férfi szemei kipattantak és fém karjával csuklóm után nyúlt. Erősen megszorítva azt. Szemembe nézett mint aki most látott először. Mikor feleszmélt a szorítása enyhült majd teljesen megszűnt.
                         
Reggel arra keltem hogy valaki simogatja a fejem búbját. Hunyorogva néztem fel a Katonára aki békésen simogatott.
-Kelj fel- emberelte meg magát majd elfordult tőlem.
Kiszálltam az ágyból majd a katonák újból bejöttek és újból elvittek egy másik szobába. Ott viszont már volt két másik küzdőtárs is.
-Most együtt fogtok küzdeni- mondta a tegnapi nő.
Társamat elengedte az őre de engem nem. Sőt még erősebben fogott. A Tél Katonája a másik két ellenfél elé lépett majd egy támadó állást felvéve indult meg. Könnyen a földre vitték mert légyszámfölényben voltak. Az egyik természetellenesen hátrafordította a katona kezét így a földre vitte őt. Egy halk nyögés hagyta el társam száját. Majd még jobban hátrafordította és még nagyobb nyögést hallottunk.
Cselekednem kellett. Ő a társam nem engedem hogy megöljék. A dühtől teljes erőmmel megfejeltem a mögöttem álló őrt aki ettől a cselekedetemtől a földre rogyott. A következő pillanatban már az ellenfél mellett voltam. Elöszőr az mellé mentem aki lefogta Őt. Hirtelen nyakába ugrottam majd fejét ütögetve terítettem el a padlón. Egy kilőve.
-Ne mozdulj különben a társad halott- motyogta a gyilkos miközben egy fegyvert szegezett a fejéhez. Nemtudom mit csináltam. A düh irányított. Egyszer csak azt vettem észre hogy furcsállóan néz körül  majd értetlenül kiált fel a támadó.
-Nézd meg, ilyen gyáva társat! Gyakorlatilag megszűnt létezni annyira megilyedt- nevetett miközben még szorosabban fogta a fegyver a fejéhez.
Rájöttem. Láthatatlan lettem. De egy valamit még észre vettem. Ő engem nézett. Látott engem. Csak Ő látott. Csakis Ő. Az egyik pillanatról a másikra termedtem ott a gyilkos mellett majd újból láthatóvá tettem magam.
- ведьма/Boszorkány- motyogta.
Kezem felemeltem így a levegőbe emelkedett. A fegyver a földre esett ahonann gyorsan felkapta a Katona. Fejbe lőtte az embert így már csak az élettelen testét tartottam a levegőben. Leraktam azt majd elhagytuk a szobát.