A levegő tüdőmben rekedt. Egy hang sem jött ki a torkomból. Hinném azt, hogy szórakozik velem, de látom, hogy neki sem kell sok, és elsírja magát.

- gyere be...- álltam arrébb az ajtóból. Csendben bólintott, majd átlépte a küszöböt. Kabátját levette, felém fordult, s hirtelen ölelt át. Hangos zokogásban tört ki. Én sem bírtam tovább. Erősen szorított magához, már a levegő sem jött rendesen. - Jisung, ne szoríts ennyire ! - toltam el magamtól egy kicsit.

- bocsánat...- törölte meg szemeit. Levette a cipőjét, aztán engem követett a konyhába.

- kérsz inni ?

- igen..- egy pohárba töltöttem neki vizet, elé tettem és leültem vele szembe.

- mi történt ? - remegő kezekkel nyúlt a pohárért. - Jisung, nyugalom...- fogtam meg kezét. - mond el mi történt ! - haraptam be ajkamat. - Minho nem halhatott csak úgy meg magától ! Megölték ? - mély levegőt vett, utána rám nézett.

- miután visszaszállították a börtönbe, ebédnél összeverekedett egy másik rabbal, az őrök szétválasztották őket. Ebéd után az udvaron voltak kint, azt mondták, oda ment hozzá az a rab, akivel összeverekedett, és másik kettő. Dulakodtak, az egyik kést rántott, és leszúrta őt. - sűrű pislogásba kezdtem, mielőtt kifolyna a könnyem.

- istenem....- álltam fel. A szekrényből vettem zsebkendőt, amiből Jisungnak is adtam. - a fiúk tudnak róla ?

- még nem...Felixnek nem lenne túl jó ötlet elmondani, túl van az életveszélyen, de...nem szeretnék kockáztatni.

- értem. - bólogattam. - Minji, ő tudja ?

- nem. Te vagy az első, akinek elmondtam. Majd most megyek Chanhoz. - állt fel. - vigyázz magadra ! - préseltek össze ajkait. - amint többet tudok meg, elmondom.

- rendben...- kikísértem, megvártam, amíg elhajt, utána becsuktam a bejárati ajtót. Az ajtó mentén csúsztam le a földre. Magam elé bámultam, s motyogni kezdtem.

- ez nem lehet igaz, ő nem halhatott meg ! Neki élnie kell ! - térdemet felhúztam magamhoz, halkan sírtam a padlón. Miért nem lehetek végre boldog ? Miért kellett őt elvenni tőlem ? Egyedül ő szeretett igazán, de már ő sincs ! Miért nem lehettünk együtt ? Miért nem hagy már békén minket Woojin ? Biztos az ő keze van a dologban ! Felálltam a földről, és Minho szobájába rohantam a telefonomért. Szét túrtam az ágyat mire meg lett. Remegő kezekkel hívtam fel.

- rég beszéltünk, Jia ! - hangjától a hideg futott végig hátamon.

- mire jó ez neked ?! Megölted !

- kicsodát ? - megjátszott tudatlansága könnyen felmérgel.

- Minho-t ! Bánts engem, de akit szeretek ne ! Mondd, hogy nem ölted meg, kérlek ! - sírva kérleltem, de csak nevetett.

- aranyos, ahogy könyörögsz, de nem én öltem meg. Akármennyire utálom, elfogadtam, hogy vele szeretnél lenni. Nekem ehhez nincs kö-

- hazudj a bánatnak ! Ki másnak lenne már rá oka megölni őt ?? Ennyire bosszúra vágysz ?! Az egész mögött te állsz, tudom jól ! Te küldted rám azt a késes hapsit, te ölted meg az elnököt, miattad fordultak ellenem a barátaim !

- ha valóban a barátaid lettek volna, nem hagynának a szarban ! Az elején el kellett volna rabolnom téged, szerinted véletlenül kezdtem veled barátkozni ? A bizalmadba akartam férkőzni, hogy magammal tudjalak vinni Oroszországba ! De beléd szerettem, nem akartam, de megtettem, ezért csak magamnak akartalak ! Mindent elkövettem, hogy velem legyél, megöltem egy csomó embert, köztük az anyád, apád, és a bátyád, egy ártatlan lányt csonkítottam meg, hogy Minho feladja a keresésedet, de nem tette ! És amikor otthagytál a kocsiban, akkor tudatosult bennem, hogy te őt szereted. Bosszúra vágytam igen, azt akartam, hogy szenvedj, de sosem hagynám, hogy egy életen át szenvedj ! Nem ölném meg Minho-t úgy, hogy te szereted. Majd, ha kiszeretsz belőle, akkor igen, de amíg szereted, nem ölöm meg. Csak bántom. - nem várta meg míg mondok valamit, letette.

Sokkolva ültem az ágyon. Szeretnék hinni neki, de nem tudok. Biztos vagyok benne, hogy ő volt. Egyedül neki lenne oka megölni őt. Börtönben összeverekedtek és leszúrták ? Ugyan már, a börtönben mindennapi a verekedés, de a rabok nem ölik meg a másikat, tudva, hogy azért csak keményebb büntetést kapnak. A takarót magamhoz szorítottam, s engedtem, hogy könnyeim áztassák át.

Ő nem halt meg...de félek, tévedek.