Minho pov

Mikor leszállt a gép, szerintem én voltam az első, aki sprintelt az ajtóhoz. Mikor kinyíltak az ajtók lebukdácsoltam a lépcsőn. Megkönnyebbülés volt újra talajt érezni a lábam alatt. Megvártam a fiúkat, amíg ők is lejönnek, aztán mentünk a csomagjainkért. A jelvényünket fel kellett mutatni, mert azt hitték terroristák vagyunk a fegyverek miatt, és csak azután engedtek ki minket onnan. Seungmin, semmi orosz tudással, fogott nekünk két taxit, mivel egybe nem fértünk be, azok pedig elvittek minket az emailben kapott címre. Azt hittem valami szálloda lesz, erre itt állunk egy lepukkant ház előtt.

- szóval kifogadott szállodára? - állt élénk Jeongin.

- én. - vette elő sóhajtva a tárcáját Changbin, Jisung, és én is elővettem.

- köszönöm, köszönöm, köszönöm. - vette el mosolyogva a pénzt. - ismerhetnétek már a nagy főnököt. - ment előre boldogan.

- kizsebelt a maknae...- tette el pénztárcát Jisung. Bementünk a romos házba, de igen nagy meglepetés ért minket. Kívülről úgy néz ki, mintha huligánok jártak volna itt, de belülről igazán szép.

- lássunk munkához. - tettem le a táskámat egy asztalra.

- mintha bérgyilkosok lennénk, olyan érzésem van. - motyogta Chan.

- hé, mi a jó bérgyilkosok vagyunk, oké? - nézett rá Felix, miközben elővett egy gépfegyvert.

- ha nem ismernélek, azt gondolnám, most hazudtál életedben a legnagyobbat. - rázta fejét hitetlenkedve.

- Szöul testvérvárosa Moszkvának, csak nem bánják, ha kinyiffantunk egy-két oroszt. - húzta fel a fegyverét Jeongin.

- vannak itt bőven, akik pótolni tudják őket! - szólt közbe Hyunjin a másik szobából.

- na ezaz...- tette Seungmin a fegyverét a tartójába.

- fiúk, mi van, ha Jia...? - néztem rájuk.

- ne is gondolj rá. Életben van. - mosolygott Jeongin.

- tényleg, mi van azzal a képpel, amit átküldtem?

- a netről van, de azért jobb, ha vigyázunk.

- egy kis gyilkosságnak indult és ez lett belőle. - sóhajtott Jisung. - indulhatunk?

- gránát, vagy dinamit? - emelte fel a kettőt Hyunjin.

- mindkettő. - válaszoltunk egyszerre Binnel.

Kiléptünk a házból, a kapukat Chan bezárta, aztán kerestünk egy buszmegállót. Seungmin keresett nekünk egy kikötőt, ahol lehet hajót kölcsönözni. Chanra és Felixre bíztuk, hogy kölcsönözzenek hajót, hátha tudnak az oroszok angolul. A kölcsönzés tartott félóráig, mire az öreg megértette, mit szeretnénk.

- do svidaniya! - integetett nagy mosollyal Jeongin a hajóról az öregnek.

- bezzeg elköszönni már tud...- morogta Changbin.

- azt nem mondhatom neki, hogy szeretlek. - vont vállat.

- tudod hogy van oroszul a szeretlek? - kérdezte nagy szemmel Hyunjin.

- aha, ya lyublyu tebya. - bólogatott.

- és szavak helyett, nem tudtál volna, mondatokat megtanulni, amikre szükségünk lett volna? - kérdezte Jisung.

- ezek is dalokból jöttek le. - vont vállat.

- az komoly. Oda állunk az orosz gyilkos elé, ha egyáltalán orosz, és majd do svidaniya és ya lyublyu tebya. - intett Felix.

Csendben haladtunk tovább a vízen. A csendet Seungmin törte meg.

- de ugye itt nincsenek cápák? - mutatott a vízre. Tőlünk csak egy "ez most komoly" pillantást kapott.

- hát remélem, hogy nincsenek. - rázta fejét Jeongin.

- mindjárt két koreai lesz a vízben, nem cápa. - nézte őket teljes komolysággal Changbin.

- szerencséjük, ha hoztak magukkal fürdőnacit.

- csend!- kiáltott rájuk, amire halkan bólogattak.

- gyerek nevelés, felső szinten. - nevetett Jisung.

Egy mocsarasabb részhez értünk, ahova hajóval nem tudtunk bemenni. Kikötöttük a hajót, aztán a táskáinkat vállunkra vettük, és úgy indultunk tovább.

- maradjatok a folyó mentén! - szólt mindenkinek Chan.

- Choi és a többiek elindultak már? - kérdezte Hyunjin.

- hagytam neki üzenetet. - válaszoltam.

- mi lesz, ha bejutunk? - tette fel a kérdést Felix.

- kinyírjuk az elkövetőt...? - kérdezett vissza Changbin.

- és, ha ők nyírnak ki minket? - kérdezte Jeongin.

- bevetjük a delfin sikításodat, és megmenekültünk. Igaz, utána mehetünk a fülészetre, de legalább élünk. - magyarázta Chan, amire Jeongin csak büszkén mosolygott. A hátunk mögött zajokat hallottam. Jisungot mellkasánál fogva állítottam meg, amire a többiek is megálltak. Fegyverüket készenlétbe helyezték, és kerestünk egy-egy fát, ami mögött el tudunk bújni. Már majdnem tüzet nyitottunk, amikor megláttuk, hogy csak egy szarvas az. Előbújtunk a fák mögül, és folytattuk az utat. Tegnap, amit mondott Choi, hogy ő biztos nem segítene a rendőröknek, ha elrabolna valakit, nem akart kimenni a fejemből. Lehet ez az egész, egy csapda?

- Chan..! - rohantam a fiú mellé.

- igen? - nézett felém egy pillanatra, majd újra az avart nézte.

- neked nem furcsa, hogy segítenek eljutni magukhoz? - kérdeztem halkan, úgy, hogy a többiek ne hallják.

- ha az én szerelmem lenne bajba, én is mennék, mint a mérgezett egér. - mosolygott.

- jó, de mi van, ha bajba sodrom valamelyikőtöket?

- barátok vagyunk. Tűzbe mennénk egymásért. Te emiatt ne aggódj, hogy bajunk lesz. Még ha nem is lenne közted és Jia közt semmi, akkor is itt kellene lennünk. - tette kezét a vállára.

- hyung, azt hiszem meg van, amit kerestünk...- jött mellénk Seungmin, és előre mutatott. Egy kastély állt nem messze tőlünk. Kapuk előtt őrök, és fogadni merek, hogy egy csomó őr és gorilla van még a kapun belül. Ezt nem kockáztathatom meg...

- mi legyen? Bemenjünk, vagy ne? - jöttek körém a többiek.