- szóval, eljössz velem? - támaszkodott kezével a fejem mellett.

- um...hát nem tudom...- néztem másik irányba.

- haza viszlek. - pöckölte meg az orromat.

- honnan tudod, hogy hol lakom? - néztem rá döbbenten.

- kicsi szívem, rendőr vagyok. Minden adatodat tudom. - húzta ravasz mosolyra ajkait. - hogy bírod ki Lee mellett? - váltott gondolkodó arckifejezésre.

- nem olyan rossz vele lenni...lassan itt lesz, el kéne menned, nem szeretném, hogy vita legyen. - kerültem ki. Talán már az első percben ezt kellett volna tennem. Csuklómra mart és visszarántott a falhoz. Ezúttal mindkét kezével támaszkodott meg.

- nem úgy megy az! - nézett szigorúan.

- engedj el! - kérésemre csak mosolygott pimasz mosolyával. Megforgattam a szemeimet, és megpróbáltam ellökni bal karját, de nem engedte.

- csak, ha eljössz velem, mondjuk egy kávéra. - tolt vissza.

- sajnálom, kiskorú vagyok, nem iszok kávét. - próbálkoztam újra.

- akkor kérsz valami mást. - vont vállat.

- Jia! Téged kerestelek! - az ismerős hangra idegesen fújtam ki a levegőt. San elvette a kezét, és, ahogy én is, ő is a hang irányába fordult.

- mit szeretnél? - tettem karba a kezeimet.

- a házi feladatról szeretnék kérdezni valamit. - sétált felénk azzal, a tipikus hamis mosollyal.

- sajnálom, most nem érek rá. - vontam vállat.

- a barátod? - mérte végig.

- nem. Ha kell viheted. - legyintettem, és ott hagytam őket. A járda szélére sétáltam és vártam Minhot.

- komolyan képes lettél volna neki odaadni? - fordított meg valaki a vállamnál fogva.

- téged? Bárkinek. - néztem rá lenézően.

- gyere! - fogta meg a csuklómat. Egy fekete Audihoz vitt. - ülj be! - biccentett a kocsira.

- idegenek kocsijába nem lehet beszállni. - sétáltam vissza, de megint hátra húzott. A kocsi és teste közé szorított be.

- nem vagyok idegen. - támaszkodott meg.

- az lehet, de nem ismerlek annyira, hogy elmenjek veled kávézgatni. Nem tudom ki tanított csajozni, de tuti egyedül fog meghalni, mert ez a taktika...egy nagy nulla. - mondtam a szemébe. Az állkapcsa megfeszült.

- nagyon megnyílt a szád! Tegnap nem volt ekkora. - mintha a szemében megcsillant volna egy kis düh.

- tényleg nem engednél el? Hálás lennék érte. - sóhajtottam egy nagyot.

- nem. - rázta fejét.

- jó...legyen...elmegyek veled egy kávéra, de csak egyre! - mutattam fel a mutató ujjamat.

- szállj be! - mosolygott diadalittasan. Grimaszolva szálltam be. Táskámat az ölembe tettem, de kivette onnan, aztán a hátsó ülésre rakta. Felhúzott szemöldökkel csatoltam be a biztonsági övet. Mikor beindította a motort bizsergés járta át a testem, ahogy meghallottam az autó hangját.

- remélem tudsz vezetni...- dörmögtem.

- szerinted...hagyjuk...- legyintett. Egészen az ajtóig húzódtam tőle. Minhonak írtam egy üzenetet, hogy egy ismerőssel mentem kávézni. - ki volt az, a lány, akinek csak úgy odaadnál?

- az osztálytársam.

- süt róla, hogy egy utca sarki. - mondatára helyeslően bólogattam.

- ebben egyetértünk. - az út további részében nem is szóltunk egymáshoz. Feszengve ültem mellette. Megváltás volt, mikor leparkolt egy cuki kávézó előtt. Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszálltam az autóból.

- hova rohansz ennyire? Nem eszlek meg...talán majd egyszer. - húzta féloldalas mosolyra a száját.

- ezt meg hogy érted? - néztem rá furán.

- sehogy, menjünk. - zárta le a kocsit. Ő ment elől, utána én. A kávézóban, mintha ismerős lenne, úgy üdvözölték. Az ablak melletti asztalok egyikéhez ültünk le.

- sokat szoktál idejárni? - néztem körbe, aztán rá.

- minden nap itt veszem a reggelit, néha hétvégén is be szoktam járni. - vont vállat.

- jó napot, Mr. Choi, mit hozhatok? - jött az asztalunkhoz egy nálam pár évvel idősebb pincér lány.

- egy kávét és egy fánkot. - válaszolt, a pincér pedig jegyzetelt.

- és a barátnőjének? - fordult felém.

- nem vagyok a barátnője! - ráztam a fejemet mosolyogva.

- ugyanazt kér, amit én. - fogta meg a kezemet, miközben a pincért nézte.

- rendben, máris elkészítjük. - hajolt meg és elment. Amint megfordult kirántottam a kezemet San keze alól.

- csak egy kávéról volt szó. - néztem rá komoran.

- nem baj. - mosolygott. - beszélgessünk.

- jó, miért kell itt lennem?

- hogy barátkozzunk. Kérdezz rólam, amit szeretnél. - dőlt hátra a székben.

- hány éves vagy?

- huszonkettő. - vont vállat.

- olyan régi? - nevettem gúnyosan.

- régi? - hajolt az asztalra.

- um...aha.

- milyen szakon vagy?

- ezt nem tudtad kinyomozni? Tudtommal rendőr vagy. - támasztottam meg az állam a kezemmel.

- azért vagy velem ilyen, mert Lee nem bír?- vonta fel szemöldökét.

- meglehet...ha ő nem bír, akkor nem biztos, hogy bírni foglak. - vontam vállat.

- de ne az ő véleménye alapján ítélj el. Lehet mi sokkal jobban ki fogunk jönni. Nem lehet tudni. Minhoval már az akadémián is utáltuk egymást. Mindig versenyeztünk, hogy ki miben a jobb. A barátaink közösek voltak, így ismertük meg egymást. Már akkor beképzelt volt. - a pincér lépdelt felénk, és letette elénk a rendelést. - köszönjük. - mosolygott fel a lányra, akinek az arcán enyhe pír jelent meg. Meghajolt és gyorsan elhúzta a csíkot.

- Minho nem is beképzelt! Kedves, segítőkész, aranyos!

- csak mert az ágyába szeretne tudni téged. - kavargatta a kávét. - ne legyél olyan naív. Nagyot bukhatsz vele.

- nem fogok pont veled arról beszélni, hogy mit akar tőlem Minho, és mit nem!

- nem is kell. - kortyolt bele a kávéba. - én csak figyelmeztetlek, hogy vigyázz vele. Nem biztos, hogy olyan megbízható, mint amilyennek mutatja magát.

- nekem most mennem kell! - álltam fel bosszúsan.

- sajnos meg kell várnod, ugyan is a táskád a kocsiban van, a kocsi pedig le van zárva, a kulcs meg nálam van. - emelte fel a kocsi kulcsot. - ülj szépen vissza.

- inkább nyisd ki a kocsit! - tettem karba a kezeimet.

- csak ha itt maradsz velem, amíg nem végzünk. - harapott bele a fánkba. - na, ne vágj már olyan durcás arcot! Finom a fánk, kóstold meg. - biccentett az előtte lévő székre. - vagy menj el, de akkor nálam lesz a táskád és a benne lévő felszerelésed. - vont vállat.

- ez zsarolás!

- csak egy baráti ajánlat.

- fordulj fel az ajánlataiddal! - fordítottam hátat. Kimentek a kávézóból és a parkolóban megálltam. Kerestem valami nehezet, amivel üveget lehet törni. Egy téglán akadt meg a szemem. Felvettem a földről és San kocsijához sétáltam. Nem szeretek kocsikat rongálni, de nem fog itt tartani. Lendítettem a kezem, hogy betöröm az ablakot, és kiveszem belőle a táskámat, de a kiáltására felfigyeltem.

- meg ne próbáld! - kiáltott rám az ajtóból. Lassan közeledett felém.

- akkor nyisd ki! - engedtem le a kezem.

- ez zsarolás! - nézett pimaszul. Újra felemeltem a kezem, amiben volt a tégla, de megint megállított. - jó, jó! Kinyitom, csak tedd le azt a téglát! - sétált a kocsihoz.

- remek. - tettem le a téglát. Kinyitotta az ajtót, én pedig kivettem a táskámat. - szia. - néztem rajta végig és elindultam haza.