A rendőr kiment, én meg az egyenruha ujjával próbáltam felitatni a könnyeimet, kisebb-nagyobb eséllyel. Az ajtó hangosan vágódott ki, amire ijedtemben felálltam a székről. Csak Minho állt ott. Nagy lépésekkel szelte át a köztünk lévő távolságot.

- mi történt? - fogta meg a vállam és az arcomat fürkészte.

- a tegnapról kérdezgetett. - zsebéből egy zsebkendőt húzott elő, és letörölte vele a könnyeimet.

- ki hallgatott ki? - emelte fel a fejem államnál fogva.

- valamilyen Choi. - a szemei mintha elködösültek volna.

- az egy barom, ne foglalkozz vele! - ölelt testéhez.

- ismered? - néztem fel rá.

- volt hozzá szerencsém, nem egyszer. - simogatta hátamat. - ha nem akarod elmondani, nem muszáj. - tolt el magától egy kicsit.

- biztos?

- biztos. - bólintott mosolyogva.

- már elnézést, de lehet kifáradni innen! - a hangjára összeszorítottam a szemeimet.

- mert, ha nem mi lesz, Choi? - fordult meg Minho.

- Lee? Ismered a kiscsajt? - sétált el mellettünk, kávéját letette az asztalra, aztán leült.

- hozzám tartozik. - karolta át a derekam.

- tudtommal még nem múlt tizennyolc. - nézett kérdőn Minhora.

- tudtommal semmi közöd hozzá.

- mint ismerős, nem is. De mint rendőr....úgy már igen. - kulcsolta össze a kezeit az asztalon. - ha megbocsátanál, folytatnánk. - intett nekem, hogy üljek le.

- ne kérdezz tőle olyat, ami nem rád tartozik! - sziszegte. Felém fordult, nyomott egy puszit a homlokomra, aztán kiment.

- a hercegnő leülne még ma, vagy várjam meg a holnapot? - kérdezte Mr. Choi egy kicsit dühösen. Bólintottam, majd leültem. - szóval, miért nem jelentetted, hogy megerőszakoltak? - nézett rám kíváncsian.

- azt mondta Minho, hogy megtalálja őket...

- nem kicsit késett el. - sóhajtott fel. - a feliratról mit tudsz? Tudod ki írta?

- ön szerint nem mondtam volna, ha tudnám? - néztem rá értetlenül.

- nyugalom, kislány! Vegyél vissza a szádból! Tudod ki volt az a lány, akit behoztak a kollégák?

- nem, de meg akart fojtani. - tettem karba a kezeimet. 

- azt én is, csak más értelemben...- mormogta az orra alatt.

- tessék? - húztam magasra a szemöldökömet.

- semmi. Végeztünk. - nézett fel a papírjaiból. - elmehetsz. - intett az ajtó felé.

- viszlát. - pattantam fel.

- állj meg! - kiáltotta, amire majdnem orra estem, de megálltam. Elém sétált, a kezemért nyúlt és a tenyerembe tett valamit. - majd még foglak keresni. Ne hogy azt hidd ennyivel megúsztad. - hajolt egészen közel.

- r-rendben. - húzódtam hátrébb.

- keress fel egy logopédust. - pöckölte meg a homlokomat.

- ön meg illem tanárt! - kerültem ki és kimentem onnan. Az egyik széken Minho ült. - mehetünk végre? - álltam elé.

- nem nyúlt hozzád? - állt fel rögtön.

- azt mondta még keresni fog, mert nem úszom meg ennyivel. De kérlek, Minho! Menjünk már haza! - néztem rá kiskutya szemekkel.

- jó, mehetünk. A táskádat elhoztam az iskolából. - simított fejemre.

- oké.

Sietősen szeltem a lefelé vezető lépcső fokokat. Mint aki körözött bűnöző lenne, úgy rohantam ki a rendőrségről. Minho olyan két perc után ért ki. Elvezetett a kocsihoz, mivel itt van annyi, hogy rosszabb, mint egy labirintus. Mondjuk a labirintusokat szeretem... Mind a ketten beültünk, bekötöttük a biztonsági övet, aztán Minho kitolatott onnan.

- tudod...azért részben örülök, hogy meghalt az a két figura. Kettővel kevesebb az ilyenekből. Ki tudja mennyi lány szenved még ilyenek miatt...- néztem ki az ablakon.

- ne aggódj, mostantól jobban vigyázok rád. - tette kezét combomra. A melegség a semmiből tört rám. Olyan meleg lett, mintha kánikula lenne.

- k-köszönöm...- takartam el az arcomat a hajammal. Otthon berobbantam a bejárati ajtón, aztán mentem a szobámba. Nincs iskola, nincs mit tanulni. Az inget és a szoknyát átvettem valami kényelmesebbre, aztán kapcsoltam valamilyen vígjátékot. A konyhából vittem be a szobámba nasit, és azt eszegetve néztem a filmet. Mintha Minho a nevemet kiabálta volna, úgy hallottam. Megállítottam a filmet és a fiú keresésére indultam. A fürdőből jött a hang. - bent vagy? - kopogtam be.

- hoznál nekem egy törölközőt? - kiabálta ki.

-...igen..- kerestem neki egyet, aztán visszamentem a fürdőhöz. Kinyitottam az ajtót és bedobtam neki a törölközőt.

- hogy ha már eldobtad a fürdőszoba másik végébe, hozd is ide kérlek. - ne... Lassan nyitottam be.

Szememet oldalról eltakartam és a törölközőért rohantam. Visszamentem a zuhanykabinhoz és benyújtottam rajta. Vizes ujjak tekeredtek csuklóm köré, és rántottak be a folyó víz alá.

Addig lépkedett felém, amíg a hátam a csempének nem ütközött. Hatalmasra nyílt szemekkel néztem az előttem állóra. Elzárta a vizet, két kezével fejem mellett támaszkodott meg.

- mit mondott neked? - kérdezte bosszúsan.

- k-ki? - szorítottam magamhoz a törölközőt.

- Choi. - hajolt közelebb.

- a-azt, amit mondtam. Hogy nem úsztam meg ennyivel, és átadta a névjegy kártyá- nem tudtam befejezni, mert megcsókolt. Lassú csókot indított, ami torkollott szenvedélyesbe. Keze becsúszott pólóm alá, és oldalamat simította végig. Elválva ajkaitól reszketeg sóhaj hagyta el az ajkaimat. Egyik kezével megengedte a vizet, a másikkal levette a pólómat. Kezemmel reflex szerűen takartam el magam. Mosolyogva hámozta le magam mellé őket.

- leveszed te a nadrágot, vagy vegyem le én? - dörmögte a fülembe.

- l-leveszem...- egy picit hátrébb állt, levettem a nadrágot, igaz csigalassúsággal, de nem baj, fehérneműben álltam előtte. Combom alá nyúlt és felvett az ölébe. Lábammal derekát kulcsoltam át, kezemmel a tarkóját. A nyakamat kezdte el csókolni. Éreztem, ahogy kezével a melltartóm csattjával bajlódik. - M-Mi-Minho...- fogtam le kezét.

- baj van? - kérdezte aggódva.

- n-nem, én csak...nem...

- nem szeretnéd?

- nem...- hajtottam le a fejem.

- hé, semmi baj. - emelte fel a fejemet államnál fogva és egy rövid csókot adott rá. Letett a földre és rám terítette a törölközőt. - ki tudom várni.