Másnap Minho keltett. Hamarabb keltünk, mert Minhonak korán be kellett mennie. Semmi kedvem iskolába menni. Felvettem az egyenruhát, rendbe szedtem a hajamat, aztán mentem reggelizni.

- ha tudsz az iskolában várj meg. - mondta Minho mikor beértem a konyhába.

- rendben..- elém tette a reggelit, leült velem szemben és ő is megreggelizett. Fog mosás után táskámat a vállamra vettem s beültem a kocsiba. Pár perc múlva Minho is beült mellém. Hat óra múlt pár perccel, mikor oda értünk a sulihoz. - és most komolyan legyek itt egy órával többet? - kérdeztem miközben kicsatoltam a biztonsági övet.

- sietek érted. - puszilta meg a homlokomat. - vigyázz magadra. - bólintottam és kiszálltam az autóból. A suli 6:30-kor nyit, és én addig itt mit csináljak? Nem szívesen vagyok itt egyedül a tegnapi nap után. Karba tett kezekkel álltam az iskola kapui előtt. Amennyire csak tudtam magam, összehúztam.

A túloldalt bámultam, amikor megláttam egy ismerős alakot. Ha jól láttam Seongjun igyekezett át a zebrán. Érdeklődő pillantásokat mért rám mikor közelebb ért.

- Jia, te itt? - állt meg előttem. - kicsit korán jöttél. - nézte karóráját.

- te sem sietted el a dolgot. - néztem rajta végig.

- igazából még mentem volna boltba, csak megláttalak, és gondoltam érdeklődöm, hogy miért vagy itt ilyen korán.

- Minhonak hamarabb kellett menni dolgozni, és elhozott.

- ki az a Minho?

- a gondomat viseli.

- értem, jössz boltba? - mutatott a háta mögé.

- menjünk. - vontam vállat.

- egyébként, mi újság? Hogy vagy? - tette zsebre a kezét.

- um...m-meg vagyok, te?

- mostanában egy kicsit fáradtabb vagyok, de egyben remekül is. - egy pékségbe mentünk be. Seongjun megvette, amit akart, aztán visszasétáltunk a sulihoz. Elbeszélgettük az időt. Arra lettünk figyelmesek, hogy a portás száll ki az autójából, és egyenesen a kapuk felé tart.

- jó reggelt, hát önök? Korán jöttek, nem gondolják? - állt meg előttünk.

- annyira vártuk ezt a gyönyörű keddi napot, hogy nem akartunk elkésni. - viccelte el Seongjun.

- ön nagyon vicces, fiatal úr. Na menjenek! - nyitotta ki a kapukat.

- esetleg, ha az ajtót is kinyitja, akkor megyünk. - mutatott Seongjun a zárt ajtókra. Nevetésünket próbáltuk visszafogni.

- bocsánat, reggel van még. - legyintett a férfi és kinyitotta a két ajtót.

- köszönjük. - löktük be az ajtót. Hangos sikítás tört fel torkomból, amikor beléptünk az ajtón. Azonnal szemem elé kaptam a kezem és elfordultam.

- mi a baj? - kérdezte a portás.

- uram...valaki felakasztott két férfit a lépcső korlátjára, és a falra fel van írva vérrel, hogy többé nem bánthatnak. - motyogta Seongjun.

- tessék? - tolt minket arrébb. Lassan fordultam, és vettem el a kezem szemeim elől. Az egyiknek nyitva maradt a szeme, és lába nem volt. A másiknak keze nem volt. Jobban megnéztem őket. Nagyra nyílt szemekkel bámultam magam elé, mikor rájöttem kik ezek. Ők hurcoltak be a sikátorba..amelyiknek nem volt lába, az hatolt belém. Kisétáltam a suliból, mély levegőket véve, aztán hívtam Minhot.

- Jia, most nem igazán érek rá. - szólt bele mikor felvette.

- M-Minho, megvannak azok, akik t-tették...- annyira remegett az egész testem, hogy állni alig bírtam.

- hogy?

- a s-suliban vannak...felakasztva a lépcső korlátjára...és megint van üzenet a falon.

- máris ott vagyok. - tette le. Könnyeket hullajtva guggoltam le.

- minden oké? - kérdezte Seongjun.

- i-igen, csak n-nem vagyok hozzá szokva ehhez...- ráztam fejemet.

- jó, nyugi, semmi baj. A portás hívta a rendőröket. Azt mondták egy nyomozó már idetart, de küldenek helyszínelőket. - karolta át a vállam.

- tudom...- motyogtam halkan.